Szerelem a pályán 17. rész

- Ah! Ah! Vilma! - nyögdécseltem.
 
- Nagyon fincsi puncid van - mondta kéjes hangon Vilma.
 
Belemarkolt a mellembe és mélyen a puncimba nyalt. Én nagyokat sóhajtóztam és belemarkoltam a lepedőbe.
 
- Nagyon jól csinálod Vilma! - mondtam és még erősebben markoltam a lepedőt.
 
Hirtelen kinyitottam a szemem és a kórházi ágyon találtam magam. Egyedül. Csak álom volt. Egy nagyon valóságos álom. Még mindig a lepedőt szorítottam. Amikor erre ráeszméltem gyorsan elengedtem. Vajon miért álmodtam azt, hogy Vilmával szeretkezek? Ránéztem az órára. Hajnali hármat mutatott.  Sóhajtottam és bámultam a plafont. 
 
Reggel hét óra körül jöttek a nővérek és hozták a reggelit. Vilma is köztük volt. Rámosolyogtam. Közelebb jött és lerakta a kis szekrényre a reggelit.
 
- Jó étvágyat! - mondta mosolyogva.
 
- Köszönöm szépen! 
 
- Jót aludtál az éjjel? - kérdezte.
 
- De még milyen jót! - feleltem huncutul.
 
- Ennek örülök. Ha ma sem tudnál aludni, akkor megint nyugodtan bejöhetsz a nővérszobába.
 
- Rendben. Köszönöm.
 
Vilma mosolygott és folytatta a munkáját.
 
A délelőtt folyamán meglátogatott az orvosom. 
 
- Hogy érzi magát? - kérdezte.
 
- Jobban - feleltem.
 
- Milyen volt az éjszakája?
 
- Rossz. Nagyon fájt a karom és nem tudtam tőle aludni, ezért a nővérektől kértem altatót és fájdalomcsillapítót.
 
- Értem. Jobbnak tűnik az állapota, de még bent kell maradnia - mondta és elment.
 
Elaludtam egy kis időre. Mikor felébredtem Szerénát láttam magam előtt. Azt hittem, hogy megint csak álmodom. Megdörzsöltem a szemeimet és pislogtam, hogy valóban jól látok-e. Jól láttam. Tényleg Szeréna volt.
 
- Te mit keresel itt? - kérdeztem mérgesen.
 
- Én csak megszeretném magyarázni a dolgokat - felelte.
 
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra!
 
- Kérlek, hallgass meg! 
 
- Oké. Mondd gyorsan! 1 percet kapsz!
 
- Szóval te mindig tetszettél nekem, de sosem voltam beléd szerelmes. Tudtam, hogy nagyon szerelmes vagy belém és úgy gondoltam, hogy adok a kapcsolatunknak egy esélyt. Tulajdonképpen valahol az is benne volt, hogy elválasszalak Bettitől. Mindig olyan nagy büszkeséggel mesélte, hogy együtt vagytok és féltékeny lettem. Viszont hiába próbáltam belédszeretni. Nem ment. Testi vonzalom volt, de szerelem nem. Aztán néhány csapattársammal elmentünk iszogatni és Kingával egy ágyban kötöttünk ki és hát...
 
- Lefeküdtetek - fejeztem be Szeréna mondatát.
 
- Igen - helyeselt.
 
- Mióta tart a viszonyotok? - kérdeztem.
 
- Körülbelül két hete - felelte.
 
- Akkor még bőven együtt voltunk. És pár napja volt képed romantikus vacsorát csinálni nekem és velem is lefeküdni, miközben azzal a másik lánnyal csaltál...
 
- Nagyon sajnálom. Remélem, hogy megtudsz nekem bocsátani.
 
- Megbocsátani? Nem. Csak azért jöttél most ide bocsánatot kérni tőlem, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet és miután kimész tőlem a kórházból nyugodt szívvel hancúrozhass azzal a ribanccal. Én nem leszek álszent és nem fogom azt mondani, hogy megbocsátok azért, hogy megbékéljen a lelkiismereted. Vannak olyan emberek, akik képesek megbocsátani a megcsalást, de én nem tartozom közéjük. Ráadásul kihasználtad az érzéseimet irántad és elválasztottál Bettitől. Tudtad, hogy azért jöttem össze Bettivel, hogy téged elfeledjelek, de mikor láttad, hogy jól megvagyunk és kezdek beleszeretni féltékeny lettél és rávettél, hogy szakítsak vele. De Betti százszor jobb volt, mint te. Ő nemcsak megpróbált szeretni, hanem szeretett is és úgy viselkedett velem, mintha valami értékes kincs lennék. Neked csak arra voltam jó, hogy széttegyem a lábam. De tudod mit? Igazából kellett ez az egész. Így legalább végre rájöttem, hogy milyen vagy valójában. A rózsaszín köd miatt te voltál számomra a megtestesült tökéletesség, de a történteknek köszönhetően végre kinyílt a szemem és tisztán látok.
 
- Sajnálom, hogy ilyen rossz embernek látsz most engem...
 
- Te tehetsz róla, hogy ilyennek látlak.
 
- Igazad van. Sajnálom. Tudom, hogy azt mondtad nem bocsátasz meg, de remélem, hogy idővel mégis képes leszel rá és nemcsak haraggal a szívedben gondolsz rám. Gyógyulj meg mielőbb!
 
Ezek voltak Szeréna utolsó szavai hozzám. Miután kilépett az ajtón elkapott a sírás. A könnyeim csendesen gördültek le az arcomon. Végül már hangosan zokogtam.
 
- Hé! Mi a baj? - lépett be a szobába Vilma nővér.
 
Nem feleltem csak folytattam a zokogást, alig bírtam levegőt venni. Vilma szorosan magához ölelt és addig nem hagyott magamra, amíg nem nyugodtam meg. Megpróbáltam letörölni a könnyeimet, de éles fájdalmat éreztem a karomban és egy nagyot ordítottam.
 
- Ne! - kiabált rám Vilma.
 
Elővett a zsebéből egy zsebkendőt és letörölte vele a könnyeimet.
 
- Köszönöm - mondtam szipogva.
 
- Igazából az ebédedet hoztam, de nem tudom, hogy most megszeretnéd-e enni.
 
- Nem igazán.
 
- Semmi gond. Lerakom ide és később megeheted.
 
- Oké.
 
- Jobban vagy egy kicsit? - kérdezte.
 
Bólogattam. 
 
- Rendben. Most el kell mennem kiosztani a többi betegnek is az ebédet, de ha végeztem, akkor visszajövök. 
 
- Oké. Köszönöm.
 
- Sietek vissza.
 
Mosolygott és kiment a szobából. Összekuporodtam az ágyon, mint egy süni és bambultam magam elé. Elnyomott az álom.
 
Amikor újra magamhoz tértem már sötét volt. Beesteledett. Forgolódtam és mocorogtam az ágyon, de sehogy sem volt jó. Felkeltem az ágyból és elsétáltam a nővérszobáig. Bekopogtam.
 
- Tessék! - kiabálták az ajtó másik oldaláról.
 
Beléptem és Vilma nővért találtam bent.
 
- Jó estét! - köszöntem.
 
- Szia! Visszamentem miután végeztem, de aludtál és nem akartalak felébreszteni.
 
- Elnyomott az álom.
 
- Megkérdezhetem, hogy miért sírtál délután?
 
- Röviden azért, mert most lett vége hivatalosan a párkapcsolatomnak.
 
- Szeretted? 
 
- Nagyon. 
 
- Sajnálom, hogy így alakult.
 
- Én nem.
 
- Miért? - kérdezte meglepetten Vilma.
 
- A rózsaszín ködtől nem láttam, hogy milyen erkölcstelen és sunyi ember valójában.
 
- Nos, akkor valóban jobb, hogy vége lett.
 
- Igen. Köszönöm, hogy meghallgattál.
 
- Ugyan. Ez a legkevesebb. Van egy jó hírem a számodra.
 
- Mi? - kérdeztem kíváncsian.
 
- Úgy látom, hogy hamarosan elhagyhatod a kórházat.
 
- Jó lenne már otthon lenni.
 
- Szerintem már csak pár nap és hazamehetsz.
 
Egymásra mosolyogtunk. 
 
- Megyek a szobámba - közöltem.
 
- Rendben. Jó éjt!
 
- Neked is!
 
Visszasétáltam a szobába és befeküdtem az ágyba. Azon gondolkoztam, hogy kikerülök a kórházból, akkor az lesz az első dolgom, hogy felkeresem Bettit. Szeretném vele megbeszélni a dolgokat.