Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Elég sok idő telt el, de itt a folytatás.
Fan fiction! Az alap elképzelés: új élettel tölteni meg a sorozatot!
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Három nő és egy "férfi". Na, nem egyszerre...
Itt a történetem folytatása. Jó szórakozást :)
Friss hozzászólások
zero-eco86: Szia gallicus0! Korábban írtam...
2018-10-19 03:49
zero-eco86: Szia AnnaRia! Ha lehet szívese...
2018-10-19 03:48
zero-eco86: Szia! Korábban írtam neked 1 e...
2018-10-19 03:47
zero-eco86: Szerbusz! Korábban írtam neked...
2018-10-19 03:46
zero-eco86: Szerbusz!
2018-10-19 03:45
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Pokoli nász - I. rész

Délután háromnegyed ötöt mutatott az óra az előadó falán. A sokat használt projektor által vetített halovány képek nem sokakat kötöttek már le aznap. A hátsó sorokban jókedvű cseverészés folyt, a terem elejében pedig inkább bágyadtan támasztották a fejüket azok, akiknek reggel túl korán kezdődött a nap, vagy elfelejtették a délutáni kávéjukat magukhoz venni.
 
Enna lapos pislogások közepette próbált koncentrálni. Az előadások ébresztette világmegváltó gondolatai ezúttal szunnyadtak, a tananyagban semmi igazán érdekfeszítőt nem talált. Hiába tudta, hogy ha figyel, kevesebbet kell később tanulnia, mégsem motiválta eléggé a dolog. Inkább azt bámulta, ahogy a tanár olykor megpörgeti két ujja között a projektor távirányítóját, és közben azon morfondírozott, hogy vajon mikor ejti le, hogy aztán darabjai hulljon. A fókusza idővel átkerült a férfi mögötti falra. Hiányzott a kábelcsatorna egyik elosztódobozának az eleje, így kilátszottak belőle a színes és különböző vastagságú vezetékek. Amikor azt vizslatta, vajon a műanyaglapka ott van-e a földön, vagy végérvényesen elkallódott, hirtelen úgy tűnt, mintha sötét árny suhanna át a tanár előtt. Enna összevonta a szemöldökét. Biztosan képzelődik! Talán tényleg többet kellett volna éjjel aludnia, hiszen kialvatlanul mindig fura dolgokat látott. Megrázta, majd lehajtotta a fejét, és homlokával a padot támasztotta. Vállig érő, barna haja függönyként takarta az arcát, kellemesen elzárva a külvilágtól.
– Hé... – bökte meg Gwyl –, ne aludj! – Azzal hirtelen a lány oldalába csikizett.
Enna majdnem felugrott a padból, aztán tettetett bosszúsan nézett a barátnőjére.
– Hagyj már! Nem is aludtam – vigyorodott el. – Csak pihentettem a szemem.
– Hülye! – tört ki hangtalan nevetésben Gwyl, akárcsak Enna.
Ahogy a lány újra a tanár felé pillantott, megismétlődött az előbbi káprázat a szemei előtt. Kezdte kellemetlenül érezni magát. A fenébe kívánta az önálló életet élő agyát. Miért rak össze neki mindig lehetetlen képeket? Persze, az átkozott perifériás látás. Mindig az szórakozott vele. Ezúttal is a szeme sarkából vette csak észre a dolgot. Ezért úgy igyekezett bámulni ezt a harmincas férfit, hogy valójában jóval mellé irányította a figyelmét. De hiába várta, hogy végre meglássa, amit előzőleg észlelt, ezúttal semmi különös nem történt a tanár körül. Így unalmában végül végigmustrálta a jellegtelen öltözékét, a kék farmert, a szürke inget, majd megakadt a szeme a mindig kócos haján. Ez volt már a második félév, hogy tanította őket a férfi, de Enna nem emlékezett, hogy valaha látta volna rövidebb vagy rendezettebb hajjal. Ahogy arra sem emlékezett, hogy mi a férfi teljes neve. Mit számított, hiszen minden tanárt legfeljebb a vezetéknevükön szólítottak meg, a keresztnevük lényegtelen volt. Még ha esetleg ő lett volna a tárgyfelelős vagy vizsgáztatott volna, de csupán az órákat tartotta, így a tárgyfelvételnél sem az ő nevével akadtak össze először.
 
Az előadás hátralevő része aztán eseménytelenül telt. Enna kezdett megnyugodni, hogy valóban csak a fáradt agya szórakozott vele. Gwyl rögtön lelépett, amint a tanár befejezte a mondandóját, mivel randira sietett, onnan pedig nem akart nagyon elkésni... nem úgy, mint általában az órákról szokott. Enna ezúttal nem is bánta, hogy maga maradt. Úgy vélte, bőven ráfér, hogy hazafelé kiszellőztesse a fejét. Megvárta, amíg a többiek, akiknek sietős volt, kirajzottak a teremből, utána indult csak el. Ahogy aztán a folyosón újból megpillantotta a tanárt, az átkozott árnyak ismét előkerültek. Már sokkal élesebben sikerült kivennie őket, mint odabent. Feketék voltak, legfeljebb lábszárközépig értek, és vagy öten-hatan mozgolódtak a férfi körül. És Lathrt is olyan furcsának látta. A bőre mintha szürkébb lett volna, a szeme pedig... Enna elkapta róla a tekintetét, mikor felé indult. A férfi elhaladt mellette, őt pedig kirázta a hideg. Érezte, hogy valami nem stimmel. Nem, nem vele... hanem a tanárral. Bizonyosságot akart szerezni arról, hogy valóban nem ő őrült meg, és a férfi tényleg nem az, akinek mutatja magát. Lassú léptekkel indult hát utána, mikor már úgy tűnt, kellő távolságra ért tőle. A folyosó fényes kőburkolatán könnyedén nyikorgott mindkettejük cipőjének talpa. Enna igyekezett úgy osonni, hogy a saját lépéseinek óvatos zaja belevesszen a férfiéba. Ő azonban egyre lassított, majd egyszer csak megfordult és élesen a lány szemébe nézett.
– Mit akar? – förmedt rá.
Ennába belefagytak a szavak a haragos pillantástól.
– Mondja már! – indult meg felé Lathr türelmetlenül.
– Én... izé... semmit – bökte ki a lány, és sarkon fordulva menekülőre fogta a dolgot.
Néhány lépés után azonban a férfi utolérte.
– Várjon csak!
Enna majdnem megtorpant, de végül meggondolta magát és inkább meggyorsította volna a lépteit, mikor Lathr elkapta a karját.
– Miért követett? Mit akar tőlem? Halljam! – szorította meg.
– Engedjen el!
– Mondja már! – rázta meg a lányt.
– Hagyjon!
– Mit akart tőlem?
– Semmit.
– Miért nem mondja?
– Én...
– Megijedt?
Enna hallgatott és átkozta a késői időpontot, mert már senki nem maradt rajtuk kívül a folyosón.
– Mit látott? – hajolt ekkor hirtelen az arcába Lathr.
Úgy nézett a szemébe, mintha rajta keresztül a gondolataiba látna. A lányt kirázta a hideg. Szóval igaza volt!
– Hogyan? – kérdezte aztán a férfi.
Enna zavartan vonta össze a szemöldökét.
– Hogyan látta meg? – ragadta meg ekkor erősen mindkét felkarját.
– Nem tudom, miről beszél – próbált terelni a lány.
– Dehogynem tudja! Hogyan látott át az álcán?
Enna csak a fejét rázta, mire Lathr magával rángatta. Hiába próbált ellenkezni, szabadulni, olyan erősen fogta, hogy nem tudott tenni semmit.
 
Mikor kiértek az épületből, a tanár elengedte.
– Jöjjön, tisztázzuk ezt a dolgot – mondta.
Enna csak hangtalanul bólintott, hogy részéről rendben van, bár valójában inkább lelépett volna, de nem akart ellenkezni. Nem hitte, hogy az előbbiek után csak úgy elengedné a férfi. Hamar átvágtak aztán az épületek közti parkon. Lathr fél lépéssel lemaradva haladt mellette. Enna maga elé meresztette a szemét akkor is, amikor beléptek a régi épületbe. Nem mert még véletlenül sem a tanár felé pillantani. Félt tőle, hogy olyat látna ismét, amivel nem tud mit kezdeni. Már az is eléggé feszélyezte, hogy amíg az épület földszintjén még lézengtek páran, addig az első emelet már kifejezetten kihaltnak tűnt. Biztos volt benne, hogy egy igen kellemetlen beszélgetés vár rá.
 
A férfi egészen a folyosó közepéig sétált vele, aztán kinyitotta az ajtót, amin a neve állt. A lány pillantása csak az ismerős vezetéknévre esett, azután későn kapott észbe és ezúttal is lemaradt a keresztnevéről. Végül is mit számított?
– Jöjjön – lépett be a szobába Lathr és megtartotta az ajtót Ennának. – Üljön le – intett aztán az íróasztal melletti régi fotel felé, majd felkapcsolta villanyt, becsukta az ajtót, és ráfordította a kulcsot.
Addig sem számított sok jóra a lány, de ez adta meg az utolsó löketet a rossz előérzetének. Minek zárkózik be vele?! Mit akar tőle?!
– Na, meséljen... – ült mellette félig az asztalra a férfi, miután elfordította a szalagfüggöny lamelláit is az ablakon.
– Miről?
– Mit akart tőlem? Miért osont utánam?
– Én nem...
– Ne nézzen már hülyének! Halljam az igazat!
– Tanár úr, én csak azért... – kezdte Enna, de nem tudta, hogyan fogalmazzon úgy, hogy ne váljon nevetségessé – csak... csak láttam valami... furcsát... maga körül. Milyen álcáról beszélt? – kérdezte hirtelen, mikor eszébe ötlött, amit Lathr kért rajta számon nem is olyan rég.
– Mit látott?
– Valami fekete állatok mászkáltak maga körül és... és... maga is... olyan...
– Hogy áll a rémálmokkal? – támaszkodott hirtelen a fotel karfájára a férfi, és a lány arcába hajolt, majd folytatta, amikor ő értetlenül bámult a szemébe. – Mert ezután biztosan jut magának néhány.
Enna meg akart szólalni, de a férfi ezt nem várta meg. Felegyenesedett, kigombolta az ingét, majd az asztalra dobta.
– Figyeljen! – és mire kimondta, a bőre már el is szürkült.
A lány elhűlve nézte, ahogy fekete, vonalas minták rajzolódnak ki a férfi testén, a szemében a pupillája óriásira nő, keskeny sávvá téve íriszét, aminek a külső szélén túl pedig vörös derengés éled. Lathr széles mozdulatot kezdett a kezével, ám megállt benne, és a lányra pillantott.
– Ne sikítson, ha élni akar. Értette? Ne sikítson – nézett igazán mélyen a szemébe, hogy nyomatékosítsa a szavait, aztán végigvitte kezével a félbehagyott ívet. A mennyezeti lámpa fénye egészen elhalványult, és a szobára a kinti szürkületnél mélyebb sötétség ereszkedett. A lány azután megpillantotta a saját lábai körül ólálkodó fekete állatokat, majd mikor rémülten felkapta a fejét, tudatosult benne, hogy az egész szobát elárasztják. A plafonról is ezek lógtak, a szemük pedig vörösen villant.
"Pókok!" – sikította a fejében egy hang, amint felismerte, hogy nyolc vaskos lábuk van és ugyanennyi apróbb-nagyobb szemmel vizslatják őt, miközben már a cipőjén kapaszkodnak fel.
– Szedje le rólam! Hallja! Szedje már le! Szedje le!! Tüntesse el!! Szedje már le!!!! – rántotta fel a lábát teljes pánikban és próbálta lerúgni magáról az ökölnyinél is nagyobb dögöket.
Ám a többi is közelített és a fotel oldalán kapaszkodtak fel lassanként. Némelyik majdnem akkora volt, mint egy ember feje. Ennát egy hajszál választotta el attól, hogy sikoltozni kezdjen, mikor az ízelt lábak már csupán centikre voltak tőle.
– Elég! Takarodjatok távolabb! – szólt ekkor Lathr, az állatok pedig azon nyomban engedelmeskedtek és visszavonulót fújtak.
A szoba falai és bútorai továbbra is roskadoztak a fekete pókoktól, azonban Enna körül fél méteres körben egyetlen állat sem maradt.
– Nem sikított – állapította meg a férfi. – Maga az én emberem! – A lány felhúzott lábakkal, remegve kuporgott a fotelban. – Talán magát nem zabáltatom fel.
Ennát folyamatos hidegrázás gyötörte, szorosan lehunyta a szemét és szinte már kívánta, hogy elájuljon és megszűnjön számára a viszolyogtató valóság. Hova került? Hogyan történhetett ez vele? Nem lehet, hogy már eleve egy rémálom az egész, amiből ideje lenne felébrednie? A férfi azonban megzavarta a kétségbeesett gondolatait.
– Nyissa ki a szemét. Attól, hogy nem látja őket, még itt vannak. Addig is itt voltak, amíg nem fedtem fel a jelenlétüket. Fél tőlük?
– Mit gondol?!
– És tőlem?
A lány a szemébe nézve bólintott. 
– Mi maga? – kérdezte aztán majdnem hangtalanul a férfitól.
– Hát, látja – tárta ő szét a karját előtte.
– Látom, de nem tudom.
– Nem baj. Nem is kell, hogy tudja.
– És mit fog tenni velem? Megöl, mert láttam, mi maga?
A férfi erre csak röhögött.
– Tudja, elfelejtethetnék magával mindent... de felesleges... úgyse hinne magának senki, ha világgá is kürtölné.
– Akkor nem öl meg?
– Dehogy! – nevetett. – Sokkal jobbat tudok annál! – És kioldotta az övét.
– Ne! – pattant fel a lány és elhátrált tőle, a pókok pedig utat nyitottak a lépéseinek.
– Ne meneküljön, felesleges.
Enna azonban megfordult és az ajtóhoz rohant. Ha siet, talán ott is átengedik a fenevadak, mielőtt a tanár másra utasítaná őket. Az ajtóról azonban nem álltak odébb az ocsmányságok. A lány azért megpróbált a kilincs felé nyúlni, ám akkor felágaskodott egy igen méretes példány és sziszegve széttárta lábait, csáprágóit pedig felé csattogtatta. Noha Enna hátrahőkölt, a pók a következő pillanatban rá is támadt volna, ha a férfi nem parancsol megálljt neki. A lány a földre rogyott. Zihált, a szíve ki akart ugrani a helyéről, a fejében az undor, a kétségbeesés és a kiszolgáltatottság tehetetlensége lüktetett.
– Engedjen el, kérem... – nézett esdeklőn a férfira. – Miért teszi ezt? Miért egy diákjával? Mit ártottam magának?
– Semmit sem ártott.
– Akkor miért érdemlem ezt?
– Rosszkor volt rossz helyen. Vagy inkább jókor jó helyen, ha az én részemről nézzük – vigyorodott el Lathr.
– Kérem, senkinek egy árva szót sem szólok. Komolyan. Csak engedjen ki innen!
– Dehogy engedem! – nevetett a férfi. – Jöjjön, nem lesz ez olyan rossz – ragadta meg Enna vállát, és felhúzta a földről. – Maga kielégít engem, én meg életben hagyom és majd olyan jegyet intézek magának a félév végén, amilyet szeretne.
Enna fejében kavarogtak a gondolatok. Az előbb elhangzott alku még akár rendben is lehetett volna, ha az életéről nem esik szó benne és nem egy olyan férfi ajánlja fel, akinek szürke bőrét éjfekete minták tarkítják, a szeme pedig ugyanolyan vörösen villan rá, mint a szobájában fürtökben lógó nem e világi pókoknak. Vajon hány lányt etetett már fel ezekkel a dögökkel?
– És ha nem leszek elég jó magának? Akkor odadob nekik? – kérdezte Enna elcsukló hangon.
– Akkor majd következőleg ügyesebb lesz.
Enna azt hitte, menten összeesik. Szóval nem csak egy alkalomról volt szó. Ezentúl Lathr csak csettint, és neki ugornia kell? Mi lesz így Kreddel, a barátjával? A férfi közben elhelyezkedett a fotelban és magához intette őt.
– Szabadítsa ki és cuppanjon rá – utasította, az ágyékát felé emelve.
A lány vonakodva a férfi ölébe nyúlt. Az övét nem kellett kioldania, azt korábban megtette már maga, így neki csupán a nadrág gombja maradt, majd elkezdte lehúzni a sliccét.
– Nekem barátom van... – állt meg aztán hirtelen. Reszketett a keze.
– Nem baj – vont vállat Lathr. – Ha maga nem mondja el neki, úgysem tudja meg soha. Na, vegye már elő, ne nekem kelljen!
Tehetetlen nyögés szakadt fel a lányból, aztán lejjebb húzta a farmert, majd a férfi alsóját is. A meredező hímtag szinte az arcába csapódott.
– Miért nem dug meg inkább? – fordította el a fejét a szürke-fekete cirmos faroktól.
– Meg fogom, ne aggódjon – vigyorodott el a férfi –, de előbb kapja be rendesen.
Enna igyekezett leküzdeni az undorát. Megmarkolta a tövénél a fura színű férfiasságot, hogy stabilan tarthassa, aztán kitartóan járatta a szájában. Nem foglalkozott vele, hogy Lathrnak hogyan esik igazán jól, egyszerűen csak csinálta, csukott szemmel, tudomást sem véve a hímtag szürke bőréről. Vajon ember volt a férfi egyáltalán?
– Ez az, jól csinálja! – mondta ő. – Nyelje mélyebbre. Ahh... – és Enna fejét egészen a farkára húzta, mire lány öklendezni kezdett.
A férfi bosszúsan engedte el.
– Lazuljon már el! Nem eszik meg a dögök, ne aggódjon!
Enna azonban vádlón nézett rá, és majdnem kibukott belőle, hogy mégis hogyan gondolhatja, hogy képes megfeledkezni arról az irdatlan mennyiségű pókról körülöttük, amitől folyton a hideg futkosott a hátán. Nem beszélve arról, hogy a férfi sem volt épp bizalomgerjesztő, és egyáltalán nem vágyott a testéhez érni, nemhogy a hímtagját a szájába venni.
– Gyerünk, olyan jól csinálta... – eresztett meg erre felé Lathr egy biztató mosolyt.
A lány megtörten próbálta teljesíteni a vágyát. Mit tehetett volna? Ha ellenkezik, bizonyosan pókeleséggé avanzsál. Attól pedig sokkal jobban tartott, mint amennyire a férfitól undorodott. Ahogy igyekezett egyre mélyebbre engedni a torkára a férfiasságot, kicsordultak a könnyei az erőlködéstől. És a férfi bár élvezte, ahogy csaknem teljes hosszában eltűnik a farka Enna szájában, a rosszul leplezett kínlódás egyre jobban zavarta. Beletúrt a lány hajába és megállította a mozgásban, majd eltolta magától. 
– Jöjjön, pattanjon rá! – csúszott lejjebb ültében, miközben a farkára fogott.
Enna nem akart mozdulni, nem akart továbbra is aktív résztvevője lenni a rákényszerített aktusnak.
– Dugjon meg inkább maga – suttogta, de a férfi megrázta a fejét.
– Nem. Bizonyítsa be nekem, hogy érdemes életben hagynom!
Görcsbe rándult a lány gyomra, és ettől hirtelen hányinger tört rá, de igyekezett nem mutatni a dolgot. Félve pillantott körbe az istenverte pókokon. Nem akart levetkőzni közöttük. Rettegett tőle, hogy úgy a meztelen bőrére mászhatnak. Mégis kibújt a cipőjéből, majd letolta a nadrágját és a bugyiját.
– Hagyja a földön, nem fognak belemászni – szólt a férfi, mikor látta, hogy Enna tanácstalanul pillant körbe a szobában. – Jöjjön már, üljön bele végre!
Reszkető lábakkal helyezkedett fölé a lány, még a különös hímtagot is neki kellett a hüvelyéhez igazítania, hogy azután beleereszkedhessen. Alig volt nedves, ám két perc sem kellett hozzá, hogy a teste lereagálja a helyzetet. Lassan mozgott csak a férfin, aztán mikor Lathr megérezte, hogy odabent a helyzet rendesen síkossá vált, megfogta Enna csípőjét, és irányítani kezdte a mozgását. Addig-addig nézte a lány arcán a kínlódást, míg végül nem bírta szó nélkül hagyni.
– Csináljon már úgy, mintha élvezné! Nem érdekel, mit gondol közben.
– Nem elég, hogy megdughat?
– Nem, élvezze is! Vagy legalább játssza el!
Enna megadóan lehunyta a szemét. Megpróbált olyan arcot vágni, mintha tényleg jó lenne neki, ám sejtette, hogy túl meggyőzőre ez sem sikerülhetett. Mindenesetre a férfi nem piszkálta érte tovább, inkább alaposan megszorította a csípőjét, aztán belerántotta minden egyes lökésébe. Mind gyorsabb ütemet diktált, látszott az arcán, hogy igencsak élvezte, ahogy a hímtagja tövig hatolt a lányba. Ennát undorral töltötte el a tudat, hogy miközben megfélemlíti őt, még el is várná, hogy élvezze a kikényszerített szexet. Percenként azon járt az esze, hogy mielőbb meneküljön az átkozott pókok közeléből. Alig várta, hogy Lathr végre végezzen, bár azt egyáltalán nem akarta, hogy benne élvezzen el. Fogalma sem volt ember-e és teherbe ejtheti-e. A hideg futkosott a hátán attól a lehetőségtől, hogy esetleg igen a válasz az utóbbira. Nem nyitotta ki a szemét, nem akarta látni a férfi szürke bőrét, sem az óriási szemét. Halkan nyögött a lökésektől, közben arra figyelt, ahogy Lathr egyre jobban megfeszül alatta, egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. Szüntelen mozgott, Enna csípőjét pedig egyre magasabbra emelte. Talán azt figyelhette, ahogy a farka újra és újra eltűnik benne. A lány kinyitotta a szemét és az első pillantása a fotel háttámláján sorakozó dögökre esett. Majdnem felsikoltott, de minden erejével visszatartotta a rémületét. A teste azonban önkéntelenül is megfeszült. Legszívesebben leugrott volna a férfiról, ő azonban ekkor felnyögött és elsült a forró hüvelyben.
 
Enna reszketett, miközben Lathr a felsője alá nyúlva a derekát simogatta.
– Mi baja? – kérdezte tőle a férfi, ám követve Enna tekintetét, észrevette a feje felett trónoló pókokat. – Ne féljen tőlük, nem fogják bántani.
– Amíg maga azt nem mondja nekik...
Lathr elvigyorodott, majd megemelte a lány csípőjét, és a férfiassága kicsúszott belőle. Enna lekászálódott az öléből és felkapta a ruháit a földről. Bár tisztes távolságra kerülték el a fenevadak, mégis szinte hisztérikus mozdulatokkal rázta ki mindegyik darabot, a nadrág szárába is alaposan belenézett, ahogy a cipője belsejét is igyekezett a kevéske fény felé fordítani, mielőtt belebújt volna. A férfi arcán gúnyos mosoly ült, úgy figyelte a dolgot.
– Látom, nem hisz nekem.
Enna azonban nem reagált rá, csak szemrehányó pillantást vetett felé.
– Most már kienged?
Lathr bólintott, mire a lány az ajtóhoz ment. A pókok ezúttal szabaddá tették számára a kilincset a zárral együtt. Enna megborzongott a vadállatok közelségétől, de mégis a kulcshoz nyúlt, elfordította, majd visszanézett a férfira.
– Mondja – biztatta ő, mikor látta, hogy kérdezni akar valamit.
– Terhes lehetek magától? – bökte ki Enna a hosszúra nyúlt, kínos csend után.
– Nem lesz terhes, ne aggódjon – nevetett Lathr a lányhoz lépve, kezét a kilincsre téve. – Az órákra pedig járjon be. Hogy ne kelljen őket – intett a fejével a pókok felé – maga után küldenem, ha épp látni akarom. Most pedig menjen! – tette ki a szűrét.
 
Enna úgy indult el a mögötte becsukódó ajtótól, mintha nem tudna a valóságról. Lassan kóválygott a folyosón az épület bejárata felé. Érezte, ahogy minden lépésnél a férfi spermája újabb és újabb adagokban áztatja el a bugyiját, majd a nadrágját is a lába közén. Mikor aztán a nagyja egyszerre buggyant ki belőle, azzal együtt a könnyei is kicsordultak. Hangtalanul sírt, a szeméből patakzottak a kövér, sós cseppek, amik lassanként oldották a halálfélelemtől és a kiszolgáltatottságtól felgyülemlett feszültségét. Mire elérte a nagy üvegajtót, eleredt odakint az eső. A portás rá sem hederített, mikor kilépett az épületből. A lánynak nem volt ernyője, ahogy életkedve sem. A kora este leszálló sötétségében, a szakadó esőben vette hazafelé az irányt.
Hozzászólások
Deakjanika ·
Nagyon várom a folytatást.

astone ·
Jaj, én ezt ismerem! :) Ki gondolta volna, hogy itt futok rád! :)
JuS ·
:) Hát, kicsi a világ. Főleg, ha magyar nyelvű erotikus írásokat tárna az ember a nagyközönség elé... :D Nincs sok oldal, amiből válogathatnánk.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: