Sim0ne beküldött történetei

Aztán megismertelek téged. Amikor először jártál nálam, megkérdezted ez az állvány mi célt szolgál itt, miért üres. Erre azt feleltem, majd erre festem fel a jövőm. Kis részletekre osztom és minden álmom, és vágyam felkerül rá pici képekben, ha teljesül. Elmélázva válaszoltam, tekintetem a vásznat pásztázta, de a szemem sarkából láttam, mosolyra húzódik a szád...

Félúton megcsörrent a mobilom, nevetgélve vettem fel, miközben Zoli a fülemet puszilgatta. Anyu volt az: - Hol vagy? – kérdezte, én nevetve válaszoltam: - Zolival, de nagyon rossz a vonal. Bárcsak annyira rossz lett volna, hogy ne halljam a következő mondatát! Ólomsúlyként nehezedett rám anyu távoli, sírással küszködő hangja. Még ma is tisztán hallom azt a fájdalmas mondatot: - Ne menjetek be a kórházba! A nagyi meghalt…

Reméltem, hogy csak a vakító napsugarak csalfa játéka, amit látok… Nem, mégsem. Az ott az én barátom! Hirtelen tisztán látok mindent, nem vakít többé a nap, minden valóságos. Zoli és egy idegen lány! Kéz a kézzel, test a testtel, szem a szemmel érintik egymást. Boldogok. Hirtelen megszédülök, balga naiv fejem a mélybe húz. Végigpörög zakatoló, parányi agyamban milyen szép is volt, amikor engem ölelt így. De már mást ölel…