Fournier papa

Idén tavasszal meghívást kaptam Amszterdamba, apai nagyanyám rokonaitól. Barátságosan invitáltak, látogassam meg őket, hiszen régen nem találkoztunk. Hosszas számolgatás után, úgy döntöttem, hogy autóval teszem meg az utat, legalább meglátogathatom Düsseldorfban dolgozó évfolyamtársamat, noha így valamivel többe kerül majd az út. Még Németországban heves vihar tört ki, ami csak lassan csillapodott ezért a biztonság kedvéért lassabban hajtottam. Kevéssel az után, hogy elhagytam a német-holland határt, felvettem két dán
diáklányt, akik Voorburg városába tartottak.

Nem is tudom, hogy miért álltam meg. Soha nem veszek fel stoppost, mert utálok idegenekkel beszélgetni
utazás közben. A két lány azonban olyan csapzottnak és elkeseredettnek látszott, hogy megsajnáltam őket. Beszállásuk után rossz angolságom minden mulatságos fordulata ellenére (vagy talán éppen ezért) hamar
összebarátkoztam velük. Helen és Teo közül Helen az első pillanattól kezdve potenciális zsákmányként tekintett rám, induláskor befészkelte magát mellém, s egyfolytában faggatott. Honnan jöttem? Hová megyek? Van e nőm? (szó szerint ezt kérdezte) stb. Noha a természet feltűnően nagyvonalúan bánt vele, nekem mégis Teo tetszett inkább. Hosszú, fekete haja finoman keretezte a hűvös időtől kipirult arcát. Telt ajkait idegesen rágta, miközben nagy, szomorkás, kék szemeivel a tekintetemet kereste a visszapillantó tükörben. Helen féltékenyen próbálta magára vonni a figyelmemet, ennek érdekében olyan közel hajolt hozzám, hogy egy ízben majdnem félreváltottam. Két karját szorosan testéhez szorítva még inkább kidomborodtak formás mellei.

Mellbimbói szinte átszakították gyapjúpulóverét. Éreztem testének kipárolgását, ami az út menti várakozás izgalmai miatt már nem volt üde de kellemetlen sem, sőt kifejezetten izgatónak találtam. Kerek arcából feltűnő
gyakorisággal, simogatta arrébb göndör vörös loknijait, miközben gömbölyű válla felett felém pillantva egyfolytában kacagott. Percek teltek el úgy, hogy csak a vihogását hallottam, miközben néha-néha egy dalt dudorászott. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Kotorászott a kesztyűtartóban, babrált a szellőzőrostélyokkal, szórakozottan végighúzta ujjait a műszerfalon. Németekről szóló disznó viccekkel próbált mulatatni, viszonylag kevés sikerrel, mivel a dán akcentussal kevert angollal továbbra sem boldogultam. Amit addig sejtettem az lassan bizonyossággá vált, nevezetesen a várakozás unalmát néhány joint-tal oldották fel, s mire felvettem őket kicsit már elszálltak. Helen egzaltáltan, míg Teo apatikusan élte meg mindezt. Az egyik kanyarban, mintha csak kitámasztotta volna magát, Helen rátenyerelt a combomra. Szórakozottan megcirógatott. Lassan és finoman húzta végig a kezét térdemtől az ágyékom felé. Önkénytelenül összerándultam, bár szíven szerint rögtön letepertem volna. Ilyen kitárulkozóan és kihívóan még soha nem viselkedett velem egyetlen nő sem. Ne áltassuk magunkat ivartársaim!

Mindannyian egy ilyen pillanatról fantáziálunk. Ott ült mellettem két betépett, kacér (és facér) lány, kiéhezve, szolgálatkészen csak meg kellett volna érintenem őket. Lassan kinőtt a harmadik lábam és ezt Helen is
észrevette. Lázasan gondolkodtam hogyan tovább, ekkor azonban Teo megszorította a vállamat, kérve álljak meg mert pisilnie kell. Utólag belegondolva örültem, hogy észrevette feszengésemet és segített leszerelni
Helent.
- Nem jössz Helen? - kérdezte Teo. A lány duzzogva rázta meg a fejét. Már nem hasonlított arra a fenevadra, aki néhány perccel ezelőtt majdnem felfalt. Amikor kiszálltam a szél finom esőpermetet csapott az arcomba.
Megfordultam és megláttam Teo-t. Keresztbefont karral állt dideregve előttem. Lenge fehér blúza alatt láthattam kicsi, hegyes melleit. Még sajgott az előbbi erekció, s erre, tessék újabb kihívásokkal kellett szembenéznem. Teo az érzékeny, megközelíthetetlen angyal, tálcán kínálta fel magát. Egyszerűen gyönyörű volt. Mégsem vékony alakja ejtett rabul, hanem a nézése. A vágyakozás, az érzékiség és a szomorúság furcsa keveréke. Úgy éreztem, hogy el akar mondani valamit, de nem itt és most Helen jelenlétében. Elővettem pulóveremet a csomagtartóból és a hátára terítettem.

Először érhettem hozzá. Ott álltam néhány centire a háta mögött, a haját az arcomba fújta a szél, mámorítóan kellemes bizsergést éreztem. Rövid időre kivillant a nyaka, vágytam rá, hogy megcsókoljam. Válla fölött hátra nézett, egy darabig mintha várt volna, majd megköszönte figyelmességemet és besietett a közeli erdőbe. A helyzet silány pornófilmhez kezdett hasonlítani. Két ismeretlen, kissé kába lány a semmiből, akik láthatóan
készségesen hajoltak volna a sliccem fölé néhány órás ismeretség után. Aztán majd kirakom őket Voorburgba, és viszlát. Nem, ennél már többre vágytam. Nem csak a testükbe akartam behatolni, hanem az életükbe is. Kíváncsi voltam arra mit fognak csinálni az elkövetkező néhány napban. Eldöntöttem velük tartok ameddig csak lehetséges. Igen, gyáva voltam ahhoz, hogy magamhoz öleljem Teot, ez az igazság. De miért is tettem volna? Kívánatosnak tartottam Helent és kívántam Teot, de a puszta kielégülésnél többre vágytam már. Mohó kíváncsiság kerített hatalmába. Látni akartam őket holnap, holnap után és azután. Ha megtörténik, elvesztem őket és ezt nem akartam. Elhatároztam, tehát hogy elmegyek velük Voorburgba.

Megvártam Teo-t. Rám nézett és mosolygott. "Nem baj, hogy nem tetted meg, majd később" olvastam ki a tekintetéből. Mire visszaültünk Helen már aludt. Széles, duzzadt ajkai résnyire nyitva voltak, hangosan szuszogott. Álmában idősebbnek tűnt. Hirtelen arra vágytam, hogy felébresszem és behajtsam rajta mindazt, ami ellen néhány perce még tiltakoztam. Felnéztem, a tükörben láttam Teot. Pulóveremet éppen a feje alá gyűrte, bevackolta magát a sarokba.
- Ugye tetszik neked? - kérdezte. Hangjában nyoma sem volt a
féltékenységnek. Nem válaszoltam. Az eső elkezdett szitálni és már alkonyodott. Felhajtottam az útra. Elindultunk Voorburg felé. Hajnalban Gouda-ban megálltam a jól csengő Lipcziski Hotelnél. Minduntalan
előrebicsakló fejem végképp meggyőzött arról, hogy értelmetlen vakmerőség lenne tovább vezetni Felkeltettem a lányokat, és egy mágnás nagyvonalúságával, kétnapi kaja pénzem rovására kivettem két szobát. Megbeszéltük, hogy reggel találkozunk a folyóson, és együtt megyünk tovább Voorburgba. A két szoba összenyitható volt és a gondolattól, hogy mindez milyen lehetőségekkel kecsegtet, erős izgalmi állapotba kerültem. Rendes körülmények között már az ágyba dőlés közben alszom. Most azonban fontosnak tartottam fáradt porhüvelyem megtisztítását. Odakészítettem magam az ágyra és vártam. Némi várakozás után, fölálltam és az ajtónál hallgatóztam.

Semmi nesz, beszélgetés. Egyáltalán semmi. Csalódottan botorkáltam vissza az ágyamba. Helyrebillentek a dolgok - gondoltam. Kialusszák magukat, és szó nélkül lelépnek majd másnap. Dühös voltam magamra. Mint valami félnótás ismételgettem magamban: Az autóban kellett volna, az autóban kellett volna.... Ahelyett, hogy életem nőivel tölteném az éjszakát, feküdtem tehetetlenül. Addig emésztettem magam, míg elnyomott az álom.
Másnap ismerős dudorászásra ébredtem. Helen suhant át a szobámon meztelenül A fürdőszobába igyekezett. Amikor meglátta, hogy kikerekedett szemmel bámulok utána, felkacagott és szemérmességet mímelve sietve becsapta maga mögött az ajtót. Elégedetten állapítottam meg, hogy a kaland folytatódik. Helen a legtöbb férfi számára nem lenne trendi. Kicsit telt de arányos és formás alakja szétfeszítené egy szokványos magazin kereteit. A mellei a legédesebb csecsemőkor pillanatait idézte föl bennem, amennyiben szerettem volna csüggeni azokon, mint gyümölcs a fán. Elmerengtem, talán éppen most szappanozza közepes, körteformájú kebleit a zuhany alatt. Mi lenne, ha most végre elszánnám magam és... Erre azonban nem volt időm, mert Teo kopogott az ajtómon. Vizes hajjal, fürdőköntösbe bugyolálva leült az ágyam szélére. Erőlködtem, hogy erektált állapotomat kispárnámmal leplezzem. Teo azonban csak nevetett rajtam, meg sem próbált zavaromon enyhíteni, ugyanúgy bámult, akárcsak Helen tegnap az autóban. Megsimogatta az arcomat. Meleg tenyere egy pillanatra elidőzött az ajkaimon, mielőtt elvette volna onnan.

- Éjjel még beszélgettünk Helennel, és úgy döntöttünk, hogy meghívunk Voorburgba. - mondta Teo. Tulajdonképpen mi sem tudjuk, hogy mire vállalkoztunk. Néhány évfolyamtársunk adta az ötletet nekünk: Ha vérbő, izgalmas kalandra vágytok menjetek el tavasszal a "Fournier-fesztiválra"! - mondták. Teo a kezembe nyomott egy fénymásolt kis füzetet, melyben ez állt: "1976 novemberében Voorburg külvárosában holtan találták Fabien Fournier pékmestert a település (férfilakói által megvetett a helybeli nők körében
azonban már élete során legendává nőtt) polgárát. Halálának körülményeiről az egyébként is szűkszavú rendőrségi jegyzőkönyvből csak annyi tudható, hogy a középkorú férfit különös módon enyhén erektált állapotban fedezte fel egy a környéken sétáló iskolás lány. (Róla a perverzebb olvasók kedvéért még
szólunk majd később). A holttest orvos szakértői vizsgálatát dr. Bruck nyugalmazott egyetemi tanár végezte el, aki az óta a Löew-megyei elmekórtani intézet megbecsült lakójaként próbálja feldolgozni (évek óta készülő
visszaemlékezéseiben) a történteket. A vizsgálatot végül a sajtó nyilvánosságának teljes kizárása mellett, a hivatalos kommüniké indoklása szerint: „bizonyítékok hiányában” a rendőrség igen gyorsan lezárta. Kis
baráti közösségünk arra a nemes feladatra vállalkozott, hogy minden évben, tavasszal megemlékezzünk Fabien Fourneir-ről és egyben kísérletet teszünk rejtélyes halálának megfejtésére spiritiszta szeánszok keretében.

Amennyiben elméd és szíved nyitott várunk téged is március 20-21-22-én Voorburgban."
- Szóval, velünk jössz? - kérdezte Teo. Mond, hogy igen! És a nagyobb nyomaték kedvéért megcsókolt, miközben balkeze észrevétlenül belopózott a takarom alá és megtalálta végre azt, amire vágytam. Párnámra hanyatlottam. Kábán gondolkodni próbáltam de mit is mondhattam volna vasmarok, bársonyszáj kisasszonynak. Hát persze kedvesem..., persze...
Folytatjuk...