Értelmet keresve

Amikor az az illúzió kerget csak téged,
hogy úgy érzed, már nincs miért élned,
az ösztöneid azt súgják, menekülnöd kéne
a süllyedő hajóról, de nem tudod merre,
okot se találsz rá, semmi értelme...
Sötét vizekre eveztél, vihar pusztítja a lelkedet,
csakhogy ez már nem a kismedence, hanem
az Élet Tengere.
Beletörődsz, egyszer minden hajó léket kap,
egyedül ez a gondolat lesz úrrá rajtad..
Elveszted a kontrollt, zuhansz a mélybe,
de az eszméid, miért éltél jussanak eszedbe!
Veled együtt eltemetni nem hagyhatod őket,
pánikba esve keresed a mentőövet,
sikolyod megtöri a nyomasztó csendet,
mégse hallja senki, ilyen a világ, ez az élet.

Hogy hol szúrtad el, már nem is emlékszel,
a gödörből kimászni pedig többször próbáltál.
Elhagyott a remény, nem jártál sikerrel,
mára csak egy maszk vagy, a lelked elszáll,
érzékek nélkül az idő is megáll..
Régmúlt idők képei ötlenek fejedbe,
az elpocsékolt évek jutnak az eszedbe.
Lepereg előtted az egész életed,
sok arc emlékére sajog a szíved.
Akkor még másnak szövegeltél
arról ami most lettél,
nem gondoltad volna, hogy át is fogod élni az egészet,
mégis így történt, már csak a sikereid emléke éltet.
A valóság már csak egy rossz álomnak hat,
az álmok pedig véget érnek egyszer, bár közben
senki se bánthat!
És, ahogy a szakadék szélén állva
a mélységet méregeted,
az az egész világodat magába szippantja
és a zuhanást nem állíthatod meg!

A szakadék a saját bánatod
és hagyod, hogy elmerüljön benne a tudatod,
hiszen szomorú vagy, hogy elfelejtették a neved,
és a reménytelen képek lassan felemésztik az éned.