Vámpírok bálja - 4.rész: Muzikális vámpírok

- Hol vagyok? - ébredezett Natasha. - Ez nem a saját ágyam... És különben is...Mi történt?
- Ne ne ne... Nyugodj meg! Itt vagy az én szobámban.... Nem emlékszel mi történt tegnap este? - fürkészte őt aggódó szemmel Matthew.
A vámpírlány lenézett bekötött karjára és minden eszébe jutott....
- A sötét démon... Már tudom... De én most éhes vagyok... Teljesen kimerített ez a sérülés...
- Most nem mehetsz vadászni! Nappal van!
- Nem baj... Majd fogok magamnak turistákat! Ne félts te engem.... - azzal felpattant az ágyról.
- De... most egy darabig nem fog idejönni senki.... Ugyanis a sok rejtélyes haláleset miatt a város tanácsa fontolóra vette a kastély lebontását....
- Hogy mi? Ezt nem tehetik meg... Saját fogaimmal ölöm meg az összes képviselőt! - vágott földhöz az ideges vámpír egy keze ügyébe kerülő vázát.
- De még semmi sem biztos! Ne idegeskedj, attól csak még rosszabbul leszel... Jobban tennéd ha visszafeküdnél, mert azt szeretném, ha estére kipihennéd magad - mosolygott sejtelmesen a fiú.
- Miért? Mi lesz este? Buli? - kacagott a lány.
- Úgy is mondhatnánk.... De majd meglátod.... Ja és a szobádban találsz egy másik ruhát. Koncertre mégsem jöhetsz így, túlságosan kitűnnél ebben a hosszú gótikus göncben.
Natasha már épp bele akart kötni, hogy a vámpírok általában mindenhogy kitűnnek ám ekkor tudatosult benne, hogy hova is fognak menni.
- Ugye Helenáék nem jönnek velünk? - kérdezte fájdalmas hangon. - A tegnapi incidens után... Hallgathatnám egész este, hogy nem kellett volna meg a felelősség meg a blabla.... Meg összevissza kérdezgetnének, hogy mi történt a karommal....
- Ők is velünk tartanak.... Egyébként már mindent tudnak… Elég szakadtan néztem ki, miután legyőztem azt a dögöt és még téged is hazacipeltelek.... Nem akartalak még nagyobb bajba keverni hazugságokkal, inkább elmondtam az igazat.... - dobta le magát Matthew az ágyra.

- Várj… ezzel most azt akartad mondani, hogy kövér vagyok? - fakadt ki a lány. - Hát köszönöm szépen. Ha ilyen lelkes véleménnyel vagy rólam egyáltalán minek mentettél meg? - azzal gyors léptekkel elindult az ajtó felé.
De megfeledkezett arról, hogy társa vámpír lévén még ekkora előnyben is meg tudja állítani, így kissé meglepődött, mikor a fiú elállta előle az ajtót.
- Te vagy itt az egyetlen pozitív dolog itt.... - sóhajtott. - Sokat jelentesz nekem....
- Pff.... Lelkizzünk mi vámpírok... Hát köszönöm, hogy megmentetted szegény kövér csúf Natasha életét. Szeretnél még valamit mondani?
- Csak azt, hogy én… - ekkor azonban kicsapódott a szoba ajtaja.
- Hallottuk, hogy kiabáltok. Hugi, ne legyél vele ilyen utálatos, hiszen megmentette az életed! - mondta az addigra a szobában termett Helena.
- Tudtam, hogy ez lesz... De ki kérte, hogy mentsen meg? Ti biztosan nem, mert ki nem állhatjátok a fejem, ő meg minek jött volna utánam.... - azzal könnyeivel küszködve saját szobájába húzódott.
- Köszönöm Helena. Igazán szépen megcsináltad.... Most mennem kell... Estére legyetek kész! - azzal Matthew is eltűnt valahova....

Natasha, miután kisírta magát elhatározta, hogy bocsánatot kér Matthewtól. De mikor elhaladt az óriási falitükre mellett és meglátta könnyáztatta holtfehér arcát letett erről a szándékáról és úgy döntött, inkább rendbehozza magát.
Körülnézett, keresve azt a ruhát, amiről társa beszélt. Ott hevert az ágyán egy fekete csipkeszegélyű top és egy kockás szoknya.
- Hát ezt meg honnan varázsolta ide? - mormogta magában, ám ekkor meglátott egy cetlit a ruhák mellett. A fiú írásával a következő szavak álltak rajta:
- Ezeket tegnap éjjel szereztem a város egyik boltjából. Remélem tetszenek és nem ébredtél fel, míg éjjel távol voltam. Sajnáltalak otthagyni, olyan aranyosan aludtál. Este találkozunk. M.
Pillanatok alatt átöltözött, rendbetette derékig érő haját és társa keresésére indult. Nem volt könnyű dolga, hiszen a kastély hatalmas volt. Egy idő után feladta a keresést és mivel még mindig ki volt merülve kicsit, lefeküdt aludni.

Nem tudta meddig alszik, csak arra ébredt fel, hogy valaki egy apró puszit nyomott az arcára. Mosolygott egyet álmában ám nemsokára egy hangot is meghallott:
- Hercegnő, ébresztő! Indulunk a koncertre! - rázta finoman egy kéz a vállát.
- Matthew? Te? Mit csináltál velem, míg aludtam? Egyáltalán mióta vagy itt? - tapogatta a lány azt a helyet, ahova az imént puszit kapott.
- Igazából láttalak, ahogy engem kerestél, de gondoltam úgyis csak szapulni akarsz, így nem feleltem a hívásodra. Később aztán azt gondoltam hátha mégsem, így bekopogtam hozzád. Nem nyitottál ajtót, így halkan bejöttem és néztem ahogy alszol. Most viszont ideje indulnunk.
- Látom tegnap éjjel magadnak is szereztél ruhát... - nézett végig rajta. Most majdnem úgy néztek ki, mint két normális tinédzser. A fiún fekete póló, rövid bőrdzseki és farmer volt.
Egyébként azt még nem is mondtad, hogy milyen koncertre megyünk... - bukott ki belőle a kérdés.
- Ha már itt vagyunk Finnországban, gondoltam érdemes lenne ismerkednem kicsit az itteni zenével... Szóval... Nightwish megfelel?
- Rengeteget hallottam már róluk, bár ide csak vajmi kevés zene jut el. De néhány régi barátnőm az egekig magasztalta őket...
- Akkor meg mire várunk? Szedjük össze Helenát és Nicholast és induljunk!

- De hiszen itt hatalmas a tömeg! Semmit nem fogunk látni.... - kesergett a fiatalabb vámpírlány.
- Csak bízzátok rám! - kacsintott Nicholas. Azzal karonfogta Helenát és elindult keresztül az emberáradaton.
- Hé baromarc hova tolakodsz? Mi már órák óta lefoglaltuk ezt a helyet! - ordított rájuk egy nagydarab, kopasz alak.
- Komolyan? - villantotta meg fehéren csillogó fogait a fiú.
A kopasz erre már nem tudott mit mondani...
- Na innen már jól látjuk majd az eseményeket! Remélem a kis hölgy is elégedett velem! - hajolt meg gúnyosan Natasha előtt.
- Am...kösz - morogta az kelletlenül. Igazából nem tudta értékelni, hogy négy szempár vigyázza gondosan minden lépését, egy pedig folyton az övét keresi.

Elkezdődött a koncert. A Nightwish- fanok üvöltve fogadták kedvenceiket, nemkülönben a négy vámpír. A zenekar pedig mindent beleadott.
A Bye bye beautiful közben Natashában feltámadt az ősi hívás a vér után. Hiszen annyi ember van itt... Észre sem vennék, ha egy- kettő beájulna a tömegbe.... Már éppen indult volna áldozatokat keresni, amikor valaki elkapta a sérült karját.
- Aú! Vigyázz hova nyúlsz te barom! - sikoltott fel.
- Nyugi, fajtádbeli vagyok! - villogtatta fogait az idegen.
- Oké oké elhiszem... De nem ismerlek. Mi a neved?
- Az most igazán nem érdekes. Csak nem vadászni indultál kicsilány? Elkísérjelek?
- Tudok magamra vigyázni egyedül is... Meg itt vannak a többiek is... - azzal faképnél hagyta beszédpartnerét.
- Nem kérdeztem akarod- e... Ha én azt mondtam, hogy veled megyek akkor veled megyek! - szorította meg az idegen a lány fáslis kezét.
- Engedj már el.... Mondtam már, hogy nem vagyok egyedül!
- Ahogy én sem... - azzal füttyentett egyet. - Hé fiúk! Idenézzetek!
A népből kivált három újabb vámpír. Húszas éveikben járó férfiaknak tűntek, akik nem foglalkoztak azzal, hogy ruhájukkal kitűnnek az emberek közül.
- Többiek merre vannak? - kérdezte az, amelyik a lány karját fogta.
- Fogtak valami fiatal srácot. Valami csajt keresett a szerencsétlen.... Valami Natashát... Oszt’ elvitték a rejtekhelyre.
- Istenem Matthew! - suttogta Natasha és elájult.