Diamant Puppe beküldött történetei

Rég figyelte őt. A lány feküdt, a szeme nyitva, de nincs benne többé tűz. Minden szürke körülötte, csak a bőre hófehér. Minden szürke körülötte, csak egy piroslik, a vér. Az eső pereg, kopog a kövön, csobban a tócsa közepén. Nem mozdul a szél, a vér és a halál szaga lassan terjed szét...

Rég figyelte őt. A lány feküdt, a szeme nyitva, de nincs benne többé tűz. Minden szürke körülötte, csak a bőre hófehér. Minden szürke körülötte, csak egy piroslik, a vér. Az eső pereg, kopog a kövön, csobban a tócsa közepén. Nem mozdul a szél, a vér és a halál szaga lassan terjed szét. Körülötte minden matt és szürke, nem csillog más, csak szemében könnye...

Üres, sötét szoba, csak egy furcsa dal szól.
Az én dalom. A dal szárnyakat ad, hogy elrepülhessek, messze a kíntól, messze a fájdalomtól. Nem tudom még merre kell repülnöm a boldogság felé...

Nem tudok rögtön válaszolni, mert el kell gondolkodnom, hogy igazából miért is sírok. Alaposan megfontolom a választ, de mielőtt kimondanám, az arcodat fürkészem, mely kíváncsian néz felém. A válaszom csak ennyi:
- Mert olyan nagyon boldog vagyok…

A lelkünk mámoros gyönyörben úszkál, gondolatainkban magasan a felhők fölött szállunk, s innen tekintünk le a kis emberek szürke életére, amint ügyes-bajos dolgaikon görcsölnek. Sajnálom őket, de nem kötik le a figyelmemet. Elronthatatlan kedvem van, minden színes és fényes körülöttem. A lelkem a lelkedhez ér, s együtt táncolunk a felhők tetején...