Krétai hangulat

I.

Sóhajt a tenger
A Föld lélegez
Sós párát lehelve
- A lét tényleg ez?
Magam is hullám vagyok
S Te a homok
Puha, lágy, finom
Rád simulok, magadba iszol
S minden hajlaton
Le, s fel kúszik víz-kezem
Kagylókkal ékesítlek
Édesem
S ha lelkedet tapossák lábnyomok
Minden kínt, fájdalmat elmosok
_

II.

Kopár mezőkön
Ősrégi romok
Kő kő hátán üzennek
Letűnt korok
Dicső századok szelleme kísért
A falak között
S lehullván az éji lepel
Csillagok néma fényében
A mítosz életre kel
Elfoglalja trónját a király
Bika torkán át üzen egy lélek
Áldozatra vár:
„Halj meg, hogy éljek!
Vagy pusztítsd el
A torzat, a rosszat
Mert belőled fakadok
Kit eldugnál folyosók
Kusza szövevényén
Egy labirintusban
Lényednek legmélyén;
Küldj egy fonalat és
Ölj meg, hogy éljek!”
_

/”Semmit sem remélek
Semmitől sem félek
Szabad vagyok”/
_

Falusi kép

Kicsiny falu, fehér-kék ház
Kapu alján egy árnyék a
Csendre vigyáz
Rád mosolyog és
Elönt a béke

Kápolna harangja kondul
A litánia a szél hátára kel
S ostromolja a mennyek kapuját:
Hallgattassék meg
A teremtmény szava

A kapufélfán macska ül némán
Az idő nélküle száll tova
Alkonyatkor a kabóca hangol
- A nyugodt élet otthona
E kopár-szép szentély
Szűk utcák kusza rejteke
Tavernákból a buzuki szól
S csurran a szőlő ért leve