edward007 beküldött történetei

Jó barátom, egy költő, szívszorongató magyar magyarverset írt, melytől kissé még én is megsajnáltam magamat, őt, magunkat magyarokat. Írt hősi csatákról, melybe esélytelenül mentünk bele, és minthogy kutyából nem lesz szalonna, vesztettünk. Vesztettünk, de legalább dicső halállal halt az a sok-sok magyar...

Tenyeremben a földgömb. Megforgatom, s találomra egy pontba bökök.
- A fenébe, megint a földrengés jut Japánra! – szavamra megreng a Föld Japánban, Az öntöttbeton utak megnyílnak, pusztul a világ, halnak az emberek.
- Szegény teremtmények azt hiszik ők a hibásak, pedig ez a fránya földgömb…

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...