Bogu mesék : Békakirályfi

Élt egyszer egy Sejde Rütyütyü nevű királyfi. Amikor elérte azt a kort, mikor már ideje lenne megkóstolni a fehérnép illatos, mézharmatú gyümölcsét, felpattant fehér lovára és elindult magának feleséget keresni. Éppen a Vasorrú Bába erdei laka felé ügetett, amikor a csutkaszár kaput támasztó banya meglátta a felé lovagló ifjat. Nosza, gyorsan egyet bucskázott a fején, és gyönyörűséges, nádszál kisasszonykává változott. Úgy illatozott hamvas bőre, mint a tubarózsa. A királyfinak leesett az álla a csodálkozástól, a lónak pedig megmerevedett a palavesszeje a női illattól, és lecövekelve elülső lábaival kaparva a földet, egy tapodtat sem akart tovább menni. A királyfi leugrott a lóról és illendően köszönt.

— Csókolom a kisztihandodat, csodaszép Bülbül Madárka! Ki vagy te? — a banya negédes hangon válaszolt neki, ahogyan illik.
— Én a Nádszál Kisasszony vagyok, és itten álldogálok és várok valakire.
— Aztán kire, he’, ha nem vagyok Windisgrétz?
— Egy királyfira tán, aki eljön értem, holdvilágos éjszakán, aztán a nyergébe ültet és elvisz engemet a palotájába.
—Akkor ne várjál tovább!— mondta a szerelmi láztól felhevült királyfi és átugratott a csutkaszár kerítésen. Rögtön megölelte és csókokkal halmozta el a gyönyörűséges leányzót. Na, mondanom sem kell, hogy a banyának izzott a teste a kéjvágytól és kibontakozva öleléséből. becsalogatta a királyfit a házba.

Mikor bekormányozta a tisztaszobába, megkínálta egy pohár saját maga által kotyvasztott csigerrel, amibe egy hangyányi búgató port csippentve a tubákos szelencéjéből sutyiban belékevert. A királyfi gyanútlanul felhajtotta az italt és ettől a gerjedelme úgy megnőtt, hogy nagyon megkívánta a banyát. Az pedig egyre csak árasztotta felé a finom női illatokat. Mikor már látta, hogy a királyfinak igencsak növekedik a libidója, elkezdte ledobálni magáról a karinget, pruszlikot, kibújt réklijéből és ott állt anyaszült meztelenül a királyfi előtt. Az szűz lévén nem tudta mire vélni ezt a hatalmas gerjedelmet magában és pislogott, mint a rimóci nyúl. A banya, hozzálépett és elkezdte volna kihámozni az öltözékéből, de nagy gerjedelmében a királyfi, letépte magáról lovaglónadrágját, kibújt ingéből, lerúgta a csizmáit és hatalmasra duzzadt, merevedő dárdájával fenyegette a banyát. Heréi akkorára dagadtak a sok kantejtől, hogy csakúgy harangoztak a lábai között.

A banya, hogy segítsen rajta elé térdelt és elkezdett furulyázni annak palavesszején. Úgy szopott, mint a torkosborz. Mikor már eléggé felajzotta királyfiút, akkor kiterülközött a szalmazsákon és felkínálta vérvörös szeméremajkait. A királyfinak sem kellett több, és egyet rikkantott: — Sejde Rütyötytű, rohamra! — és máris elkezdte a banya mohos női szervét piros, recés nyelvével kitakarítani. Mondanom sem kell a banya vinnyogott, vonaglott a kéjtől. Teste felhevült, nagyokat nyögött. A királyfi fejét hajánál megfogva annak ajkait borzalmas kígyóként meredező csiklójára kormányozta. Nosza, annak sem kellett több úgy szopogatta a piros kéjszervet, mint a kisgyerek a kandiscukrot!

— Hiiií! Hej, höööő! — sikongatott egyre, amíg kéjleve előtörve fekete burzsinttal keretezett női kelyheiből elárasztották a királyfi piócaként rátapadó ajkait és szájüregét. Az ifjú, úgy nyelte, mint kacsa a nokedlit! Azonnal vérré vált benne a női nedv és majd széjjelvette már a kéj. Hirtelen betérdelt a banya lábai közé, és lándzsaként meredő hímtagjával rohamra indult. Úgy feltűzte a banyát mintha a királyi bakó húzta volna nyársra. Az meg csak vonaglott, és visongatott a kéjtől.
— Juhuuj! Csináld még, még, még, nem elég! Soha nem elég! — a királyfinak sem kellett több bíztatás, megforgatta benne bíborlánzsáját, és egy utolsó lökettel hatalmas kéjbombát robbantott a nyanya altestében. Mikor kielégült kibontakozott belőle. De, az nem elégedett meg ennyivel. Gyorsan töltött neki még egy ampa csigert és kétgyűszűnyi búgató port csippentett bele. A kezébe adta és így biztatta.

— Igyál hős lovagom, ettől visszatér a férfierőd! — a királyfi úgy itta, mint az anyatejet. Amint lehúzta az egész pohárral szemei kikerekedtek és megindult a banya felé. Az megállította és így szólt hozzája.
— Ne, olyan hevesen kislovag: van még egy másik lyukam is! — mondta és kipucsított neki. Hatalmas, mohos seggelyuka úgy tüzelt, mint a mozdony tűztere. A királyfi sem volt rest, jól betöcskölt oda is neki. Mikor már kielégült a banya seggében, a banya megszólalt.
— Van, még egy lyukam tüzes kis királyfi csikócskám— nógatta, és kitátotta mohos száját. A királyfi kihúzta tűforró végbeléből tüzes farkát, és azonmód, szaros - gecisen, benyomta neki a szájába, le, egészen a torkáig. Elkezdett benne köpülni. A banya szemei kikerekedtek az élvezéstől. Úgy szopott, mint a pandamaci.

Ebben a pillanatban lépteket hallott az erdő felől. Kiszippantotta a királyfiból az utolsó csepp kantejet, majd egy másik üvegből gyorsan töltött neki.
— Idd meg gyorsan szerelmem, ettől láthatatlanná válsz, mert megjött az uram és, ha így talál bennünket, biztosan hogy a fejszéjével levágja a farkadat!— a királyfinak sem kellett több, lehörpintette a varázsitalt. Azonmód varangyos békává változott. Éppen jókor, mert a lovat meglátó favágó belökte a csutkaszár kaput és a fejszével hadonászva kereste a banya csábítóját. Természetesen a banya pillanatok alatt visszaváltozott Vasorrú Bábává. Kérdi tőle az ura vészjóslón.

— Hát ennek a lúnak, hun a gazdája? — az asszony, kapásból válaszolt. — hun, hát hun is lenne? Nicsak, most veszem észre , hogy itten a fához kötve mintha egy lovat látnék… csak itt termett, valaki kikötötte tán, és bé’ ment az erdőbe gombászni— hazudta.— a favágó nem vallatta tovább, hanem bekötötte az istállóba a lovat és nekiállt vacsorázni.
A varangyos békává változtatott királyfi pedig kínkeservesen elkezdett görögni Bergengócia királyi palotája felé, hogy ráleljen a neki ígért szépséges királykisasszonyra és megkérje a kezét. Gondolta, hogy mire odaér, majd csak visszaváltozik valahogy királyfivá. Már elérte a király erdejét, amikor történt valami. A királyi palotától nem messze egy rengeteg nagy erdő sötétlett; sűrű lombos kerek hársfák álltak a szélén, a legvénebb, legterebélyesebb hársfa alatt pedig volt egy kút. Mivel nagyon meleg volt, a királylány kisétált az erdőszélre leült a kút kávájára, úgy pihent a mélyből áradó hűvösségben. Volt úgy, hogy elunta magát; ilyenkor fogta az aranygolyócskáját, földobta meg elkapta, ez volt a legkedvesebb játéka.
Amint így játszadozott, túl magasra találta dobni a golyót; nem tudta elkapni, a fényes aranygömb leesett a földre legurult a kis lejtőn, be egy lyukba, azon át a kútba. A királylány már csak a loccsanását hallotta, ahogy elmerült a vízben. Ijedten hajolt át a káván, de hiába: a kút olyan mély volt, le se lehetett látni a fenekére. Egy ideig csak nézett, nézett a fekete semmibe, aztán nagy búsan leült egy kőpadra, szeméből kibuggyant a könny, egyre hangosabban sírt-rítt, sehogyan sem tudott megvigasztalódni. Ahogy ott sírdogál, egyszercsak azt mondja valaki:— Mit búslakodol, szép királykisasszony? Olyan keservesen zokogsz, a kőszikla is meglágyulna tőle? — A királylány körülnézett, kereste honnét jő a hang, de senkit nem látott. Hanem amint így kémlelődik, észreveszi, hogy egy csúnya, kövér béka mászik ki a kút repedezett kövei közül.

Kigúvadt szemeket meresztve nézi a beszélő békát és hűdötten e szavakkal fordul hozzája.
— Csak nem te szóltál hozzám, te varas béka?
—De, bizony, hogy én — felelte a béka. — azt tudakolnám tisztelettel, hogy miféle bánat nyomja a lelkedet?
— Belesett az aranygolyócskám a kútba, azt siratom — hüppögte a királylány. A béka így szólott hozzája.
—Mit érne neked, ha visszahoznám az aranygolyócskádat a kútból?
—Bármit kérhetsz érte, teljesítem! — mondta a királylány. A béka pedig lemászott a kútba és felhozta a golyócskát. A királylány szerfelett megörült, hogy visszakapta a golyócskát és biztatta a békát, hogy rukkoljon elő a kérésével. A béka csak erre várt. Így brekegett.

— Én teljesítettem az ígéretemet, most rajtad a sor! Vegyél az öledbe és vigyél az ágyadba! El akarlak venni felségül! — a királylány nagyon elkeseredett, hogy az elhamarkodott ígérete miatt ilyen csapdába esett, de nem volt visszakozás. Ölébe vette a békát és haza kullogott a királyi palotába. Elpanaszolta a királynak, mi is történt. A király így válaszolt neki.
— Nézd kisleányom, az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Holnap összeadlak benneteket a pappal. Hatalmas lakodalmat ülünk és elhálsz a békával! Ha, meghalok, akkor ő lesz utánam a király, te pedig királyné.

Minden úgy történt, ahogy a király kívánta. Hiába volt a nagy sírás-rívás. Másnap felöltöztették a királylányt menyasszonyi ruhába és kihirdették a lakodalmat. A király a lányát vezette karján az oltár elé, az udvarmester pedig az aranyhímzéses, koronás díszpárnán terpeszkedő békával lépkedett utánuk nagy peckesen, mint aki karót nyelt. Az udvari nép felhördült a különös menet láttán. A pap majd leejtette az aranykeresztet a kezéből, amikor szeresíteni akarta a frigyet. Az udvari nép, nem mert röhögni a látványon, csak várta, hogy mi sül ki ebből. Az esketés után átmentek a díszterembe és a békát a királylány mellé helyezték az asztalfőre.

Éjfél előtt a nyoszolyólányok bekísérték őket a nászágyba és konstatálniuk kellett, hogy elhálták a házasságot. A királykisasszonyt levetkőztették, és befektették a nászágyba. A békát pedig rátették a hasára. A hideg békától, a lány megrázkódott. A béka elkezdett mászni a hasa ajjára’ és a lába között a burzsintjába kapaszkodva ragacsos, recés nyelvével nekiállt százhúszas nyelvcsapásokkal megdolgozni a királylány szűzkelyhét. A lány sikongatott az élvezettől. Amikor pedig elkezdte neki a béka a csiklóját cuppogva szopogatni már úgy vergődött, mint a partra vetett hal. A lucskosra élvezett, bíbor szeméremajkak között megmerítkezett a béka és bebújt a szűzlyukon. Átrágta magát a szűzhártyán és elkezdte kitakarítani a női nedveket.

Aztán kibújva a kéjlázban vergődő királylány belsejéből, a hasára visszamászva elkezdett annak a mellei felé mászni. Közben körmeivel annyira megcsiklandozta a kéjkéjmámorban vergődő lányka hasabőrit, hogy már-már eszét vesztve sikongatott. A béka araszolva a mellbimbajait elérve, ragacsos nyelvével azokat birizgálva újabb adag kéjt pumpált a lányba. Aztán végigszántva érzékeny nyaka bőrit elérkezett a szájához. A lány undorral nyitotta ki szemeit. Tekintetük találkozott. Ekkor a béka parancsolóan megszólalt: csókolj meg!

A királylány eszét vesztve széjjelnyitotta és csókra csücsörítette ajkait. A béka hatalmas szájával ajkaira tapadt és szívni kezdte. A nyoszolyólányok elborzadva takarták el szemeiket, akkora gyalázat láttán. A béka ragacsos, rücskös nyelvével a királylány nyelvét kereste, és nyelves csókot váltott vele. Mondanom sem kell, hogy az beleájult az aktusba. Abban a szempillanatban a gonosz varázslat megtört, és a béka visszaváltozott daliás királyfivá. Most aztán a királyfi a királylány lábai közé térdelve hatalmasra duzzadt bíborlándzsájára tűzve deflorálta őt. A nyoszolyólányok az elhálás bizonyítékaiként négy sarkánál fogva bevitték a bizonyítékot a díszterembe. A lakodalmat ülő népség leesett állakkal bámulta a véres lepedőt. Azt gondolták, hogy a királylány agyoncsapta a békát és annak a vére áztatta a lepedőt.

Még nagyobb lett a meglepetésük, amikor az immár királyi ruhába öltözött délceg királyfi peckes léptekkel, ölében a menyecskeruhába öltöztetett királylánnyal bevonult a násznéppel teletöltött díszterembe. Ebben a pillanatban megszólaltak a harsonák és az udvarmester öblös hangon megszólalt.
— Asszony lett a lányból!

Itt a vége, fuss el véle!