Vér és sötétség - 3. rész

A herceg háza egy igencsak impozáns, emeletes ház, magazinokba illő kerttel, magas, díszes kovácsoltvas kerítéssel valamint kamerákkal és biztonsági őrökkel. Bárki aki látja, tudja, hogy az aki itt lakik,
valószínűleg még a gazdagok között is valaki. Soton kilép a nagy, díszes ajtón és végignéz a kerten, közben végig gondolja az elmondottakat, majd lesétál a lépcsőn. Ahogy lépked végignéz a háznál parkoló Audikon. Mintha egy reklám fotóhoz állították volna be őket, és ha nem ismerné a herceget, akkor el lenne
ájulva, hogy micsoda autóparkja van. De tudja, hogy ezek csak a herceg hétköznapi, úgymond szaladgálós autói, az igazán értékesek a garázsban vannak. Soton a kék Yamaha cross motorjához sétál, a fejéről lekerül a paintball maszk és felveszi a bukósisakját. Nem sokkal később, Soton, immár ember arccal egy Békásmegyeri McDonald's-ban ül. Az emberek számára, ő csak egy átlagos, szőke hajú fiatalember aki egy csokis shake kíséretében laptopozik. Egy bizonyos Tóth Anikó nevű riporternő után kutat, aki eléggé beleásta magát a vámpírok ügyébe; egy tényfeltáró cikk sorozatban már elég sok mindent lehozott róluk, csak hogy a nő most eltűnt és ez olaj volt a tűzre. A pletykalapok mind ezzel vannak tele és már a fősodratú média is
foglalkozik az üggyel. 
Soton nyomozása alapján a nő amolyan oknyomozó újságíró stílusban ír, szinte minden cikke ilyen stílusú. Az biztos, hogy sok ellensége lehet a nőnek, mert beleásta magát olyan nagy városszintű fejlesztésbe, ahol
gyanús pénzek tűntek el, vagy a rendőrséget hozta kellemetlen helyzetbe, amikor ő kezdett nyomozni egy gyilkossági ügyben és nyilvánosságra hozta, hogy a nyomozók egy csomó nyomot figyelmen kívül
hagytak.
- Klasszikus esete, amikor nem csak keresi magának a bajt, hanem be is szól neki. – jegyzi meg magában Soton, kuncogva
A Hírhozó nevű újságnak ír, aminek van nyomtatott és online felülete is. Az iroda címe nem nyilvános, de Sotonnak sikerült rábukkanni. Ám mielőtt elindulna, hogy személyesen is átnézze az irodát, ideje egy kis mókának, gondolja. A meki wifije nyilvános, bárki használhatja kód nélkül, sokan élnek is vele. Órákat ugyan nem akar ezzel eltölteni, de egy kis trükközéssel hozzáfér annyira a wifihez, hogy lássa,
kik-milyen telefonnal vannak rá csatlakozva. Úgy általában a mobiltelefonok nagyon nagy százalékán semmilyen védelem nincs, ahogy ezeken se, így Soton gond nélkül össze tud szedni róluk értékes
adatokat: facebook fiókokat, email címeket jelszóval, de még akár 1-2 bankszámlaszámot is, bankkártya adatokat is. Soton mosolyogva csukja le a laptopot, hogy felkeresse a Hírhozó irodáját, ami egy 8. kerületi címen van.
A nagy, régi bérház főkapuja nem okoz gondot, csak be kell lökni. Soton be tolja a motorját a belső udvarra, majd felmegy a 3. emeletre, közben a motoros bukósisakot a paintball maszkra cseréli és a kesztyűt is felhúzza. Az iroda valójában 3 lakás egybenyitva, a fő bejárati ajtó pedig egy modern biztonsági ajtó. Érdekes, hogy Soton akárhogy keresi riasztót nem talál, ami persze neki nem baj. A vámpír kicsit körülnéz, majd koncentrál. Ha most kinézne valaki az egyik ablakon, akkor nem látna a
biztonsági ajtó előtt senkit, pedig Soton mégis ott van. Előkerülnek a zártörő szerszámok és Soton munkához lát. A zár nem adja könnyen magát, ám Sotonnak sikerül kinyitnia. Nem szép munka, ha egy szakértő megvizsgálja akkor láthatja a behatolás nyomait. Belépve egy modern irodai környezet fogadja. A riasztónak az árát valószínűleg mindenféle berendezési tárgyakra költhették, mert van itt
babzsák, csocsóasztal, üdítő és kávéautomaták, egy kétajtós, jégadagolós embernagyságú hűtő, vízautomata és még rengeteg felesleges holmi; természetesen sok gép, nyomtató és laptop is van elhelyezve. Egyedül a padló tűnik réginek.
Egy kis keresgélés után meg is találja Tóth Anikó gépét. Már csak azért sem kell sokat keresni, mert nem sok laptop köré van rakva kereszt, rózsafüzér, kis üvegekbe szentelt víz, egy kis asztali csobogó és a Soton számára legtaszítóbb dolog: fokhagymafüzér. A városi legendákkal ellentétben minden vámpírnál egyénfüggő, hogy ezek a dolgok mennyire taszítják őket. Például van akit a szent jelkép már önmagában is taszít, de van olyan, mint Soton, hogy akár meg is tudja fogni. A többi is ugyan ilyen, más vámpír csak vállat von a fokhagymától, Soton meg épp azon küzd, hogy ne kelljen hátrálnia. Ezúttal sikerül legyőznie az undorát, de nagyon kényelmetlen neki a fokhagymák közelében ülni. Ahogy felnyitja a laptopot rögtön megüti a szemét a kis sárga cetli, rajta a jelszóval. Ezen már csak nevetni
tud.
- Az ilyenfajta trehány hozzáállást, tetézve ezzel a büdös izével, nem tudom büntetés nélkül hagyni. – húzódik széles mosolyra a szája
Ám előbb a munka, így nekiáll átnézni a gépet. Nem kell sokáig kutakodnia, hogy a dokumentumok mappában találjon egy Vampire_project.docx nevű fájlt. Végig olvassa, és kicsit össze is zavarodik, mert szerinte ebben több a mesebeszéd, mint a valóság. Úgy dönt, hogy ezt majd otthon részletesebben átnézi, ahogy a gépen lévő többi dokumentumot is és inkább le menti az egésznek a tartalmát.
Miközben az adatok mentődnek, felhelyez a gépre egy kriptovírust, és kicsit módosítgat rajta. A vírus 3 nap múlva fog aktiválódni, szétterjed a hálózaton és le titkosítja a dokumentumokat.
Soton épp lecsukja a laptopot és indulna, amikor nyílik a bejárati ajtó. A láthatatlanság még rajta van, de semmi olyat nem csinálhat ami zajt ad ki. Soton beáll az egyik sarokba, és mozdulatlanná dermed. Két alacsony férfi lép be a lakásba, az egyik elég fiatal, a másik már öregebb, késő középkorú.
- Van itt valaki? – kérdezi a fiatal férfi
- Miért lenne? – kérdezi vissza unottan az idősebb
- Nem volt bezárva az ajtó. – néz aggódva a fiatal
Az idősebb férfi csak hümmög. – Nézzünk körül. Hátha csak elfelejtette valaki.
A két férfi átnézi a lakást, de nem találnak semmit, így megállapítják, hogy biztos csak elfelejtették bezárni. Munkához látnak, de a fiatalabb folyton forgolódik és nézelődik.
- Mit forgolódsz, mint a szaró galamb? – szól rá az idősebb
- Nem tudom, olyan rossz érzésem van, mintha figyelne valaki.
- Bianka figyel, ha nem leszünk kész a cikkel! Csináld a képeket! – szól rá
Nem tudni, hogy a két férfi meddig fog dolgozni, de Soton kénytelen várni. A padló régi szalagparketta, iszonyúan recsegős, még neki is kihívás lenne némán kilopakodnia.
 
* * *
 
Frank már megszokta, hogy az ijesztő aurája miatt a legtöbb helyen távolabb húzódnak tőle, esetleg a távolból bámulják; nincs ez másképp a villamoson se. Itt a belvárosban sokszor jóval egyszerűbb így közlekedni, mint folyton parkolót keresni vagy parkolóházakba beállni, főleg ha csak 1-2 megállóról van szó.
- Mi van kopasz, ide toltad a képed egy verésért? – kiáltja valaki a villamos egy távoli pontjáról
Frank fel sem figyelne erre, hisz tudja, hogy sokan ránézni sem mernek, nemhogy beszólni neki, de a hang ismerős, ezért oda néz. A 20-as körüli, vékony srácon Nike cipő és melegítő nadrág van, hozzávaló Nike felsővel, a nyakában vastag aranylánc. Haja felzselézve.
- Victor… - ismeri fel Frank a hozzá szóló személyt, aki szintén vámpír – Ne kezd, dolgom van.
- Te kezdted, hogy a közelembe jöttél. – indul meg Frank felé
- Ez Asmodeus területe, ne balhézzunk.
- Hát hol nem szarom le, hogy kinek a területe? A tudósok szerint csak azért a gyémánt a legkeményebb anyag, mert még nem láttak engem.
Victor büszkén kidüllesztett mellkassal lépked Frank felé, olyan büszkén, mint akit még a golyó sem fog, gondolják az emberek, ahogy félrehúzódnak előle. Pláne, hogy félre állnának, ha tudnák, hogy nem
sokat tévedtek. Frank ismeri a vértestvért, tudja, hogy szavakkal nem lehet hatni rá. Amint Victor közel ér, már lendíti is a kezét. Victor nem hajol el az ütés elől, Frank izmos karja gyomron is találja, de Victor meg se rezzen.
- Nah, mi van köcsög, gyengülsz? – gúnyolódik, majd ő is lendíti a kezét, de Frank simán elhajol
Válaszul Frank egy jobb horoggal találja arcon a vámpírt, csattan is az ökle, de Victornak csak kicsit elfordul a feje.
- Nah, tudsz te ha akarsz, bár nem simogatásért jöttem. – jegyzi meg Victor 
Victor is lendíti a kezét, de Frank ismét elhajol és visszatámad, ám a villamos pont kanyarodik, így Frank is elvéti az ütést. Válaszul Victor egy jobb egyenest üt, amit Frank a bal kezével hárít és egy jobb felütéssel úgy állcsúcson találja Victort, ahogy a boksz nagy könyvébe meg van írva. Erre még a legrutinosabb edzők is azt mondanák, hogy ez szép volt, ezt így kell. A csattanás betölti a villamost, akkorát szól, hogy az emberek biztosak benne, hogy Victornak annyi, ez többé nem kell fel. Ám ahelyett, hogy a vámpír rongybabaként esne össze, csak kicsit fogja az állát. Frank tudja, hogy ez hosszú menet lesz.
 
* * *
 
A két férfi sokáig dolgozik, a legtovább a fiatalabb férfi bajlódik a képszerkesztéssel. Soton már egészen elunja magát a sarokban, le is állítja a testének a működését, hogy könnyebb legyen álldogálni.
- … azt képet még csináld meg oda, és kész van. – kel fel az idősebbik és nyújtózik
A fiatalabb folytatja a munkát, kicsit később megkérdezi. – Szerinted mi van Anikóval? Tudsz róla valamit?
- Nem tudni semmit. A rendőrség nyomoz, de semmi nyom nincs, hiába kérdezem a kapcsolatomat. Mintha a föld nyelte volna el.
- Szerinted tényleg léteznek vámpírok? – kérdezi a fiú, enyhe aggódással a hangjában
- Hát, ki tudja. Láttam én már annyi csodát… - legyint a férfi
- Én a múltkor mentem haza, és egy árnyék végig követett! – teszi
hozzá a fiú aggódva, de az idősebb férfi elneveti magát – Komolyan! Nem mertem elő venni a gépem, mert zűrös környék volt, de a telefonommal lefotóztam.
- Láttam azt a képet… Annyit mondok, hogy vehetnél valami jobb telefont, mert nagy feketeségen kívül alig látszik valami azon a képen. Nah, csipkedd magad, mert hosszú volt a nap és már nagyon mennék.
Miután a két férfi befejezi a munkát, kikapcsolják a gépeket, lekapcsolják a villanyokat, bezárnak és mennek. Épp ideje volt – gondolja Soton, elég időt pocsékolt már el itt. Mivel már ismeri a zárat, kimenni könnyebb, mint bejönni és be is zárja maga mögött az ajtót. 
Éjjel 11 óra körül Kőbánya nem az a hely, ahol sokan lennének az utcán. A kerület érdekes keveréke a gyárnegyednek és a kertvárosnak, lakótelepekkel vegyítve. A kerület régebben, főleg az előző rendszerben inkább rossz hírű munkásnegyed volt és ezt az képet a mai napig nem sikerült maradéktalanul lesikálni a kerületről, pedig tényleg sokat javult. Soton már egy ideje követ egy középkorú férfit, aki egyedül sétál, valószínűleg hazafelé. Vagy nem akarja észre venni, hogy követik, vagy nem érdekli. Soton elég sok vért használt el a képességeihez, így érzi, hogy a fenevad kezd éhes lenni. Nem jó sokáig éheztetni a fenevadat, mert az minél éhesebb, annál veszélyesebb. Az egyedül sétáló férfi pedig pont kapóra jön. Soton némileg csillapította az éhségét, de egy közeledő autó hangja megzavarta, így félbe kellett hagynia a táplálkozást. De nem hagyja ennyiben, folytatja a vadászatot. 
A hajnal viszont már otthon éri Sotont, a X. kerületi panellakásban. Beköltözés után a régi, szocialista bútorokon nem változtatott, a konyha azóta is érintetlen, ellenben a hálószobával és a nappalival, ahol minden vízszintes felületen van valamilyen számítógép, ennek köszönhetően kábelek futnak keresztül-kasul a szobán. Soton ezeket már rutinosan lépi át, ül le a régi irodai székbe és kapcsolja be a laptopját, hogy átnézze a riporternő gépéről lementett anyagokat, közben pedig a mekiben ellopott dolgokat felteszi a dark webre, hogy pénzt szerezzen belőlük. Napkeltéig még átnézi a dokumentumokat, amiket a riporternő írt, de ez az ügy tovább fog tartani, így küld egy smst Franknek, hogy nem fogja tudni még holnap megnézni a riasztót. A rendőrség adatbázisába nem könnyű bejutni, Soton kicsit küzd is a rendszerrel, de végül sikerül bejutnia. A nő eltűnését a párja jelentette, miután napok óta nem ment haza, és beszélt az újsággal, hogy kiküldetésen sincs. Az utcai kamerák Budán látták utoljára, a Moszkva téren.
 
Másnap este ébredés után nem sokkal Soton felhívja Azrielt, hogy találkozzanak. Azriel ráér, viszont a területe, a XV. kerület gyalog messze van a X. kerülettől, két emberrel télen nem túl kényelmes motorozni, így Sotonnak más megoldást kell találnia. Lemegy az utcára a paintball maszkjában és körülnéz az autók között. A szeme megakad egy piros Ford escorton, amit már nagyon régóta lát ugyanazon a helyen parkolni. Kinyitni szinte semmiség, ebben még központi zár sincs. Arra azonban nem gondolt Soton, hogy ez az autó nem ok nélkül áll egy helyben, megmukkanni se akar az önindítót piszkálva. A motorháztető fel se nyitja, annyira úgyse ért hozzá, inkább egy másik autót keres. A parkoló egy másik sarkában egy régi Hyundait pillant meg, emlékei szerint ez se sűrűn szokott elmozdulni innen. Bejutni ebbe sem kihívás, és egy kis köhögtetés után sikerül elindítani a motort. A kerekek elég laposak, a motor is furcsa hangokat ad ki, de megy és Sotonnak ez a lényeg. 
Soton és Azriel a Naplás-tónál találkoznak. Egész sokan vannak, lévén, hogy épp csak most lesz este 6. A két férfi az erdőben sétál, egy kicsit elhagyatottabb helyet keresnek.
- Nah mizu? – kérdezi Azriel
- Van egy újságírónő aki eléggé beleásta magát a vámpírok témakörébe és a herceg felkért, hogy nézzek utána. A nő először valahol Biatorbágy környékén az erdőben látott meg egy kislányt denevérré változni. Van ilyen gangrel?
- Ez Sky. A területe Biatorbágy és környéke, kinézetre egy 10-12 éves kislány és denevér az állata, szóval minden stimmel. Az viszont erősen meglepne, ha követni tudta volna Skyt, iszonyú jó lopakodó és nagyon éles a hallása.
- Pedig követte, azokat is akikkel Sky találkozott.
- Basszus, nemrég volt klángyűlés is. – feleli rémülten Azriel
- Ott is találhatott magának jó pár követni valót. A nő viszont eltűnt, így ez a por csak nagyobb lett.
Azriel elgondolkodik.
- Gondolod, hogy Sky tüntette el? – veti fel Soton
- Nem tudom, ennyire nem ismerem. Keressük meg, beszéljünk vele.
Kocsiba ülnek és elindulnak, de Biatorbágy a város másik végében van és a forgalom is elég nagy, hiába mennek az M0-áson, megkerülve a várost, az is be van állva. Az autóban persze sec-perc alatt elterjed az Azrielt kísérő földszag. Egy ideig a két vértestvér csöndben zötykölődik az autóban.
- Nem tudom az ügyhöz kapcsolódik-e, de Sky a klán gyűlésem mondta,
hogy valami gyanús mozgást látott észak-északnyugat felől. – töri meg a csendet Azriel
- Sabbat?
- Azt nem tudni. Nem akart bővebbet mondani, amíg utána nem nézett. Az egész abból indult ki, hogy megszaporodtak arrafelé a háziállat eltűnések, az erdőben az állat és ember kínzások.
- Emberkínzás? Akkor az Sabbat lesz…
- Reméljük nem. Pár éve nálam is volt ilyen, pár megkínzott macska után megtaláltam őket. Néhány taknyos sátánistásat játszott. – jegyzi meg Azriel - És mennyit tud ez a riporternő rólunk?
- Hát nem tudom, szerintem sok hülyeség van benne, de nem vagyok Asmodeus. Minden esetre az emberek nagyon is rákaptak.
- Az úgyis elmúlik, két hét múlva már máson fognak rágódni, ez mindig
így ment. – legyint Azriel
- Jah persze, tudom. Csak kellemetlen, hogy pont így tűnik el, amikor a vámpírokról ír. A herceg tisztázni akarja, hogy mi történt.
- Mindenen rajta akarja tartani az ujját. – csóválja a fejét Azriel
- Nem baj az. Akkor tudja az irányítása alatt tartani a történteket. Ha utólag kell lapátolni a szart, az már rég rossz.
Este 7 óra után érkeznek meg Biatorbágyra. A város ilyenkorra azért már elég kihalt, csak a kocsmák és a presszók környékén van élet. A hó békésen teríti be a város utcáit, a házak ablakai világítanak, néhol a karácsonyi díszítés is kint van már. Az udvarokon látni még 1-2 gyereket, ahogy hóembert építenek, vagy hógolyó csatát vívnak. Az autót a város szélén rakják le és gyalog indulnak az erdőbe. Itt már Soton is az eredeti arcát mutatja, de azért a maszkja kéznél van. Azriel hiába szólongatja Skyt, a lány nem akar előkerülni, pedig már órák óta keringenek az erdőben. A gangrel már az erdő hollóit és pár baglyot is megkérdezett, hogy nem látták-e Skyt, de azok már rég nem látták.
- Mit jelent a rég? – kérdezi Soton, miután Azriel fordított neki
- Hát az állatoknak érdekes az időérzékük, lévén, hogy ők csak jelenben gondolkodnak. A hollókra jobban hagyatkozom, hogy a rég az tényleg nem tegnap volt, a baglyok nem olyan okos állatok.
Lassan éjfélt üt az óra, de nem lelik Sky nyomát, pedig kis híján
bejárták már az egész erdőt és végig szólongatták.
- Nem jellemző Skyra, hogy így eltűnjön. – tanakodik Azriel
Elnéznek végül abba az irányba is, amerről Sky mondta a fenyegetést. A
várostól északkeletre mondta, amerre ritkás erdős rész van. Egy jó nagy területet rendőrségi szalaggal vettek körbe, ám rendőrautót közel s távol nem látnak, a vékony szalag pedig nem akadály. A szagot Azriel már messziről érzi, a tetthely közepén azonban brutális látvány tárul a szemük elé: megkínzott állatok maradványai, emberi koponyák, a fákra vérrel felfestett szimbólumok fogadják őket; mintha csak egy horrorfilm díszletei lennének. Ám a szagok, amit már Soton is érez, elárulják, hogy ezek nem a díszlettervezők művei. Ez a valóság. Azrielt sokkolja a látvány. Ahogy végig nézi a megkínzott állatokat, szinte érzi a fájdalmukat. Érzi ahogy szegény lelkek az utolsó pillanatig próbáltak küzdeni, segítséget kérni, menekülni a kínzójuk elől, és ahogy pokoli kínok között kihunyt belőlük az élet. Ezek mind kis állatok voltak, akiknek még egy emberrel szemben sincs esélyük. Az érzelmek egyre jobban forrnak Azrielben és elkezdenek a felszínre hozni valami elemit; valamit ami minden vámpírban ott van, de mindenki próbál uralkodni rajta. A fenevad.
- Ezért fizetniük kell. – lüktet a bosszú Azriel fejében
- … biztos, hogy Sabbatosok voltak. – fejezi be az okfejtést Soton majd a társasára néz
A nosferatu enyhén megretten, amikor látja, hogy Azriel feje egyre jobban torzul el, egyre jobban fújtat, már-már morog és a kezein pedig karom-szerűvé nőnek a körmei. Soton pontosan tudja, hogy az a valaki aki most mellette áll az nem Azriel; az most egy sokkal elemibb lény, aki Azriel mélyéből tört fel, akinek nem számít, hogy ki a barát, vagy régi ismerős. Soton tudja, hogy Azriel jobb harcos, így csak egy esélye van, hogy élve kijusson innen: ha láthatatlanná válik és lopakodni kezd. Amit azonban Soton nem tud, hogy Azriel számára ő most nem létezik; olyan, mint egy fa, vagy egy bokor. Azrielt most csak az érdekli, hogy megtalálja azt, aki ezt tette és elpusztítsa. Semmi és senki nem számít. A gangrel vadul szaglászni kezd és állatias gyorsasággal veti bele magát a sötétségbe, követve a szagot.
Miután Azriel látótávolságon kívül ér, Soton előveszi a mobilját és felhívja Carpovot.
- Igen? – veszi fel a mély hangú férfi enyhe akcentussal
- Szeva, Soton vagyok.
- Vámpírok krémje. Vagy vámpírok rémje? – viccelődik Carpov – Miben segíthetek?
- Van egy kis gond…
 
* * *
 
A nő egy hideg, kemény betonpadlón tér magához. Az egykor padlót borító linóleumnak már csak töredezett nyomai vannak körülötte, kiegészítve apróbb szeméttel, törmelékekkel. Nem túl távol 8 bakancsos lábat lát. Ösztönösen fel pattanna, de ekkor a fejébe hasít a migrén, ezért csak óvatosan felnéz. Nem messze tőle egy motoros láncfűrész pihen a földön, azon túl pedig négy férfi áll. Két kopasz, katonai gyakorló nadrágban, az egyiken Lonsdale feliratú, a másikon egy birodalmi sast ábrázoló fekete pulcsiban. Mellettük egy tarajos, Anarchia jeles pólós, kockás nadrágos punk, amellett pedig egy hosszúhajú, bőrkabátos, bőrnadrágos férfi áll.
- Hol vagyok? Mit akarnak?
- Végre, végre, végre. – dörzsöli a tenyerét a punk – Felébredt a mi kis patkányunk.
- Ugyan már Steel, szegény még fel sem ébredt, hagyjad még egy kicsit. – csitítja a hosszú hajú
- Patkányfogó! Patkányfogó! – skandálja a két kopasz és a punk
- Hát hölgyem, én próbáltam. – tárja szét a kezeit vigyorogva a hosszúhajú, ekkor a punk és a két skinhead ki futnak az ajtón – A szabályok egyszerűek. Neked ki kell találnod innen, nekünk meg el kell
kapnunk téged. Segítségül kapsz egy láncfűrészt, meg egy bozótvágót, hogy legyen némi izgalom is a játékban.
Ezután a hosszú hajú is eltűnik, a nő pedig egyedül marad. Nehezen feltápászkodik, de nagyon gyengének érzi magát. Egy üres szobában van, a földön olvashatatlanná fakult papírok hevernek, a falról már rég lepergett a festék. Kintről a hold bevilágítja a szobát, de az ajtón túlról sötétség árad befelé. Odalép a földön heverő láncfűrészhez, de a gép piszkosul nehéz, talán 10 centire tudja felemelni a földtől. A feje szinte lüktet, el is ejti a gépet.
- Kérem… - kiabálja – Mit akarnak tőlem? Pénzt?
- Patkányfogó! – érkezik a válasz különböző irányokból
- Kérem, bármit megadok! Csak ne bántsanak.
Ám válaszul csak nevetést kap. Kárörvendő, elszánt, baljós nevetést. A nő még egyszer megpróbálja felemelni a láncfűrészt, de ismét belehasít a fejébe a migrén, így hagyja a földön a nehéz gépet, felveszi a bozótvágó kést és elindul kifelé. A szobából egy sötét folyosóra lép, ahol csak a szomszédos szobák ajtajain bevilágító hold ad némi a világosságot, de a folyosó két vége vak sötétségbe burkolódzik. Lassan, a falat tapogatva elindul jobbra, de az épületből mindenfelől hangokat hall. Úgy érzi, mintha egy rémálomban lenne, sokszor meg is próbálja felébreszteni magát, hiába.
A Lonsdale feliratú pulcsit viselő skinhead alig várja már, hogy meghallja a jelet és indulhasson a vadászat. Mehetne előbb is, de így nem olyan izgalmas, hogy tudja hol van a patkány; ezért kell várni egy kicsit.
- Nem fog megint Steel nyerni. – hergelni magát – Én vagyok a jobb! – ekkor püffölni kezdi a mellkasát és skandálni kezdi – Jürgen a jobb! Jürgen a jobb! Jürgen a jobb!
Ekkor felhangzik az ismerős gáz kürt hangja. A négy férfi vonyítani, ujjongani kezd és mindannyian megindulnak. Jürgen testére fekete masszaként másznak rá az árnyak, így sokkal könnyebb lopakodni, észrevétlennek maradni a többiek elől és jobban meg tudja lepni a patkányt.
A kürt hangjára Steel is el pöcköli a cigit és vigyorogva nekiindul. A szobából kilépve egyből balra fordul.
- Készülj patkány… jöv…
Ám végig mondani már nem tudja, hisz hátulról neki rontva ráugrik Azriel és a karmait belemélyesztve, elkezdi a punkot cafatokra tépni. A vér fröcsköl mindenfelé, a falakra, a plafonra, még a gangrelt is beteríti, de az nem foglalkozik ezzel, addig tépi az alatta fekvőt, amíg szinte egy adag véres, húsdarab nem marad belőle, aki az épen marad kezével és a lábával próbál arrébb kúszni. Már a szagból is tudta, hogy az áldozata nem ember, de a tény, hogy a földön fekvő punk ezután is még mászik, még jobban megnyugtatja; egy ember ezt nem élte volna túl. Ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét s ahogy nézi, úgy próbál uralkodni magán. Nem engedheti meg magának, hogy ilyen gyenge legyen, hogy eluralkodjon rajta a fenevad. Ha ez egy ember lett volna, vagy ami még rosszabb, ha látták volna ezt, akkor most nagy bajban lenne.
- Én ennél erősebb vagyok. – kántálja magában Azriel, majd hangosan megkérdezi - Ki vagy? – kérdezi mélyeket szuszogva Azriel
- Az… - köp egy adag vért a padlóra a földön fekvő – aki ha egyszer felkel innen, megbasz.
- Miért kínoztátok meg azokat az állatokat? – kérdezi elfojtott dühvel a hangjában
- Mert megtehetjük. – kúszik tovább a punk
- Majd ha a herceg elé kerülsz akkor meglátod.
A földön kúszó punkból ekkor nevetés tör ki. - Pofán köpöm a hercegeteket. Szánalmas kis bandavezére ennek a csürhének. El fogjuk taposni, mint egy férget.
- Te aztán nem félsz a haláltól.
- Nem úgy, mint a kis dögök. – nevet a földön kúszó vámpír, aki ekkor a hátára fordul, hogy Azrielre nézzen – Látnod kellett volna a félelmet a szemükben, ahogy vonyítottak. – ecseteli nevetve
Azriel erőt vesz magán, hogy uralkodjon a fenevad felett. Már így is másodszorra bukott el.
- Pont ezért vagytok szánalmasak. Megtagadjátok a valódi természeteteket, elnyomjátok magatokban és azt hiszitek, hogy ettől lesztek különbek. Szánalmas megcsúfolása vagytok a vámpíroknak. Még azt is eltapossuk, aki mesélni tudna rólatok.
A punk közben nagy nehezen talpra áll, de még mindig nincs jó bőrben.
- Srácok! – kiáltja el – Új patkány van játékban! Kicsit harapósabb, de annál izgalmasabb!
Az épület különböző részeiből éljenzés, kurjongatás hangja visszhangzott. Azriel egy kicsit fülel, és megállapítja, hogy kb. még 3an vannak az épületben.
- Akarod tudni, hogy hogyan szenvedtek azok a dögök? – vigyorog a punk, aki részletesen ki is fejti, hogy hogyan kínozták meg az állatokat.
Azriel tudja, hogy mire megy ki a játék, de vissza tudja tuszkolni a fenevadat a sötétségbe. Reménykedik benne, hogy a gyengesége legalább nem látható helyen hagyott nyomot, különben megint hallgathatja az atyjától a fejmosást. Hogy elterelje a gondolatait, előveszi a mobilját és felhívja Carpovot. Csak kicsit lepődik meg, hogy Carpov már idefele tart, de örül annak, hogy Azriel le tudta pontosítani a
helyszínt.
- Nah kapunk még egy patkányt? Gyertek nyugodtan, ahányan vagytok. – vigyorog a punk
- Kicsit nagyobb patkányt. – kuncog Azriel
Ekkor Azriel mögött egy hosszú hajú, bőrkabátos, bőrnadrágos alak jelenik meg.
- Itt a patkány. – feleli örülve, majd a punkra néz – Mi van Steel? Megharapott a patkány?
- Kicsit megkarmolt, nem vészes. – feleli a punk 
Azriel nem akar kettő ellen harcolni, így nekiugrik a bőrruhásnak. A punk van olyan rossz állapotban, hogy ne kockáztassa meg a küzdelmet, úgy gondolja. Rögtön egy mozdulattal végig karmolja a bőr ruhás mellkasát, akinek ekkor a szemei kígyó szemmé változnak és mélyen Azriel szemeibe néz, aki ettől szinte kővé dermed. Miközben a bőrruhás vámpír mélyen a gangrel szemébe néz, a szájából hosszú, villás nyelv kúszik ki, és amint elég közel ér Azrielhez, azonnal nyakába szúrja a kígyó nyelvet. Azriel megrázza magát és visszatámad, ami elől a bőrruhás kitér. A hosszú hajú ismét a tekintetével próbálja le dermeszteni Azrielt, ám ezúttal hatástalan, ezért inkább előre hajol és kicsap a villás nyelvvel. A gangrel kitér, és egy csapással letépi a hosszú hajú állkapcsát és a nyelvét. Ekkor ugrik Azrielre hátulról a punk és belemélyesztve a fogait, elkezdi szívni a vérét. Azriel innentől elég szorult helyzetbe kerül, mert a bőr ruhás is támadja és a punkot is le kéne szednie magáról, miközben az szívja a vérét.
Azriel vére fogy, a fenevad pedig ismét kezd előtörni, hiszen egyre éhesebb. Ám ekkor egy nagydarab folt jelenik meg, olyan sebességgel, hogy mire Azriel feleszmél, a két ellenfele már a földön fekszik, karóval a szívében. Nem messze tőle, egy nagydarab, arab férfi áll, a nyakában lévő aranyláncon függő kereszt és a fekete, „Én vagyok a rend!” feliratos pólóról már felismeri, hogy ki az.
- Soha jobbkor. – néz Azriel rá
- Az a szerencséd, hogy itt voltam a közelben. – bólogat a nagydarab férfi, Carpov. Hiába van nagyon régóta Magyarországon, még mindig akcentussal beszél. – Már Soton is hívott, amikor begőzöltél.
- Nem kell hirdetni, ha nem muszáj. – csóválja a fejét Azriel
- Mennyi van még ezekből? – néz a két fekvőre Carpov
- Még 2 ha jól hallottam.
- Mindjárt hozom azokat is. – ekkor Carpov benyúl az egyik oldalsó nadrág zsebébe, és egy vértasakot dob oda Azrielnek – Látom jó szarul vagy, nesze.
- Köszi. - kapja el és mohón belemélyesztve a fogait inni kezdi Nem sokkal később Carpov már sétál is vissza, vállán újabb két alakkal, akiket a már leszúrt kettő mellé dob. Ezeknek is karó áll ki a szívéből.
-  Jól jön majd ezután egy pár nap pihenés… - gyűri össze az üres zacskót Azriel
- Csak egy átlagos nap. – von vállat Carpov – Te, nem dicsekedtek
ezek, hogy mit csinálnak itt? Mert itt van egy nő is az épületben, az egyik sarokban kuporog és reszket.
- Valami patkányról beszéltek, hogy jött még egy patkány vagy valami ilyesmi.
- Hmmm – gondolkodik el Carpov – Lehet, hogy patkány fogóztak.
- Az mi?
- Egy Sabbatos játék. Az ellenfél egy ember, de lehet vámpír is, és általában labirintus-szerű helyen játsszák, a cél pedig az, hogy elkapják a patkányt. Aki először megharapja a patkányt és vért szív belőle, az nyert.
- Ezt a hülyeséget… - csóválja a fejét Azriel – A csaj viszont a riporternő lehet, akit Soton keres.
Azriel elmagyarázza Carpovnak, hogy milyen megbízást kapott Soton. Pont mire befejezi megjelenik a nosferatu is.
- Áh igen, olvastam a cikkeket. – bólint Carpov
- És szerinted mennyi igaz belőlük?
- Nagyjából a fele. – teszi karba a kezét Carpov - A csajt akkor gondolom nem kéne itt hagyni. Ki tudja mit látott.
- De mi legyen vele? – néz Soton a nagydarab férfira
- Ő nem az én ügyem. – teszi fel a kezeit Carpov
Soton elgondolkodik. A nő eléggé beásta magát a vámpírok ügyébe, és ki tudja, hogy még miket tudott meg. Ugyanakkor már az is gyanús, hogy eltűnt.
- Hát egy ötletem van, de ahhoz kéne egy malka. Vagy egy ventrue… -
szól végül Soton
- Hát, a herceg ventrue. Mindegy, én elviszem ezt a 4 hullajelöltet a hercegnek, a nővel meg csináltok, amit akartok.
Carpov ezzel felmarkolja a vámpírokat és kimegy az épületből.
- Ez jól itt hagyott minket. – biccent Soton
- Elvégezte amiért hívtuk. – von vállat Azriel – Nem az ügyben kértük
a segítségét, hanem a Sabbatosok miatt.
- Persze tudom.
- Meg minek ártsa bele magát olyan dologba, amiből baja lehet.
- Jó igen, tudom és igaza van. De mi legyen a nővel? – kezd el sétálgatni Soton
- Őszintén szólva, ezt a te ügyed. Nekem épp elég, hogy őrjöngtem és aggódhatok ezért, hogy látott-e valaki, vagy atyám megtudja-e. Vagy a herceg.
- Ha nem látta senki, akkor nem sért hagyományt.
- Nem, de tudod, hogy a herceg nem szereti. És atyámtól is bőven elég lesz ezt hallgatni, nem kellene egy másik balhé.
- Akkor menjél. – legyint Soton a kijárat felé – Majd megoldom, én kaptam a feladatot.
Azriel nem reagál.
- Mondom, menjél, majd elintéztem. – nyomatékosítja Soton
Azriel kicsit hezitál, de végül elmegy. Soton végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az ügyet és nem kéri a malkák segítségét. Amúgy is kiszámíthatatlan klán, nem érdemes velük összeszűrni a levet. Soton egy kicsit koncentrál, hogy láthatatlanná váljon, és lopakodva elkezd körözni a nő körül. A léptei hangtalanok, ebben a nosferatuk mindig is nagyon jók voltak. Miközben a nő körül járkál, folyamatosan változtatja a hangját és változatosan gonosz dolgokat suttog neki. A nő próbálja befogni a fület, közben sír, már szinte sokkos állapotban van a rémülettől. Soton nem tagadja, élvezni nézni a rettegő nőt és
egyre gonoszabb dolgokat suttog neki.
A percek és az órák összefolynak, Soton nem nézi, de nem is érdekli, hogy mióta tart ez az egész. A nő már teljesen össze van törve, de a nosferatu ekkor sem áll le. Olyan biztosra akar menni, hogy a nő elveszítse az ép elméjét, hogy nem veszi észre: túl messzire ment. Csak akkor, amikor a nő alkarjából már folyik a vér, a másik kezében pedig a bozótvágót szorítja, ami szintén véres. Soton megijed. Ilyen messzire nem akart menni, ő csak azt akarta, hogy a nő be csavarodjon, és ne higgyék el ezentúl amiket mond. A nosferatu szinte pánikba esik, nem tudja mitévő legyen. A mentőket nem hívhatja ki, meg amúgy is, mire ide érnének késő lenne; túl nagy a vágás. Dermedve nézi végig, ahogy a nő elvérzik.
- Mennyi az idő? – néz körül riadtan Soton
A telefonján látja, hogy hajnali 4, szóval sok ideje nem maradt. Gyorsan körülnéz, hogy ne hagyjon maga után nyomot, és eltűnik a helyszínről.