...

Ha kitéphetném a szívemet, hogy többé ne érezzek, néha megtenném... De szeretném hinni, hogy a rosszat a jó felül tudja írni. Hogy a fájdalom, ami olykor összetör, térdre kényszerít- idővel a feledés homályába merül. Mert ha nincs szívem, ami dobogjon, nem marad semmim. Nem leszek több, mint egy váza, amibe sosem kerül virág. Egy papírlap, amire senki sem ír...
Hát kénytelen vagyok vállalni a kockázatot. Szeretni tiszta szívből, álmokat álmodni s várni, hogy valósággá forrjanak össze. Mert élni,igazán élni, néha a legnehezebb dolog. De ég bennem a remény kiolthatatlanul, hogy minden napnak megvan a különlegessége. A maga kis csodája. Az üzenete. Hogy nap-nap után találkozok valakivel, aki megtanít valamire. Magamról.
Akkor is, ha ennek a tudásnak az ára könny és fájdalom.