kisangyal beküldött történetei

A nap már lemenőben van, így a parton álló nádviskók árnyai hosszú, elnyúlt foltokat rajzolnak a szikrázóan fehér homokba, míg a türkizszínű tenger habjai csigavonalakat festenek bele, ahogy a tompa hullámok egymás után nyaldossák a partot. Beljebb pálmák sorakoznak, némelyiken óriási kókuszdiók csüngenek...

Leírhatatlan a fájdalom, amit érzek... Már több, mint másfél hónapja, hogy utoljára láttam Őt... Tudtam hogy soha többé nem találkozunk.. .Mindketten tudtuk az elejétől fogva, mégis mintha csak a búcsú pillanatában eszméltünk volna rá, mit is jelent ez... Csak álltunk ott, könnyes szemmel, ezerszer elköszöntünk, de nem volt elég... Egy életre nem lehet elégszer elköszönni...