LinessaDeath adatai

Linessa Death versei:

Üresség...

Összeforrtak szívem sebei,
Véremben megfagyott az érzelem,
Földre potyognak lelkem könnyei,
Szemem álmatlan minden éjjelen.

Üresség tépdesi szét lelkem,
Mely torkom kötéllel fojtja,
Fájdalom járja ját a testem,
S szívemnek vérét ontja.

Hangom teljesen elnémult,
Szám sem szólal többé,
Csak lelkem kiált, hisz fáj a múlt,
S az emlékek kínoznak örökké.
(2007. április. 06.)


Örök álom...

Sokat kaptunk már az élettől,
Nem maradt több a vétkekből,
Az emlékek is szerte szaladtak,
S lelkünk szemei sírva fakadtak.

Könnyeinket a szél porba véste,
Szívünket érzelmekkel darabokra tépte,
Láthatatlan fátyollal a múltat eltemettük,
Remegő kezeinkkel bánatos arcunk rejtegettük.

Reménnyel gyógyítgattuk vérző sebeinket,
Kínzó dallal ringattuk álomba kisírt szemeinket,
Felébredve rájöttünk, hogy minden elveszett,
S a boldogság csak egy örök álom lehetett...
(2007.04.10.)


Éld át újra…

Járd az utat, mit a sorsod vésett,
Hallgass a szívedre mi darabokra tépett,
Temesd el a múltad, mi lelkedet sebezte,
Nézd az emlékeid, mi a jövőd leplezte.

Töröld le könnyekkel teli szemeid,
Rejtsd el lelkedbe vésett sebeid,
Váltsd valóra reményvesztett álmod,
Hogy többé ne kelljen a bánattal eggyé válnod.

Vedd észre, hogy minden mi fájt szerte szaladt,
S mi igaz, s szép csak az mi örökre megmaradt,
Lásd az égen a legszebb ragyogó csillagot,
S mosolyogva élj át újra minden boldog pillanatot.
2007. április 2.


Tiéd vagyok...

Átölelsz, s remegek mozdulatlanul,
S érintéseidtől vérem felhevül,
Szám hangtalan, várja csókod szótlanul,
S gondolatom egy másik világba merül.

Testem ég, s bűnös vágyakkal vétkezik,
S félve meghátrál megtört szívem,
Reménytelen álmaim világa szétesik,
S mikor lelkünk össze ér, becsukódik szemem.

Rád bízom, s neked adom mindenem,
S most, s mindig a tiéd vagyok, s te az enyém,
Mióta megláttalak örökre te lettél az életem,
S ott leszek veled, lelked utolsó éjjelén.
2007 ápr. 24


Nem hittem volna…

Nem hittem volna, hogy rám találsz a sötétségben,
S lelkem világa elé örökre fényt borítasz,
Egy pillanatig azt hittem, elvesztem a kétségben,
S hogy, a távolság miatt magadtól eltaszítasz.

Nem hittem volna, hogy eljössz értem,
S hogy érzelmekkel eltéped szívem láncát,
Tudom többé már a bánatot nem érzem,
Hisz szívem most járja el a boldogság táncát.

Nem hittem volna, hogy lesz egy szív mely értem ég,
S úgy vágyik szerelmemre, mint egy lehetetlen csodára,
Mikor szívem szívedhez sietett, éreztem itt a vég,
S örökké emlékezni fogok szerelmünk daloló hangjára.
2007. május 1.


Álarc...

Örökké tépdessük szívünket,
Mint ha csak egy rongydarab lenne,
Könnyekkel marjuk szét szemünket,
Hogy az emlék holt legyen benne.

Ellökjük egymástól kezünket,
Hogy ne lássák, még mindig remeg,
Fátyollal rejtjük bánatos lelkünket,
De vérzenek a láthatatlan sebek.

Eltakarjuk arcunkat, s mosolygunk mögötte,
Összes könnyünk a földre potyog,
Szánalom ez az álarc, mi lelkünk megölte,
S legbelül mélyen valami örökre érted dobog.
(2007-03-31)


A fátyolon át…

Szívem vérző sebeket rejt,
Azt feltépem, sebzem magamat.
Szemem fájó könnyeket ejt,
S várom, mossa el az alkonyat.

A fátyolon úgy sem lát át senki,
Lelkem ajtaját többé ki nem tárom,
Mosolygó arcom, könnyeim rejti,
Mindent mi fáj örökre magamba zárom.

Hagy dúljon lelkemben a szenvedés,
Mi fontos már elveszett minden,
Tépjen új sebeket szívemben a kés,
Eldobom magamtól minden kincsem...
(2007-02-26)


A múlt vissza hív…

Szívem még mindig utánad sír,
A múltam újra meg újra vissza hív,
Próbálnék, de nem mehetek,
Tudom téged nem szerehetlek.

Nem nézhetek vissza az életemben,
Sírtam eleget, álmatlan éjjeleken,
Szenvedtem, kínoztam magamat,
Nem számolva a végig sírt napokat.

Emlékszem, mennyiszer takartam az arcom,
S hányszor remegett könyörgő hangom,
Sokszor szétmorzsoltam a könnyeket,
S közben csak széttéptem a szívemet.

A sok bánat, s ezernyi szenvedés után,
Majd talán a végítéletem napján,
Megtudhatom, hogy mit tettem,
S a bűnöm, miattad mindenemet megölettem...
(2007-02-27)


Azt mondtad...

Azt mondtad vigyázol rám,
Itt leszel velem minden éjszakán,
Azt mondtad én vagyok a mindened,
Ha kellene értem eldobnád az életed.

Azt mondtad mindent megtennél értem,
Maradj velem, ezt az egyetlent kértem,
Azt mondtad, örökké szívedben maradok,
S letörlöd könnyem ha sírva fakadok.

Azt mondtad, hogy meg sem érdemelsz,
S engem soha, de soha nem feledsz.
Azt mondtad most el kell menned,
Nem akartam, de elengedtem kezed.

Azt hittem, hogy könnyű lesz elfelejteni,
S nem fogok többé miattad könnyeket ejteni,
Azt hittem túlélem ezt a szerelmet,
S majd napok alatt elmúlnak az érzelmek.

Azt hittem, hogy ennyire semmi nem tud fájni,
Nem tudtam, hogy szívembe sebeket tudsz vájni,
Azt hittem, többé nem te leszel az álmom,
S hogy nem kell a tehetetlenség miatt semmivé válnom.

Azt hittem, eltűnsz örökre az életemből,
S én feljöhetek a sötét, szomorú végtelenből,
Azt hittem, hogy te ennyit nem érsz nekem,
Hogy miattad el akarjam dobni az életem...
(2007.03.07)


Amit a szíved diktál…

Tedd azt mit a szíved diktál,
Akkor is ha azért a pokolba jutnál,
Semmi áron ne add fel az álmaid,
Csak tárd ki újra szárnyaid.

Enged hogy a szél sodorjon,
Ne hagyd, hogy a bánat megfojtson,
Tépd el azt a láncot mi lelked szorítja,
Mitől szenvedéssel fájdalmát ordítja.

Rejtsd el szíved nyílt sebét,
Töröld meg könnyes szemét,
Dobd el minden tört darabját,
Hagy tombolja ki végre haragját.

Tűrd csendesen mit fájdalommal dalol,
Jöjj föl végre a szomorúság gödre alól,
Ne hagyd, hogy bármi is visszatartson,
S újra egy érzés a szívedbe marjon.

Temesd el az emlékeket a föld mélyébe,
Ne álmodj többet sírva a tél sötét éjébe.
Csak álmodd azt ami szíved vágya,
Talán egyszer teljesül majd minden álma.
(2007.02.20.)


Emléked eltemettem...

A mélybe engedtem, szívem kulcsát,
S azt már a sötét pokol rejti,
Elrejtettem a sok tört darabját,
Mit többé nem talál meg senki.

Lelkem bilincseit levetettem,
Már nincs ami visszahúzzon a mélybe,
Az emlékeid örökre eltemettem,
S neved kiáltom a végtelenségbe.

Átkozom a sötét éjjeleket,
Mikor miattad könnyezet szemem,
Gyűlölöm szerelmes szívemet,
Mert te lettél a végzetem.

Nem tűrőm, hogy a fájdalom sebeket véssen,
Nem fogom szívem másnak odaadni,
Hogy ez többé meg ne történjen,
Örökre nálad fog maradni...
(2007.02.08)


Az út kettéválik…

Szíved elengedi szerelmét,
Mert a remény is elveszett,
Két lábad félve utána lép,
De hagyd ! Ő téged szeretett.

Elhagyott, pedig neki is nehéz,
S egy pillanat alatt két szív megszakadt,
Már nem fogja egymást a két kéz,
Csak az emlék ami megmaradt.

Nem érzed a lelked társát,
Mert már nem vagytok egyek,
S nem érzed féltő karját,
Hiszen, mindketten más felé mentek.

Az út előttetek ketté válik,
Mosolyogva elmész mellette,
S szemedben könny csillámlik,
Mert szíved még mindig őt szerette...
(2007.01.30)


Muszáj álmodnom…

Muszáj álmodnom, hogy újra veled lehessek,
Muszáj, hogy újra lelkedhez érhessek,
Muszáj, hisz most csak egy másik világban lehetek veled,
Muszáj, mert csak ott foghatom meg kezed.

Muszáj álmodnom, hogy a remény meg ne haljon,
Muszáj, hogy szívem téged soha el ne hagyjon,
Muszáj, hisz talán egyszer újra együtt leszünk,
Muszáj, mert akkor ha megfogjuk, talán nem remeg kezünk.

Muszáj élnem, hogy legyen egy boldog pillanat,
Muszáj, hogy legyen két szív mely egymásnak megmarad,
Muszáj, már többé ne féljek, hogy elengeded kezem,
Muszáj, nehogy azt érezzem nem vagy velem.

Muszáj élnem, hogy legalább egyszer csókodat érezzem,
Muszáj, hogy egy éjszakán veled vétkezzem,
Muszáj, hisz tudom nem veszítettelek el,
Muszáj, mert ez a két szív egymástól soha nem szakad el...
(2006-12-28)


Minden éjjel…

Minden éjjel hullik a könnyem,
Úgy érzem széttép a bánat,
Darabokra esik szét szívem,
Lelkem az életbe már belefáradt.

Minden éjjel lelkem, lelkedhez siet,
Hozzád simul, s hirtelen összetörik,
Keresem mit neked adtam, a szívem,
Megtaláltam, de az árnyak megölik.

Minden éjjel szívem újra éled, s meghal,
Eldobtál magadtól, s sírva fakadt,
Lelkem már csak gonosz, hívó szavakat hall,
S csak a vérző seb ami megmaradt.

Minden éjjel ürességet érzek,
Nem érezlek téged, s szerelmed,
Senki nem látja, hogy belül vérzek,
Lelkem is azt mondja: El kell feledned.

Minden éjjel megvetem az ágyad,
S vigyázom álmod, fogom kezed,
Két szemed álomba bágyad,
Halkan füledbe súgom: Itt vagyok veled.
(2006-12-30)

Elkísér a sírig…

Félek a végtelen, meg nem élt jövőmtől,
Nem kaptam mást, csak bántást mindentől,
Fáj, hogy talán kiért élek majd elveszítem,
S akkor, szívem tüskés keresztre feszítem,
Szenvedek most, örökre, s mindig,
Ez a kínzás tudom elkísér a sírig,
Legbelül nagyon fáj, kezem remeg,
Látom, előttem a fájdalmas életem lepereg,
Fáj, s hirtelen könnyes lesz szemem,
Mert nem vagy itt, nem szorítod kezem,
Bánatos lelkemmel, könnyes szemmel,
Sebes, s örökké vérző szívemmel,
Bármit megtennék, hogy veled lehessek,
Csak annyit kérek, mást ne szeressek,
Érzem gyenge vagyok, teljesen összetörtem,
Az életet magamtól kegyetlenül ellöktem,
Senki nem segíthet már rajtam,
Pedig ezt az egészet nem én akartam,
Tudom most erősnek kellene lennem,
S minél hamarabb a földről felkelnem,
De valami mindig vissza húz érzem,
Én meg csak kétségbe esetten nézem,
Végig nézem, ahogy tönkre tesz az élet,
Még most sem tudom lelkem mit vétett,
Mert csak folyton szenved és sír,
Több szenvedést tört lelkem már nem bír,
Hallom ahogy magához hív a halál,
Mert ennél tisztább, igaz szívet nem talál,
Szeretni tiszta szívből megtanultam,
Nélküled élni soha sem akartam,
Talán ez a nagy hibám mit elkövettem,
Miattad mindenemet megölettem,
Szeretni úgyis elfelejtek a bánatban,
Mégis tudom, szívem ártatlan…


Szívemet adtam…

A fájdalom széttépi szívem,
Az érzések megsebzik lelkem,
Nem látja senki, csak én érzem,
Érzem belehalok, nincs kiért élnem,
Csak szenvedek, nem tudom a választ,
Az érzés szívemben vérfolyót áraszt,
Ez nem piros vér hisz láthatatlan,
Nem látszik, de nem is ártalmatlan,
Mi fontos mindent széttaposva,
Keresztül fut lelkemen megalázva,
Megöl az érzés, érzem hogy megfojt,
Szememből fekete könnyek hada folyt,
Végig az arcomon, hogy mindenki lássa,
Mindenki előtt, szenvedve, örökre elásva,
Mi fontos mindet összetörte, eltépte,
A halált, ezt az egyet nem feledte,
Még mindig kínoz, nem akarok élni,
Szenvedek, jön a halál nem kell félni,
Csak érted éltem csak is érted,
Szívem egyetlen dolgot a szívedet kérte,
De nem adtad, mert másé volt,
Innentől az enyém már örökre holt,
Észre sem vettél, nem is akartál,
Mindig csak magaddal foglalkoztál,
Nem tudod milyen érzés szenvedni,
S hogy milyen tiszta szívből szeretni,
Az az igaz ember mindezt megtanulta,
Aki tudja, hogy szenved, élni nem akarva,
Mindenki megtalálja élete értelmét,
Én megtaláltam, de szívemet tépte szét,
Te voltál az kiért minden nap sírtam,
Szeretlek, megkínoztál, s mégis hagytam…


A bánat karjában...

Lelkem apró szilánk darabjában,
Könnyeim tükörként csillognak,
Úgy érzem elvesztem a bánat karjában,
Hiszen újra fájó emlékek kínoznak.

Szívemet a múltam karcolva sebzi,
S a földre hullik pár a láthatatlan vércsepp,
Melyekett a végtelen mélység magába rejti,
S bennem nem maradt , csak néhány kisírhatatlan könnycsepp.

Lelkem többé nem lehet szabad,
A reménytelenség fogva tartja,
Minden pillanatban könnyek nélkül sírva fakad,
Hisz lélegzetét kötéllel a múlt fojtogatja.

(2007.05.25.) A múltra vissza emlékezve...


Had mondhassam el...

Annyi hazug mosoly után,
Semmi jó nem történt,
Nem jutok át a bánat kapuján,
Úgy érzem végleg megöltél.

Fáj minden reménytelen dolog,
Amiben a valóságot láttam,
Az ajtómon örökre a fájdalom kopog,
Pedig mindig a boldogságra vártam.

Könnyeim nem látja senki,
Soha nem vesznek észre,
Mindenki csak lelkem sebzi,
S minden éjjel könnyes szemmel nézek az égre.

Könyörgök, de nincs eröm tenni,
Összetörtem, mert amiben hittem álom,
Az övé voltam, de nem kellettem neki,
S már nem bírok sírni, a halálom várom.

Nem élhetek így, örökké szenvedésben,
Remélem ez lesz egyszer a múltam,
Nem tünhetek el a reménytelenségben,
Hadd mondhassam majd el, hogy egyszer boldog voltam.


Minden után...

Talán egy éjszakán szárnyalok a sötétségben,
Angyalként létezem, s eltünök a végtelenségben,
Ott, ahol nincs semmi, minden után,
Nevetve a múltam összes fájdalmas napján.

Ott majd a szél elfújja minden fájó könnycseppem,
S egy tükör szilánkdarabjaiban, láthatom mit szenvedtem,
Mosolyogva nézem végig, életem szomorú perceit,
S boldogsággal itatom törhetetlen lelkem sebeit.
2007.06.08.

Nem az összes versem, s nem mindegyik aktuális...


hjf