A stúdió és a rendelő I.

A stúdió és a rendelő I.
 
Fehér fény villant a kis magánrendelőben, majd halk kattanás hallatszott. 
- Megtenné, hogy kissé balra fordul? – kérdeztem a nőt.
Újra kattanás hangzott. Fény ezúttal nem kísérte. Milyen egyszerű. Egy gombnyomás és az adott pillanat örökké megmarad. Egy fotón elérhető az örök fiatalság, a halhatatlanság, bánat és öröm, egy ember egész lénye. Persze csak, ha igazán jó a fotó.
- Menjen az ablakhoz... most emelje fel a bal kezét és fogja meg a keretet. Még feljebb fogja meg, ha lehet – kérte a fotós.
- Nézze Ashley, nem hiszem, hogy több képre szükség van. Szerintem ennyiből már tudok választani egyet a honlapra. – mondta a megrendelő.
- Ahogy gondolja... azt hittem szeretne más jellegű képeket is. 
A nő hófehér orvosi köpenyt viselt. Megfordult és eltávolodott az ablaktól. 
- Ennyi elég lesz, köszönöm – mondta a doktornő. 
- Tudja Dr. Blake maga igazán gyönyörű nő, szeretnék még több képet készíteni. 
- Én nem értek az ilyesmihez, nem vagyok modell és zavarban vagyok, ha fényképeznek. – mondta az orvos. 
- Azért gondolja meg, nagyon hálás lennék, ha eljönne a stúdiómba. Van egy projekt, amin dolgozom és ön tökéletesen beleillik. – feleltem és elkezdtem összepakolni a holmimat.
- Rendben van, majd gondolkodom rajta – mondta Dr. Blake
Tudtam, hogy amint kilépek a rendelőből a doktornő már el is felejti az egészet. Pedig tényleg tökéletes volt, nagyon nehéz lesz még egy ilyen jó alanyt találni. Egy nő, aki gyönyörű, karizmatikus és kiemelkedően intelligens. Valami volt benne, ami megragadott. 
- Kérhetek egy névjegykártyát? – kérdeztem.
- Igen, máris adom. – felelte és a mellén lévő zsebből előhúzott egyet, majd felém nyújtotta.
Elvettem tőle és magamban elolvastam. Semmi olyat nem tartalmazott, amit már ne tudtam volna.
„ Dr. Olivia Blake – szülész, nőgyógyász” és egy telefonszám. A kis papír alján rendelő címe helyezkedett el. 
- Pár nap múlva felhívom, ha készen vagyok a képekkel – mondtam.
- Rendben, várni fogom a hívását – válaszolta.
Azzal kezet fogtunk és én kisétáltam a rendelőből Québec egyik forgalmas, belvárosi utcájára. Imádtam ezt a várost. Itt születtem, de sokáig Európában tanultam. Egy éve tértem vissza a szülőföldemre. Olyan volt, mintha még mindig ott lennék. Québec City szinte ugyanolyan volt, mint az európai városok a hangulatos kis utcácskákkal és a nyüzsgő, modern központi résszel. Barátaim alig maradtak, mire visszatértem, de nem bántam. Pont elég volt az a néhány, akivel a kapcsolatunk kiállta a távolság próbáját. Bár hazajöttem, de tudtam, hogy időbe telik, mire újra megszokom az itteni életet. Távol a családomtól és a barátaimtól kissé zárkózottá váltam, csak a fotózásra koncentráltam, ezt szerettem igazán. Megörökíteni másokat. Persze jó volt néha beülni egy hangulatos kis bárba és iszogatni, lazulni és csak élvezni az életet. Fiatal, független nőként nem is vágytam többre. Megvolt mindenem, amit csak kívánhattam. Egy kis lakás, ami csak az enyém, pár barát, akik szeretnek, toleráns és támogató család. A legfontosabb azonban az volt, hogy az lehet a munkám, amit igazán szeretek.
Hazafelé indultam. Nem laktam messze Dr. Blake rendelőjétől így gyalog tettem meg az utat. Azt terveztem, hogy még ma befejezem a képekkel kapcsolatos utómunkálatokat. A doktornő igazán vonzó volt, alig vártam, hogy a fotókkal foglalkozhassak. Amint hazaértem neki is álltam a munkának egy finom arabica kávé társaságában. Alig kellett retusálni, a fényekkel viszont sokat játszottam. Azt hiszem elégedett lesz a végeredménnyel, még ha csak egy honlapra szánja, akkor is. Kinyomtattam az öt legjobban sikerült fotót és beleraktam egy mappába. Ennyi elég kell hogy legyen. Kicsit váratni fogom, csak pénteken hívom fel, döntöttem el, addig még van két nap. Hátha még is megfontolja az ajánlatomat. Azt csak tudja mennyire gyönyörű, biztos mások is mondták már. Kár lenne veszni hagyni ezt a szépséget. 
Késő délután az óvárosba mentem az egyik törzshelyünkre. Hangulatos kis hely volt, kulturált emberekkel. Ott vártam egy barátnőmet némi bor társaságában. Hamarosan megérkezett. Ő is bort rendelt. 
- Hogy haladsz a projekteddel? – kérdezte.
- Azt hiszem megvan a megfelelő alany a terveimhez. A többi kép már készen van. Csak az övéi kellenének. – mondtam.
- Akkor mi a gond? – kérdezett ismét.
- Nem hiszem, hogy összejön – kezdtem. Orvos és nem az a típus, aki belemenne ilyesmibe. Szerintem jobb lesz, ha tovább keresgélek.
Az este hátralévő része gyorsan elrepült, sokat meséltem Európáról, mindig erről mesélek. Meg a munkáimról, az emberekről, akik megragadtak. Biztos unalmas lehet, de nem tehetek róla, ez az életem. Azt hiszem a művészek már csak ilyenek, soha nem a jelenben élnek. Egy kis szenvedés is szükséges az ihlethez. Az igazi remekművek így születnek. Szenvedés és elfojtott vágyak, ezt minden művész lélek jól ismeri, titkon mindenki, aki ilyesmire adja a fejét erre vágyik. 
Eljött a péntek. Felhívtam a doktornőt és megbeszéltem vele egy találkozót egy óvárosi kávézóban. Sokat gondoltam rá az elmúlt két napban. Szerettem volna megismerni a történetét. Megrohantak az ötletek, elképzeltem őt rengetek beállításban, egyre kevesebb ruhában. A teste is olyan tökéletes kell legyen, mint az arca. Jó lett volna látni. Vágytam azokra a képekre.
A megbeszélt időpontban meg is érkezett. A délután a vége felé közeledett, ezért kávé helyett bort rendeltem. Neki is azt kértem, láttam, hogy meglepődik, de elfogadta. Furcsa volt orvosi köpeny nélkül látni. A fehér szín nagyon jól illett a világos bőréhez. Most egy piros felső és egy fekete, térdig erő szoknya volt rajta magassarkú cipővel. A hosszú, barna haját összefogta. Egész nagy lencséjű szemüveget viselt. Ez mostanában egyre divatosabb, neki is nagyon jól állt.
Láttam, hogy iszik a borból. Felé toltam a mappát, amiben a fotók voltak. Kissé zavarban volt. Ez gyakran előfordul. Mindenki másképp látja saját magát a fényképeken. 
- Ezek nagyon jó képek – mondta.
- Nos, én csak a technikai részét csináltam, feldobtam valamit, ami önmagában is gyönyörű – feleltem és magam is meglepődtem, hogy mennyire flörtölősre sikerült a válaszom. 
Dr. Blake kissé elpirult. Ettől még vonzóbbnak tűnt. Elrakta a képeket a táskájába, majd ismét az ajkához emelte a poharat. Megbabonázva figyeltem. Elvarázsolt a mozdulat, ahogy az italért nyúlt, a karcsú, kecses ujjai. A szája, ahogy kissé szétnyílt. Nem túl vastag, de egyáltalán nem vékony. A sűrű, sötét szempillái, mögötte élénk zöld szemek. Csillogóak és vadak.
- Gondolkodott az ajánlatomon? – kérdeztem.
- Igen, de még nem döntöttem. – felelte.
- Bízzon bennem, én ehhez értek. Engedje, hogy csináljak néhány fotót, ha nem tetszik, nem használom fel őket semmihez. Akkor lesz egy vicces sztorija a rámenős fotóssal – mondtam.
- Maga tényleg rámenős. – felelte, de láttam, hogy mosolyog. 
- Kénytelen vagyok, ha nem szeretnék veszni hagyni egy jó üzletet. – mondtam és visszamosolyogtam rá. Éreztem, hogy pillangók repdesnek a gyomromban. Hihetetlen, hogy egy idegen ilyesmit vált ki belőlem. Olyan régen volt már hasonlóban részem.
- Ez egy üzleti ajánlat? – kérdezett vissza. 
- Igen. Ez egy nagyobb szabású project. Rég óta dolgozom rajta. Sok nőt lefotóztam, mindegyikük megtestesített egy bizonyos szerepet. A nők annyira összetettek. Erről szól az egész. Egy kiállítás lesz belőle jövő tavasszal. Ez fontos nekem és szeretném, ha a részese lenne. 
- Milyen képekről van szó pontosan? – kérdezte érdeklődve.
Ez jó jel volt. Talán még is lesz belőle valami, legalábbis úgy tűnt sikerült felkeltenem a figyelmét. 
- Egy céltudatos nőt szeretnék viszont látni a fotókon, aki tudja mit akar. Tisztában van a képességeivel és tudatosan használja is őket. – mondtam. 
- És ön szerint én vagyok a megfelelő alany? – kérdezte kissé döbbenten. 
- Ha igent mond, meglátja majd miért. Nem kell rögtön dönteni. Ismerjük meg egymást egy kicsit. Úgy a képek is személyesebbek lesznek. Annak is kell lenniük – feleltem. Elég bizonytalannak tűnt. Persze, biztosan félt az emberek reakciójától. Egy orvosnak nagyon fontos a közvélemény. 
- Az ismerkedés része tetszik. Nemrég költöztem ide, azt hiszem jól jönne egy barát. – mondta
 Újabb adag bort rendeltünk és megbeszéltük, hogy tegeződünk. Olivia rendkívül intelligens volt. Úgy tűnt, minden témában otthon van. Elég gyorsan megnyíltunk egymásnak. Annyira könnyű volt vele beszélgetni. Olyan dolgokat osztottunk meg egymással, amiket csak az igazán jó barátainak mond el az ember, akik már bizonyítottak. Az este gyorsan elrepült és a vendégek nagy része is távozott. Tudtam, hogy nekünk is indulnunk kellene, ezért így szóltam:
- Haza kéne mennünk. 
- Igen – kezdte halkan. Baj ha nem akarok menni? – kérdezte és lesütötte a szemét. 
- Én se akarok – feleltem.
A szemembe nézett, annyira szép volt. Szívesen megcsókoltam volna. Kezdett kínos lenni a csend. Olivia hirtelen felállt és megkapaszkodott az asztal szélében. Én követtem a mozdulatot. Úgy éreztem elég sokat ittam, nem voltam biztos a mozdulataimban. 
- Holnap este újra találkozhatnánk – vetettem fel. Úgy éreztem a szívem kiugrik a helyéről, miközben a válaszára vártam.
- Az jó lenne – felelte széles mosollyal. 
- Akkor holnap – mondtam és az arcához hajoltam. Lágy puszit nyomtam rá. Az illata ibolyára emlékeztetett. 
Másnap tényleg találkoztunk. Aztán a következő napon is, majd az azt követőn is. Csak úgy ontottuk magunkból a történeteket. Szerettem volna, ha látja a munkáimat, ezért áthívtam a stúdiómba. Mint mindig, most is pontosan érkezett. Körbe vezettem a teremben. Az egyik oldalon különböző árnyalatú hátterek voltak, némelyik előtt szék állt. A terem másik felén helyet kapott két íróasztal. Az egyiken a laptopom volt és a fényképezőgépem, a másikon fotók sokasága. Olivia ezeket kezdte nézegetni. Volt köztük pár eléggé erotikus kép, meztelen nőkről. Láttam, hogy kissé elpirul. Ezeken a képeken sokkal tovább elidőzött. 
- Tetszenek? – kérdeztem. 
- Igen. Elég merészek. Engem is így akarsz lefotózni? 
- Szeretnéd, ha így fotóználak? – kérdeztem halkan. A testemen forróság hullámzott végig. Éreztem, hogy kezdek felizgulni. 
Olivia a szemembe nézett, de nem felelt. Teljesen rabul ejtett a pillantásával. Közelebb léptem hozzá. Kívántam ezt a nőt. Olyan régen voltam már együtt valakivel. Szinte el is felejtettem milyen érzés, ha egy másik ember hozzádér. 
- Azt hiszem túlságosan zavarban lennék – mondta halkan, majd visszatette a fotókat az asztalra.
A tekintetét nem fordította el. Egészen közel mentem hozzá. Fehér ing és szűk fekete nadrág volt rajta. Még mindig egymás szemébe néztünk. Kissé remegő kézzel kigomboltam a legfelső gombot az ingjén. Nem reagált semmit. Folytattam fölülről a második gombbal. Mély lélegzetet vett. Látszott a melltartója felső része és a melle domborulata. Még egy gombot átbújtattam a szűk nyíláson. Rendkívül formás mellei voltak. Elég nagyok a vékony testalkatához képest. Szívesen megmarkoltam volna őket, de uralkodtam magamon. A maradék négy gombbal gyorsan végeztem. Láttam, hogy Olivia testén borzongás fut végig. Felemeltem a kezem és a mutatóujjamat a nyaka alsó feléhez illesztettem. Lassan lefelé húztam, végig a puha bőrén. Elhaladtam a mellek között, majd le egészen a derekáig. Még közelebb húzódtam hozzá. A nyakához hajoltam és mély lélegzetet vettem. A jobb kezemmel közben lehúztam a zipzárt a nadrágján, majd kigomboltam. 
- Ashley... ez nem biztos, hogy menni fog – mondta halkan.
- Ne félj – súgtam a fülébe a választ.  Annyira jó illata volt. Nehezen tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg a nyakát.
- Gyere – mondtam és egy sötétszürke háttér elé vezettem, majd a vállainál fogva gyengéden az egyik székre nyomtam. 
A fényképező gépet elvettem az asztalról és bekapcsoltam. Olivia felé fordultam, aztán pár lépéssel újra megközelítettem. 
- Nyisd szét a lábad – mondtam. Láttam, hogy zavarban van, de megtette. A jobb kezeddel támaszd meg a felső tested a szék elején – folytattam, majd miután ezt is végrehajtotta felemeltem a kezem és az ingét lehúztam a válla alá a bal oldalon. 
Kissé hátrébb léptem és a szemem elé emeltem a gépet. Kattintottam párat, aztán letérdeltem elé. Újra lenyomtam a gombot. 
- Túrj a hajadba – irányítottam. Felemelte a jobb kezét a székről és megtette. Láttam, hogy mosolyog. Kissé megnyugodott, hogy nem vetkőztettem tovább. 
Ismét csináltam pár képet, de kezdett zavarni, a gép a szemem előtt. Szívesen néztem volna, amit csinál. Megbabonázott, ahogy kissé hátra hajtja a fejét és a kecses ujjai a sötétbarna hajába szántanak. Nem bírtam tovább uralkodni magamon. Leraktam a gépet a földre és odaléptem hozzá. 
- Nem jól csinálom? – kérdezte és újra rámpillantott az igéző zöld szemeivel. Már semmilyen félelmet vagy zavart nem láttam bennük.
- Inkább túl jól csinálod – feleltem és megragadtam az ingét a jobb oldalon. Azt a felét is lehúztam, de sokkal mélyebben, mint a másikat. Le egészen a könyöke alá. Láttam, hogy a kissé áttetsző ing leszorítja a karját. 
Engedtem a kísértésnek. Előre hajoltam és nagyon finoman az ajkához érintettem a számat. Meglepődtem a reakciójától. A bal kezével megragadta a hajam és szorosan magához húzott. A nyelvét átdugta a számba. Vadul csókolózni kezdtünk. Éreztem, ahogy elborítja az egész testemet a vágy. Egy pillanatra elváltak az ajkaink egymástól. Az ölébe akartam ülni, de ekkor hirtelen felpattant a székről. Azonnal elkezdte begombolni az ingjét és már meg is indult az ajtó felé.
- Olivia... – kezdtem, de a szavamba vágott.
- Ezt nem lett volna szabad – mondta, de az ajtóban még vissza fordult és újra a szemembe nézett. Egy pillanatig állt ott, aztán lenyomta a kilincset és elviharzott. 
Hallottam, ahogy a léptei visszhangot vernek a falakon. Én csak álltam ott összezavarodva és lassan úrrá lett rajtam a szégyen. Mit műveltem? Ez annyira amatőr húzás volt. Most biztos azt gondolja, hogy minden modellt elcsábítok, aki csak belép ezen az ajtón. Pedig ilyen soha nem fordult elő eddig. Szigorúan csak a képekre figyeltem, bármilyen szép is volt az adott nő. Mindenképpen helyre akartam hozni a dolgot.
Teljesen elmerültem a gondolataimban. Órák teltek el és még mindig a stúdióban voltam. Már bántam, hogy nem mentem utána. Nyilvánvaló volt, hogy kívántam, de azon nagyon meglepődtem, hogy ő is. Felidéztem, ahogy megmarkolta a hajam. Ismét megborzongtam. Mélyet sóhajtottam és megpróbáltam felhívni. Nem vette fel. Igazság szerint nem lepődtem meg.
Három nap telt el. Olivia azóta nem jelentkezett. Én éjszakánként álmatlanul forgolódtam és próbáltam kiűzni a fejemből a csókja emlékét, persze sikertelenül. Nem láttam más megoldást, ezért álnéven időpontot foglaltam a rendelésére. Reméltem, hogy sikerült a legkésőbbit megszereznem. Muszáj volt ezt megbeszélünk. Nagyon megkedveltem és hiányzott a társasága. Egész nap rá gondoltam. Többször eszembe jutott, hogy biztosan valami baj van velem, ha még erre is képes vagyok egy félig ismeretlen ember miatt.
Borzasztó ideges voltam a rendelőjében. El se tudtam képzelni, hogyan fog reagálni. Szerencsére nem szenvedtem sokáig, mert pár perc múlva kilépett a vizsgálóból. Láttam a döbbenetet az arcán.
- Ashley? Most ez nem alkalmas – kezdte ijedten. Még várok valakit.
- Ez az én időpontom. – feleltem, majd felálltam és kissé dacosan besétáltam a vizsgálóba.
- Mit művelsz? – kérdezte és végignézte, ahogy az ágyra ülök.
- Beszélnünk kell és látni akartalak – mondtam.
- El kell menned, itt dolgozom. Majd később felhívlak.
- Nem! Most beszéljünk. Ha az kell hozzá, vizsgálj meg. – mondtam és a szemébe néztem. Mindketten zavarban voltunk. Mielőtt ismét ellenkezhetett volna levettem a pólómat és kicsatoltam a melltartómat. Láttam, ahogy végignéz a testemen. 
Nagyon izgató volt az egész. A rendelő, Olivia az orvosi köpenyben, amit nyitottan hordott, alatta egy piros blúz, ami jól láttatta a rendkívüli testi adottságait. A perzselő zöld szemei, amelyek mohón itták magukba a fedetlen melleim látványát. 
- Őrült vagy – mondta kissé rekedten. 
- Vizsgálj meg – kértem és magam is meglepődtem a merészségemen, de nagyon szerettem volna, ha megérint. 
Az ágy elé lépett és a kezébe vette a bal mellem, majd gyengén megnyomta. Kerülte a tekintetem. Éreztem, hogy megkeményedik a mellbimbóm. Szívesen felnyögtem volna, de visszafogtam magam. „Csak megvizsgál, úgy, mint bárki mást.” – próbáltam ebbe az irányba terelni a gondolataimat. A másik kezével megmarkolta a jobb mellem. Úgy éreztem kissé erőteljesebben, mint a másikat. Ezt is nyomkodni kezdte.
- Nem érzékeny? – kérdezte hivatalos hangon, de a mozdulatai simogatásba mentek át.
- Nem – feleltem.
- Nos... itt minden rendben van – mondta. Végre a szemembe nézett, láttam, hogy tétovázik, de néhány pillanat múlva így szólt: Le kéne venned a nadrágodat és a bugyidat.
Remegő kézzel engedelmeskedtem. Elképzeltem, ahogy szétteszem a lábam előtte. Éreztem, hogy nedves vagyok. Biztosan észre fogja venni, hiszen ez a munkája és nem is hülye. Olivia közben kesztyűt húzott. Az izgalmam egyre fokozódott. Még abbahagyhattam volna az egészet. Biztos voltam benne, hogy nem fog belemenni ebbe a kis „játékba”, de ismét tévedtem. Túl makacs voltam a megfutamodáshoz és ilyen felfokozott állapotban nem is gondolkodtam tisztán. Felmásztam az asztalra és beakasztottam a lábam, majd így szóltam, hogy palástoljam az idegességem: A múltkori után azt hiszem megérdemlem, hogy én is kiszolgáltatott helyzetbe kerüljek előtted, bár szerintem neked nem volt ilyen kínos. Olivia elmosolyodott, de nem fűzött hozzá semmit. Egy kis székre ült és az asztal elé gurult vele, hogy jól lásson. 
- Ideges vagy? – kérdezte és éreztem, ahogy finoman végig simít a combom belső felén.
- Már nem – feleltem elakadó lélegzettel. Egyre nedvesebb lettem. Aztán megéreztem az ujjait a puncimon. A nagyajkakat simogatták. Aztán áttértek a kisajkakra. Nem bírtam tovább visszafogni magam, ezért kicsúszott egy halk nyögés a számon, majd így szóltam: 
- Kérem, vizsgáljon meg Dr. Blake. Éreztem, hogy megdermedt, és mintha tőle is elhangzott volna egy visszafogott nyögés, majd rutinszerűen síkosítót nyomott az ujjaira és kettőt belém csúsztatott.
 Mennyei volt. Már sokkal hangosabban nyögtem fel és a csípőmet ösztönösen lejjebb nyomtam, úgy, hogy az ujjak teljesen elmerüljenek bennem. Olivia hirtelen felállt és éreztem, hogy kifelé húzza az ujjait. Nagyon nem akartam, hogy vége legyen. Gyorsan felültem és megragadtam a csuklóját, hogy ne tudja őket kihúzni.
- Kérlek ne hagyd abba – mondtam és beljebb nyomtam a kezét. Ő is belenyögött a mozdulatba.
- Ashley... – kezdte, de nem hagytam beszélni. Láttam a vágyat a tekintetében, hogy ő is akarja, semmi nem számított többé.
Megragadtam a köpenyét és magamhoz húztam. Az ajkaink össze értek. Szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Éreztem, hogy kihúzza az ujjait, majd levette a kesztyűjét és a földre dobta.
- Dugj meg Dr. Blake – súgtam a fülébe. Mindketten felnyögtünk, mikor ismét belém hatolt, most már kesztyű nélkül. 
- Annyira nedves vagy – mondta halkan és lassan mozogni kezdett bennem, majd újra megcsókolt.
Megmarkoltam a melleit, ő pedig gyorsított az ujjai ritmusán. Hangosan nyögdécseltem és vadul csúszkáltam az ujjain. Teljesen elvesztettem a fejem. Néhány pillanat múlva, szinte hörögve értem el a csúcsra. 
Hátrahanyatlottam az asztalon. Olivia fölém hajolt és a nyakamat kezdte csókolgatni, majd a szájába vette az egyik mellbimbómat. Mámorító volt, ahogy a nyelvével izgatta. Felültem és lehúztam a karjain a fehér köpenyt, majd a közelben lévő, kis íróasztalra dobtam. Olivia levette a blúzát, közben én megszabadítottam a nadrágjától, aztán gyorsan a melltartójától is. Megnyaltam a mellbimbóját, majd a számba vettem és óvatosan megszívtam. A másik mellét a kezemmel kényeztettem. Izgató volt hallgatni a nyögéseit. 
- Cseréljünk helyet – szóltam, majd felálltam az asztalról, hogy helyet adjak neki.
- Te akarsz lenni az orvos? – kérdezte kihívó mosollyal. 
- Igen, úgy látom, hogy most egy speciális vizsgálatra van szükség – feleltem kedvet kapva a játékhoz és felvettem a meztelen testemre a köpenyét, amit nemrég az asztalra dobtam. 
Olivia közben elhelyezkedett a vizsgálóasztalon, pontosan úgy, ahogy a pácienseitől szokta kérni. Most én ültem a kis székre, aztán lassan csókolgatni kezdtem a combját. Egy ujjal végigsimítottam a punciján. Éreztem, hogy a puha szövetet átitatta a nedvessége. Ráhajoltam és bugyin keresztül nyalni kezdtem. Újra benedvesedtem én is, ahogy izgattam és közben hallottam a kéjes sóhajokat. Félrehúztam a bugyiját és végig nyaltam a punciján. Elborította az érzékeimet az enyhén sós, de mégis édes íze. Erőteljes körökkel kényeztettem a csiklóját, egyre hangosabb és bujább nyögésekre késztetve őt. Amikor közeledett az orgazmus pillanata beletúrt a hajamba és az arcomat magához szorította, majd elért a csúcsra és hosszan elélvezett. Láttam, ahogy teljesen hátra fekszik az asztalon, kissé gyorsan vette a levegőt. Megragadtam a bugyija szélét és levettem róla.
Fölé hajoltam és a nyakát csókolgattam, majd ismét rátaláltam a formás melleire a nyelvemmel. Közben benyálaztam két ujjamat és gyengéden a hüvelyébe toltam őket. Forrón és nedvesen ölelte körbe őket a szűk nyílása. Hallottam, amint elakad a lélegzete, majd, ahogy lassan mozogni kezdtem ki és be, halk sóhajként távozott. Visszatértem a nyakához és végig nyaltam rajta, közben az ujjaimmal kissé fokoztam a tempót. Olivia a hátamba kapaszkodott és szinte teljesen magához húzott. Egyre hangosabbak lettek a nyögései és a csípőjét is vadabbul mozgatta. 
- Csináld keményebben! – kérte halkan és én, szinte azonnal nagyot löktem rajta. Aztán félig kihúztam az ujjaimat és ismét tövig belé nyomtam őket. 
- Így akarod? – kérdeztem és belenyögtem a mondtat végébe. Hihetetlen élmény, ha egy másik nő így élvezi, amit csinálsz.
- Igen, csináld még kérlek! – mondta szinte kiabálva és én vadul dugtam őt, gyorsan és erősen amíg el nem élvezett. 
Az orgazmus pillanatában szinte állatias hangon hördült fel, aztán elernyedt a teste. Szaporán kapkodta a levegőt és csukva tartotta a szemét. 
- Csodálatos voltál – suttogta.
- Az első találkozásunk óta szerettem volna ezt tenni veled – feleltem.
Olivia halkan felnevetett. Láttam rajta, hogy kimerítették az események, ezért levettem a fehér köpenyét és a saját ruháimba bújtam. Amikor végeztem ő is öltözni kezdett. Kissé kínos csend telepedett közénk, amit végül én törtem meg.
- Azt hiszem ez kimerítette a teljes körű vizsgálat fogalmát.
- Lehet, hogy szükség lesz kontroll vizsgálatra is – mondta egy pajkos mosoly kíséretében.
Hamarosan elköszöntem tőle és hazafelé vettem az irányt, tudtam, hogy ezt meg fogjuk ismételni. Én is kimerült voltam. Sokat idegeskedtem a napokban. Szinte most váltunk el, de nekem csak ő járt a fejemben az egész úton, aztán a zuhany alatt is és az ágyban szintén, amíg végül el nem nyomott az álom, amiben égető zöld szemek kísértettek tovább.