Írásaim

Szánakozva látott tekintetet, kérő kezeket
Beúszott kísértő emlékeket
Pedig más élettel nézett szembe.

Gyakran érzem: nem szeretlek,
S nem fáj, hogyha emlegetnek.
Nem fáj, hogy akkor elhagytál,
Szerettelek, de eldobtál.

Ugye tudod, mit jelentesz nekem?
Mint nyári éj csöndje a vándor fülének,
amikor megpihen egy fa alatt.
Mint esőcsep a kiszáradt földnek,
s szomjazó földnek.

Ó istenek isten ki e Földet teremtette,
ki e virágokat ültette és nevelgette,
Ki e magokat elhintette,ki e élölényeket teremtette.

Miért gondolok csak Rád ma és mindig?
Egy szép, tiszta szó nem több – emelne az égig
Tán ma el sem hiszed, de sokszor rólad álmodom
Átzúdulnak gondolatok lassú, tompa agyamon....

Szeretnék susogó lombok alatt sétálni, magunkat és a világot megváltó terveket szövögetni.
És nem baj, ha van ott egy farönk, ott a tüz mellett, ahova leülhetünk. Ahol szemünk a szokottnál...

Sokan azt mondják:
Az álmok ideje lejárt,
Mégis belül folytatódik tovább
Hallom már, azt súgja: nem árt

Brigi teste összerándult, mikor kedvese meleg lehelletét érezte combjain. Miután Brúnó végigcsókolta a combok külső, majd belső oldalát is, lehúzta a lányról a tangát. Ujjaival éppen, hogy csak hozzáért a csiklóhoz, Brigi máris hangosan felnyögött. A fiú nyalni kezdte a gyönyör egyik forrását, ám a lány abban a pillanatban belemarkolt a hajába, felemelte a fejét és annyit mondott...

Hajnalodott,
az eget vörösre festette
a pirkadat,
a mély csendet
harangok fémes zúgása
törte meg.

Merészet álmodtam, s nagyot
míg odakint esett és fagyott
s a felhők játéka eltakarta
a Napot