Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
-Kifelé mind a hárman! Gina, rajtad nem igazán lepődök meg. Rajtad sem Larissa. De benned...
*ring* *ring* *ring* majd csönd, mint minden egyes nap. Reggel van, tudod te is mint mindenki,...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
Porcelánfehér bőr, sziporkázóan kék szemek. Ez volt az a két fő tulajdonságom, amivel mindig...
Nobvel rövid története.
Friss hozzászólások
Gábor Szilágyi: Folytasd!
2018-09-20 10:14
Mordred12: Nagyon tetszik. Bár Julie lehe...
2018-09-19 15:15
annam26: Ez nagyon sötét, bárki is vagy...
2018-09-15 16:51
Revenda: Örülök, hogy tetszik. :)
2018-09-12 21:16
Lilith999: nekem ez egyik kedvencem
2018-09-11 15:20
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Pokoli nász - VII. rész

A lány egész testében remegett, a szeme égett a sírástól, a nagyajkai és a hüvelye sajogtak attól, amit Lathr tett vele. Ingatag léptekkel igyekezett minél messzebb a férfitól. Tudta, hogy óriásit hibázott. Azt akarta, hogy valaki ott és akkor meghaljon, vagy legalább életveszélyesen megsérüljön. De ehelyett minden ugyanúgy maradt, mint volt, kivéve, hogy magára haragította a tanárt, aki ahelyett, hogy feletette volna a fekete bestiákkal, inkább brutálisan megerőszakolta. És valószínűleg még többször is meg fogja tenni, hiszen elengedte, nem ölte meg, csak kiélvezte a szenvedését. Enna undorodott attól, ahogy ekkor Lathr spermája elárasztotta a bugyiját. Nem akart emlékezni arra, ami az imént történt vele. Már tudta, hogy őrültség volt azt gondolnia, hogy néhány pók halála bármin is változtathat. Talán kést kellett volna vinnie magával és a férfira támadni. Biztosan nem sikerült volna megölnie, de talán megsebesíthette volna. Talán eléggé ahhoz, hogy dühében vagy önvédelemből megölje őt. Talán... vagy az is lehet, hogy akkor is ugyanígy járt volna. Miért nem tud szabadulni a férfitól? Miért kell elviselnie, amit tesz vele? Miért nem vetett már véget a saját életének? Ám Enna nem akart meghalni. Legfőképp magát nem akarta megölni. Eleinte még úgy gondolta, ha más keze által végezné be, azzal könnyebben megbékélne. Az addigi szilárdnak tűnő elszántsága viszont rég semmivé foszlott. Pont akkor, mikor Lathr leleplezte a tervét. Legszívesebben Grefhez rohant volna, hogy mindent elmondjon neki és hagyja, hogy a férfi megmentse őt. Biztos volt benne, hogy megtenné, akár így is, hogy távolságot akart tartani Ennától. A lány azonban nem merte újból felkeresni, hiszen Lathr tudott róla, hogy nála járt, ahogyan azt is tudta, hogy nem közömbösek egymás számára. Mi van, ha most is követi őt egy istenverte pók?! Hirtelen fordult meg a bejárat előtt, de nem látott semmi gyanúsat maga mögött. Bezzeg azon az átkozott előadáson hetekkel azelőtt! Ám azóta sem látta a pókok árnyait többé. Bárcsak akkor se vette volna észre őket... vagy legalább hagyta volna figyelmen kívül a különös káprázatot. Enna aztán a könnyeit törölgetve lépett ki az épületből.
A közvilágítás halovány fénye nehézkesen tolakodott be a hegyoldal keskeny utcáinak sötétjébe. A lány olyan útvonalon igyekezett felfelé, amerre a lehető legkevesebben jártak. Nem akart hazamenni, félt attól, hogy Nisha rögtön észreveszi rajta, hogy valami történt. Nem akart hazudni neki, nem akart ellenkezni vele, viszont biztos volt benne, hogy a lakótársa ezúttal már ellentmondást nem tűrően magával rángatná a rendőrségre. Ő meg mit mondhatna? Hogy az egyik tanárából valami szürreális külsejű, furcsa lény lett, aki emberevő pókokkal veszi körbe magát, és őt pedig heti rendszerességgel megerőszakolja? Túl abszurd az egész. És nem is az erőszak a legrosszabb, hanem a zsarolás. Az, hogy a férfi az életét fenyegeti, és hogy már Gwylt is megemlítette. Miért teszi ezt? Miért akarja átváltoztatni? Mi lenne utána vele, ha sikerülne neki? Enna megborzongott. Muszáj valami megoldást találnia! Talán tényleg el kéne meneküljön messzire. De alig volt pénze... hova mehetne? Haza? Nem, arról hallani sem akart! Mindenki más pedig, aki segíthetne neki, a közelben él. Normális esetben ennek pont örülnie kéne, ezúttal azonban nem jött jól neki. Még az is meglehet, hogy az otthona sem lenne elég távol a férfitól és azoktól a rohadt pókoktól.
Lassanként kiért a házak közül és nekivágott az óriási park egyik sétányának. Addig haladt egyre beljebb rajta, amíg el nem ért odáig, ahol sűrűbbre hagyták a fák és bokrok rengetegét. Itt aztán leroskadt egy padra, felhúzta a lábát és a térdeit átölelve meredt maga elé. Miért vele történik ez? Hol rontotta el? De hiába gondolkozott, az nem változtatott a jelen kilátástalanságán. Csendben bámulta hát az őt körülölelő sejtelmes sötétséget. Arra vágyott, hogy valaki egyszer csak előlépjen a bozótból és magával vigye. Messzire. Nagyon messzire. Akármennyire is racionális volt, egyre inkább hinni akart a mesékben. Abban, hogy létezik még olyan lény, ami vagy aki meg tudja őt menteni. Az ágak között azonban csupán ismerős derengés éledt. Enna elsőre azt hitte, csak a szeme káprázik. Még másodszorra is a tagadást választotta, ám harmadszorra már hajlandó volt beismerni, hogy vörösen világító szemek veszik körbe.
Miért?! Mit keresnek ott? Egyáltalán ezek azok a pókok?!
– Nem! – rázta meg a fejét elkeseredetten, aztán szorosan lehunyta a szemét. – Nem érdekel. Nem vagyok itt. Ők sincsenek itt.
És úgy tett, mintha valóban nem törődne a körülötte sorakozó vadállatokkal, ám azok nem tágítottak. Nem rohanták meg, pusztán mind közelebb és közelebb araszoltak hozzá. Enna érezte, hogy lassan elérik, de nem akart menekülni. Minek? Érne vele bármit is?
Hirtelen felpattant a szemhéja, és végigpillantott a körülötte ólálkodó bestiákon.
– Miért vagytok itt? Mit akartok? – állt fel hirtelen a padról és megpróbálta eltaposni azt a dögöt, amelyik épp a cipőjére készült felkapaszkodni. – Hagyjatok már végre békén! A kurva életbe! – tört ki hisztérikus sírásban, mikor az állat könnyedén kikerülte a cipőjét. – Tűnjetek el! Szálljatok le rólam! Vagy... tudjátok mit?! Öljetek meg! Itt vagyok! Zabáljatok fel! Nem érdekel már semmi! Nem bírom ezt tovább! Csináljátok már!!!
A pókok közül páran azonban csupán felszaladtak a vállára és letáboroztak rajta. A többiek pedig a vörös szemeikkel vizslatták őt, és mintha azt várták volna, hogy végre abbahagyja a sírást. A lány percek múltán nyugodott csak le annyira, hogy újra felfogta maga körül a valóságot. Bután bámult az előtte gyülekező pókokra, mire azok megindultak, majd megálltak és visszafordultak felé. Enna mozdulatlanul meredt rájuk.
– Mit akartok? – bökte ki végül, mert az állatok egyértelműen rá vártak.
Erre ők újból nekiindultak és újból megálltak. Szemüket a lányra villantották, mikor újfent felé néztek. Nem fenyegették, inkább kérdőn vizslatták.
– Menjek veletek?
Mivel semmiféle válasz nem érkezett a pókok részéről, így Enna tett pár lépést a várakozó állatok felé, erre ők gyorsabban kezdtek szaladni előtte, mint addig. A lány borzongva követte őket. Megértette, hogy a vállán ülők sem fogják bántani, ha megteszi, amit akarnak tőle. Az egyik pillanatban egészen megbékélt a tudattal, hogy azokkal az utálatos lábaikkal ott kapaszkodnak a ruháján és csak néhány réteg anyag választja el őket a bőrétől, a másikban pedig reszketett mindene, ahogy belegondolt, hogy mik tanyáznak épp rajta. Miért másztak rá folyton? Miért akartak mindig érintkezni vele? Ennának hirtelen az az őrült gondolata támadt, hogy talán kedvelik. Miért keresték meg? Maguktól jöttek, vagy Lathr küldte őket utána? Nem tudta megmagyarázni miért, de úgy érezte, ezúttal nem a férfi utasításait követik, hanem a maguk feje után mennek. De mit akarnak tőle? Hova viszik?
Hamar rájött aztán, hogy vissza az egyetemi campusra. Amint elérték a forgalmasabb utcákat, a legnagyobb állatok láthatatlanná váltak, az egyetem épületébe lépve pedig már csupán néhány egészen apró példány szaladt Enna előtt. Addigra a lány sejtette, hogy Lathr szobájához vezetik. Nem akart visszamenni oda, de nem mert megállni, nem mert tenni semmit, hiszen a bestiák ott voltak egészen közel a nyakához, a haja takarásába húzódva. Enna rettegett attól, hogy újból megmarják, ha ellenkezik. Mikor megállt az ajtó előtt, be akart kopogni, de a pókok erre végigszaladtak a karján. A lány ijedtében hátrahőkölt és megrázta a kezét. A dögök a földre estek, és beszaladtak az éppen nyíló ajtó mellett. Enna el akart futni, messzire onnan, de képtelen volt rá. Simán utolérik. Simán megmarják. Remegő lábakkal lépte át aztán a küszöböt, majd becsukódott mögötte az ajtó. A lány nem látta bent Lathrt. A fekete bestiák azonban mintha többen lettek volna, mint addig bármikor. Az egész szobát elborították, a lánynak alig maradt helye mozdulni közöttük. Ennát kirázta a hideg. Nem egyszer, nem kétszer, hanem újra és újra, ahogy körbepillantott a helyiségben. Mi a fenét keresett ott? Megőrült, hogy eljött velük? Hirtelen egy rettentően nyugtalanító érzés kerítette a hatalmába. Ugyanaz a borzongás futott végig rajta, ami a kezdetekkor is a rengeteg állat látványától. Az az irdatlan mennyiségű ízelt láb, azok a rohadt csáprágók, és azok a rászegeződő, vörösen izzó szemek. Mi a franc ütött belé, hogy önként sétált be közéjük?! És Lathr vajon hol lehet? Rosszul volt a gondolattól, hogy esetleg megették a férfit. Talán telhetetlenné váltak és azért hozták ide őt is, hogy mindannyiuknak jusson belőle? El kell tűnnie!! Lassan, észrevétlenül próbált az ajtó felé araszolni, de a pókok az útját állták. Ennát teljesen összezavarta, hogy semmi fenyegető nem volt a viselkedésükben, pusztán egyértelművé tették számára, hogy nem engedik ki. 
– Mit akartok? – nevette el magát kínjában. – Megbosszuljátok, hogy el akartalak pusztítani titeket? – kérdezte megremegő hangon.
Ők azonban semmiféle válasszal nem szolgáltak. A lány tanácstalanul fordult körbe a szobában.
– Akkor... engedjetek ki – próbálkozott tétován, mire még több állat telepedett az ajtóra. – Kérlek... – suttogta.
Ám a pókok inkább lassanként közelebb mentek hozzá. Enna hátrált volna, de nem volt hova, teljesen körbezárták.
– Ne... Menjetek innen... Halljátok?
Ekkor viszont hirtelen megrohanták és pillanatokon belül erős pókfonalak fogságában vergődött a lány.
– Ne! Ne! Mit műveltek?! Eresszetek!
A rohadt bestiák azonban teljesen mozdulatlanra feszítették. Enna szíve úgy kalapált a rémülettől, majd kiugrott a mellkasából. Mit akarnak tenni vele?! Mégis Lathrnak hozták vissza?! Vagy most fogják megölni? Vagy megenni? Ám hiába akart volna ezúttal már torkaszakadtából kiabálni, a dögök rögvest beszőtték a száját. Néhány pillanat múlva különös simítás kúszott végig a derekán, majd be a nadrágjába, aztán a bugyija alá. Enna szeme tágra nyílt a rémülettől. Bemásznak a ruhájába! De mégsem lábak érintették a bőrét. Fogalma sem volt, mi történik vele épp, csak azt tudta, hogy nem akarja, bármi is az. És ezt a pókok is jól tudták, különben nem kötötték volna ki őt. A simítás hamarosan a lábai közé áramlott. És akkor megérezte, ahogy valami beléhatol. Ne! Ezt tényleg azok a rohadt dögök tennék vele? Hisz rajtuk kívül nincs más a közelében! Csakhogy Enna nem láthatta, amikor a háta mögött megannyi apróbb pók önmagát feláldozva valami furcsa kavargó masszává vált, ami azután a hüvelyébe áramlott, olyan erővel, mintha egy vaskos farok hatolna belé. A hullámzó anyag kitöltötte őt, és addig-addig pulzált benne, amíg a nedve szinte már ömlött az ingerléstől. Kétségbeesett könnyei közepette mindjobban közeledett a csúcshoz. Undorodott attól, amit tettek vele, pedig nem is tudta, mit művelnek valójában. De a teste reagált az ingerlésre, a lány egyre gyakrabban rándult meg az élvezettől, majd összefolyt számára minden. A könnyei függönyén át szinte már nem is látott semmit, újra és újra megvonaglott, ahogy a fekete anyag masszírozta belülről, és minél jobban szétfeszítette őt odabent, annál közelebb taszigálta ahhoz az átkozott orgazmushoz, amit képtelen volt leállítani. Akkor azonban még egy adag pók csatlakozott a számukra végzetes küldetéshez és a massza kibuggyant a lány hüvelyéből, hogy a csiklójára szívja magát, ezzel megadva a végső löketet számára. Enna zokogva vonaglott a kéjtől, közben pedig a rettegése soha nem látott magasságokba szökött, mikor hüvelyét kiürülni érezte, ám a szövetei égtek körülötte, és a hasüregében bizseregve feszült minden. Meg akart szűnni, amikor rájött, hogy a testébe nyomultak a bestiák. Hát, ezért hozták ide!
Átváltoztatják.
Nem! Ezt nem tehetik vele! Inkább haljon meg! Inkább zabálnák fel! De a pókok masszája immár egyesült a testével és az idegen anyag lassanként végigfertőzte minden egyes sejtjét.
 
***
 
A lány az asztalon hanyatt fekve, üres tekintettel meredt a semmibe. Óriási pupillája körül a vöröses derengés alig pislákolt. A pókok tanácstalanul járták körbe, miután lebontottak róla minden hálót. Ugyan lélegzett és látszólag rendben volt, de nem reagált semmire. Az állatok ott toporogtak körülötte, néhányan felkapaszkodtak rá, de hamar odébb is álltak róla. Egy tenyérnyi példány aztán egészen a lány nyakáig kóborolt, majd csáprágóival óvatosan hozzáért.
– Meg ne próbáld! – hajította el ekkor magáról hirtelen Enna.
A pók ijedtében a lábait behúzva feküdt a földön, mint aki megdöglött, de azután pillanatokon belül visszaszaladt a többiek közé. Ők pedig egyre élénkebben tolakodtak a lányhoz, hogy megbámulhassák. Enna zavartan pillantott végig rajtuk, nem értette, miért nem veri ki a veríték a közelségüktől. Az sem zavarta, mikor az apróbb állatok a combjára kapaszkodtak fel és onnan figyelték őt. Akkor esett csak a pillantása a saját kezére, és a szíve kihagyott egy ütemet. A lány torkában dobogó szívvel bámulta magát: a szürke bőrét a fekete mintákkal.
– Miért tettétek ezt velem? – kérdezte elhaló hangon.
Érezte, ahogy kicsordul a könny a szeméből, ám amikor odanyúlt, hogy letörölje, nem talált egyetlen cseppet sem az arcán.
– Sss... – mondta aztán magának – ezt már nem lehet visszacsinálni... – suttogta csukott szemmel, mert úgy érezte, odabent újra üvöltve zokog.
Megfeszült a teste a tehetetlenségtől, akkor azonban az asztal túloldalán megpillantotta Lathrt, amint a pókfonalak fogságában vergődik a földön. Hirtelenjében minden szenvedése elszállt, és feléledt a vágya, ahogy a férfit vizslatta. Kielégülni vágyott vele, magába akarta fogadni a hímtagját, mielőbb meg akart termékenyülni ettől a vonzó hímtől.
Mohón vetette rá magát és pillanatok alatt kiszabadította a testét a ragadós szálak közül. Maguk köré intette a pókokat, majd lerángatta Lathr ruháit, és újfent kifeszíttette a kezét a fekete bestiákkal. Élvezettel figyelte a férfi arcára kiülő rettegést.
– Enna, könyörüljön rajtam... – nézett ő a szemébe.
A lány egészen elveszett az óriási pupillájában, már egyáltalán nem undorodott tőle.
– Megőrülök magáért, de a bizalmamat már rég elveszítette – simított végig a férfi mellkasán, majd a hasán át az ölébe siklott a keze, hogy megmarkolja a lankadt férfiasságát. – Mégis mit tegyek magával?! Tudja mit! Most magán a sor, hogy bizonyítson! Gyerünk, adja meg, amit akarok... – súgta a füléhez hajolva.
Enna markában aztán éledezni kezdett az ütemes mozdulatoktól a hímtag. Hamar a szájába is vette, hogy erősen megszívva még gyorsabban kőkeménnyé varázsolja. A férfi nyögött az intenzív izgatástól, közben pedig rettegve bámult a pókok szemébe. Tisztában volt vele, hogy immár a lánynak engedelmeskednek, neki nincs többé hatalma felettük. Ám hiába a rettegése, a teste tökéletesen tudta a dolgát, és az agyát is egyre inkább elbódította annak a kellemes és izgató női testnek a látványa, ami ott dörgölőzött hozzá, ahol csak tudott.
– Devan, kedvesem, végre valóban egyesülhetünk! – dobálta le Enna a ruháit, majd lazított a férfi béklyóján, és hanyatt lökte.
Lathrnak feleszmélni sem volt ideje, a lány már magába is segítette az ágaskodó hímtagját. Izzott a levegő körülöttük, Enna teljes átéléssel ringatózott a férfin. Bizsergett a bőre, ahol a testéhez ért. Megtámaszkodott Lathr vállán, úgy emelte el tőle a csípőjét, hogy utána teljes hosszában ismét magába fogadhassa a szerszámát. Feltüzelte a férfi látványa, imádta a szürke bőrén azokat a gyönyörűen kidolgozott mintákat. Milyen szép példány! Ám ahogy az elméjét elborító vágy első hulláma csendesedett, eszébe jutott, hogyan is bánt vele addig. A vágyába pedig düh keveredett, ami egyre durvább mozgásra késztette. Élvezettel töltötte el, hogy hallotta felszisszenni a férfit, mikor körmeit a vállába vájta, majd ezután hirtelen végig is szántotta velük a mellkasát.
– A magáé vagyok... – nézett lángoló tekintettel Lathrra. – Ezt akarta... hát, élvezze!
A férfi lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a teste ösztönből mozduljon. Enna hátravetette a fejét, hüvelyét összébb szorította. Soha annyira nem élvezte még, amint az a kőkemény férfiasság ki és be jár benne.
– Ah, gyerünk! Mozogjon még! – biztatta türelmetlenül, mikor Lathr fáradni kezdett.
De inkább ő maga tolta egyre erősebben a csípőjét a férfihoz. A máskor fájdalmat okozó szerszám immár könnyedén siklott tövig a lányba. Enna megrándult, ahogy a csiklója Lathr izzadt bőréhez ért.
– Csinálja már! – ült erre még kíméletlenebbül a hímtagjába. – Most elégítsen ki! Amikor én is akarom! Vagy megetetem a pókokkal, ha nem képes rá!
Lathr fájdalmasan összevonta a szemöldökét és ismét mozdult a lány felé. Enna a homlokát a férfi vállának támasztotta, izmait ütemesen megszorította a farok körül. Mindketten ziháltak. A lány teste aztán hirtelen megfeszült, elméjét pedig bódító gyönyör árasztotta el. Hüvelye erőteljesen összerándult a hímtag körül, majd szorosan körülölelte, egészen magába szívva azt. Lathr fájdalmasan felnyögött, de édes kín volt ez számára. Legalább annyira izgatta a helyzet, mint amennyire rettegett a további sorsától. Spermája kilövellt férfiasságából, elárasztva a lányt odabent. Enna megborzongott, és a férfi nyakára hajolt, hogy lassan, aprólékosan végigcsókolhassa.
– Drágám... elvégezte a feladatát – mosolygott rá, mikor felegyenesedett. – Élveztem minden másodpercét! Hálás vagyok érte, de ennyi volt. A tiétek! – tárta aztán szét a karját a pókoknak, miközben még Lathr ernyedő hímtagjában ült.
– Ne! Enna...
A bestiák azonban megrohanták a kimerülten ziháló férfit. Előbb a mérgüket engedték belé, hogy megbénítsák, majd az emésztőnedvüket, hogy fogyaszthatóvá váljon számukra a teste. Enna visszavonult és elégedetten bámulta, ahogy a rengeteg pók mérge annak ellenére leterítette a férfit, hogy volt ellenanyag a vérében. Azzal a dózissal senki sem bírt volna. Amint az ernyedt test lassanként elveszítette addigi körvonalait és furcsán elnyúló masszává vált, az állatok hullámokban vetették rá magukat és nyomtalanul eltakarították, mintha soha ott sem lett volna. Enna azt hitte, ki fogja rázni a hideg, hogy undorodni fog a látványtól, de nem érzett semmit. Éhesek, hát esznek. Ez az élet rendje.
A lány egészen megfeledkezett róla, hol is volt, akkor azonban váratlan kopogás zökkentette ki a kellemes kábulatból. Az ajtó lassan nyílt, és a pókok sem akadályozták meg ebben. Ennát a rémület hirtelen emberi alakba rántotta. Nem tudta, hogyan, és nem tudta, mi történt, de sokkal inkább kétségbeesett attól, hogy a pókokat el kell tüntesse. Fogalma sem volt, hogyan tegye, ám ahogy belépett az illető az ajtón, úgy halványultak el a fekete bestiák, egészen addig, míg semmi nem látszott már belőlük. Enna kapkodva húzta maga elé a ruháit, amikor rádöbbent, hogy meztelen volt. És akkor megpillantotta Grefet. A férfit igencsak meglepte, hogy Ennát ruhátlanul és egyedül találja Lathr szobájában. Összevonta a szemöldökét, de mielőtt megszólalhatott volna, a lány megelőzte.
– Csukja be azt az ajtót – kérte, és erőt kellett vegyen magán, hogy ne a pókokat utasítsa erre, hanem kivárja, amíg a férfi teszi meg.
– Szóval Devan az?
Enna erre csak nevetett és ledobta maga elől a ruhákat, majd hagyta, hogy a bőre visszanyerje új színét. A férfiba belefagytak a szavak. Nem tudta, hogy a lány furcsa külsejét vagy a kívánatos domborulatait bámulja inkább. Ám a döbbenete ezúttal erősebbnek bizonyult a vágyánál.
– Mi történt magával? Hol van Devan? – szólalt meg végül.
– Őt már elfogyasztották – vigyorodott el, és felfedte Gref előtt a pókokat. – Rahn, most már hisz nekem?
A férfi egész testében megborzongott, mikor felfogta a helyzetet, mégis hihetetlen hidegvérrel nézett a lány óriási pupillájába.
– Enna... erről beszélt? Ettől félt?
– Ó, Rahn, ön olyan eszméletlenül vonzó! – lépett hozzá a lány. Bizsergett a lába köze. Akarta a férfit, jobban, mint addig bármikor.
– Ez még tényleg maga, vagy a régi Enna már halott? – kapta el Gref a csuklóját, mikor felé nyúlt.
Ennába ekkor fájdalmasan hasított a felismerés, hogy ha tovább marad ott vele a férfi, akkor egy vad menet után őt is bizonyosan eleségként kínálja fel a pókoknak.
Nem! Ezt nem szabad! Őt nem!
– Menjen innen! – telt meg hirtelen könnyekkel a szeme. – Hallja?! Menjen már!
– Enna...
– Nem, Rahn! Most! Menjen! Nem akarom, hogy baja essen!
– Csak árulja el, mi lett magából.
– Menjen már! Kifelé! – és az állatok összezártak Enna előtt.
Gref az ajtóig hátrált, ám mielőtt kiment volna rajta, újból a lány tekintetét kereste. Neki azonban eszében sem volt a szemébe nézni, a férfi pedig végre távozott a szobából. A megkönnyebbülés egy szempillantás alatt szárította fel Enna könnyeit és a lány arckifejezése egészen megváltozott.
– Kerítsetek még nekem alkalmas hímeket! – kérte a pókokat, miközben keze a szemérmére siklott.
Előző részek
Hozzászólások
Deakjanika ·
Legyélszives és folytazsd.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: