Írásaim

Frusztrált álmomba bujkál
egy hatalommániás árva.
Ki kifundálta, hogy átformálja
az életemet irányító csúszdát...

– Kapaszkodjék meg Kókányné abban a vederben, mert olyant hall most, de olyant! – mondta szemeit forgatva.
– Jaj! Csak nem?
– De, igen, az Emma. Képzelje, megszült… hajnalban!
– Juj! – sikkantotta el magát Kókányné a hír hallatán. – Meséljen, gyorsan, mi van még!
– Hát nem elég ez: megszült az Emma!
– Dejszen nem látszott azon semmi! Hát ugyan kitől? Csak tán, valakitől, nem?

A 9 év korkülönbség, a titokzatosság, a szemérmetlen bókok… Csapdába kerültem. A lelkiismeretem harcolt az érzéseimmel. Megrészegültem ettől a férfitól, és egyszer csak arra eszméltem, hogy hajnalban a hegytetőn csókolózunk. Az eszemet hagytam messzire vándorolni, és átadtam magam az ösztöneimnek. Nem érdekelt, hogy tilosban járok, hogy másnap suli van, hogy kockára teszem a kapcsolatomat a párommal és a barátaimmal is...

A szájában íztelen lágyság, a foga vékony karcolás, borosta és nyál, miközben élesen sárga fények ta...

Tizenöt évesen a lázadásom első hulláma az volt, hogy fogtam magam, és nem mentem többé iskolába. Még a negyedévi vizsgáimra sem toltam be a pofám. A következő lépés az volt, hogy csináltattam egy piercinget a szemöldökömbe, amiről nem tudott senki...

Látom a végét a szivárvány fának,
lobbanó ággal belém hajol.
Te voltál a szép, én a sánta,
vigyáztál rám, mint a mankóm...

Pár utcával arrébb egy fiatal srác próbált elaludni. Már későre járt és másnap munka, de nem jött álom a szemére. Az a lány járt a fejében, a reggeli buszról. Eléggé kitűnik a többi közül, csak feketébe jár, hosszú fekete a haja is, egyedül a térdzoknijába vannak vörös csíkok. Persze, csodaszép leányzó. Sokszor szomorúnak látszik, szeretné néha felvidítani vagy valami, de nem ismeri. Egyszer látta mosolyogni, gyönyörű, mikor nevet, rossz látni, hogy a legtöbbször bánatos. Már régen kinézte...