Már sok-sok éve történt, hogy volt egy család, akikkel nagyon jó baráti viszonyban voltunk. Jóban, rosszban együtt voltunk, segítettük egymást. Mindig nagyon rendesek voltak, velünk, de ez a dolog ránk is vonatkozott. Sokszor összejöttünk, amikor a gyerekeink megszülettek, akkor is. Egy-két év elteltével jöttem csak rá /illetve addig nem is akartam erre gondolni, mert szerettem a férjemet/ hogy valahogy többet gondolok Ákosra a barátunkra, mint amennyit normálisan kellene. Többször álmodtam arról, hogy milyen jó lenne vele szexelni, és elképzeltem az egész jelenetet.
De elfojtottam magamban ezt az érzést, mert lehetetlennek tűnt ezt a dolgot megvalósítani több dolog miatt. A férjem nagyon féltékeny volt, csupán azért, mert szép nő voltam, ok nélkül. Minden percemet figyelemmel kísérte, sok közös ismerős volt a házban, ahol laktunk. Szóval a lebukás veszélye iszonyatosan nagy volt. Persze szerettem a férjem, és nem is akartam arra gondolni, hogy megcsalom. Kis idő múlva elköltöztünk egy másik városba. De így is járt a két család egymáshoz. Amikor egyszer náluk voltunk, akkor jött haza az Ákos is és egy kis időre a feleségével eltűntek a fürdőszobába.
Amikor kijöttek a fürdőszobából, valahogy úgy tűnt, mintha szexeltek volna. És visszajött a fejembe a gondolat, miszerint jó lenne vele kefélni egyet. De ismét csak ennyiben maradt a dolog. Megint eltelt kb. egy év, amikor Ákos is abban a városban talált munkát, ahol mi laktunk. Ő már ott dolgozott, de a család még nem tudott utána jönni, csak egy-két hónap múlva. Ákos majdnem mindennap nálunk volt és ott vacsorázott. Egyik este a férjemnek el kellett mennie otthonról. Ákos szintén ott vacsorázott. Akkor vallotta be, hogy már nagyon régóta borzasztóan kíván engem. Amíg a vacsorát főztem, kibontott egy üveg finom vörös bort és iszogattunk meg beszélgettünk. Megvacsoráztunk. Utána még egy üveg bort megittunk. Próbált levenni a lábamról. Csókolóztunk, simogatta nagy élvezettel a cicijeimet, a punimat is próbálta simogatni, de én nem engedtem, mert akkor volt a menstruációm, és én hajthatatlan maradtam. Búcsúzáskor magához ölelt. Éreztem a duzzadó férfiasságát. Olyan nagyon jó érzés volt ez az egész, hogy azt hittem elalélok. Ebben az ölelésben benne volt minden. Vágy, szerelem a másik iránt. Aztán még sokáig ostromolt.
Egyszer a férjemnek hajnali 3 órakor el kellett mennie otthonról. Megbeszéltük, hogy 4 órakor ott lesz nálam. Amikor a férjem elment én lezuhanyoztam, felvettem a legszexisebb fehér csipke bugyimat. Mást akkor nem vettem föl, mert úgy gondoltam, hogy így nagyon szép látvány tárul Ákos elé, amint megpillant. A melleim nagyon szép feszesek voltak. /Most is ilyenek/. 4 órakor halkan kopogott az ajtón. Amikor belépett a lélegzete is elállt. Borzasztóan tetszett neki amit látott, mert eddig még így nem látott, csak legföljebb bikiniben. Az évek óta összegyűlt vágytól hajtva őrülten csókolózni kezdtünk. Végigpuszilta az egész testemet. A cicijeim nagyon tetszettek neki. Nem tudott betelni velem. Én ugyanígy voltam vele.
A puszilgatások után szétnyitotta a lábaimat, és olyan finoman nyalta a pinámat és izgatta a csiklómat, hogy többször elélveztem a gyönyörűségtől. Amikor már nem bírtunk tovább a vágyainkkal, belém hatolt azzal a nagy, kemény duzzadó faszával, és ez olyan élmény volt számomra, hogy életem végéig emlékezni fogok erre a behatolásra és erre a hajnalra. Annyira felejthetetlenül csodálatos volt, hogyha rágondolok, már elélvezek. Ezen a hajnalon basztunk elölről, hátulról, mindenféle pózban kipróbáltuk egymást, és olyan csodálatos volt, hogy akkor azt mondtam, hogy itt a mennyország.
Utána évekig kb. három hetente találkoztunk. Ilyenkor néhány órát töltöttünk együtt. Csodálatos férfi volt. Ilyenkor a legkülönbözőbb helyeken szeretkeztünk. Volt úgy, hogy a konyhaasztalon keféltünk. Én kéjesen sikongtam, mert ő csak dugott és dugott, én pedig csak élveztem és élveztem. Nem tudom hányszor, de ilyen nem volt még az életemben, hogy egy alkalommal ilyen sokszor a csúcsra juttatott volna egy férfi.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-05-14
|
Novella
Ez a történet a fantázia szüleménye. Akit az erőszak elborzaszt inkább bele se nézzen.
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
2025-05-07
|
Fantasy
fordítás .... Eredeti történet: ADD SPICE TO TASTE .... Szerző: PJRH
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-16 00:00:00
|
Történetek
Azonnal a számba vettem előszőr csak a makkját, és azt kezdtem el nyalogatni. Partnerem szemei már fennakadtak az élvezettől, hangosan nyögött a kéjtől. Én pedig már a golyócskáit vettem a számba, szopogattam, nyalogattam élvezettel. Ő egyre erősebben nyomta a számba ágaskodó szerszámát, melyet amilyen mélyen csak lehet bevettem a számba, és teljes erőbedobással szívtam, szoptam, már néha úgy éreztem, hogy megfulladok a hatalmas fasztól a számban...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-09 00:00:00
|
Történetek
Bezárta az ajtót és a kis polóját már vette is le, de már azon keresztül is jól látszott a melle, mert melltartó nem volt rajta. Olyan édes feszes mellei voltak, kis barna mellbimbói, csak az ölembe ült és már a nyelve a számba volt, ahogy elkezdtem masszírozni a kis mellet, a kis bimbója már olyan kemény volt, hogy már szúrt, hehe.
Hozzászólások