Otthoni elvégzés

Még nincs hajnal. Meglepő módon sikerült aludnom egy kicsit. Soha nem gondoltam volna, hogy azok közé tartozom, akik az utolsó pillanatig várnak, de amikor Haley-t is kiválasztották, úgy éreztem ki kell tartanunk egy családként, ameddig csak lehet. Paul bölcs volt. Amikor először kezdődtek a beszélgetések a népességszám kiigazításának lehetőségéről, elment az Irodához és otthoni átalakítást kért ha úgy hozná a szükség. Drágák voltak az engedélyek, de most  örültem. Ez azt jelentette, hogy néhány plusz napot családként, együtt tölthettünk el.
Természetesen nem olyan volt, mint egy szokásos családi közös idő… amint azt az ágy másik oldalán a finom vonagló mozdulatok is tanúsítják. Haley szűz volt... egészen tegnap estig, amikor Paul és én úgy döntöttünk, hogy beengedjük az ágyunkba. Családként ideológiánk viszonylag konzervatív volt és nem támogattuk a legtöbb egzotikus romlottságot, amelyek a belső tartományokban terjedtek el. Ám nem voltunk prűdek sem. A kiválasztás mindent megváltoztatott.  Amikor megkértük Haley-t, hogy csatlakozzon hozzánk az utolsó családi éjszakánkra a földön, egyszerűen csak meztelenek akartunk lenni és összebújni, hogy olyan biztonságban érezze magát, amennyire az adott körülmények között csak lehet. Paul két oldalára feküdtünk tegnap este, tudva, hogy reggel ki kell majd  vinnie bennünket meghalni. A testünk begyűjtése már meg volt szervezve, így a határidő biztos volt. Amikor Haley bemászott az ágyunkba, még lány volt. Ma reggel már nő.
Szürreális, de mélyen megindító élmény hogy meztelen női teste mellettünk van. Nem gondoltam át jól és csak késve jöttem rá hogy ha Haley is az ágyunkban van, akkor nem fogok tudni szeretkezni Paul-lal. Végül Haley volt az, aki felhozta a témát, miután próbáltuk felvidítani és ennek keretében Paul megcsiklandozta, mint egészen fiatal korában tette. Azonban amint abbahagyta a nevetést, szinte fájdalmasan nyilvánvalónak tűnt a kérdése.
–Szeretkezni fogunk együtt? – kérdezte jámboran.
Annyira szerettem őt, Paul-t pedig szinte megsajnáltam. A férjem csak motyogásra volt képes a meglepetéstől. Apja mellkasa fölé hajoltam és őszintén néztem a lányomra. Meglepett, hogy milyen könnyen jött ki belőlem a válasz, ami csak megerősítette bennem a helyességét:
 – Nem terveztünk el semmit előre édesem… Szeretnél szexelni előtte... úgy értem... – mondtam a leganyaibb hangomon.
- …mielőtt meghalok? – fejezte be Haley a mondatomat, majd folytatta:
– Igen, szeretnék! 
Mindketten rámeredtünk.
– Biztos vagy benne, hogy apáddal akarod csinálni? 
Haley szomorúan mosolygott, mintha ostoba kérdés lenne amit feltettem. Sok kis romlottságot tanult az állami iskolában, ahová végül írattuk az egyházközségi iskola helyett, ami jobban megfelelt konzervatív értékeinknek… olyan értékeknek, amelyek most haszontalannak tűntek.
– És veled is anya! -mondta.
Ezzel elkezdődött életünk egyetlen vérfertőzéses éjszakája. Szinte látomásszerű volt, ahogy a férjem gyengéden elvette a lányunk szüzességét. Olyan kíméletesen mozgott benne ki-be, hogy Haley-nek kellett határozottabb mozgásra sarkallnia. Figyeltem  ahogy imádott lányom arca a kezdeti véres behatolás fintoráról gyönyörrel telire változik. Meglepődtem hogy milyen bájos volt és mennyire készen állt. Amikor velem bújt össze, a csókolózás olyan volt, mint egy párbeszéd mondatai, amelyeket nyelvünk sürgető, heves simogatásai fordítottak le. Gondos instrukciókra volt szüksége amikor az apja dugta, de szinte ösztönösen járatosnak bizonyult a Szapphói szerelemben. Késő éjjelig szeretkeztünk hármasban egészen addig, amíg ki nem merültünk és egyszerűen elterültünk. Ekkor elaludtam.
Most hullámzik az ágy. Enyhén elfordulok és alvást színlek. Bőr súrlódik bőrhöz  lágyan és halk cuppogás hallatszik. A férjem és a lányunk újra szeretkezik. Haley időnként egy kis hangos nyikkanást hallat válaszul arra, amit érez. Előző este minden orgazmusa csendes volt. Feléjük fordulok és csak a sziluettjüket látom. Haley Paul-on fekszik és kimért lassúsággal mozog fel-le. Gondolom azért, hogy ne ébresszen fel. Észreveszi a mozgásomat, de még az arcát sem tudom kivenni. Odanyúlok és megérintem Paul csípőjét.
–Csináljátok nyugodtan! Ébren vagyok. – suttogom.
Haley azonnal felemelkedik, lecsapja kezét apja törzsére és gyors, kemény ritmusba kezd. Olyan vadul dugja az apját, mint én szoktam. Néhány percen belül el is élvez. Paul gyengéden leemeli magáról, felém fordul és már rajtam is van. A lábaim ösztönösen felemelkednek és szétnyílnak neki. A hímvesszője visszatér az őt megillető helyére. Én is hamar elélvezek, de nem állítom meg amíg belém nem üríti magját. Amikor kihúzódik, lenyúlok és két ujjammal benyúlva megkeverem a puncim tartalmát. Amennyit tudok kiemelek a nyúlós spermájából és a számba teszem. Még mindig ugyanaz a furcsa, idegen íz, mint amikor először kóstoltam. És bár nem jó ízű, de annyira ismerős és annyira mámorító, hogy szeretném még egyszer átélni mielőtt elveszik tőlem az életemet. Megismétlem a mozdulatot, leszopogatom az ujjamról a spermája utolsó cseppjeit és elteszem a hasamba.
A hajnal előtti sötétség hátralevő részében csókolózunk és simogatjuk egymást. Nem beszélünk többet. Mindannyian tudjuk mi vár ránk, és ez jobb mint gondolkodni. Már végigvettük hogy mi lesz, hogyan fog történni, mit fogunk érezni, ki megy elsőnek... Ez mind kész. Most már csak az egymásban elmerülés van. Ahogy a hajnal első szürke árnyalatai megtörik a keleti eget, kezdem látni Haley vonásait. Csókolgatja és nyalogatja apja mellbimbóját, keze pedig gyengéden tartja Paul kissé ernyedt péniszét, mintha az egyik féltett plüssállata lenne. Kezdem kivenni a szemeit. Tegnap este szomorúság és panasz látszott bennük, most mást mutatnak. Nem vágyat, sem örömöt, de valami nagyobb teljességet mint a sima beletörődés. A lányom már nő, és az van az arcán hogy elhatározta, hogy jól fogja befejezni az életét. Drága lányom, Haley készen áll a végre. És most, hogy ebben biztos vagyok, rájöttem hogy én is készen állok.
Haley karcsú, fiatal árnyéka felemelkedik az ágyról és visszavonul a fürdőszobába. Paul és én nem beszélünk. Ő fogja a kezem, én pedig mellette fekszem a hátamon. Készen állok bármire, ami ezután fog történni. Haley visszatér a fürdőszobából és odajön az ágyhoz az én oldalamra. Anélkül, hogy megkérdezne -vagy én tiltakoznék- 69-es pózba helyezkedik fölém és lehajtja a fejét. Ez az egyik kedvenc pózom Paul-lal. Nem tétovázok és kinyitom a szám, ahogy ajkaimra engedi édes, csupasz punciját. Egy pillanattal később Paul ott térdel a fejem fölött, és ismét belehatol a lányába. Ez a lágy érzéki pillanat, az utolsónk a földön. Így köszöntjük a napot.
Bármennyire is drámainak és érzelmesnek bizonyult az utolsó éjszakánk és reggelünk, a megölésünk folyamata szürkének tűnik. Még mindig hűvös van amikor kimegyünk a hátsó udvar harmatáztatta füvébe. Otthonunk fél mérföldre van a legközelebbi szomszéd házától, így viszonylagos magánéletünk van itt. A halálunk egyébként meglehetősen csendes lesz, jegyzem meg magamban miközben látom, hogy két hurok lóg a nagy szilfánk legvastagabb ágáról. Mindegyik alatt egy-egy tejesláda található, amiket kartonlap fed. Csendes halálunk lesz, de nem gyors. Paul világosan megmondta, hogy ha otthoni végrehajtást akarunk, akkor annak vér nélkülinek kell lennie, különben képtelen megtenni. Eredetileg Haley-vel lefejezésben reménykedtünk, ami a legegyszerűbbnek és legkönnyebbnek tűnt. Azonban mindketten könnyen engedtünk ennek az álláspontnak, amikor belegondoltunk hogy milyen nehéz lesz ez az egész folyamat Paul számára. Haley előttünk szökdécsel meztelenül, mint egy kislány, akinek megengedték hogy ruha nélkül rohangáljon egy nyári napon. 
– Annyiszor másztam fel erre a fára… – mondja könnyedén, miközben az első tejesláda mellett vár ránk.
Érzem ahogy Paul érzelmileg bezárkózik, hogy a legjobban tudja végrehajtani amit kell. Négy hosszú zsinór van a kezében a csuklóink és a bokáink megkötésére. Nem arról van szó, hogy nem működnénk együtt, hanem csak azért kellenek, hogy megakadályozzák, hogy a túlélési ösztön meghosszabbítsa a kötél végén való vergődésünket. Azon kapom magam, hogy mélyebbeket lélegzem és a szívem kalapál a mellkasomban. “Nem akarok meghalni..” mondom magamnak, de beleegyezek a halálba. A lányom is beleegyezik a halálba. Úgy tűnik -bár tudom, hogy ez nem igaz- Haley szinte alig várja, hogy kivégezzék. Amikor mellé érünk, szótlanul fellép a kartonpapírral borított tejes ládára. A kartonlap azért kell, hogy kényelmesebb legyen rajta állni a kivégzés előtt. Paul mögé lép, ő pedig engedelmesen hátranyújtja a karjait, hogy az apja összekötözhesse őket. Közben rám néz. Tekintete bizonytalanságot tükröz, de egy gyenge mosollyal küzd ellene. Fél és bátor egyszerre. Paul letérdelve összeköti a lányunk bokáit is, amit Haley érdeklődve figyel. Egy pillanattal később feláll, Haley nyakára teszi a hurkot és megfeszíti a kötelet. Itt az idő. Nincs utolsó ölelés vagy viszlát apuci. A lányom elé állok és utoljára komolyan nézek rá.
– Nézz rám! Egyenesen nézz ide és engedd el magad! – mondom és két ujjal a szememre mutatok. 
Ahogy befejezem, Paul kihúzza alóla a tejesládát. Nincs esés, mert pontosan megmérte a kötelet. Haley csak kilendül, majd egy pillanatig nyugodt marad. Az arca gyorsan vörösre változik és a szája kinyílik. Nincs zihálás, csak néma fuldoklás mert a kötél teljesen elvágja a levegőtől. Tizenöt másodperc alatt a teste átadja magát az ösztönnek. A lábai megpróbálnak támaszt találni, amitől teste egy misztikusan bájos halálkeringőben kezd táncolni. Meg akarom érinteni, de tudom hogy a mozgás segít neki gyorsabban túlesni rajta.
– Nyugalom kicsim! Mindjárt vége! – kiáltom neki.
Arca most vörösről lilára változik, és a vergődése kétségbeesett lesz. Szaggatottan pisi tör elő a lábai közül. Paul nem nézi. A fa mellett áll és elfordulva várja, hogy a lánya szenvedése véget érjen. Haley lassul. Nézem a szemeit, amelyek eleinte szorgalmasan tartották a tekintetemet, de most kezdik elveszíteni a fókuszt. A lába már csak remeg, mintha lemerült volna az akkumulátor ami mozgásban tartotta. Még lendül, de feje teljesen balra hajlik és egyértelmű, hogy az élet elhagyja. Egy pillanattal később még több vizelet folyik ki belőle….ezúttal azért, mert most már teljesen ellazult minden, ami benntartotta volna. Paul-hoz lépek és átkarolom. Nehéz volt a lányával és még nehezebb lesz a feleségével. 
– Figyelj szerelmem! Csak köss meg és tedd rám a hurkot! Magam is el tudom rúgni a ládát. Menj be és várd meg a begyűjtőket! – suttogom a hálószobában használt hangomon.
Megfordul, és úgy néz rám mintha cserbenhagyott volna. Ujjamat a szájára teszem, majd gyengéden utoljára megcsókolom.
-Szeretlek! -mondom.
Elmegyek a lányom lógó teste mellett és fellépek a saját rögtönzött vesztőhelyemre. Paul először a bokáimat köti meg. Amíg ő ezt csinálja, felnyúlok és a nyakamra teszem a hurkomat. Azután jön a karjaim hátrakötése. Paul keze még utoljára megsimogatja a fenekem. Imádom az érzést, de befelé hessegetem. Elkezd visszanézni, de a fejemmel jelzem hogy menjen. Végül hátat fordítva távolodik. Nem várok. Az egyik meztelen talpammal határozottan kirúgom magam alól a ládát. A hurok elkap és összeszorul a nyakam körül. Haley-hez hasonlóan én is nyugodt vagyok az első pillanatokban. Harminc-negyven másodpercig mindenki vissza tudja tartani a lélegzetét. Miközben úgy tűnik, hogy a fejem nyomás alatt van, figyelem a hajnalt, ahogy a kötél végén hintázok. A lábam körülbelül nyolc hüvelykkel a talaj felett. Szép reggel lesz… bárcsak maradhatnék és nézhetném. Hamarosan kezd kimerülni a tüdőm. Spontán próbálok lélegezni, de olyan erősen szorít a kötél, hogy semmi nem jön be. Herkulesi erőfeszítést teszek, és egy picit sikerül beszívni, de ehhez minden erőmre szükség volt. 
Kezdek pánikba esni, bár nem akarok. Meg akarok halni és élni akarok….az ösztön és a kötelességtudat teljes erővel harcol bennem.  Lendülni kezdek ahogy fel-le rugdosok megkötözött lábaimmal, hogy megpróbáljak valamit levezetni a nyomásból. Még csak be sem tudom csukni a szemem, mert úgy érzem mintha kirobbanna a koponyámból. Azt kívánom, bárcsak Paul véres megoldást választott volna és Haley-nek ne kellett volna ezen keresztülmennie! Másfél perc. Haldoklom. Kétségbeesetten vágyok levegőre vagy eszméletlenségre…. és mindkettőt megtagadják tőlem. Teljesen magamnál leszek, amíg meg nem halok. Úgy forgok, mint egy pinata. Látom a lányom üres szemeit.
Annyira szeretem őt! És nemrég szexeltem vele... Ó Istenem! Megtörténik! Csillagokat látok és még arra sincs energiám, hogy egyáltalán megpróbáljak levegőt venni. Átléptem egy küszöböt és csillagokat látok. De ahelyett hogy a látómezőm perifériáján keringő pontocskák lennének, világos fehér robbanások, amelyek egyre nagyobbak és nagyobbak. Érzem ahogy a könnyeim lefolynak az arcomon, a nyakamon… ahogy a fejem oldalraesik, a nyelvem kicsúszik a számból és nyáladzok. A kis robbanások egyre nagyobbá válnak, amíg minden csak fehér fény nem lesz.