Véletlen

Mindenki leesett állal bámulta Bélát, mikor az utolsó kihúzott szám is stimmelt.
- Ezt meg hogy a fenébe csináltad? - kérdezte Szilárd, arcáról eltűnt a mosoly, sütött róla a kíváncsiság, és valamiféle racionális választ várt.
- Sehogy, szimpla véletlen - mosolygott Béla.
- De hát ötösöd lett volna, több mint kétmilliárd forint, lottóznod kéne, nem gondolod?
- Úgy biztos nem találnám el - mondta lekezelően a fiú. A nyári meleg, és túlsúlya miatt kezdett erősen izzadni.
- Te valami médium lehetsz - nevetett valaki a társaságból, aztán ennyiben is maradtak. Szilárd átkapcsolt a focira, majd egy sétálóutca duruzsolásához hasonló zajban, akkor ott, elfelejtették a történteket.
Béla soha nem gondolta, hogy az ismételten helyes tippjei nem az univerzum kaotikus elrendeződéséből eredő véletlenek. Nem hitt az ilyen paranormális, filmbéli dolgokban.
- Nincs olyan ember, aki átlát ezen a szarkupacon - jegyezte meg sokszor, sörözés közben.
Másnap a középiskolában már az egész osztály hallott az élő tévéközvetítés során kisorsolt lottószámok eltalálásának esetéről.
- Jósolj nekünk Dagi! - heccelték.

De Dagi, ahogy néhányan becézték, titokzatos véletlenekről hadoválva elhessegette őket.
Béla hobbija a pókerezés volt, amit az interneten játszott láthatatlan ellenfelekkel. Nem volt benne kifejezetten jó, a legtöbben jobban játszottak nála, ám egy idő után egy furcsaságra lett figyelmes. Mindig tudta, milyen lapot fog osztani neki a program. Persze a véletlen számlájára írta, és viccesnek találta, hiszen azzal, hogy a saját lapjait előre látja, nem megy semmire.

A Legyen Ön is milliomos című televíziós vetélkedőben tíz játékosból választják ki, melyikük fog végül a műsorvezető által feltett kérdésekre válaszolni, az elején a kamera bemutatta ezt a tízet. Béla, ha éppen figyelemmel követte, kilencvenkilenc százalékos pontossággal meg tudta állapítani, ki lesz a szerencsés. Furcsállotta ezt is, de mivel gyakorlati hasznát nem látta, jelentéktelen dolgai közt tartotta számon. Egyszer barátnőjével, Szandrával, együtt néztek tévét, és a lány felfigyelt Béla különleges képességére.
- Mucus, - így hívta - miért nem lottózol? - kérdezte kedvesen.
- Lottózni hülyeség - válaszolta Mucus, és egy puszit nyomott a lány telt szájára, így próbálva más irányba terelni kedvese figyelmét.
- Legalább egyszer próbáld ki! Vagy tudod mit? Fogadj meccsekre, szereted a focit, nem? - lelkesedett a lány, szőke haját füle mögé igazítva.
- Kidobott pénz. És különben is, szerintem véletlen az egész. Biztos a legszimpatikusabb személy kerül be a játékba, gondolhatod milyenek ezek a műsorszerkesztők. Egyszerűen csak felismerem melyik az.

Pár hét múlva viccből vett egy fogadószelvényt. Három mérkőzésre tippelt, ezek közül egyik a kedvenc csapata és egy, a ranglista utolsó előtti helyét elfoglaló vidéki gárda előre lefutott meccse volt. Valamiért, egy meg nem fogalmazható, tudat alól előtörő érzésért, az esélytelenre tett egy csekély összeget. Nyert. Pontosan hatszáz forintot. Micsoda nyeremény, gondolta szarkasztikusan, de megérzéseinek immár kézzel fogható eredménye lázba hozta. Egy nappal később ismét fogadott, és nyert. Majd megint. Eladta a számítógépét, fogadott, majd vett egy sokkal jobbat. Ezt szinte mindegyik tulajdonát képező tárgyal végigcsinálta. Drága, márkás holmikat hordott, még a barátnőjét is lecserélte egy fekete hajú bombázóra. Ki mondta, hogy a lányokat nem a pénz érdekli? Álmai váltak valóra, mikor az utcán nem azért nézték meg, mert kövér volt és szemüveges, hanem mert irigykedve elképzelték mit művelhet az a lány az ágyban, irigykedtek a cipőjére, fehérarany nyakláncára.
Később otthagyta az iskolát, és fogadásokból tartotta el magát. Egyetlen egyszer veszített, mikor elrontotta és nem arra a teniszezőre voksolt, akire eredetileg akart. Mindig nyert, és lassan már unalmassá is vált neki, azzal próbálta feldobni, hogy az összes vagyonát feltette egy kosármeccsre. Persze nyert. Eladta a lakását, az összes értékét, a bankban lévő összes pénzével együtt bokszmeccsre fogadott. Éveken keresztül ezt csinálta, különböző fogadóirodákat vett igénybe, nehogy feltűnjön valakinek. Egy pénteki napon fütyörészve indult szokásos havi nyereményéért.
- Sajnálom uram, de ön nem helyesen tippelt, látja azon a táblán vannak az eredmények - mondta a szeplős lány a belvárosi kis helyiségben, egy nagy fehér kartonlap felé mutogatva.
Béla nem lepődött meg. Azzal az ismerős érzésével, valahol, ott legbelül, agya leghomályosabb szegletének távoli zugában már tudta, szinte készült rá.

Laci papa a jellegzetes, totyogó lépteivel, két nehéznek tűnő reklámszatyorral a kezében, amiben az aznap összeszedett kacatjait cipelte, a híd alá tartott, ott élt.
- Meghoztam a nitro- higítót! - vigyorgott, fogai száma nem érte el a nyolcat.
Egy óra múlva haverja szokásos, gyakran idegesítő frázisa szakította ki látomásából, ahol magával Jézussal sakkozott, és nyerésre állt:
- Én mondtam, hogy véletlen, én mondtam!