Történetek

Elsimítottam az arca elől gyönyörű barna haját és csillogó szemébe néztem, ezzel csókra csábítva őt. Ajkait ajkaim közé zártam, résnyire nyitotta száját, hosszantartó szenvedélyes csókolódzásba folytunk, nyelveink egymás szájában kergetőztek, akárcsak az álmomban. Azután bársonyos nyakát simogattam, és számmal lassan vándoroltam finom ajkait elhagyva a simogatott testrészhez, hogy ott is csókolgassam...

Egy olyan korban, mint amiben mi élünk, már hősök nem léteznek. A legtöbb ember hírből sem ismeri a tisztességet, otthon van a hazudozásban, és hírből sem hallott még a lovagiasság erényeiről. A gyengék védelme, a nők iránti igaz szerelem, a bajtársiasság, a bátorság a mai világban mind olyan dolog, amit már senki sem ért és senki se tart be. Kivéve azt a néhány kiválasztottat, vagy a mai embereknek megkésett maradi lelket, akik hódolnak még ennek a dolognak. Történetem is egy ilyen fiúról...

Végül beérkeztünk a központba. Szemünk-szánk elállt a csupa-csupa fából faragott királyi palotáktól és kiszolgáló épületektől. Ilyet még nem láttunk! Sajnos az idő vasfoga, a szúvak és a szúnál is rosszabb hippik eléggé nagy pusztítást vittek benne végre, befejezvén az idő okozta korhadást. De sebaj, mert mint láttuk is, és megtudtuk, minden objektumnak van gazdája, aki örökbe fogadta, és elkezdték a szakszerű restaurálást. A főpalotán éppen a nyugat-németek dolgoztak. Mindent szakszerűen...

- Miért sírsz? Mit csináltam?
Megráztam a fejem, durván letöröltem azokat a rohadt könnyeket. Gyengévé tesznek.
- Átvertél, Matt. Azt mondtad, nem kell neked. Azt mondtad, elég vagyok neked én.
- Elég is vagy. Az csak egy búcsú volt, Melissa akarta, én nem… hiszen te vagy az egyetlen barátom! Nagyon szeretlek, kicsike.
A francba, ez nagyon fájt. Zihálva felsírok, a mellkasomban lévő szúrástól. Barát. Mindig csak barát.
Matthew nem értette. Nem értette, miért...

Elhagyván Síva templomát, a patkányisten templomához mentünk. Itt a látvány és a tömeg eszméletlen bizarr képe tárult elénk. Milliom egy patkány hemzsegett az etetőtálcák körül, a földön heverő patkányimádó hívőkön mászkáltak. A spájzoló útitársak a tálakra szórták a szállodából kicsempészett ételmaradékokat, s elborzadva bámulták, fényképezték a látványt. A terem másik végében nyárson sütötték az ízletes patkánypecsenyét és kuszkusz levélbe csavarva 100 rúpiáért, adtak egy adagot...

A napkorong már nem látszott az égen. És a fiúból tört fel először. Lassan, de mégis határozottan; határozottan, de mégis finoman megfogta a lány kezét; s noha lelkében majd’ szétrobbant, mégis elégedettséget, diadalt érzett. Várt, hagyta, hogy repüljön az idő, ő megtette, igen, úgy érezte, meg..

- Nézd, Will, azt hiszem ez nem fog működni nekünk... - majd a reakciókat lesve bámult a lányra, aki köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől, de sértett női büszkeségét jó mélyen farzsebébe gyömöszölve cigarettát gyújtott és lelkesen helyeselni kezdett, mivel jobb nem jutott eszébe.
- Ezt már én is mondani akartam.
- Legyünk barátok... - próbálkozott Brad.
- Szivi, ne legyél giccses, búcsúcsók és tipli. Ennyi. Ne pörögjük túl a dolgot. Ez csak egy szakítás...
...

Amilyen rövid nadrágban vagyok, annyira bátor: mellé ülök. Nagylelkűen beszélget velem és nekem fontos lesz, amit mesél. A kis sziget templomáról, ahová hajnalban hajóval kell menni, arról milyen kiskölyök volt, a balatoni nyarakról, az élet rövidségéről, de nem megyek haza vele.
Figyelmeztetnek, hogy nagyon sikeres, éttermet vezet… ezért átértékelem...

- Emberutálat?
- Talán. Sajnos utána derült ki, nálunk is vannak odafenn ellentétek, hisz mi is ehhez a világhoz tartozunk. De az embereket nehéz túlszárnyalni gonoszságban. Oh, kicsi Dawn ne légy rám ilyen mérges – mosolyodott el.
- Mi bajod Nicholassal?
- Félek, hogy bajba kerülsz miatta. Vagy esetleg bajba kerülünk mindannyian – a hangja hirtelen nagyon komoly lett, megijesztett. – Óvatos légy, bizonyosodj meg róla minél hamarabb, hogy tényleg megérdemel-e maga mellé...

Az amazon értetlenül állt a sárkány előtt. Lelkiekben, már felkészült egy halálos viadalra. Most meg a bestia azt mondja neki, hogy mégsem akarja őt megölni? Gyanakodva nézett fel a szörnyetegre, majd egy kétkedő grimasz után ismét ráemelte fegyverét.
„Biztos, csak blöfföl” – gondolta. – „Ennyire ostobának nem nézhet!?”
Viszont a hüllő higgadtsága egészen mást sugallt a számára. Az amazon nem láthatta a szörnyeteg mimikáját, ami talán felfedte volna a valódi terveit...