Erna 1. rész

A sötétítő résén bevágódó éles fénytől hunyorogva nézett a digitális óra számlapjára. 06:02 Mi ébreszthette föl? A napfény? Vagy a nyomasztóan fülledt idő miatt nyitva hagyott ablakon beszűrődő zajok nem hagyták aludni? Lerúgta magáról a takarót, az ablakhoz lépett, becsukta azt és megigazította a függönyt. Elindult a WC felé, de meggondolta magát. Visszafeküdt az ágyba és a könnyű hálóinge alatt megborzongó testére húzta a takarót. Becsukott szemmel várta az elalvás előtti bódulatot. Mindhiába. Agya képeket kezdett villogtatni szemhéja képzeletbeli vetítővásznára. Egy hotel szoba… , franciaágy… , feldúlt ágynemű… , izzadságtól gyöngyöző bőr, hátra feszülő női nyak, izgalomtól csúcsosodó mellbimbó, izmos feneket satuba szorító kecses lábak, hídként homorító férfi gerinc, áradó gyönyör esszencia, atavisztikus kéjsikoly…

Sokat gondolkodott azóta, hogy miért hagyta megtörténni. Nem ő akarta, csak engedte, hogy így legyen. A férje nem vett észre semmit és nagyon sok mindent feláldozna azért, hogy István ne is tudja meg soha. Két hónapja történt Budapesten. A munkahelye ritkán küldte őt többnapos távollétekre két és fél éves lánya miatt. Tudta jól, hogy főnöke megértő hozzáállása az ő családi ügyeihez, nagyon megbecsülendő a mai világban. De most nem volt más választásuk, mert helyettese, aki egyben az egyetlen barátnője volt, kórházban feküdt egy kisebb nőgyógyászati műtét miatt. Hárman utaztak: Hans a PR osztály egyik menedzsere, Dietrich a kissé kopaszodó, 41 éves könyvelő, és ő, Ernesztina a cég pénzügyi igazgatója. Három órakor landoltak Ferihegyen, ahol a vendéglátójuk - a cég magyarországi leányvállalatának - autója várt rájuk.

Miközben a dugóban araszoltak befelé, emlékek szűrődtek elő abból az időből, amikor egyetemista évei alatt itt lakott. Szerette ezt a várost, sok szállal kötődött hozzá. Férjét is neki köszönhette, itt ismerkedtek meg, és közös életük első két évét itt töltötték az izzó szerelem stigmájával szívükön. Budán egy ötödik emeleti manzárdlakásban találtak albérletet. Újra meglegyezte a lelkét az a bódulat, amely a rendszeres esti sétáikon fogta el a budai szűk utcácskák paradox városképétől. A múlt század polgári konvenciói találkoztak itt modernkor fogyasztói társadalmának jelképeivel, a bevásárló központokkal. „Harmonikus ellentét” – István fogalmazott így, amikor egy hosszú sétájuk alkalmával a nyomorúságos óbudai munkásnegyedből eljutottak a régi korok pompáját sugárzó várhegyre, anélkül, hogy észre vettek volna valamilyen határvonalat a két szélsőséges életstílus között. Ez a feszültség nélküli kontraszt tette számára izgalmassá ezt a városrészt, és emiatt lett végzetesen szerelmes belé. Európa gyöngyszemének…

Éles fékcsikorgás rángatta vissza a jelenbe. Egy három év körüli kislány lépett az autó elé, próbára téve ezzel sofőrjük reflexeit. Ahogy a kocsi újra gyorsulva elhaladt a szeleburdi csemete mellet, - aki anyukája ölelő karjai közt hallgatta annak megkönnyebbült szemrehányását – kezdett ereiben szétoszlani az adrenalin. Tisztuló tudata egyre többet dolgozott fel a szeme perifériájáról érkező ingerekből. Lassan rájött, hogy már közelednek a városközpont felé. Az elméje mélyebb régióiból érkező parancsnak engedelmeskedve, oldalra fordította a fejét. Egy park. Az a PARK. Itt, ezen a helyen, a virágzó hársfák holdfénnyel átlyuggatott árnyékában adta oda magát először a testi szerelem bénító mámorának. Egy Baccardi gőzével átitatott kollégiumi „összetartásról” botorkált hazafelé Istvánnal. Botorkáltak, mert szinte méterenként megálltak egy-egy kéjelgő nyelvcsatára. Kezük egyre több fehér foltot tudott maga mögött a másik testén, mígnem a férfi megragadta, és elkezdte befelé húzni az imént megpillantott koros fák közé. A lakóházakkal körbevett belvárosi park közepén farönkökből készült játszótér bújt meg. Egy derékmagasságú emelvénynél kötöttek ki, mely nappal a vár bástyájának szerepét volt hivatott ellátni. Amint feneke a dobogó széléhez ért, széttárta combjait és háta mögött a könyökére támaszkodott.

Ezzel a kissé szemérmetlen testhelyzettel átnyújtva párjának a képzeletbeli meghívót egy erotikus színdarab ősbemutatójára. A következő pillanatban a férfi, elfogadva az egyértelmű invitálást, fölé hajolt, és lassan megcsókolta, mintegy élő húshidat verve nyelvével kettőjük közé, a még rajtuk lévő ruhatengeren keresztül. Aztán felgyorsultak az események. Átugrották az előjáték már elpróbált részleteit, rögtön a második felvonásra tértek rá. Egy türelmetlen kéz simogatását érezte a mellén, miközben várakozástól hegyes bimbójába akadó körmök késztették szívből jövő sóhajra. Partnerének követelőző szája céltudatosan haladt a női test origója felé, rövid időre megszakítva útját a köldökénél, majd tovább menetelve elégedetten lassult le a végső állomás előtti, utolsó bástyánál, a találóan Vénusz istennőről elnevezett domborulatnál. István fölegyenesedett, és - azzal a mozdulattal, amellyel a gátlástalan földesúr a cselédszoba asztalán fekvő, reszkető szolgálónak tette egyértelművé, hogy ki az úr a házban, - felhajtotta a szoknyáját, és ráborult kedvesére. Óvatosan harapdálni kezdte a hasig kigombolt ruhából kihívóan előmeredő asszonyi emlőket. Abbamaradt a kényeztetés, meglepve ezzel a kiszolgáltatott nőt, aki kétségbe esetten emelte fel a fejét.

Megnyugodott az elétáruló látványtól. Izgató perspektívából élvezhette, amint szerelmének jelzőfényként csillogó szeme, a lombokon beszűrődő holdfényben világító combjainak, v alakú irányfényében közeledett öle felé. Elégedetten hajtotta hátra a fejét és várta a találkozást. Abban a pillanatban ideg sejtek milliói küldték az ingerületet az agynak, és az – a ritkán tapasztalt érzetek miatt, ezred másodpercnyi tétovázás után – szétküldte a válaszait test szerte. István ebből csak annyit vett észre, hogy a combok megszorították a fejét, egy halk nyögést hallott, és a titokzatos ruhadarab nedvesedni kezdett. Két kezével lenyúlt a lába közé és félre igazította a hófehér kelmét. A férfi orra most már közvetlenül nyomódott megduzzadt csiklójához. Ágyékával körözni kezdett, s ezzel egyre gyorsabban hajszolta magát a gyönyör útvesztőjén, egészen a labirintus kijáratánál elérhető, nagy, vakító villanásig… Képszakadás. Életében eddig négyszer jutott el az orgazmusig: háromszor a saját kezével simogatta ki magából az extázis, egyszer pedig a hetes busz hátsó ülésén, szerelme kutató ujjai csalták elő torkából az elfojtott nyögést, amivel hátrafordulásra késztette több utastársát is. Tudta jól, hogy a vele egy csoportba járó lányok nagy része aktív nemi életet él, – legtöbbjének barátja volt, sőt ismert olyat is, akinek egyszerre több – de eddig nem érzett rá késztetést, és visszahúzódó természete miatt alkalom sem igazán adódott komolyabb párkapcsolatra.

Ám amióta István rajongó szerelme feltüzelte az ő szívét is, az egy-két sikertelen tinédzser kori próbálkozás után, ismét felébredt benne az érdeklődés saját teste iránt, és azóta, néhányszor már maszturbált. Tudata lassan, fokonként lépdelt lefelé a valóság földjére vezető csigalépcsőn. Kezdett magához térni. Még érezte az izom összehúzódások csendesedő hullámait, de már újabbra, még többre vágyott. Kezeivel megkapaszkodott az alkalmi pódium szélében, fenekével a széléig csúszott, és lábait letéve megállt azzal az emberrel szemben, akinek élete legboldogabb pillanatát köszönhette. És még ennél is többre vágyott. A parkot átszövő nyáréji derengésben is látni vélte partnere arcán a meglepetést, – vagy tán nem is a szemével érzékelte? – amikor nadrágját kigombolta és a boxerével együtt a bokájáig letolta, majd a saját bugyiját csúsztatta le a játszótér porába. Megfordult, és felsőtestével ráhasalt a dobogóra. Lábait szétterpesztette, s hogy nyilvánvaló akaratát még jobban leegyszerűsítse, szoknyáját hátára dobva, két kezével vágyakozva belemarkolt saját fenekébe, és a fájdalom határáig szétfeszítette eddig még érintetlen nemi szervét. Gondolatban ízlelgette a szót: „pina”.

Neveltetése miatt soha nem használt más füle hallatára csúnya szavakat, de amikor néhány hete a magányos gyönyört keresve, fürdés közben Istvánra gondolt, és combjait a kád oldalának feszítve simogatta magát, eszébe villant ez a trágár kifejezés. Megborzongott, és suttogva ki is mondta. Jól eső izgalom futott át rajta, és monoton ismételgetése közben jutott el akkor az orgazmusig.
- Pina – lepte meg másodszor azon az éjszakán kedvesét, aki nem értette, hogy miért mondja ezt.
- Gyönyörű punci – válaszolta István, bár a sejtelmes holdfényben csak a női hátsó két gömbölyűségét látta.
Mindig is úgy gondolta, hogy szüzessége elvesztésének nem elszenvedője, hanem aktív részese szeretne lenni, ezért hátra nyúlt, megkereste az ágaskodó férfiasságot, és maga felé húzta. Türelmetlenül bejáratához igazította, és csípőjének határozott mozdulatával felnyársalta magát. Éles sikolya tudatta a szerelem isten oltárára tett véres áldozatot, egy kíváncsi lány buja asszonnyá válását. Hüvelye fájdalmas görcsbe rándult, lábai remegtek és szeméből néhány könnycsepp gördült kíntól eltorzult arcára.

István nem tudta, mitévő legyen. Érezte kedvese szenvedését, mégis groteszk módon, szinte a kielégülésig izgatta a soha nem tapasztalt szorítás, és a tudat, hogy egy visszavonhatatlan vég, és egyben egy reményteljes kezdet tehetetlen eszközévé vált. Megmozdulni nem mert, bár az általa már többször megtapasztalt mozdulat kényszere feszítette ágyékát. Az alatta fekvő védtelen nő reszketése lassan alábbhagyott. Az ősi ösztön diktálta parányi mozdulat késztetése egyszerre ragadta magával őket. Nagyon finoman, szinte csak gondolatban, közeledtek egymáshoz. Aztán még egy kicsit. Nemi szervének minden izomgyűrűje fájdalmat sugárzott, ahogy a hímvessző duzzadt feje egyre beljebb hatolt termékenységének záloga felé. Felszisszent, fogait összeszorította, s szorosra zárt szeméből újabb csermely indult felesleges útjára, a gravitációnak engedelmeskedve. Nem értette önmagát. Mit akar a teste? Úgy érezte, ágyékának minden izma szétszakad, fájdalmas maximumát mutatva ezzel a tágulásnak, mégis irányt változtatva távolodni kezdett kegyetlen kínzójától, hogy átélhesse újra a behatolás perverz fájdalommal átszőtt gyönyörét.

Amikor hüvelyének gyűrűi az ellentétes mozgást érzékelve ismét megfeszültek, s szinte kilökték magukból az erőszakos idegent, érezte, hogy combjának belső felén meleg áradat indul lefelé. Végigfolyt egészen a térdének dobbantójáig, ahol az egyenes utat rövidebbnek ítélve, cseppekké vált, és apró porfelhőket kavarva ért földet a homokos talajon. Bepisilt fájdalmában. Vagy gyönyörében? Nem tudta eldönteni. De nem is volt ideje tovább foglakozni a gondolattal, mert a türelmetlen férfi dorongja ismét szétfeszítette szeméremajkait, ezzel elzárva útját, az altestét feszítő víznek. Következett a második ostrom. Aztán ismét a visszavonulás. És újra, és újra. István farka egyre többet vett birtokba barlangjából, már majdnem a végéig ért. Érezte a férfi kezét a csípőjén, amint az ütemet diktálva magára húzta, majd eltolt őt. A tempó egyre gyorsult, s a fájdalom csak lassan halványodva engedte előtűnni maga mögött az élvezetek sejtelmes körvonalait. Ám a megvadult hím, tudatával nem korlátozható ösztöneinek engedve, egy hirtelen rántással tövig hatolt belé, égető fájdalmat okozva ezzel bensőjében. Felsikított, mert a méretes makk szétfeszítette méhszáját, miközben István hörgő nyögéseinek kíséretében, testébe lövellte a hetek óta felgyülemlett ondóját. A kielégült farok azonnal kicsusszant belőle, s férfi gyönyörtől reszketve a földre huppant.

Csalódott volt. Csalódott és kielégületlen, de nem akarta megbántani szerelmét, inkább nem szólt egy szót sem, csak elnyúlt a poros mászóka deszkáin. Később, mikor már kézen fogva hazafelé sétáltak, megérezte, hogy a ruhája alatt meztelen puncijából kifolyt mag, összekente elfáradt combjait.
- Erna kedves! Megérkeztünk! – hallotta Hans halk baritonját, miközben a fiatal menedzser a kocsi ajtaján behajolva ébresztgette. Látta amint Dietrich a londinernek magyarázva a szálloda bejárata felé haladt. Még bódult volt az felidézett emlékektől, de nem kerülte el a figyelmét a jóképű fiú, dekoltázsában kutató pillantása.
- Köszönöm – válaszolta, s a férfi diszkréten simogató kezét leemelte combjáról.

Folyt. Köv.