Túra

Pár lépéssel a bátyám mögött lépdeltem és azon töprengtem, hogy vajon eltévedtünk-e. John imádta a túrázást és elvileg akár csukott szemmel is képes lett volna navigálni a túraösvények között, ezért is kezdett aggasztani hogy időnként megállt és gondterhelt arccal nézett körbe.
-Eltévedtünk?- tettem fel végül a kérdést nyíltan.
John nagyot sóhajtott és azt felelte:
-Nem tévedtünk el, ne aggódj! Tudom merre tartunk.
-Akkor azt is tudod hogy hol vagyunk.
Körbemutatott a fákra és azt mondta:
-Egy erdőben.
Az égre emeltem a tekintetem, noha John nem nézett rám hogy láthassa.
-Köszi ezt a hasznos információt!
A testvérem végül felém fordult. A nagy hátizsákja miatt bizarr látványt nyújtott oldalról nézve. Az ember azt hitte volna hogy bármelyik pillanatban hanyatt rántja, de nyilván nem volt olyan nehéz mint amilyennek tűnt.
-Nem bízol bennem? -kérdezte.
Egy pillanatig fontolgattam a választ. Eddig sohasem volt okom kételkedni a tájékozódási képességéban. A ‘kishúg’ szerepe persze feljogosított volna valami csípős válaszra, de úgy döntöttem hogy nem élek vele.
-De igen. Követlek, ó rettenthetetlen vezér! -mondtam és megismételtem a körbemutató gesztusát.
John szeme összeszűkült egy másodpercre, azután vállat vont és megfordult. A léptei céltudatosabbnak tűntek amikor nekilódultunk. Talán azt érezte hogy most bizonyítania kell és nem mutathat határozatlanságot. Vagy tényleg tudta mit csinál és csak én képzelődtem.
Eszembe jutott a tavalyi túránk. Én közel sem voltam akkora természetrajongó mint ő, de sikerült kirángatni a civilizációból. Másnak valószínűleg nem sikerült volna erre rávennie. Az előző évben ugyanezen a vidéken voltunk, de másik útvonalat jártunk be. Azt ígérte hogy az idei túra könnyebb lesz, mert nem szeretné még egyszer végighallgatni utána a panaszokat a fájó lábamról. Tetszett hogy milyen türelmes velem. Könnyedén és boldogan rohangált volna hegyről fel és le egy héten át, de a kedvemért egy olyan utat választott amin alig kellett néha megizzadni.
A fák hirtelen ritkulni kezdtek körülöttünk. “Máris kiértünk az erdőből?” -gondoltam először zavartan, de hamar rájöttem hogy csak egy tisztáshoz értünk. Nagyobb füves terület volt és a közepét egy folyócska szelte át.
-Jó helyen vagyunk? -kérdeztem.
-Megint kételkedsz?
-Őszintén szólva...igen…
John újra sóhajtott és megindult a rét közepe felé. Más lehetőség híján követtem. A kérdésemre nem kaptam választ.
-Éjszakára megállunk itt. Valószínűleg ez a legjobb hely a környéken a sátorállításhoz, ráadásul itt van víz is ha mosni akarnánk vagy valami hasonló.
A kezemből ellenzőt csinálva felnéztem az égre és megpróbáltam belőni hogy merre jár a nap.
-Biztos hogy meg akarsz állni? Nekem úgy tűnik van még pár napfényes óránk. -adtam hangot kétségemnek.
-Ha akarsz, továbbmehetsz. Én maradok.
-Tudtam! Fogalmad sincs hol vagyunk, ugye? Azért akarsz megállni, hogy kitalálhasd.
-Ha boldoggá tesz hogy ezt hiszed…
Igazából nem hittem, de mindenesetre zavarba hozott a döntése. Mindig én voltam az, aki meg akart állni, nem ő. A szavai kísértetiesen emlékeztettek arra, amikor én szoktam a fáradtság miatt megállást kérni. John keresett egy kellően sima területet a sátorveréshez. Én ledobtam a hátizsákomat és kinyújtóztam. Nem voltam hozzászokva a teherrel gyalogláshoz.
-Úszok egyet! -jelentettem be.
John felvonta a szemöldökét és megkérdezte:
-Mi lenne ha előbb felállítanánk a sátrat, fát gyűjtenénk a tűzhöz…? Tudod… megtennénk azokat a dolgokat amik hiánya miatt később panaszkodhatnál.
-Melegem van és teljesen átizzadtam. Ezenkívül sok van még hátra a napból, köszönhetően neked.
-Nem olyan sok mint gondolod.
-Azért megpróbálom. -mondtam vállat vonva.
John lenyelte a válaszát és csak intett hogy menjek. Amúgy is gyorsabban tudott dolgozni a ‘segítségem’ nélkül, úgyhogy semmi oka nem volt a panaszkodásra. A terep kicsit emelkedett, majd süllyedt ahogy a folyó felé közeledtem. A partról visszanézve csak a bátyám fejét láttam miközben ügyködött. Vártam egy pillanatot, hátha csatlakozik hozzám, de nem így lett. Egyedül kell úsznom. Tavaly egészen más volt. Nagyobb volt a forróság és még az éjszaka is meleg volt. John-nal együtt mentünk a folyóhoz -talán ugyanehhez, csak másik pontján- és együtt merültünk bele hogy hűsöljünk. Alsóneműre vetkőztünk és a vízbe vetettük magunkat. Olyan élénk volt a kép, mint ha a múlt héten történt volna és nem egy évvel ezelőtt.
Lassan vetkőzni kezdtem. A bugyimhoz és a melltartómhoz érve tétovázni kezdtem. Tavaly kész rémálom volt amikor nedvesen kellett viselnem őket. Most hajlottam rá, hogy a magányomat kihasználva inkább meztelenül úszok. Habár… Eszembe jutott ahogy a tűz mellett ültünk és vártuk hogy megszáradjon rajtunk a fehérnemű. John lopva rám nézegetett amikor azt hitte hogy másfelé figyelek. A melltartóm közel sem nyújtott akkora védelmet a pillantások ellen nedvesen mint szárazon. Úgy tettem mintha nem vettem volna észre és a tábortűz vörös fénye jótékonyan elrejtette a pirulásomat. Azután megráztam a fejem és kikapcsoltam a melltartómat. A kukkolás lehetőségét félretéve a praktikus megfontolások egyértelműen a száraz ruha mellett szóltak és minél többet gondolkodok, annál kevesebb időm marad a mártózásra.
A víz olyan hűvös és frissítő volt mint amilyenre számítottam. Még a legmélyebb pontján is csak a vállamig ért és az áramlat sem volt olyan erős, hogy elsodorhasson, de még így sem akartam valami ostobaságot csinálni és arra kényszerülni hogy segítségért kiáltsak. Borzasztó megalázó lett volna ha John-nak úgy kellene kihúznia, hogy meztelen vagyok és nedves és… Az ajkamba haraptam és próbáltam megfékezni gondolataimat, mielőtt túl messzire száguldanak. John még mindig a sátorral ügyködik és ez az én időm. Behajlítottam a térdem és addig merültem amíg a víz az államig nem ért. A lábujjaimmal kapaszkodva lebegtem az áramlásban. Hátrahajtottam a fejem, becsuktam a szemem és hagytam hogy a nap melegítse az arcomat. Így egyedül sokkal békésebb volt mint John-nal. A legtöbb testvérhez hasonlóan nem tudtuk egymást békén hagyni. Ha az egyikünk lazítani próbált volna, a másik biztosan lefröcskölte vagy a víz alá nyomta volna. Az örök gyerek mindenkiből előtör megfelelő helyzetben.
Kicsit tovább meditálhattam volna mint gondoltam, mert egyszer csak megláttam John-t az egyik sziklán ülve. Halvány mosolya egyre szélesebb lett amikor látta hogy észrevettem a jelenlétét.
-Mióta vagy itt? -kérdeztem.
-Nem régen. Elfoglalt voltam. Fel kellett állítanom a sátrat, fát kellett gyűjtenem és…
-Persze, persze...az örök mártír.
-Ha nem is örök, néha tényleg az. De ezzel jár ha valaki a bátyád.
Kinyújtottam a nyelvem, ő pedgi elnevette magát.
-Szóval csak ott akarsz ülni és engem bámulni? -kérdeztem.
-Megfordult a fejemben. Figyelemreméltó látvány vagy.
Követtem tekintetét a mellkasom felé. A melleim szigorúan véve a víz alatt voltak, de nem olyan mélyen hogy ne lehetett volna kivenni őket. Az arcomat forróság öntötte el.
-Perverz! -mondtam.
John vállat vont és azt felete:
-Te vetkőztél le, ne engem hibáztass!
-Akkor fordulj el, mert szeretnék kimászni!
Egy darabig úgy maradt ahogy volt, de addig néztem rá meredten, amíg ültében el nem fordult. Amikor a hátát fordította nekem, a partra gázoltam. A ruháim ott voltak ahol hagytam őket.
-Azt hittem legalább a fehérneműt magadon hagyod. -mondta, mintha ez mindent megmagyarázna.
-Vizesek lettek volna.
-Mert így nem lesznek azok amikor visszaveszed a nedves testedre? Vagy addig kell hátat fordítanom amíg teljesen meg nem száradsz?
-Mi lenne ha befognád a szád?
Ő megint csak felnevetett. Szomorúan el kellett ismernem hogy igaza volt. Valamit fel kellett vennem ha nem akartam meztelenül mászkálni és bármi is az, nedves lesz. De a nedves fehérnemű még mindig jobb mint a csuromvizes, átázott fehérnemű. Visszavettem a melltartómat és a bugyimat. A melltartóm azonnal felszívott annyi vizet hogy a mellbimbóim átderengtek az anyagán.
-Megfordulhatok? -kérdezte John.
-Persze…
A tekintete az arcomról azonnal a testemre csúszott. A javára legyen mondva hogy pár pillanat múlva újra felvette a szemkontaktust.
-Jól nézel ki!
-Köszönöm!
Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat és igyekeztem nem olyan zavartnak tűnni mint ahogy éreztem magam. Voltam már előtte hasonló helyzetben, de akkor ő is ugyanolyan volt mint én. Most viszont más volt úgy állni előtte, hogy ő teljesen fel volt öltözve.
John hirtelen megfordult és levette a pólóját. Néztem ahogy megfeszülnek közben az izmok a karjában és a hátában.
-Te is megmártózol? -kérdeztem.
-Aha! Frissítőnek tűnik.
Letérdelt hogy kikösse a bakancsát. Én egy pillanatig még tovább néztem, majd megráztam a fejem és elkezdtem összeszedni a többi ruhámat.
-Én visszamegyek. -mondtam.
-Rendben. Ha végeztem, találkozunk.
A ruháimat magamhoz ölelve távoztam. Néhányszor visszapillantottam és néztem a bátyám vetkőzésének különböző fázisait. Szerencsére eltűnt a látómezőmből, mielőtt hasra estem volna valamiben. 
A sátor mellett egy kupac fa fogadott. Kezdtem éhes lenni, ezért úgy döntöttem hogy meggyújtom a tüzet és nekilátok a főzésnek. A tűzrakás és -gyújtás egyike volt azon kevés dolognak, amit a bátyámtól sikeresen eltanultam. Egy kis türelem kellett hozzá, de megérte. Mindig szerettem nézni a lángok táncát. A tűz meleg segített a száradásban, de a bugyim és a melltartóm már annyi vizet szívott fel, hogy enyhén nedvesek maradtak. Lehámoztam őket magamról és inkább visszavettem a pólómat és a shortomat, amik legalább kényelmesen szárazon hagytak. A lenyugvó nap elérte a fák koronáját. A horizont még messze volt, de kétségkívül kezdett késő lenni. A folyó felé néztem. Nem figyeltem az idő múlását, de úgy tűnt John elég hosszú ideje van már ott. Úgy döntöttem hogy ha a nap a koronák alá süllyed, visszamegyek és megnézem nincs-e valami baja. 
Szerencsére teljesen felöltözve és elég szárazon megérkezett, mielőtt egyszemélyes mentőakcióm kezdetét vette volna. Valószínűleg egyszerűen csak elterült a vízparton és megszárítkozott mielőtt felöltözött volna.
-Visszaöltöztél? -kérdezte.
-Igen. Szeretnék megszáradni egy kicsit.
-Még mindig azt mondom hogy jól állt rajtad nedvesen a fehérnemű.
Elfordultam és megpiszkáltam a tüzet hogy ne látszódjon az arcom vörösödése.
-Annyira elbájoló tudsz lenni. -mondtam olyan szarkasztikusan ahogy csak tudtam.
-Tudom. A lányok bomlanak utánam.
-Efelől semmi kétségem.
John is éhes lehetett mert elkezdte előszedni az élelmet. Még egy nagyobb serpenyőt is képes volt magával hurcolni.
-Csinálsz valamit? -kérdezte.
-Muszáj! Mindketten tudjuk hogy nem tudsz ehető ételt készíteni.
Elnevette magát és nem ellenkezett. A konyhai tudása igazából elment és láthatóan eddig sem halt éhen, de tudtuk hogy ezen a téren én sokkal jobb vagyok.
A vacsora után együtt ültünk a tűz mellett. Besötétedett, de a holdfény elég volt ahhoz hogy a környék ne boruljon teljes feketeségbe. Néha beszélgettünk, néha csak elmerültünk a gondolatainkban. Ez volt a túrázásnak az a része, amit a legjobban szerettem és vártam. Felhúztam a térdeimet és átkaroltam. A lángok hipnotikusak voltak. A tűz melege ellenére úgy képzeltem hogy érzem John testének melegét. Olyan közel ült hozzám, hogy majdnem egymáshoz értünk. Egy kicsit felé dőltem, de csak olyan kicsit hogy talán észre sem vette. Egy pillanattal később még inkább felé dőltem és ezúttal a vállam az övéhez ért. Nem akartam, de valamiért visszafojtottam a lélegzetemet. Először úgy tűnt, John-nak fel sem tűnt az érintkezés. Azután ő is megmozdult. Átkarolt és magához húzott. Én elengedtem magam és lassan kiengedtem a visszatartott levegőt. A fejem a vállára hajtottam, kezemet a lábához tettem és gyengéden megszorítottam a térdét.
-Örülök hogy idén is elhívtál magaddal! -mondtam.
John hasonló gyengéd szorítással válaszolt, majd azt mondta:
-A tavalyi után ki nem hagytam volna a lehetőséget.
A hangja elhalt, de tudtam mire gondol. Valami olyasmi volt, amiről képtelenek voltunk beszélni, de állandóan eszünkbe jutott. Teljesen letört volna, ha nem akart volna idén magával hozni.
Éreztem ahogy az ujjai megmozdulnak a derekamon. Először csak céltalanul játszadozott a pólóm aljával, majd lassan, nagyon lassan feljebb emelte amíg a keze alá nem csúszott. Az ajkamba haraptam és csendben maradtam amikor a tenyere a csupasz bőrömnek simult. A szívem gyorsabban kezdett verni és úgy tűnt hogy a hangja a ropogó fadarabok hangját is elnyomja. Persze csak képzelődtem… John annyira hallhatja az én szívverésemet mint én az övét… de mégis…
A keze lassan felfelé csúszott. Olyan volt mint egy lopakodó kölyökkutya, ami azt hiszi hogy nem látják. Tudtam, hogy ha feljebb megy, akkor megérezheti a heves szívdobogásomat, mégha nem is hallja. Ez a tudat csak növelte idegességemet és izgatottságomat.
John elhúzódott és újabb fadarabokat dobott a tűzre. A frusztrációtól ökölbe szorult a kezem, de nem mondtam semmit. Igazából én sem szerettem volna ha kialszik a tűz., ezenkívül másodperceken belül újra ott volt a keze, ahol lennie kellett.
-Forrónak tűnsz. -mondta.
-Jól vagyok. -feleltem.
Tényleg forró voltam. Becsuktam a szemem és újra az ajkamba haraptam amikor a bátyám keze elérte a mellem alját. A pólóm félig fel volt húzva a felsőtestemen és szabadon hagyta a hasamat. Legszívesebben egyszerűen ledobtam volna magamról, hogy ne legyen útban, de ennek még nem volt itt az ideje.
-Nincs rajtad melltartó. -állapította meg.
-Levettem mert nedves volt.
John óvatosan feljebb húzta a pólómat a kebleim fölé. Az esti levegőnek hirtelen kitett mellbimbóim megmerevedtek. Sztoikusan ültem és úgy tettem mintha észre sem vettem volna hogy csinált valamit. Ez volt a legnehezebb semmittevésem egész életemben. Annyira feszített a vágyakozás, hogy lényegében remegtem tőle. Könnyedén, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, megfogta a mellemet. Gyorsan oldalra pillantottam rá. A tüzet bámulta és látszólag nem figyelt rám. Egy kicsit túl hosszan néztem, mert megérezte. Felém fordította a fejét és tekintetünk találkozott. Ajka félszeg mosolyra húzódott, amit én automatikusan leutánoztam. A kebleim fedetlensége még jobban feltűnt mint eddig. A bimbóim egy kicsit fájtak a feszüléstől. John mintha megérezte volna hogy mire gondolok és őlelő karja két ujja közé vette az egyiket. Az önkéntelenül kiadott szánalmasan nyüszítő hangomat sikerült gyorsan elfojtani, de nem elég gyorsan ahhoz hogy a bátyám szélesebben el ne mosolyodjon.
-A túrázás veled egészen más. Ezt már tavaly megtanultam. -mondta lágyan.
Finoman, de határozottan a hátamra döntött a tűz mellett én pedig megadtam magam a vezetésének. Levette a pólóját majd a mellkasomra hajolt. Egy pillanatra láttam a szétnyíló ajkait, mielőtt a feje el nem takarta volna. A nyelve végigsimította a mellbimbómat amitől én élesen levegő után kaptam.
Ez volt amire vártam. Az erdőben, a sötétben… csak mi ketten.. és az idő végre eljött. Nem tudtam megmagyarázni, de valahogy mintha mindketten megértettük volna ezt. Ez volt a mi tiltott időnk, amikor lehetőségünk van olyat tenni amit a normál életünkben nem lehet. Idekint a dolgok mások voltak. Szabályok, törvények, morál, önkontroll… ezek mind csak szavak voltak.
Az ujjaimmal John hajába túrtam és a mellkasomhoz szorítottam. Úgy szopogatta a mellbimbómat, mintha éhes csecsemő lenne, nem pedig a felnőtt bátyám. Egyszerre volt családias és erotikus élmény. Az a fajta szerelem, ami a valódi világban tiltott volt. Egy időre nem kellett azzal foglalkozunk hogy helytelen-e vagy sem. Vágytam az érintésére, a szerelmére pont úgy, ahogy ő az enyémre. Itt kint a saját kis realitásunkban voltunk.
-Kellesz nekem! -suttogtam a fülébe.
Ő csak nyögött valamit, mert nem volt hajlandó elvenni a száját a mellemről hogy válaszoljon. Elmosolyodtam és simogatni kezdtem a haját. Valami megbökte a combom tetejét. Térdben behajlítva kicsit megemeltem a lábam. John felnyögött amikor a combom a hímvesszőjének nyomódott. Iszonyatosan merev volt. Megremegtem az izgalomtól és még határozottabban húztam magamhoz a fejét. Kicsit megharapta és fogával meghúzta a bimbómat, de a fájdalom csak növelte a kéjt.
-Kellesz nekem! -ismételtem kitartóan.
Lenyúltam és megpróbáltam valahogy kettőnk közé ékelni a kezemet. Egy pillanatra éreztem a csábító péniszét, de annyira mozgott és dörgölőzött hozzám, hogy nem volt stabil fogásom. Végül meg kellett ragadnom a nadrágját a derekán és le kellett húznom. Nem volt rajta alatta semmi. Úgy látszott a fehérnemű szükségességét illetően hasonlóan gondolkodtunk. Most amúgy is csak útban lettek volna.
John elengedte a mellemet és arcát a nyakamba temette. Kiszabaduló erekciója végigsiklott a lábamon. Valami nyögés és nyüszítés közti hangot hallatott. Megmarkoltam a hátsóját és kicsit belevájtam a körmömet hogy sürgessem. Annyira izgatott volt hogy alig boldogult a shortommal. Segítettem neki lejjebb tolni, azután lerugdaltam magamról. A testvérem hímvesszője a csupaszra borotvált nyílásomhoz simult. A puncim teljesen benedvesedve várt. A makkját néhányszor végighúzta a síkos csiklómon, amitől vonaglani kezdtem alatta. Annyira vágytam már rá, hogy bennem legyen! Széttártam a lábaimat és megemeltem a csípőmet. Mindent megtettem hogy befogadjam oda, ahova szerettem volna. Egy örökkévalóságnak tűnt, de nyilván csak másodpercek kérdése volt hogy John célba találjon.
-Iggennn…- szisszentem fel, amikor mélyen a hüvelyembe csúszott.
A fülét, a nyakát és a vállát csókolgattam hogy díjazzam vele azt amit végre megadott nekem. Végighúztam a körmömet a gerince mentén és érintésemre megfeszült a válla. A csípőm szinkronban mozgott az övével. Kicsit megharaptam a nyaka és a válla közt, amire ő ugyanígy reagált a másik oldalamon. Egy pillanatra teljesen elvesztettem az uralmat a testem felett. Nem tudom mit csinált velem a bátyám, de a kéj, a fájdalom és a tiltottság keverése teljesen magával ragadott. A körmeimet a hátába mélyesztve kétségbeesetten próbáltam magamon tartani. Úgy reagált ahogy reméltem: olyan erős lökéssel nyomta magát belém hogy a popsim fájdalmasan nyomódott a talajnak. Ahogy felemelte a fejét a szemei csillogtak a lángok fényében. Vadabb volt a pillantása mint bármikor korábban. A csókja közben a fogát legalább annyira használta mint a nyelvét. Én felnyögtem és még erősebben karmolva kapaszkodtam belé.
A légzése kezdett szaggatottá válni és lökéseiből úgy tűnt hogy az elélvezés küszöbén jár. Én sem jártam tőle messze. Sürgettem a testemet és igyekeztem fenntartani az ütemet, ami eddig hozott bennünket. Az orgazmusom egyre csak közeledett és közeledett… és egyszer csak ott volt. Állati sikolyt hallattam ahogy elmerültem a kéj örvényében.
Lassan ébredtem tudatára hogy John nyögései más tónusúak mint eddig. Úgy hangzottak mintha fájdalmai lennének. Rájöttem hogy a szorításom önkéntelenül még erősebb lett az extázis vonaglásában. Jóval vadabbul karmoltam a hátát mint szerettem volna. A fájdalomtól kicsit lassult az üteme.
-Bocsánat! -suttogtam.
A homlokát ráncolta zavartan, mintha nem értett volna. Megráztam a fejem és mosolyogtam, majd a mellkasának nyomtam magam annyira, hogy megállítsam.
-Mi az? -kérdezte.
Láttam rajta a kétségbeesett vágyat a megkönnyebbülésre.
-Fordulj a hátadra! -mondtam.
Reméltem hogy a háta nem lett túl sebes. Egy kis tétovázás után tette amit kértem és végre teljesen lerúgta magáról a nadrágját. Vettem az adást és én is levettem a pólómat. Egészen eddig csak fel volt gyűrve a mellemre, de teljesen kiment a fejemből hogy még rajtam van. A nyakrésznél kicsit megszakadt, de nem emlékeztem hogy mikor. A tűz által megvilágítva, teljesen meztelenül lovaglóülésben ráültem a szintén meztelen bátyámra. A kezét fel-le mozgatva hasamat simogatta, amíg én a hímvesszőjét magamba irányítva lassan leereszkedtem. Megfogta a popsimat és lehúzva segített. A fel-le mozgás helyett a csípőmet előre-hátra mozgatva kezdtem magam John-hoz dörzsölni. Ő elégedetten nyögdécselt. Most az én időm jött el. Az irányítást átvéve ugyanolyan gyönyört készültem neki nyújtani, mint amiben ő részesített engem. Tetszett ahogy megadja magát alattam. Fölé hajoltam és megtámaszkodtam a karjaimon. A keze a testemen vándorolva hol a popsimat, hol a melleimet simogatta. Éreztem hogy lüktet bennem a férfiassága. Már nagyon közel lehetett a beteljesüléshez. Úgy tűnt mint ha a hímvesszőjén keresztül a szívverését érezném. Egyszer csak megragadta a csípőmet és erősen felfelé lökte magát. Éreztem hogy a spermája belém robban. Becsuktam a szemem és a fejemet hátrahajtottam, majd gyengéden ringatózni kezdtem rajta. Igyekeztem összezárni majd elengedni az izmaimat körülötte és kifejni belőle minden cseppet.
Utána elevenebbnek éreztem magam mint hosszú hónapok óta. Tetszett a gondolat hogy a testvérem nedve bennem van. Valahogy még jobban a részemmé vált, mint eddig. Kezdett ernyedni, de én még túl felizgult voltam ahhoz hogy abbahagyjam. Előrecsúsztam a hasára és kiengedtem magamból hogy adjak neki egy kis időt a regenerálódásra.
-Elképesztő vagy! -mondta.
-Te is nagyon jól csinálod. -viszonoztam az elismerést.
Az egyik ujjammal végigcirógattam a mellkasát. A pillantása egy darabig követte az ujjamat, de nem sokáig. Rengeteg része volt a testemnek ami jobban érdekelte. Tudtam hogy ha adok neki pár percet, újra bevetésre kész lesz. Ha kell, akkor még segítek is neki.
-Fát kellene tenni a tűzre!
Oldalra pillantottam és láttam hogy a tábortüzünk kialudni készül. Felálltam hogy orvosoljam a problémát. A fa felszedésekor lassan és gondosan hajoltam előre. John nem mozdult fektéből. Amikor felélesztettem a tüzet, visszaültem a hasára. A részleges merevedését érezve elmosolyodtam. Ragadozószerűen elmosolyodtam és hátranyúltam hogy segítsek a teljes készültsége elérésében.

****


A reggel túl hamar jött. Az alváshiány miatt majdhogynem fejfájással kezdtem a napot. Pár perc henyélés után egy kis kávé és egy-két  instant palacsinta segített. Nem beszéltünk sokat ahogy induláshoz készülve lassan összepakoltunk. Néha észrevettük hogy kissé idétlen vigyorral bámuljuk egymást lopva, de mindketten megértettük hogy nappal csak eddig merészkedhetünk. Fura elégedettség töltött el amikor láttam a bátyám arcát megrándulni a hátizsákja felvételekor. Amíg be nem gyógyul a seb, állandóan emlékezteti rám. A popsimon nekem is volt egy zúzódás és reméltem hogy pár napig meg is marad.
-Indulhatunk? -kérdezte.
-Részemről igen.
John megindult én pedig a szokott módon pár lépéssel lemaradva követtem. Az előző napi szakasz nem volt túl nehéz, de bíztam benne hogy a mai még annál is könnyebb lesz. Egészen szokatlan helyeken sajgott a testem és nem fűlt a fogam semmi megerőltetőhöz. Bő tíz perc múlva úrrá lett rajtam a kíváncsiság:
-Szerinted milyen messze van még a cél? -kérdeztem.
John a válla felett hátrapillantva felelt:
-Talán egy óra. Legfeljebb másfél.
-Tényleg? Az semmi!
-Tudom. Mit gondolsz miért álltam meg tegnap olyan korán? Sokkal jobb időt mentünk mint gondoltam. Valószínűleg aznap be is fejezhettük volna.
Lassan elmosolyodtam. Azért a bátyám is megéri a pénzét.
Ezután egy darabig szótlanul lépdeltünk és hagytam szabadon szállni a gondolataimat. Már a jövő évi túra járt a fejemben. Majdnem olyan lesz mint egy karácsonyi ajándék. Elviselhetetlenségig fokozódó várakozás, de a végén abszolút meg fogja érni. Mosolyogva néztem magam előtt John-t és azokra a dolgokra gondoltam, amiket jövőre fogok vele tenni.