Történetek

Fel kell tartóztatni Voldemortot, nem érheti el Lilyt… Harryt…
Már tudta, mit kell tennie. Pálcáját maga elé szegezte, másik keze lába mellett lógott.
A Sötét Nagyúr az ajtóban állt. A szörnyeteg arc, a vöröslő szem örökre az emlékezetébe égett. Kiáltott, zöld fénycsóvák röppentek az árny felé, aki a családja életére tör. A kígyószerű arc torz mosolyt vágott, könnyűszerrel hárította a felé röppenő gyilkos átkokat...

Örömmel adtam át magam a ritmusnak, ami minden mozdulattal közelebb vitt a gyönyörhöz. Egyszer csak Máté megállt. Én kinyitottam a szemem és kérdően néztem rá, erre megint mozogni kezdett, de ahogy becsuktam újra megállt. Megértettem, hogy látni szeretné a szemem, miközben elélvezek. Hát mélyen a szemébe néztem és ekkor erősen és gyorsan mozogni kezdett, mire én azonnal elélveztem...

Levágták a fejem! De akkor, hogy beszélek? Jé lebeg! Valaki felemelte talán nehéz kobakom? Húzza, erősen húzza, tépi lefelé testemről. Tévedés, hogy késsel vágták le. Letépte egy láthatatlan erős erő, mely éget s forró. A forróság áramlik vérző fejemen át. Húzza, felemeli, emeli egyre feljebb és feljebb! Majd áthaladok egy sűrű piros ködön, nem látok semmit...

A Főnök nehéz munkát bízott rám. Néztem a sejtek őrjítő forgását, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy meg fogom még bánni, hogy önként jelentkeztem erre a feladatra. De mikor kiléptem a körből, Jázmin mélyen a szemembe nézett, és én minden aggodalmam elfeledtem. Kihúztam magam, szárnyaim magasabbak voltak, mint valaha, és a legkisebb pihe is a helyére került. Ekkor hirtelen a lábam alatti felhő villámgyorsan közeledett az orrom felé, mígnem ott nem találtam magam Jázmin lábainál......

Lassan pirkad... A Nap első sugarai lustán nyújtogatják fényüket a világ felé. A vámpírok ideje most lejárt. Napközben elhúzódnak az épület sötétebb részeibe, és ott várják a csillagfényes, áldozatokat ígérő éjszakát.
Ám ma minden másképp történt. A hölgyek épp pihenni készültek, amikor valaki erélyesen megrázta az ezüst oroszlánfejes kopogtatót.
- Ne nyisd ki! Ez biztosan csapda! - sikoltott Helena.
- Csapda? Csak kíváncsi voltam, mennyire vagytok rászedhetőek. Úgy...

És akkor, a fülsüketítő csenden át, egyszer csak meghallott valamit. Mintha egy ember szuszogása lenne. Nem, biztos csak képzelődött… Vagy a saját szuszogását hallotta. Carl visszafojtotta lélegzetét, és egy pillanatig úgy tűnt, hagy csend van. De aztán ismét hallotta. Egy ember szuszogott valahol lassan és ütemesen, mintha aludna. Ahogy hallgatta a szuszogást, egyre inkább félni kezdett tőle. Talán nem is ember, hanem egy állat… vagy egy szellem. Nem szellemek nem léteznek, szellemek...

Hamarabb kellett volna cselekednem. Kétségbe voltam esve, hiszen átsétált a hálószobájába és az éjjeliszekrény fiókjából egy fegyvert húzott elő. Tudtam, ha most nem cselekszem, mindkettőnknek vége.
- Kérlek, ne tedd…
Zavartan nézett körbe a szobában, mire megpillantott engem az ajtóban állva. Sajnos pont most volt az idő, amikor nem tudtam a szárnyaim felett uralkodni. Ha akartam, ha nem éjjel egy és kettő között így kellett mászkálnom… még jó, hogy el tudtam tűnni az emberek...