Csorba szív

Csak. Itt. Ülök.
Csend van, csak bennem ordít egy hang,
Hogy most mintha más lennél, már sosem fogom tudni ki is vagy,
És-hopp- kiömlött a kávém miközben szórakozottan kocogtattam bögrém repedt szélét,
Erről is te jutsz eszembe, ahogy te is megkocogtattad szívem repedt felületét.
Csak. Itt. Ülök. Zaj van, de a hangok elmosódnak a fejemben,
Talán csak te ordítasz, a te hangod foszlik szét egy emlékben,
Ahogy mosolyogva bámulsz ki azon a mocskos ablakon
A lakásomban és azt a fülsiketítő fars zenét hallgatod –megint-
Az volt a kedvenced, mint egykor én,
De már csak én hallgatok, te is a kedvenc fars emlékem lettél.
És csak.. ülök itt, csend van, vagy idebent, vagy nem tudom, valahol,
A kávém maradékát iszom és a bögrém hangtalan korhol
Amiért folyton ütögetem, püfölöm egy kanállal érzékeny bordáit,
Pont úgy, ahogy te is ki akartad belőlem kupálni repedt szívem parányi csorbáit.
És.. most már zaj van, én csak ugyanúgy ülök itt,
Színlelem hogy már nem fáj, ahogy a forró kávéval megégetem görbe ujjaim.
Nem hiányzol, már nem is tudnék rád nézni, ahogy lassan a bögrém is megadja magát,
Csend van.. és csak.. itt ülök, keresem a repedést.. hallgatom csorba szívem egyenetlen zaját.