Harisnyabolond

A karácsonyi céges ünnepségre nem szoktam elmenni. Azaz el szoktam menni, hiénázok egyet a kajákból, megiszok pár sört a cimbikkel, de aztán ennyi. Nem érdekelnek a céges dolgok, a céges poénok és a céges történetek, amiket már ezerszer hallottam különböző formákban. A többiek is így voltak vele. Most sem akartam mást, csak enni egy kicsit, meg inni, a haverokkal viccelődni. Néha meguntuk az egészet és áttelepedtünk egy közeli ivóba, ahol már felszabadultabban tudtunk beszélgetni nem kötelezően a céges pletykákról. Mert azért az ilyen szóbeszédeken csámcsog ugyan az ember egy kicsit, hogy ki kivel miért minek meddig, de kurva hamar rá lehet unni, és egy idő után már menekülsz, ha meghallod miről is lesz zsó a következőkben. A kocsmában már más a téma.

Most sem akartam sokat időzni az ünnepségen, mégis máshogy alakult a dolog. Nem szoktuk megbeszélni előre, hogy lelépünk valahova, most se történt másként. Ha úgy hozza az alkalom, akkor felkerekedünk és odébbállunk. De ha nem jön inger ilyenre, akkor előbb-utóbb feloszlik a csapat. A mostani buli egész jól sikeredett, a haverokkal összeültünk, sok volt a röhögés, vidám kacaj.

Felkeltette a figyelmemet egy harisnyás láb. Mit tagadnám, imádom az ilyen lábakat! A kellemes, vékony, leheletfinom csomagba bújtatott formás láb, mindig ki tudott hozni a nadrágomból. Na persze, ha volt erre alkalom. Csak bámultam, bámultam, amikor itt-ott fellibbent előttem a formás vádli és ilyenkor nem is tudtam másra figyelni. Szerencsére a többiek nélkülem is jól elvoltak, időnkénti elrévedezésem nemigen rontotta a hangulatot. Ittam már két sört, kellemes bódulatot éreztem és a harisnyás lábat egyre csodálatosabbnak találtam.

Amúgy semmi extra nem volt sem a lábon, sem a viselőjén. Átlagos, harmincas évei végén járó hölgyeményhez tartozott a harisnyás láb. Nem mondanám szépnek, se csúnyának, rövid barna haj keretezte enyhén hosszúkás arcát. Szeme fölött gondosan ápolt szemöldök, ajkán leheletfinom rúzs, ha nem figyelem meg tüzetesen észre sem vettem volna. Szóval szolid smink, de semmi különleges.

És mégis vonzott a lénye. Talán a harisnyás lába miatt. Tudom, hogy a nők többsége utálja ezt a ruhaneműt, és maximum akkor veszi fel, amikor rövid időn belül úgyis le kell vetnie, mondjuk egy férfi elcsábításánál. De biztos vannak, akik szívesen bújtatják lábukat ezekbe a csodákba. Ne kérdezze senki miért szeretem az ilyen látványt, mi vonz benne, miért száguldoznak a gondolataim a meztelenség irányába ilyenkor! Ahogy az ember nem tud választ adni, miért is szereti a kedvenc ételét, úgy ezekre a kérdésekre sem lehet semmit felelni. El kell fogadni tényként, hogy a sok férfiállat imádja a harisnyás lábakat. És én se vagyok kivétel.

Szó sem volt arról, hogy a hölgy hivalkodóan öltözött! Az egész ünneplő seregből talán csak egyedül én fordítottam a szokottnál több figyelmet ennek a két lábnak. (Na jó, meg a Kustina, de az egy vén kéjenc még a partvisnyélnek is udvarol). A szolid szoknya éppen a térd fölött ért véget, a világos blúz sem rejtett olyan méretű emlőket, amelyek a férfitekinteteket vonzaná, mint a mágnes. Még a melltartó sem látszott át a blúzon.

De mégis, engem megfogott. A boka, a vádli, a térd semmiféle szabályos formához nem hasonlítható domborulatain olyan kívánatosan feszült a nylon anyag, hogy egyszerűen belehabarodtam. Emellé még hozzátársult, az elképesztően formás, kissé magassarkú cipő, és kész voltam. Egyre többször pillantgattam oda, de vigyáztam, nehogy tolakodónak tűnjek. Csak bámultam és álmodoztam, képzelődtem és variáltam. Milyen lehet a tapintása? Milyen lehet végigsimogatni, kitapogatni minden gödröt, amit az átlátszó, észtvesztő anyag beborít. Milyen lehet harisnyán keresztül megnyalni egy női lábat... Hát én tiszta hülye vagyok! Megnyalni? Mi a fene ütött belém?! Újabb sört gurítottam le, teljesen rabja lettem a lábaknak.

Amúgy a kolleginát nem is ismertem, vagy talán egyszer-kétszer láttam már, és már akkor is megkapott a lába. De most csúcsosodott ki benne ez az érzés, ezen a karácsonyi bulin.

Egyre kevesebben lettünk, az ünnepség lassan bezárta kapuit. Nekem kell ez a láb! Ahhoz túl félénk voltam, hogy odamenjek és eléálljak azzal az egyszerű szöveggel, hogy látni, érezni akarom a lábát, ezért előkapartam a telefonomat és megpróbáltam lencsevégre kapni. És észrevette. Így kezdődött.

Félreértés ne essék, nem estünk egymásnak az épület egyik félreeső helyiségében. Nem hatoltam belé, nem szaggattam szét a harisnyáját, nem csókolództunk vadul, leverve mindent magunk körül. Csak beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy ő azon kevés hölgyek közé tartozik, aki nemcsak eszköznek tekinti a harisnyát a férfiszemekkel szembeni harcban, hanem tényleg szereti. Ahogy vannak nők, akik valóban szívesen viselnek tangabugyit. Ez lett a közös témánk: a harisnya. Úgy mint, mikor két ornitológus arról beszélget, hogy a feketerigónak van-e szebb éneke, vagy a bölömbikának. Egy hobbi, egy kedvtelés, egy szenvedély hozott össze minket. Az más kérdés, hogy ennek a hobbinak van köze a nemi vágyhoz.

Hogy őrült lennék, amiért ennyire a varázsa alá kerültem ezeknek a ruhadaraboknak? Nem hiszem, sosem merült fel bennem még annak a gondolata sem, hogy magam bújjak bele egy ilyenbe. A harisnya egyértelműen női lábra való, a kettőt nem is lehet külön kezelni, hiszen a dobozából kivett átlátszó pókháló abszolút semmi érdekeset nem nyújt, amint viszont kitölti egy női láb, máris észvesztő vágykeltő válik belőle. Titokzatos egy folyamat ez.

Múltak a napok, hetek, egyre többet beszélgettünk, főleg e-mailen, mert az volt a legkényelmesebb, de szinte kizárólag ez maradt a téma kettőnk között. Alig tudtam meg valamit a harisnyákon kívüli életéből. De végülis nem az érdekelt, hanem a lába és harisnyái. Csak egy amatőr voltam ebben a világban, akit a saját ízlése alapján alakította ki a véleményét. De lassan szakértővé lettem. Megtudtam mi az a DIN, mire jó, mit jelent, pontosan milyen anyagból készül a harisnya, hol és hogyan, hogy az áruk a csillagos ég is lehet. Mindent megtudtam tőle, nagyon szakavatott volt ebben a témában. És nemsokára én is az lettem.

- Gyere fel! - jött reggel egy üzenet.

Felslisszoltam az irodájába, szerencsére nem volt ott a szobatársa. Amikor megláttam azonnal tudtam miért hívott. Egy olyan gyönyörű harisnya virított a lábán, amilyennel még sosem találkoztam. Nyögve füttyentettem fel.

- Isteni.
- Tetszik? - forgott ide-oda előttem.
- Még kérded?
- Tegnap vettem - újságolta, majd egy kicsit feljebb húzta a szoknyáját egészen combközépig. Végigfuttatam a szemem, a szabaddá vált lábakon és nagyokat nyeltem közben. A sötét színű anyagon a nonfiguratív minták pont addig tartottak, amíg a szoknyája fel volt húzva. Nem borították el tolakodóan az egész anyagot, csak a lábak külső oldalát lékesítették.

- Csodálatos – nyögtem. - Egyszerűen csodálatos.

És ez így ment. Ha valami újat szerzett be megmutatta. Én pedig elismerően füttyögtem. Na persze akadt olyan, amit azonnal levetettem róla, mert szörnyen nézett ki. Egyszer még egy Miki egeres is felvett, de ez inkább vicces volt, mint nőies. Néha én is vettem neki egyet-egyet, ha megláttam valami különlegeset. Az amúgy sem kis gyűjteménye, ezekkel a kis ajándékkal tovább gyarapodott.

És beleestem. A csapdába. Na nem ő állított nekem csapdát, hanem én magamnak azzal, hogy belekezdtem ebbe az egészbe. Pedig józan ésszel tudhattam volna, hogy ennek nem lesz jó vége, előbb-utóbb nem fogom tudni külön kezelni a harisnyás lábakat és a testet, amihez tartoznak. És ha már a test, akkor a vágy is. És ha vágy...nos akkor már bele is estem a saját csapdámba. Persze, ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor már az elején is tudtam, hogy nemcsak a harisnya érdekel engem, azaz csak a harisnya de én is csak eszközként tekintek rá a vágyam fokozásához. Ezt már akkor tudnom kellett volna. Tudtam is.

A későbbiekben egyre kínosabbá váltak ezek a harisnyabemutatók. Amint megkaptam az üzenetét, már merevedésem is támadt. Méghozzá azért lettek kényelmetlenek, mert fogalmam sem volt, ő hogy viszonyul hozzám. Az kiderült, hogy van barátja, de másféle vonzalmat nem tudtam megállapítani irányomban. Én viszont egyre jobban kívántam őt, mindenestül.

Egy hétfő reggel ismét üzenetet kaptam tőle.

- Nagyon szép, csodálatos, ezt meg kell nézned.

Mire a levél végére értem már dudorodott a nadrágom. Elképzeltem lábát valami extra harisnyában, amint felhúzza félig a szoknyáját és mutatja fedetlen testét és.....és....

Felmentem hozzá. A szobatársnője üdült valahol külföldön, így csak ketten voltunk a kis szobácskában. Vadítóan nézett ki, egyszerűen vadítóan. Most épppen egy világos, virágos mintás darab feszült rajta, csillogott az átlátszó anyag, és mindenhol megfeszült. Kicsit forgolódott benne, szoknyahúzás, előről is megmustráltam majd hátulról is. Péniszem majd átverte a nadrágomat, de megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy ne láthassa milyen háború dúl az ágyékomban.

A bemutatók során általában lehuppantam az egyik irodai székbe ő pedig felállta és pózolgatott előttem. Csak a térdemre kellett tennem a másik lábamat és máris minden árulkodó jelet eltüntettek a nadrág redői.

Már épp indulni akartam, mikor egy másikat is előhúzott

- Várj! - fogta meg a karom - Ezt is nézd meg!

Azzal kiment az ajtón - gondolom a mosdóba - és nemsokára egy másik csodálatosan ragyogó szerzeményben jött vissza. Mintha az egész lába tele lett volna tetoválva, színesebbnél színesebb mintákkal. A térdhajlatból egy hosszú piros örvénylő minta kúszott fel egészen a combjáig, a vádlitól pedig egy hasonló, de narancssárga csík göndörödött amíg el nem tűnt a világos szoknya alatt. A cipőből egy haragoszöldes egyenes futott végig lábán, majd elvesztette határozottságát, és ő is becsavarodott, a piros csíkkal együtt összekavarodva futottak tovább.

Megcsörrent a telefonja, megfordult, kissé áthajolt az asztalon és felkapta. Itt vesztettem el a fejem.

Egy pillanat alatt letérdeltem mögé és megfogtam a combját ott ahol a kissé felcsúszott szoknya véget ért. Megremegett, hátrafordult, de a telefonálást nem hagyta abba, úgy látszik olyan csörgetett rá, akit nem lehet könnyen lerázni. Miközben tovább magyarázott a kagylóba én sem vesztegettem az időmet.

Tapintani, érezni egészen más érzés volt, mint csak látni. Régóta a vágyaim tárgyát képező nő lábát simogattam, ujjaim végigszántották az enyhén recés anyag felületét. Taperoltam, simogattam, végigcsúsztattam a kezem a vádliján egészen a bokájáig, majd vissza. A térdhajlatait is megmasszíroztam, gyúrtam a lábát, tapogattam.

Nem tudom mikor hagyta abba a telefonálást, de nem fordult meg. Teljesen előredőlt, kissé szétnyitotta lábait és átadta magát nekem. Hagyta, hadd csináljak azt, amit akarok. Mintha valami olyasmit is nyögött volna, tudtam, hogy ez lesz a vége, de nem értettem pontosan.

Itt már nem a harisnyáról volt szó, sokkal többről. Egy női testről, egy hús vér női testről, aki felajánlotta magát nekem. Tovább simogattam a combjait, egyre feljebb és feljebb kalandoztam a lábain, a puha bőr pedig meg-megremegett kezeim alatt. A szoknya széle a szemem előtt lebegett, de a kezeim már a fenekénél jártak.

Szóval megnyalni. Megnyalni? Megtettem. Biztos hülyének hangzik, de megtettem. Befurtam a fejem a kissé szétnyitott lábai közé és megnyaltam a combját. Ő nem tartott hülyének, mert ismét megremegett, talán még egy kis sóhaj is elhagyta az ajkait. Pusziltam, nyaltam a combjának belső felületét, hol jobb, hol baloldalra fordítva a fejem. Semmi extra nem volt a harisnya nyalásában. Maximum annyi, hogy a kívánt hatást így is elértem vele.

Feljebb toltam a fejem így már az is bekerült a szoknya alá és nekiütődött a fenekének. Most már majdnem az ágyékáig tudtam hatolni a nyelvemmel, egyre érzékenyebb területeket jártam és nyaltam végig a sötét barlangban. Végül ő húzta fel a szoknyáját egészen a derekáig, így teljesen szabaddá vált a harisnyás alsóteste.

Igen teljesen, ugyanis nem volt rajta bugyi. Semmilyen. Majd szívrohamot kaptam, mikor felfedeztem meztelen fenekét a harisnyanadrág alatt és megláttam húsos nagyajkait, amint hívogatóan zárták közre azt a bizonyos kis fekete rést, ahol nyílik a gyönyörök kertje. A nyelvemmel is megérintettem a puncját, a rugalmas anyag nem tudta ugyan visszaadni az érzést, de jó eséllyel megközelítette azt. Ő biztosan érezte kutakodó nyelvemet mert az asztalra borulva nyögdécselt. Lábait ösztönösen még széjjelebb tárta, puncija is jobban kinyílt.

És ekkor jött el az a pillanat, amikor beismertem magamnak, hogy a harisnya csak egy eszköz volt a punci eléréshez. Mit számított a puha anyag, mit számított az ára, fogtam és kiharaptam, majd a kezemmel csináltam rajta egy akkor lyukat, hogy a nagyajkak kiférjenek. Ismét nyalni kezdtem, szívtam, szürcsöltem, mintha az életem függne tőle. A párom egész ágyéka már csillogott, a nyálamban és a puncijának nedvében úszott minden. Az arcom csatakos lett, az orromat elöntötte a női hüvely kesernyés illata. Izgattam tovább, amennyire csak tudtam.

Az egyik lába automatikusan felkerült az asztalra, így még nagyobb területet tudtam kontrollálni a számmal. A harisnyán tátongó lyuk is egyre nagyobb lett. Most két ujjamat is harcba vittem, finoman bevezetettem felhevült hüvelyébe, ujjazni kezdtem, miközben tovább szopogattam a csiklóját.

Nyögdécselni kezdett, és egészen addig nyögdécselt, amíg el nem élvezett.

Pihegve feküdt kitárulkozva az íróasztalon. A gyönyörű harisnya félig szétszaggatva takarta lábait, puncija csillogott a sok létől. Nem hagytam neki gondolkodási időt, azonnal behatoltam.

Ismét felnyögött, hátranyúlt, kezével amennyire tudta megragadta a fenekemet és magához húzott, teljesen elmerültem benne. Nem finomkodtam, teljesen fel voltam pörögve, orgazmusa után kirekesztettnek éreztem magam, kihagyott valamiből, ami nekem is járna. Így hát elvettem a részem. Nem kontrolláltam semmi, hevesen mozogtam benne, minden egyes lökésnél megremegtek az asztalon heverő tárgyak, ceruzák gurultak a földre, a számítógép egere csúszott le a sima felületről, könyvek, papírok potyogtak a padlószőnyegre. De nem érdekelt.

Egyre hangosabban ziháltunk és nemsokára el is élveztem, hatalmas orgazmuson volt, a hónapok óta felgyülemlett izgalom és harisnyabemutató, mintha egyetlen, óriási élvezetben tört ki volna belőlem. Hüvelye pulzált, testünk remegett, és csak álltam ott mögötte, péniszem mélyen a hüvelyében, ő pedig csak pihegett halkan.

- Tudtam, hogy ez lesz a vége - nyögte
- Én csak reméltem
- Akkor nem is szereted a harisnyákat?- kérdezte.
- Dehogynem, imádom őket.