Szeráf beküldött történetei

A düh és a félelem zamatos keveréke hatotta át minden egyes porcikámat, éreztem sikoltva lüktető ereimben, a szívemben, az izmaimban. Nem volt elég, hogy kijutottam, az évmilliókban gyökerező ösztönök tovább akartak hajtani. „El! El innen messzire!” - üvöltötték, én pedig remegő lábakkal, félig futva, félig kúszva engedelmeskedtem nekik...

A fenevadak megérezték a félelem szagát, és lázba jöttek tőle. Keserves, mélyről jövő morgások szakadtak fel a rémítő torkokból. Éhes lények kínzó sikolyai.
Az utolsó mászott fel éppen a többiek hátán. Rám pillantott a „torony” tetején egyensúlyozva, majd elrúgta magát, és az egyik alsó ágon termett. Elégedett sziszegés tört fel a négy vadászból, miközben a létra szétesett, az utolsó pedig elindult felfelé. Felém...

Tett egy határozott lépést előre, és ahogy sejtette, az üveg képtelen volt megállítani. Akadály nélkül lépett be a szobába, mintha nyitva lett volna az ablak. Egyetlen hatalmas ugrással az ágy mellett termett, egy villámgyors mozdulattal elkapta a férfi vállát és dühödten a földre taszította. A lány ijedten felsikoltott, mire a fiú megijedt, hogy talán az új külseje rémisztette meg...