Szervezetünk tréfál

 
SZERVEZETÜNK TRÉFÁL
 
 
 
Minden ember megkérdezi egyszer magától – legalább is előbb-utóbb, hogy miért éppen vele történt meg az, hogy az emberi szervezet bonyolult, és sokszor kiszámíthatatlan és fondorlatos működésébe nem avatták be kellőképpen alkalmasabb időpontban, főleg azokban az idökben jelent ez igazi vérbőségű, és minden tekintetben szikla-terhet képviselő megpróbáltatást, ha szervezetünk minden csontporcikája egy-egy afféle jelképes iránytű jelzést próbál küldeni – a nagy általánosságban nagy hatótávolságú, és gyilkosan marcangoló -, fájdalomként a szájüregben meglevő ínyidegek és a fájdalommal szövetséget kötő gyul ladásos gócpontoknak, mintha csak az ember saját szervezet azon mesterkedne feltett, és előre meghatározott szándékosságával, hogy bosszút áll azért, mert az ember elhanyagolta, nem foglalkozott vele eleget, vagy csak éppen azért mert magányosnak érezte magát és szüksége volt egy-egy megerősített káromkodásra, vagy csak kellemetlen hangulatbemutatásra, - amit jelentős csúnya, és afféle szarkasztikus megjegyzések kísértek - , a véget hogy a szervezet tudomására hozza annak a személyiségnek, hogy õ is mintegy önálló akarattal, és hittel bír, mint akihez valójában tartozna.
Akinek már volt pokoli nagy ingerű, és valóságosan fűrésszel hasogató fogfájása, amikor a kicsiny porcelánt megtámadta az úgynevezett bacilus, és a szuvasodások ravasz, és agyafúrtan ártani szándékozó szuvasodás minden keserű, és idegrendszerileg is őrületbe, és kétségbeesésbe hajszoló fájdalmassága, akkor minden bizonnyal érzékelheti, és tisztában lehet azzal, hogy Mustra Kálmánnak annyira rossz, és egyúttal nagyon is lehangoló napja volt, hogy ahhoz képest az, hogy a fizetését, és az úgy nevetett prémiumát csekélyke kis tíz százalékkal megfoltozták, mint folt a megtalált zsákját, már jobb és elegendő hírre nem is kellet t volna számítania, bár ekkor talán a legnagyobb vágya mégis az lehetett, hogy valami titkos, és ősi isteni beavatkozás, vagy varázserő mérsékelhetné a fájdalmát, mert már gyermekként megtanulva tapasztalhatta, hogy mit is jelent beülni a fogorvosi szék ítélet szerű kalodájába, főleg akkor, amikor az embernek szembesülnie kell, afféle könyörtelenül kíméletlen móddal azzal, hogy az utolsó kívánsága következik, és aztán megkezdődik számára a pokol fájdalma – legalább is ami a szájüregi nagy vulkán-fájdalmát illeti!
- Köszönöm szépen főnök úr a jutalmat, és kellemes hétvégét kívánok a fõnök úrnak, és minden kedves dolgozónak! – mondta szinte vicsorítva, és nagyon is furcsa maskarás mosolygást erőltetve a fájdalomtól szinte már gyöngykönnyeket ontó, eltorzult arcára Mustra, akinek ebben a pillanatban csak egy jóságos, és minden bizonnyal gondoskodó angyalkéz adhatta volna vissza természetes közérzetét, aki nemcsak kellő tapintatos kiméletességgel szabadította volna meg a szájában felgyülemlett gyilkos fájdalomtól, de egyszerre el is mulasztotta volna a lehető legfájdalommentesebben a kristály csontszínű kakukktojás fogának minden megszenvedett, és haldokló pillanatát!
Általában a kíméletes fogápolásnak, és fogrendbetételnek egyetlen lehetséges módozatát ismerik – legalább is idehaza -, hogy az ember egy kis ampulla vakcina segítségével, és persze egy méretes tû is kell hozzá, megkap egy afféle elkábító, és nyugalmas harmóniára ö sztönzõ elixír oldatot, aminek az lenne a rendeltetésszerû feladata, hogy megnyugtassa, és egyszersmind bizalomra is sarkallja a fájdalomtól már vergődő halként fetrengõ pácienst! Igen ám, de ha már a puszta tényszerűséggel szembesítjük a tisztelt olvasót, mindenképpen le kell szö geznünk azt, hogy a gyógyhatású antibiotikumok talán jobb, és minden esetben alkalmasabb, megbízhatóbb, és minden bizonnyal elegendőbb hatást váltanak majd ki, legalább is egy olyan embernél, mint Mustra Kálmán úr aki már híréből is krónikus megszállottsággal és egyfajta súlyosnak mondható hipochonderséggel retteg az orvosi segédeszközök, és műszerek minden bizonnyal jótékony, és fájdalmakat, és szenvedéseket egy csapásra véget vetõ elixírek bizonyos tekintetben jótékony hatásától.
- Főorvos asszony kérem szépen, minden tiszteletem az ön szaktudását dicséri, és méltatja, de nem volna esetleg arra lehetőség, hogy az elkábító, és érzéstelenítő oldatot ne injekció formájába kapjam meg, mert allergiás vagyok a tűk okozta sebekre, és sérülésekre, bár tisztában vagyok vele, hogy az antibiotikumoknak legalább szükségük van egy -két napra, amíg kölcsönös megnyerõségükkel minden bizonnyal kifejtik a hatásukat! 
Minden bizonnyal könyörtelen, és gyilkos kíméletlenséget tanúsító fogorvos, aki talán csak azért választotta ezt a fajta nemes feladatként elkönyvelt hivatást, mert szeretett kutatgatni, és kifürkésznék meglehetősen alapos fondorlatokkal és furmányos ravaszságait is felhasználva a fog kristály porcelán fájának minden idegi alapú titkait, nem tudom. Minden esetre akárhogyan is próbálták nyugtatgatni szegény, árvaságra ítéltetett fogorvosi székben magára hagyott Mustra Kálmánt ez sajnos sehogyan sem ígérkezett megnyugtató, és megnyerő vállalkozásnak!
Annál is inkább, mert a tisztelt, és meglehetősen udvarias Mustra úr, aki inkább hasonlított egy XXI századi gavallérhoz, illetve afféle angolos temperamentumú, és személyiségű úriembernek: aki nemes egyszerűséggel leveszi a zakóját, ha például lát egy nagy pocsolyának kinéző tócsát, hogy szíve választottját átsegítse rajta, illetve segíti a hölgyeket bizonyos bevásárló körutjaik alkalmával, vagy csak egészen egyszerűen kellő figyelmesség gyanánt igyekszik a lehető legudvariasabb hangnemben megemelni afféle kucs ma fajtára emlékeztető fejfedőjét minden ismerős hölgy előtt akivel valaha is életében találkozott.
Bizony-bizony ezek minden bizonnyal megszívlelendő gondolatok, és eszmék, kivált egy olyan világban ahol – főleg a mai XXI századi világot értem -, sajnos már csak elvétve találkozhatunk annyira finom, és minden tekintetben nemes lovagi eszméket dédelgető, egyesek számára már szinte túlságosan kellemtelen fogyatékosságként kezelt tal pig becsületes és udvarias emberekkel, mint Mustra Kálmán. 
- Jól van, nyugodjon meg kérem, Mustra úr, egyáltalán nem fog annyira fájni, csak egyetlen méhcsípést fog érezni az ínyén keresztül, pusztán ennyi az egész, kérem legyen bizalommal hozzám, és szóljon bátran, ha csak fájdalmat érez – Hangzott a nagyon is könyörületes, ám minden tekintetben a lehető legfinomabb, és egyben legbizalmasabb üzenet Mustra füleibe, akinek talán most az elsőrendű, és talán legfontosabb gondolata mégsem az volt, hogy hogyan is tud majd egyáltalán kikecmeregni, és kikászálódni az adott ítélet székéből, sokkalta szenvedésesebb gondolatok foglalkoztatták.
Mivel jelentősen nem bírta elviselni a fájdalmat, szinte már alig várta volna, és minden bizonnyal megnyugvás is lett volna a számára, hogyha azon nyomban amint az a nagyon is sivítóan nevető, és mintha csak rajta kacagó süvöltő szélvészként visító fúrógép, ami a fogát érte akkor hatolhat be megsérült, és ostromállapotokkal szembe néző fogai dzsungeleiben amikor õ éppen mélyaltatásban van.
- Kérem szépen nem lehetséges, és nem volna rá mód, hogy engem bealtassanak, mielőtt kimetszik azt a kellemetlenkedő töredékes szilánkot a fogaim közül?
Kérem ígérem, hogy a feljebb való főnökség még csak nem is fog arról tudni, hogy egy krónikusan mindentől rettegő embert mélyaltatásban kellett tartani, amíg a szükséges fogászati beavatkozást elvégzik rajta! – próbálta minden igyekezetével menteni Mustra úr, a már amúgy is elveszett csatákra emlékeztető helyzetet, vagy azt , amikor egy ártatlan ember azzal kénytelen lesújtó lelkiismeret furdalással szembesülni, hogy a börtön ahová szállították lesz örök életére otthona, és egyben hazája is, éppen ezért csak egyetlen dolgot kért volna a megnyerően szimpatikus modornak örvendő fogorvostól, hogy ha lehet, akkor altassák be.
Nem volt menekülés a fájdalom, és a szenvedések láncszerű reakciója, és megsemmisítő képletei elől.
A fogorvos hölgy a lehető legkíméletesebb módszerekkel adta be az alkonyati bíborszínben pompázó ínyszalagok közé a végzetes halálos tűből az ellenanyagot, ami talán egy-egy pillanatra, csak amíg a szükséges beavatkozást elvégzi, talán még csillapíthatta volna Mustra úr szenvedését, és máris elkezdte fúrni, farigcsálni kíméletlen ütemben a fájós, és minden bizonnyal minden sebből az utolsó haldokolásában vergődő fogat Mustra úr mintha csak egyetlen pillanatban állt volna rögtönítélő vésztörvényszék elő, és ugyanakkor a kínzókamrában is huzamosabb megpróbáltatások vártak volna rá, úgy próbálta tűrni, a szinte érzéstelenített fájdalmat, amiból talán még többet, és minden bizonnyal még komolyabb szenvedést csak akkor fog érezni, amikor majd elérkezik az-az örök és jellegzetes perc, amikor kimegy az érzéstelenítő elixír hatása, és fájdalomtompító ereje.
Haj! – Szegény Mustra Kálmán úr! A fájdalomtól szinte csak szentjánosbogarainak élénk gesztenyeszíneiből patakzottak az ököl nagyságú krokodilkönnyek, és már tikkadtan csak azt várta mikor végez, az önmaga belső tér univerzumaiban csak hóhérnak elkönyvelt nagyon kedves fogorvos hölgy a halálraítélt beavatkozással, de hál’ isten nem telt bele néhány sorsfordító pillanat, és tíz percen belül Mustra úrban már megszűntté lett nyilvánítva – hála kitartó szorgalmának -, szinte minden lélekölő betegség.
Ám azzal tisztában volt, hogy az igazán fájdalmas, és könyörtelenül gyilkos megpróbáltatások sorozata még csak most következik majd, ha hazaér, békés meghittséget sugalló, harmónia otthonába, amikor a fájdalomcsillapító antibiotikumok hatása lehanyatlik!