6. fejezet
Újra a parton
Tücskök ugrándoztak szerteszéjjel, távolabb egy gólya kelepelt. Az ég békés kékje burokba zárta a végtelent, mintha a kupolánál kötelezően vissza kellene fordulniuk a kicsinyes álmoknak és a félénk vágyaknak.
A homoktisztás felett, mint gigantikus malom szitája, remegett a levegő. Emesét várta minden. Süppedős, forró lábnyomát, és azt a csillogós némaságot, amellyel emlékezni szokott valakire, akinek ezen a helyen állt meg a szíve, éppen lubickolás közben, s akit olyan pökhendi módon sodort el a víz, mintha joga lenne elragadni bárkinek is az apját.
Fájt a meleg és égetett a magány. Minden Emesét várta.
*
Ebéd végeztével rutinosan elmosogatta a néhány eszközt, ez korábban is az ő feladata volt. Téblábolt egy keveset, s mikor felhangzott Jani ütemes, négyes-erősségű hortyogása, Emese elhatározta, hogy lesétál a partra. Tudta, hogy az első pillantás – akár üvegcserépen át nézné – egy könnycsepptől eltorzított kép lesz, de abban is biztos volt, hogy másfajta emlékek is előtörnek, a vidámak… Erre vágyott: valamire, ami az övé, és mégsem magányos, és csak azért sem szomorú.
Egy kép ugrott be – vagy egy filmrészlet inkább – tavalyi emlékei közül, akár egy burleszk jelenete, egy felnőtteknek szóló bohózaté:
Az egyik srác lelkesen próbálja elvenni a szüzességét. Ő csak fekszik széttárt lábakkal, felhúzott térdekkel, Ditke instrukciói szerint. Izgatottan és kíváncsian várja, mi következik, Ditke-barátnője pedig egyik kezével a fiú nyomuló botját tartotta vissza, másikkal viszont felülbírálta, hogy elég nedves-e a bejárat. Amaz, a másik srác közben – fejét Emese hasa fölött tartva – gyengéden érdeklődött: „Megnyaljam a pináját?”
Az asszony könyökével ellenőrizte a dézsában napozó vizet, ezen Emese elmosolyodott:
– Hiába készülsz rendkívüli pancsolásra, a szomszéd nem jön kukkolni, más dolga akadt… – Hangosan persze nem mondta ki a gondolatát. Megsimította a mézcseppes törzsű, vén szilvafát, és a szomszédos tanya felől hömpölygő lárma irányába kerülve indult el.
Lakodalmas zene rikoltozott mind hangosabban, hullámokban, ahogy a szellő játszadozott a hangjegyekkel.
Útközben, tisztes távolban hevert a szomszéd bozontos kutyája, egyetlen bágyadt farok-biccentéssel jelezte, hogy takarékos üzemmódra van kapcsolva.
Emese vargabetűvel közelített a tanyához, a földdel takart pince felől óvatoskodott. Minden pillanatban készen arra, hogy – irányt változtatva – határozott léptekkel folytathassa az útját, ha valaki észrevenné a settenkedést.
A hátsó ablak – erről még sosem járt – szélesre tárva, belül senki. De ilyet még nem látott! Nem a megszokott, tanyasi stílus, még csak nem is a modernizált, újgazdagéknak tervezett fajtából való, hanem vörös és fekete drapériák, függönyök, és hatalmas tükörfelületek. Egyszerre több példányban látta az ablakkeretet, és benne a saját, csodálkozó fejét. Középen egy ormótlan, kör alakú franciaágy – felette is tükör –, spotlámpákkal becélozva, és egy állványon kamera várakozott bevetésre.
– Javasolni fogom Beának és Dorinának, hogy legalább egy szobát így rendezzenek be! – gondolta vidáman. Az egész színvilág és hangulat jobban illene barátnői lakásához és a céltudatos vendégkörhöz, mint egy borvirágos bácsikához. Elképzelte Dorinát, krémbarna bőrével, ahogy fekszik az ágy közepén, miközben nyolc példányban mutatják a tükrök. Aztán odaképzelte azt a lányt, akit megérkezésekor látott – aki egy zsák krumplira emlékeztette –, és halkan felkacagott.
Árnyéka végiglebegett a ház oldalsó falán, ahogy a odalapulva továbbosont. Egy csukott ablak, a kintihez képest belül sötétség… Nem gondolt rá, hogy bentről nézve ugyanez fényes üvegablakot jelent nagy, sötét árnyékkal.
– Milyen kedves látogató! – hallotta volna, ha engedi a zenebona.
Az épület sarkánál lassan, derékból meghajolva kidugta a fejét… Visszaegyenesedni már nem bírt, mert egy durva kéz hátracsavarta a karját.
*
Bammeg és Bazzeg számára kiszélesedtek az események, majd váratlanul széjjelcsúszott a világ.
Hosszú hetek nélkülözéseit akarták bepótolni. Ha lehetne ilyet, akkor minden egyes naptári naphoz most utólag tennének egy pipát. Sziszin próbálták ledolgozni a várakozásokat, a semmibevevést… A lány sóhajtozott, nyögdécselt, percenként forgolódott és helyezkedett, hogy a hangosan fújtató fiúk minden irányból hozzáférjenek.
Nem érzékelték az időt, már ha létezik az ilyenkor egyáltalán, és a lánynak csak teljesen véletlenül villant eszébe, hogy ő a barátjával lenne igazság szerint, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve át akarta úszni a folyót… Egy pillanat alatt észhez tért, a felismeréstől ijedten tekintett a föléje magasodó két srácra:
– Nézzetek már ki a vízre, mert mindjárt visszaér!
Bammeg és Bazzeg felfogták a figyelmeztetés súlyát, de félmunkát nem akartak végezni, sebtében a lány arcára és szájába ürítették fehér, sűrű nedveiket.
Mintha villám hasított volna közéjük a következő percben, amikor Bazzeg röhögcsélve közölte:
– Nincs az bazzeg, se a vízben, se a parton… – A mondat végére érve a beszélő is felfogta, lefagyott az arcáról a vigyor.
Sziszi, aki minden eshetőségre készen, mosolyogva éppen felhúzta a bugyiját, megdermedt, elsápadt, és puffanással elvágódott.
*
A hirtelenbarna-bőrű, csúcsidőben motorcsónakkal száguldozó férfi néhány taszítással a házba kormányozta Emesét:
– Akad még egy kis tartozásod régről – üvöltötte túl a zenét.
A lány pontosan emlékezett arra az egy évvel korábbi jelenetre a parton, amikor zálogosdit játszottak Ditkével és a két sráccal, és hirtelen felbukkant ez a koma. Megborzongott az emlékezéstől. Akkor érezte életében legelőször, éppen ott és akkor, hogy micsoda különbség van szex és szex között, ha az egyikre kíváncsi, a másik meg utálattal tölti el.
Négyen tartózkodtak az épületnek abban a helyiségében, ahová a motorcsónakos egy határozott lökéssel őt is beirányította. A krumpliszsák-szerű lány anyaszült meztelenül, szögletes-bizonytalan mozdulatokkal bort töltött mindenkinek, Emese felé is nyújtott egy poharat, aztán biggyesztve mégis letette egy székre. Három férfi – a szomszédon kívül még két ismeretlen – ült félkörben, az összes ruházatuk egyetlen ing és egypár zokni, két főre elosztva.
Hátracsavart karkán kicsit enyhült a nyomás, most látta csak, hogy – nyakába gyűrt pólójával – a barnabőrű se számít túlöltözöttnek. A helyzet egyáltalán nem volt ijesztő, inkább komikus.
Bea, barátnőinek és lakótársainak egyike szokta mondogatni: „minden fasz egyforma”, s Emese most bölcsen hozzátette:
– …de nem mindegy, ki viseli.
A legrosszabb indulattal sem állíthatja magáról, hogy nem érdeklődik kellőképpen a férfiak eme kiálló szerve iránt, azt sem, hogy annyit látott volna eddigre, hogy nem kíváncsi a további felhozatalra… de három ilyen petyhüdtség mosolygásra késztette. Válla felett hátranézve megállapította, hogy a motorcsónakosé is szottyadt, mintha leesni készülne.
Ugyanezt gondolhatta a krumplislány is, mert térült-fordult az ücsörgők között, mindig a fenekét mutogatva feléjük, és többször beállt egyik-másik lábai közé, vaskos combjaival érintve a kisdarab, bőrrel fedett valamit. Közben majdnem elbotlott, de feltalálva magát, négykézláb…
– Simán bekapta a teljes pöcsöt, tartozékaival együtt – mosolygott magában Emese. Nem irigykedett, inkább szánakozott.
– Elég a mozizásból! – taszajtott rajta egyet a motorcsónakos, s néhány lépéssel átjutottak a csupa-tükör szobába.
*
A falu körzeti megbízottját értesítették, hogy nézze meg, mi történt a parton, mert egy ismeretlen telefonáló hebegéséből nem sikerült kihámozni. Mindenesetre küldenek egy mentőt.
– Lőttek a délutánnak – morgott a nagydarab férfi, letéve a telefont.
Többen serifnek nevezték a faluban, tekintélyt parancsoló termete miatt egyesek Piedone-nak. Nem sok teendője akadt az évek során, most is kelletlenül nézett kifelé az ablakon, és megpillantotta a szemközti telefonfülkénél azt a két megzavarodottat…
– Gyertek csak, barátaim, kirándulni megyünk! – dörrent rájuk, és komótosan kinyitotta a kocsija ajtaját.
*
Emese tisztában volt vele, hogy kinevetni nem szabad – mert a gúnyolódástól agresszívvé válhat –, de nem értette, mihez tudna kezdeni a motorcsónakos.
A visszavonuló-helyzetű, vert sereg utolsó, bágyadt katonájára emlékeztető farkincát talán még Dorina sem tudná használhatóvá tenni. Pedig Emese látott már egy s más bravúrt a barátnőjétől. Az is lehet, hogy a krémszínű szépség egy pillantásra sem méltatná, de hozzá nem érne, az tuti. Volt már ilyenre példa, s utólag Bea – aki főnökként viselkedett – bosszúsan megjegyezte Dorinának:
– Ha nem tetszik, csomagolhatsz és mehetsz haza!
Mire az utolsó szó is elhangzott, a mindig hűvösnek és kiegyensúlyozottnak látszó Dorinából egy elkeseredett, elhagyott kislánnyá változott. Hol van számára az otthon?
Vélhetően a motorcsónakos is felfogta, hogy ebből a helyzetből kielégült győztesen nem tud kikecmeregni. Tompa tekintettel nézte a fekvő Emesét.
A társaság további tagjai egyenként beosontak az ajtón, és várták az előadást. Ki tudja, mikor kezdték az iszogatást, és mióta próbálták – a krumplislány segítségével – szex-bulira változtatni az összejövetelt, miközben talán erőn felül teljesítettek is már… Megelégedtek volna a látvánnyal, de erre nem sok remény akadt.
A motorcsónakos tett egy tétova kísérletet – Emese először azt hitte, hogy „életet szeretne szopatni” –, felmászott az ágyra. Oda akarta bilincselni a lány kezét, de hamar feladta, mert az ujjai sem engedelmeskedtek.
– Ezzel elszalasztottad az utolsó sanszodat – mosolygott magában a lány –, mert később itt megtaláltál volna egy menetre, így viszont… – Felült az ágyon, lecsúszott róla, és a legtermészetesebb módon kisétált a házból.
Zavaros tekintetek követték.
– Azt azért nem hagytam volna, hogy szöttyedt pöcsöket nyomkodjanak hozzám! – A part felé lépkedett. – Vagy a számba…
Egy váratlan fordulattal megint Dorina jutott eszébe:
– Szegényke nem mehet haza, mióta megtudták, hogy mivel foglalkozik… – Potyogtak a könnyei, de ezek gördülő cseppek már nem a gyönyörű barátnő sorsának szóltak.
Önmagát siratta.
*
Ezen a napon a falucskában két tragédia történt. Egy fiatalember belefulladt a folyóba – „pedig jó úszó volt a szentem!” –, menyasszonya pedig olyan sokkot kapott, hogy kómába esett.
Arra senki sem emlékszik, hogy ez volt az a nap, amikor Emese utoljára járt a parton, és utoljára járt a falujában.
Rita Pavone