Az egész úgy történt meg, hogy 5-öd éves lettem a suliban és megkaptam osztályfőnöknek. Anitát az iskola legdögösebb női tanárát. Péntekenként utolsó óra volt osz. főnöki és addigra sokan elmentek, vagy elkéretszedtek az óráról, mert szerintük dög unalom ott üldögélni, és semmit tenni. Nekem persze éppen kapóra jött. Egy pénteki nap annyira kevesen voltunk, hogy Anita a tanárnő azt mondta, hogy menjetek haza mert nincs értelme annak, hogy órát tartson 6 embernek. Mielőtt azonban utoljára kiléptem az ajtón, Anita rám szólt, hogy hol van az igazolásom, amit már régen oda kellett volna neki adjak.
Visszaléptem, persze úgy, hogy az ajtót becsuktam, hátha most talán lesz valami, gondoltam. Kinyitottam a táskámat és elővettem az igazolást, ami megvolt, csak mindig elfelejtettem odaadni Anitának. Gyönyörű göndör fekete haja van, tetovált szemöldöke, és szép nagy melle, és akármilyen nadrágot húz fel azért azt látni, hogy kicsit hájas, de nagyon jó nagy segge van. Odaléptem hozzá és átadtam az igazolást, persze mindvégig a mellén volt a szemem. Anita észre is vette, „szépek?” Erre én egy kicsit meglepődve kezdtem volna magyarázkodni, de ő csak mosolygott. Kb. fél perc után megszólalt és olyat mondott, hogy majdnem elestem annyira meglepett.
„Tudom, hogy megakarsz baszni” Persze válaszolni nem tudtam, de nem beszéltem, hanem megkerültem az íróasztalt, és hirtelen lesmároltam. Ideje sem volt mit tenni. Látszólag meglepődött, de ekkora már nem tiltakozott. Vadul csókolóztunk, persze a kezem a hol a mellén, hol a fenekén járt, és masszíroztam mindkettőt.
Szép lassan levetkőztettem, már csak a csipkés tanga ,és a melltartó volt rajta, ekkor megfogtam és feltettem az asztalra, szétrakta a lábait, és én egyből félrehúztam a tangát. Nagyon frissen borotvált nagy punci volt, előttem. Elég durván nyalni kezdtem, úgy nyögött, hogy azt hittem mindjárt ránk nyit valaki. Kb. 10 percig nyaltam ekkor akkorát élvezett, hogy öröm volt azt átélni. Felugrott és letolta a farmeromat, a boxeralsó alól nem volt nehéz dolga elővenni álló faszomat. Szopni kezdte, de olyan lendülettel, hogy alig bírtam követni szememmel a fejét. És csak szopott, szopott, teljesen beszívta a faszom. Nem is bírtam sokáig, érezte ő is, de nem érdekelte, és belelőttem a szájába három akkorát, hogy el sem hiszem szinte, hogy mindet lenyelte. Ekkor kihúztam faszomat a szájából, és hátulról elkezdtem baszni. Az a nagy és szép formás popsi úgy mozgott a faszomon, egyszerűen pazar volt, még nézni is. Megfogtam derekát és csak húztam rá a faszomra. Így basztam amíg el nem élveztünk, persze úgy tele lőttem a punciját, hogy azt hittem a száján jön ki a gecim. Utána ismét szopni kezdett, de most csak a makkot szopta.
Mikor ismét állt a faszom, beleült és lovagolni kezdett, mint egy állat. Komolyan úgy ugrált a faszomon, mintha csak az élete múlott volna rajta. De mind a ketten nagyon élveztük. Kb. 20 percet csak így lovagolt, amikor újra akkorát élveztünk, hogy kiugrott a faszom a puncijából, és telelőttem a hátát, a haját mindenét. Ezután felöltöztünk, és persze haza vittem, ott megfürödtünk, és mielőtt haza engedett volna, leszopott, és mellbe basztam. Megkért basszam meg a seggét. Belementem, elkezdtem baszni szép lassan azt a gyönyörű seggét hátulról, amíg el nem élvezett. Ekkor megköszönte és haza engedett. Persze senkinek nem pofáztuk el és még rengetegszer basztunk együtt.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
laci78:
akkor a szokásos kérdés: ETA?...
2025-04-15 15:51
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-08 00:00:00
|
Történetek
Már lassan közel voltam hogy elélvezzek, ekkor ő hatalmasokat kezdett el szívní a makkomon, én azonnal elélveztem, bele a szájába, a kis édes annyira szívta a farkam hogy jó sokat kiszivott belőle. A kis szája tele volt a fehér nedüvel, majd lenyelte, és azt mondta hogy isteni volt, még soha nem élveztek a szájába...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-19 00:00:00
|
Történetek
Kimentünk a homokba és végigcsókolta a meztelen testem. Gondoltam, hogy gyönyörű estém lesz. Simogatta a melleimet, szívogatta a kemény mellbimbómat. Egyre lejjebb haladt a szájával. A combom belsejét puszilgatta és közben az ujját bedugta az akkor már nedves pinámba és a G-pontomat masszírozta. Nagyon ügyesen csinálta, eszméletlenül felizgatott...
Hozzászólások
Ez a sztori nagy szar!