Egymáshoz tartozni (2)

*******

Arya hánykolódott ágyában. Szörnyű álma volt mely nem akart múlni. "Álmában édesapját látta, amint tőle kérdezi: "Miért haltam meg? Válaszolj kislányom!" Majd a férfi átváltozott egy urgallá, és bárdját forgatva rohant felé. Ám mikor Arya megölte volna, újra az apja volt ott. "Hát meg akarsz ölni??""
Arya felriadt. Kapkodva, zihálva szedte a levegőt, mintha minden lélegzetvételért küzdenie kellene. Arca verejtékben úszott. Körbenézett sátrában. Nem talált semmi különöset, és ettől megnyugodott. Odament a mosdótálhoz, és megmosta az arcát. Máris jobban érezte magát. Úgy döntött, nem fekszik vissza, hiszen már csak két -három óra van napfelkeltéig. Mindez nem mutatkozott a táborban. Már mindenki készülődött, indultak vissza Surdába. Minél hamarabb visszaérnek, annál jobb. Nem tudhatják, mikor támad rájuk megint az ellenség.

*********

Eragon nem tudott aludni. Az elmúlt órák szörnyű terhe vaskos kőként nyomta a lelkét.
Murtagh a bátyja, Morzan… Morzan az apja! Hihetetlen, szörnyű igazság. Eddig azt kívánta, bár tudná ki volt az apja, de most valahogy nem volt kíváncsi rá. Bár ne is tudná! Nyugodtan veheti úgy, hogy Garrow az apja, de mégis…ez olyan borzasztó! Csak Murtagh itt lenne…
Tudja ő hogy áruló, mégis hiányzott neki. Hisz a barátja volt…és emiatt még szörnyűbb az árulása. Ám mégis megértette. Nem volt más választása, és ő is nagyon jól tudta, hogy bátyja bármit megtenne Tövisért, hiszen ez a kapocs mindennél hatalmasabb. Sárkány és Lovasa egymáshoz tartoznak. Drágább az életénél neki Saphira és tudta, hogy ez fordítva is így van.
Nem, nem kell most erre gondolnia. Hiszen...hiszen Arya, Saphira és Nasuada is megmondta, ez semmin sem változtat. Ő ugyanaz az ember. Vagy mégsem?...Arya! Milyen jó rá gondolni. Ha csak a lány mellett vannak a gondolatai, akkor is érezte annak fenyőtűillatát. Ennél csodásabb illat nincs is!..De hagyjuk ezt. Fontosabb kötelességei vannak. Rorannal.
Mellette az unokatestvére hortyogott békésen.

Saphira, zafírkék sárkánya odakint őrködött. Hirtelen újra megrohanták az emlékek. Milyen sok minden történt azóta, hogy megtalálta Saphira tojását! (Eragon története, lásd: Alagaesia története -->később) Vajon visszatér még Carvahallba? Sajogni kezdett a szíve otthonára gondolva. És most a ra’zac-ok elrabolták Kathrina-t, Roran menyasszonyát...hirtelen felbuzgott benne a szeretet Roran iránt.
Milyen hasonló a sorsunk! A ra’zac-ok tőlem is elvették azokat, akik közel álltak hozzám.
Hirtelen Saphira feje jelent meg a sátorban - a teste nem fért be -,ami felriasztotta Rorant, és legurult az ágyról. Eragon elfojtott egy mosolyt, és Saphirához fordult.
"- Mi baj?- kérdezte gondolatban sárkányától.
- Semmi. Csak látni akartalak. Már ez is baj?
A sárkány hangja méltatlankodó, egy kicsit sértődött, de éles is volt.
Eragon elszégyellte magát. Már nagyon régen beszélgettek.

Így hát követte a zafír sárkányt, és nagyot sétáltak a reggeli zűrzavarban. Megvitattak mindent az elmúlt egy hétről, és a három nappal ezelőtti csatáról. Győztek, de kivívták Galbatorix haragját ezzel a bátorsággal. Közel egy óráig sétáltak és beszélgettek gondoltaban, amikor feltűnt Arya, és láthatóan feléjük igyekezett.
Eragon tarkója bizseregni kezdett, mivel gyengéd érzelmeket táplált a gyönyörű lány iránt. Bár Arya is hasonlóan érezne!
De tudta hogy ez valószínűleg sosem fog menni. Arya már többször is kikosarazta, és tudta, nem bírna elviselni még egy ilyen csalódást. És bármennyire is abban reménykedett, hogy sikerülhet - A Véreskü Ünnepén Eragon külsejét megváltoztatták a szellemek, és így eltűnt hátáról a seb, amit Durzától, az Árnytól kapott- Arya továbbra is nemet mondott, pedig a fiú teljesen olyan volt mint egy tünde.
- Eragon! Már régóta kereslek- szólt.
- Miért? Mi a baj?
- Tudod, a kiképzésed még nem teljes, ezért vissza kell mennünk Ellesmérába, ahol Oromis mester még egy hónapig fog tanítani.
- Arya, én nem mehetek. Tudod, megígértem a bátyámnak, Rorannak, hogy megkeressük, és megöljük a ra’zac-okat, akik annyi szörnyűséget tettek.- Ökölbe szorult a keze.
- Eragon...tudod, sokkal több lenne az esélyed a ra’zacokkal szemben, ha befejeznéd a kiképzést. Tudom, azt hiszed, így már elég erős és fürge vagy ahhoz, hogy megöld őket, de tévedsz. És abban is tisztában vagyok, hogy csak te tudod megölni a ra’zacokat. Elmosolyodott.
Milyen gyönyörű!-gondolta Eragon, de elkezdett töprengeni a hallottakon. Végül is igaza van.
"És azt se feledd, szólt közbe Saphira, hogy mi lesz Rorannal.
Nem maradhat Surdában a falusiakkal."
Ez is igaz-gondolta Eragon.
- Arya! Mondd..Roran velem jöhet?
Arya arcán ráncok jelentek meg.
- Eragon, tudod, hogy...
- Tudom, de Roran senkinek nem fog ártani!- szólt közbe -Magam felelek érte.
Arya töprengett egy percet, de aztán bólintott.
- De ne feledd, felelsz érte!
- Nem feledem.

Arya ajkára érintette a mutató- és hüvelykujját, elköszönt az ősnyelven, majd sarkon fordult, és könnyed léptekkel elsietett. Eragon még mindig érezte a friss fenyő illatát, ami mindig megcsapta, valahányszor a tünde közelében volt.
- Gyere, Saphira, visszamegyünk Roranhoz.
Mikor visszaértek Roran éppen borotválkozott. morgással üdvözölte unokaöccsét.
- Roran, beszélnünk kell... - szólt és belekezdett a történetbe. Mikor a végére ért Roran meglehetősen furcsa ábrázattal ült ott.
- Mi ez a badarság?- acsargott az ifjú, de mielőtt Eragon felocsúdott volna, Roran a földre lökte, és az ingénél fogva felemelte, de a fiú rájött, mekkora fölényben van, és könnyed mozdulattal arrébb lökte Rorant, így az a sátor másik végébe repült.
Ez gond, ezt nem akarta….Eragon meglepve nézett a tenyerébe, mintha azt kérdezné:
„Ezt én csináltam???”
- Jaj, bocsánat...- de mielőtt befejezhette volna, hatalmas ütés érte az állkapcsán. A földre zuhant, és kiköpött egy adag vért.
Saphira dühödten felbőgött, és Roranra vetette magát, odaláncolva a ifjút a földhöz. Vicsorított, kimutatva hatalmas fogait.
- Az istenit, Roran!- káromkodott.- Csak jót akarok neked! Megígértem hogy segítek nem??
Csak azért megyünk Elles..
- Nem érdekel, hogy miért MÉSZ!! Szedd le rólam!!!- üvöltött Roran Eragonra.
- Ha meghallgatsz.
Roran bólintott, már amennyire Saphira engedte, de azért meglehetősen csúnya arcot vágott.
- Roran! Csak azért megyünk Ellesmérába, hogy nagyobb legyen az esélyünk a ra’zacokkal szemben! Csakis emiatt! Ne dühöngj ezért, mert ha megtámadsz, le foglak győzni! Erősebb lettem, és csak azért nem bántottalak, mert nem akartalak. De ha ez még egyszer előfordul, megteszem!- mennydörögte a Lovas. Aztán enyhültebben folytatta: ne haragudj. Csak tudod, sok a baj. Nem akartam így megfeledkezni magamról.
Roran komoran bólintott.
- Szóval, beleegyezel?
- Elengedne már a sárkányod??
Eragon intett, Saphira pedig elengedte Rorant.
- Beleegyezem.
Kezet fogtak, és végül Roran megszólalt:
- Bocsáss meg.
- Semmi gond. Megértelek, hisz nagyon szereted Kathrinát.
- Menjünk.-szólt Roran.
A sátorba visszaérve Saphira így szólt:
„Meglepő a kirohanása. Ezt nem kellett volna,de te is elragadtattad magad. Ne feledd nagyon szerelmes és mérges rád apja halála miatt. Nehezen enyhül az ilyen nagy harag, de főképp a bánat. Ne haragudj rá emiatt. És vigyázz.
- Vigyázok.”

Azzal a zafír sárkány kiment, hogy őrködjön. Eragon gyorsan kezdett a hátizsákjába pakolni, mélyen a gondolataiba merült.
„ Rorannal vigyáznom kell. Nem tehetem vele ezt még egyszer, de vigyáznom kell magamra. Nem gondoltam hogy így haragszik rám. Bár elég furcsa tény lehet, hogy az unokaöccse egy Lovas.- elmosolyodott erre a gondolatra. - Nagyon szerette Garrow-t, nagyon szereti a falusiakat és nagyon szereti a menyasszonyát. De nagyon vakmerő.
Vigyáznom kell vele, de vigyáznom is kell rá. Hajlamos az ilyesmikre márpedig van neki ereje. Bőven van. Így van esélyünk legyőzni a ra’zacokat.”
Mikor visszatért gondolatai folyójából, meglepődve látta, hogy Roran egy tükröt szorongat. Felvonta a szemöldökét. Roran ezt észrevette, a tükörből, ugyanis háttal állt Eragonnak. Dadogva szólalt meg:
- Öhm..ezt a tükröt Kathrina kapta az apjától..és..hát…nemrég megidéztük őt. Lehetne most is?
- Persze. Draumr kópa!

A tükör vörösen felizzott, és mintha folyékonnyá vált volna a feszíne. Megjelent benne Kathrina. A lány egy sziklánál volt megkötözve, és szája betömve. De a szeme haragtól csillogott, keskeny szemöldökét összevonta, vörös haja függönyként terült rá. Az egyik ra’zac felkapta. Hirtelen felhangzott az másik ra’zac beszéde:
- ..iggen, Uru’baenbe! Hova vinnénk ha nem az Uralkodónkhosssz?? Holnap elhagyjuk Helgrindet, ésssssz….Hallgasssz, osssztoba leány..
A kép szertefoszlott, és Eragon kezéből kiesett a tükör. A varázslat kifárasztotta, és alig bírta felfogni a hallottakat. Az Uralkodóhoz! Azt a lány nem éli túl.
Láthatólag Rorannak is ez járt a fejében, ugyanis fehér volt mint a fal, és a keze ökölbe szorult. Eragon kicsikarta magából az ötletét, de alig bírt magával a haragtól. Már nem is volt fáradt!
- Nem megyünk Ellesmérába! Holnap indulunk Dras Leona Helgrindjéhez. Most pedig alszom.- és mielőtt Roran megszólalhatott volna, az ágyra esett, és nem tudott magáról többet.

******

Kathrina száját betömték. Roppant kellemetlen volt. „Bár dögölnénnek meg ezek a dögök úgy ahogy vannak!”- kívánta a lány.”De hol van Roran??Miért nem segít rajtam??”
Kathrina szeméből egy könnycsepp futott le. Hallotta mit beszéltek ezek a lények. A királyhoz viszik, Galbatorix pedig nem ismer kegyelmet…miért, ó miért vele történnek ezek a szörnyűségek? De ez nem számít. Roran meg fogja menteni. Ez biztos.
Elszundított a kényelmetlen sziklafal tövében. Majd felriadt. Az egy fertelem hozzá közelített. Megcsapta az orrát a ra’zacból áradó bűz. Rohadt hússzaga volt. Undorodott attól is, hogy nem látta a fejét, csak hátborzongató csuklyáját. Megborzongott. A szörnyeteg lehajolt.
- Mi bajoddd, sssszépsszégem?? Félsssssszz??- hirtelen hátborzongató, rövid, csattogó hangot hallatott. Kathrina úgy vélte, kineveti. Még jobban undorodott tőle.
- Nemssszokára azz Uralkodó lábai előtt fogsssz heverni. Akkor majd kinyitod a ssssszádat-mondta, és fejével a lány hátához csapott. Csuklyája kissé fellebbent, és kilátszott a ra’zac csőre, ami a száj és orr helyett volt. Elvágta a kötelet.
- Mossszt ssszépen el fogssz aludni. Nem lesssz olyan rosssz.-megint kacagott, és egy furcsa növénykét tartott a félholtra rémült lány orra elé. Beleszagolt, és Kathrina előtt azonnal elsötétült a világ.

**********

Eragon későn ébredt, Roran viszont még mindig aludt, mikor az ifjú felkelt.
A Lovas unokabátyjára nézett. „Milyen békésen hortyog! Nekem azonban fontos teendőim vannak.”-gondolta, és feltápászkodott.
„Jó reggelt, kicsikém! –üdvözölte Saphira.- Gyere, meséljünk az utazásunkról.
Érdekelni fogja Nasuadát és Arya-t.”
Eragon magára öltötte fekete ingét, majd zekéjét, felcsatolta új kardját, amit Nasuada adott neki. Hogy hiányzik a Zar’roc! Mjad hagyott egy kis üzenetet Rorannak, arról hogy, hol van. Így jó is lesz.

Kilépve hunyorognia kellett, a napfény majd’ megvakította. De nem baj, Saphira elállta a napot, így nem vesztette el a szeme világát.
- Köszönöm. Hogy kezdjük?
Saphira a fejével Arya sátra felé intett, majd dorombolt.
„ -Hátha velünk jön.
- Nem hiszem.
- Ugyan már, ne légy ilyen. Minden rendbejön.”-szólt, és zümmögni kezdett.
Eragon kissé szorongva indult Arya sátra felé. Félt az újabb visszautasítástól. Belépve azonban megnyugodott. A fenyőtű, szerelme illata megnyugtatta. Pironkodva gondolt erre az érzésre. Szerelem…ábránd.
Arya üdvözölte, Eragon pedig azonnal elmondott neki mindent az ügyről. Arya a szemébe fúrta a tekintetét, és néha felvonta a szemöldökét. Amikor befejezte, egyészen furcsa volt az arckifejezése.
- Sétáljunk.-mondta. Eragon meglepődött, de követte.

A sátorból kilépve Eragon megpillantotta, hogy mindenki eszeveszetten kapkod, zűrzavar és káosz uralkodik.”Azt megértem, hogy félnek a támadástól, de azért ennyire..!”
„Szerintem nem érted meg őket teljesen.” -jegyezte meg Saphira.”Te nem vagy közönséges földi halandó. Te haragszol az Uralkodóra, amiért elvett tőled midenkit akit szerettél, és ez egyelőre elnyomja a félelmet. De ezek egyszerű emberek. Katonák, Eragon. Félnek a szinte korlátlan hatalmú királytól. Ők nem is számítanak, csak eszközök, és ezt nagyon jól tudják. Fogadd el, hogy kapkodnak.”
„Jól van na!” -válaszolt sértődötten az ifjú.
- Eragon, tudom, hogy milyen érzéseket táplálsz irántam. És én nem ítéllek el ezért, mert a szívnek nem lehet parancsolni, és kész. De arra kérlek, próbáld megérteni, nem lehetünk együtt. Nem megy.. -elhallgatott, látta, hogy Eragon elvörösödik.- De nem is ez a lényeg. Egy személyes dolgot szeretnék veled megosztani. Tudod, én követ vagyok. Saphira tojását hordoztam, és tündetársaim és barátaim, Fäolin és..Glenwig voltak a testőreim. Fäolin csak barát volt, de Glenwig…Glenwiget gyermekkorunk óta ismertem, és, kimondom nyíltan és őszintén, szerettem őt. Igen, Eragon szerettem, csordultig volt a szívem szerelemmel. Megértem, ha csodálkozol, de kérlek, hadd mondjam végig, ne szakíts félbe. Rengeteget szenvedtem emiatt a szerelem miatt, mert Glenwig nem szeretett engem. Legalábbis azt hittem. De aztán…aztán bevallotta nekem, hogy ő is szeret. Ez még azelőtt volt, hogy követ lettem. És ő mindenhova elkísért Fäolinnal. Te nem tudod, milyen fájdalmat éreztem, mikor meghalt. De erre még nem gondolhattam, mert menekülnöm kellett az ördögi Durza elől. Csak később döbbentem rá, hogy mekkora veszteség ért. És még ma is gyászolom őt. Részben ezért sem viszonozhatom a rajongásodat. És most Rorannal is ez történik, de ő más, mint én, ő tudja, hogy mekkora csapás érné a szeretett lány elvesztésével. Én nem tudtam. Arra kérlek, ne hagyd neki, hogy megismerje ezt a fájdalmat. Nem bírná elviselni a menyasszonya halálát. Te vagy az egyetlen élő rokona, Eragon. Ne hagyd ezt. És ha továbbra is szeretni akarsz, szeress, de én ezzel a történettel meg akartalak kímélni attól a csalódástól, amit éreztem, mikor tudtam, hogy nem szeret. Nem akarom hogy te is ezt érezd. Arra kérlek, próbálj csak jó barátként tekinteni rám. Én adok időt neked. – Arya gyengéden beszélt, és még gyöngédebben fejezte be történetét.

- És természetesen veletek tartok a lány kiszabadításakor. Segítek.
És még mielőtt Eragon megszólalhatott volna, a lány elköszönt, és elsuhant mellőle.
Ekkor döbbent rá, micsoda hibát követett el, mikor beleszeretett. És mostmár azt is tudta, hogy semmi esélye nem lenne jó ideig Arya-nál, mert még mindig gyászolja elvesztett kedvesét. Ez a tény újabb kőként nehezedett a lelkére. És még el kell mennie Nasuadához.
De nem baj, ki fogja bírni.
„Saphira segíts.-kérte a sárkányt.- Adj egy kis erőt.”
Saphira egyesítette erőit Lovasával, és az ifjú újult erővel vágott neki a sátorhoz vezető útnak. Ám a kedve semmivel sem volt jobb. Pocsékul érezte magát.
„Ha én ezt tudtam volna!” -sóhajtozott magában. Úgy érezte Arya becsapta. Annyira remélte...de ezek szerint valóban kénytelen lesz…kiszeretni belőle? Hisz az lehetetlen. Mindig vonzódni fog hozzá. De Aryának igaza van, olyan lány kell neki aki egyidős vele.
Végig ezen gondolkozott, amíg Nasuada sátrához lépdelt. A sátorhoz érve megtorpant. Mit is fog mondani? „Ne félj, majd segítek”- szólt Saphira. Eragon elmosolyodott.
Volt már bátorsága belépni.
- Nasuada?
- Gyere beljebb.

Nasuada a székében ült egy íróasztal előtt. Az asztalon szanaszét hevertek az iratok, pergamenek, papírok, és egyéb holmik. Nasuada szeme karikás volt, szeme fáradtan csillogott. Ám azonnal felélénkült a tekintete, amint látta belépni a hűbéresét. „Végre valami jó a napban!”- gondolta.
- Nasuada, én…- kezdte- ..én nem tudok neked segíteni az indulásnál Surdába. Tudom, és sajnálom, de az unokatestvéremnek azonnal szüksége van rám. A menyasszonyát, Kathrinát elrabolták a ra’zacok és Ŭru’baenbe viszik. Az Uralkodóhoz. És ez a lány elég sokat tud rólam, Roranról, és…azonnal mennünk kell. Még ma. Nincs más esély.- ám Nasuada csak rázta a fejét.
- Tudom, hogy ez igazán fontos neked, Eragon, de most van rád a legnagyobb szükség. Nagyon kellesz, Eragon! Segítened kell.
- Nasuada, akkor mondom másként. Az unokatestvérem az egyetlen élő rokonom, és ő a legfontosabb nekem. Sajnálom, hogy nem lehetek itt a vardenekkel, de nincs más lehetőség. Nagyon szereti azt a lányt, és én pedig nagyon szeretem őt. Mint az édestestvérem, olyan nekem. És a halálba is követnénk egymást.
Nasuada nagyban gondolkozott. „Ha most elmegy, nehezebb lesz az út. De úgysem tarthatom vissza. Hadd menjen.”-ez lett a végső következtetése.
Nasuada fáradtan, megadóan bólintott. –Legyen hát. Menj, de tudd, szükség van rád mindig. Igyekezz vissza.

Eragon bólintott, és bár győzelemittas volt, mégis ramatyul érezte magát. Gyerünk Roranhoz, mondta magának. A sátorba lépve meglepő jelenet fogadta. Roran a törött tükrét próbálta összeragasztani. Sietve háta mögé rejtette munkáját, mikor Eragon belépett, ám annak éles szeme rájött a turpisságra. A Lovas elmosolyodott.
- Öh, én, öhm…én csak,..ezt a..ezt a tükröt…hát csak..-hebegte vörösre gyúlt arccal.
- Szerelmes vagy. Nincs mit szégyellni ezen. Segíthetek?- Roran bólintott, és Eragon varázslattal összeforrasztotta a törött tükröt. Az ifjú látta unokabátyja arcán a hálát, és a szeretetet a tükör iránt, hisz Rorannak minden drága volt, ami Kathrinától származott.
- Mikor indulunk?- kérdezte Roran buzgón, és mohón.
- Amint lehet.- válaszolta Eragon, aki látta Roran izgalmát, de félelmét is.- De előbb együnk.- mondta, és elővett két adag ennivalót, amit a katonai konyháról hozott. Elmormogott egy-két varázsigét a méreg kimutatására, majd jóízűen nekilátott az evésnek.
A húst Rorannak adta, aki furcsán nézett rá. Eragon gyorsan elmagyarázta, hogy azért nem eszik húst, mert a tündék kiképzése alatt megvizsgálta az állatok „gondolatait”, és azok oly emberiek voltak, hogy ha húst eszik úgy érzi, egyik embertársát falatozza.
Roran csak mogorván bólintott, majd nekilátott a késői reggelinek.

Eragon, mikor már látta hogy már lassan dél lesz, figyelmeztette Rorant, hogy nézze át a csomagjait, húsz perc múlva indulnak. Az ifjú ezután felcsatolta Saphirára a nyerget, és felcsatolta rá hátizsákját, holmiát.
„Ó nem! Elfelejtkeztünk Orikról!”-szólt a sárkányhoz.
„Útba ejthetjük.”-válaszolt.
Roran kilépett a sátorból.- Indulhatunk?- kérdezte. Eragon válaszul csak rávigyorgott.
Felkapaszkodtak a nyeregbe, és Saphira már szárnyalt is. Orik sajnálta, hogy nem mehet velük, de sok szerencsét kívánt.
„Végre újra repülünk!!”- szólt Saphira ujjongva.
„Igen!”
„Akkor újabb út elé nézünk?”
„Hát, nagyon úgy tűnik…De én nem bánom!”
„Én sem kicsikém. Egészen ellustultam!”
„Sok szerencsét nekünk!”
„Sok szerencsét bizony! Szükségünk lesz rá”
Eragon vigyorgott, és a tenyere bizseregett. Végre itt a bosszú a sok gonoszságért. És itt van Roran is.
A katonák integettek, Saphira pedig hatalmas ordítással búcsúzott, és kiszárnyaltak az emberek látóhatárárból.

Folyt.köv.