Varázslat nélkül

Varázslat nélkül, nem lehet élni,
tátongó ürességben, vakon
közlekedni.
Négy sarokban égtáj fekszik
kúsznak, rágnak csak felém
nyomják szorítják kicsiny
kicsi életem.
Mikor próbálok felkelni,
kosz alkotta sírtengeremből
levegőért könyörögni halott
istennek.
Miért nem mozdulsz te tolvaj?
Lopj, sikkassz és adj el mindent,
mert kell nekem még belőle.
Nézd mit tett velem igaz valód!
Szürke egér lettem poros
pincédben, a nő mindent megkap
és a tök is eltűnt régóta, kellett
rá még, egy kicsit még.
Mióta, az egyenlőség és a téboly
óta, keringet vénámban a
lédús nóta.
Én voltam a herceg és jő  lovam
elvisz messzire, majd
zöld festékben úszik a tenger,
melyben én is megfürödtem.
Ismerlek tán régről, egy mesét
költöttek rólad, a bölcsőm felett
altatóban.
Mégis hallóm most is, árva
csöppségnek szólamát, ha hív
engem, én megyek, leszek az első
és a hős egyszerre.
Választottam egy zugot, kicsi és
halhatatlan helyet, ahogy mindenemet
feléltem, ettem magamból és kóstoltam
tovább az illúziót.
Mert ez kell nekem, egy kis bűvölet, csodák
halmaza boríts be és megtaláltam
a pálcát, én tovább folytatóm kalandom,
mert varázslat nélkül élnem, meghalok.