Egyik nap a városban mászkáltam cuki babaruhák után kutatva. Betértem a Benettonba is, mert valaki említette, hogy ott nagyon aranyos rugdalózókat lehet kapni. Éppen két kis ruhát tartottam a kezemben és vacilláltam, hogy melyik lenne a megfelelő, amikor egy kéz megkocogtatta a vállamat. Ijedten fordultam hátra.
- Szia Anna! - köszönt rám.
- ...Szia! Olyan ismerős vagy, csak nem tudom, honnan. - válaszoltam Neki zavartan.
- Jajj, hát nem emlékszel? Egy gimibe jártunk, csak én másik évfolyamon. - próbáltam visszagondolni arra a négy évre, de szégyenszemre nem ugrott be Vele kapcsolatban semmi.
- Bocsi, de még mindig nem tudom. - lassan kezdtem azt hinni, hogy valami idióta engem akar piszkálni.
- Te jártál a 10.a-ba én pedig a 10.b-be. Egyszer volt egy bál, amin véletlenül leöntöttél kólával én pedig sikítozva elrohantam a mosdóba.
"- Ááá! Már emlékszem, Te voltál az a hülye kurva, aki minden fiúra rámászott. Igen, most már tudom." - ezt az utóbbi mondatot csak képzeletben mondtam ki, inkább megpróbáltam egy enyhe kis mosolyt erőltetni az arcomra és valamit motyogtam, hogy így már ismerős az arca.
- Hogy-hogy itt vagy? - még mindig nincs logikája, a babaruhák között keresgélek és még megkérdezi, hogy mit keresek itt. Ez vicces.
- Babát várok, tudod. Azért nézegetem ezeket a holmikat. - jött a kicsit cinikus válasz.
- Óóó! Értem! De egy babának nem drága egy kicsit? - hát ezt nem hiszem el...
- Mivel amikor gyerek voltam, nem voltunk túl gazdagok, ezért akkor elhatároztam, hogy nekem igenis több pénzem lesz és a gyermekeimnek a legjobb dolgokat veszem meg. - őszintén szólva már nagyon idegesített ez a nőszemély.
- Óóó! Értem! - kedvenc mondata - Miért, több gyereked is van?
- Igen, van egy kiscsoportos lányom, Baby.
- Ez a keresztneve? Soha nem hallottam még ilyet.
- Nem, a rendes neve Mia. Ezt a becézést csak a Dirty dancing c. film főszereplője miatt kapta.
- Óóó! Értem! - már majdnem hívtam a biztonságiakat - És miért pont Baby?
- Tudod van az a táncos film, ami az egyik kedvencem és elhatároztam, ha lányom lesz, így fogom hívni. És Te hogy keveredtél ide?
- Háát! Igazság szerint magamnak akartam ruhát venni, de finoman fogalmazva itt elég silány a minőség. - silány?...azt éppen kétlem. Mit szeretne ez, Diort?
- Szerintem nagyon is jó. Bár mindenki saját maga dönt.
- Neked mi a foglalkozásod?
- Most éppen semmi, de egyébként lakberendező vagyok, elvileg lehetnék fordító is az egyetemi végzettség miatt.
- Hogy-hogy? Kirúgtak? - komolyan kezdett az agyamra menni - Nekem nyugodtan elmondhatod.
- Nem, csak Zsolt, a férjem megtiltotta, hogy dolgozzak a terhességem ideje alatt.
- Milyen Zsolt? Odajárt a gimibe?
- Nem, nem járt oda. Tudod, Ő 39 éves, 7 évvel idősebb nálam.
- Nincs kedvem itt ácsorogni, inkább üljünk be egy kávézóba. - most erre lehet nemet mondani?
- ...Ö...Ö...Hát, jó...De csak egy 10 percre, többre sajnos nem futja.
- Rendben, akkor menjünk.
Elindultunk az egyik kis kávézó felé. Tudom, mondhattam volna nemet is, de kíváncsi voltam, hogy mi történt Vele. A gimiben tényleg nagyon utáltam, és szerintem Ő is engem. Mondjuk most se sokat változhatott, mert a pincérrel kikezdett.
- Nos, melyik asztalhoz üljünk? Szerintem itt pont jó lesz. - akkor minek kérdezte meg?
- Rendben. te mit iszol? Én jegeskávét kérek.
- Én pedig egy kapucsinót. Pincér! Pincér!
- Jó napot hölgyeim, mit óhajtanak? - eközben Livi kéjes mosollyal bámulta a pincér arcát és egyéb testrészeit...
- Én egy jegeskávét kérnék. - feleltem.
- Én pedig...egy...mit javasol?
- Hát kérem szépen, a jegeskávét tényleg istenien készítik.
- Rendben, elhiszem. Akkor inkább én is azt óhajtok.
- Láttad milyen formás kis popója van?
- ...Bocs, de nekem férjem van és nem vagyok már tinilány, hogy pincérek popójáról cseverészek. Neked nincs férjed?
- Óóó, dehogynem. Már a második. Katasztrofális volt az első házasságom. Folyton csak féltékenykedett...nem alaptalanul...de megpróbáltam úgy szervezni a titkos találkákat, hogy Ő ne tudja meg.
- És mi lett a vége?
- Hááát... Egyszer véletlenül rajtakapott, amint...Erről olyan kellemetlen beszélnem. Aztán beadta a válópert. És egy fityinget sem adott. Szemét egy alak! - visszafojtottam a röhögést.
- És a mostani?
- Ő nagyon rendes. Abszolút elfogadja a kilengéseimet. Persze én is megengedem Neki, hogy egyszer-egyszer félrelépjen. - fújj...
- Nekem Zsolt tuti nem engedné meg, de egyáltalán, nem is akarnék más ágyába bújni. Szerintem ez...(undorító!!!)...fura.
- És neked hányadik férjed?
- Első, és remélem, utolsó is.
- Csak azt ne mondd, hogy Ő volt az egyetlen férfi eddigi életedben. - mindezt kiabálva kérdezte tőlem.
- Azt hiszem, ez magánügy...de nem.
- Na, látom Te sem vagy olyan apáca féle. Ki volt az első? Még a gimiben? - köpni-nyelni nem tudtam a kérdéseitől, szerencsére most már halkabbra vette.
- Nem, nem a gimiben. Egyetemista voltam. Ennyi információ elég lesz ezzel kapcsolatban?
- Nem. Mesélj még! Légyszí! - komolyan, mint egy kamasz, aki felvilágosító órát szeretne hallani.
- Miről meséljek? Részletezzem, hogy mi hogy volt?
- Akár...
- Na, azt már nem. - órámra néztem és eszem bejutott, hogy "véletlenül" sürgős dolgom támadt. - Azt hiszem mennem kell. Bocsi. Szia! - amilyen gyorsan csak tudtam, elsprinteltem a helyszínről.
Este elmeséltem Zsoltnak a "nagy" találkozást, persze, végig nevette az egészet és elismerését adta, hogy kibírtam. Megkérdezte, hogy miért mentem el vele a kávézóba. Hát...azt én sem tudom.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
2025-06-13
|
Horror
A fiúk merevedése és a lányok nedvesedése jelezte, hogy a kezdeti sokk ellenére nincs ellenükre...
2025-06-12
|
Egyéb
Ez egy nem túl erotikus de számomra meghatározó story<br />
Építő kritikát elfogadok hogy...
2025-06-11
|
Történetek
Inceszt történet!<br />
Fordítás ---- Eredeti történet: Familienurlaub ---- Eredeti szerző:...
2025-06-05
|
Horror
Maja megérezte a jelenlétét, és furcsa izgalom futott át rajta, annak tudatától, hogy figyelik....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-06-05 00:00:00
|
Novella
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hozzászólások
Örömmel venném, ha megírnád, ki volt az aki csúf módon kritizált.
Csak a mihez tartás végett, hogy tudjuk, ki a kevéssé kulturált társunk.
Pille jól szórakozott, én unatkoztam, te miért írtad?