Írásaim

Összeszedem a gondolataimat, és már éppen mondanám a dolgokat, amikor mondja, hogy sajnálja, de nem nagyon emlékszik, hogy mi történt a bulin, ő csak ma tudta meg, hogy egyáltalán ismer engem. Na, ez fasza, gondolom magamban, de igazából hálát adok az istennek, mert ezek szerint nem csak én vagyok ilyen iszákos...

test

Bev a nappali és a hálószoba között szinte már kikoptatta a nemrég lerakott padlót. Annyira várta haza barátját, , hogy minden másodperc egy órának tűnt. Pedig csak egy egyszerű szakmai konferencia, ráadásul alig három napot volt távol mormolta magában. De érezte, hogy valami történt. Nem tudta, mi az oka, miért érzi, de úgy érezte, ismét működésbe léptek a csalhatatlannak mutatkozó női ösztönök...

test

Miután végeztem, elkezdtem törölközni.
Ekkor jutott eszembe, ha már úgyse látja senki, miért ne meztelenkedhetnék a tornateremben. Már amúgy is többször álmodtam arról, hogy meztelenül tornázok. Most pedig itt a lehetőség, amivel éltem is. Kicsit fura érzés volt, de élveztem. Durva lenne, ha egyszer így jönnék ki tesiórára. Tuti, hogy akkor minden fiú rám vetné magát, és szét kefélnének...

Mindkettejüknek vannak ki- és bemenetei. Az övéi a szokásosak: szem fül orrlyuk száj pina segg. A kimenetek is mindennapiak: ujjak, kezek, lábfejek és nyelv. Karok. Lábak. Dolgok, amiket bele lehet dugni más dolgokba...

(A történet nagyrésze Nick Cave - Bunny Munro halála c. könyvének alapján íródott.)

Egy napon, amikor éppen a galériában ténykedett, ahol legújabb műveit akarták kiállítani, találkozott egy gyönyörű nővel. Hosszú barna haja volt, és kacéran villanó zöld macskaszemei. Vékony volt, törékeny. Amikor a férfi meglátta, vágyat érzett, hogy ezt a gyönyörű nőt karjaiba zárja, és védelmezze, míg meg nem halnak...

Ahogyan egyre mélyebbre süllyedt a szarba, megjelentek az álmok. Egy péniszről álmodott, ami folyamatosan a kritizálta.
- Fürödj már meg végre, te ribanc! Büdös vagy, és igénytelen. Nem tudnék búvárkodni a pinádban! - üvöltött rá a pénisz, mintha csak valamilyen felsőbbrendű intelligencia, vagy legalábbis egy szigorú százados lenne, aki vezényli a katonáit...

- Szóval miről is kellene nekünk beszélnünk? - kérdezte szinte gúnyosan, és én hirtelen elvörösödtem nyilvánvaló közönyétől. Hirtelen nagyon sok minden pergett le az agyamban, az idő, amit együtt töltöttünk, és amit külön, a hazugságok viharfellege, ami beárnyékolta az egész kapcsolatunkat...

Felvillannak emlékek az első találkozásunkról. Ott álltam a peronon, a szél beletépett a hajamba, az üde márciusi napsütés melegített, mégis dideregtem. Kora reggel volt, még harmattól csillogtak a fűszálak, és én azt hittem, ez itt Tündérország. Beért a vonatod a vágányra, és én rettegni kezdtem. Rettegtem, hogy ami elkezdődik, egy napon véget is ér, és én tudtam, ha elhagysz, meghalok...