Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Még egy szenvedélyes csókot váltottak, majd visszamentek a többiek közé.A vendégek egy kis...
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Mindketten nagyon izgatottak és boldogok voltunk. Korán kimásztunk az ágyból, mert előző este...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Friss hozzászólások
annam26: Köszönöm :)
2018-08-17 15:33
annam26: Igazán egyedi történet, tetsze...
2018-08-17 15:10
Ayako: Szerintem nagyon jó
2018-08-17 01:11
Ayako: Nagyon jó
2018-08-17 00:46
Cincinnke: Etalon e mű.
2018-08-16 20:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Örök élet színháza

Amikor megépítették az épületet, a legelső darab rejtélyes halálesettel kezdődött. A színház neve magyarul annyit tett, hogy az Örök Élet Színháza. A közönség valami oknál fogva ide mindig szívesen járt. Még az újabb halálesetek sem tántorították el a rajongókat. Sőt, inkább csak növelte az épület népszerűségét, hírnevét. Világszerte vonzotta az embertömegeket, azonban volt benne valami természetellenes. Amíg a legtöbb színházban közismert darabokat adtak elő, itt meglepő módon olyan ismeretlen nevű drámaírók kaptak szerepet, akik úgymond rémdrámákat írtak. Akinek valaha is feltűnt, hogy ilyen drámaírók sohasem léteztek, azok mind titokzatos módon eltűntek. Olyan volt egy-egy darab, mintha a valóság pillanatát ragadták volna meg. A kellékek sosem voltak modern koriak, sokkal jobban tükrözték a XVIII. századbeli stílust. A színészek pedig rendkívül profi módon cserélték álarcaikat, ami a közönséget mindig lenyűgözte. Sosem mentek le a színpadról a szereplők, csak a világítás sötétült el, és egyik pillanatról a másikra maszkot cseréltek.
Pierre Éclair nyomozó volt, és azok közül is a legjobbnak számított. Folyton kutatta a rejtélyes, megmagyarázhatatlan eseteket, és az ügyeket egytől egyig mind sikerült megoldania. A legújabb ilyen eset egy lány eltűnése volt a napokban. A család állítása szerint volt a lánynak egy új barátja. Az apa nem örült a legújabb barátnak, de nem is volt számára szimpatikus. A fiú meghívta a lányát a színházba és azóta soha többé nem jött haza Hélene. Ahová mentek, azt az Örök élet színházának hívták, oda szóltak a jegyeik. Pierre úgy döntött, hogy rákeres a világhálón erre a teátrumra. Amilyen szerencséje volt, a kutatása sikerrel járt. Rábukkant a honlapjukra és vett is egyet a mai előadásra. Kereste volna a darab címét, de megdöbbent, amikor nem talált semmit. Csak annyit közöltek róla, hogy új darab lesz előadva ma este éjfélkor, amit még eddig sehol máshol nem játszottak. Az Örök Élet Színházának köztudott, hogy volt egy vándortársulata, amivel nemcsak az országot, hanem a világot is járták. Pierre tovább kutakodott, és feltűnt neki, hogy a régi daraboknál meglelhetőek a címek, de se az író, se a színészek neve nem állt a listán. Az igazgatóról nem sok mindent lehetett kideríteni, jobban mondva semmilyen információt nem szolgáltattak ki róla. Kiléte rejtély. Más oldalakon talált ehhez kapcsolódó fórumtémát. Sokak szerint nincs is hierarchikus rend, mert ez egy igen ősi és szerteágazó család.
Párizst átölelték az éjszaka karmai, az utcai lámpák fénye világított csupán. A redőnyök álmosan gördültek le. Ilyenkor már csak a szórakozóhelyeken volt némi élet, a fiatalok számára. Pierre látta, amint a hajléktalanok is nyugovóra tértek, egy-egy padon eldűlve, újságkupacokba burkolózva. Párizs nem csak a divat városa volt, hanem a nyomornegyedek is körbeölelték. Ősz derekán járt az idő és ilyenkor meglehetősen csípős szelek fújtak. Egy csupaszra vetkőzött gallyon egy fekete holló borzolta fel szárnyait és fekete gombszemei Pierre zöld szövetkabátját követték. A közelben magasodó toronyóra harangja ütni kezdte a fél tizenkettőt. Kongott kétszer, majd elnémult. Az őszi széllel táncot jártak a falevelek, melyeket megcsillantott az égen tündöklő telehold. Hűvös éjszaka volt, és ilyenkor látszottak jól igazán csak a csillagok, amelyek ezernyi gyémántként ragyogták be a sötét éjnek arcát. Miközben Pierre igyekezett, megcsapta a fülét a macskák éneke.
Nem sokáig kellett bolyongania az utcákon, megpillantotta a színház épületét. A bejáratnál elintézte a jegyügyét, majd miután betért a színházterembe, elfoglalta a helyét és várta az előadást. Közben a fények kialudtak és megvilágították a színpadot. Elkezdődött az előadás. Egy frakkot viselő férfi lépett elő a színpadra.
– Üdvözlöm Önöket hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, John Everson vagyok. Most a legújabb darabunkat láthatják az Örök Élet Színházban. Mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánok!
Beszédét befejezve távozott a színpadról és megjelentek a színészek. Mindegyik frakkban játszott, kivéve egy nőt, aki modern kori ruhát viselt. Bilincset kötöttek a nő lábára és kezére. Hosszú szőke üstöke a vállára bomlott, arcán a halálfélelem tükröződött. A többi színész férfi volt és olyan gyorsan cseréltek maszkot, hogy észre sem lehetett venni. Miután elsötétült a színpadon a fény, a színészek egyik pillanatról a másikra torzult arccal és hosszú, fehér szemfogakkal jelentek meg. Ekkor a nő elkezdett a sikoltozni és könyörögve a közönség segítségét kérte. Azonban a közönség csak nézett előre és izgatottan várta, hogy miről fog szólni a darab. Ekkor az eltorzult arcúak körgyűrűt alkottak a nő körül, rávetették magukat az áldozatra és elkezdték felfalni. A közönség először ledöbbent, majd hangos tapssal viszonozta a sikeres előadást. Pierre azonban nem tapsolt. Túlságosan élethű volt az, amit látott. Beleborzongott a nő sikoltásába, még mindig hallotta a fülében a könyörgést. Miután a döbbenettől feleszmélt, ismét előlépett Mr. Everson és a szemeit a tomboló közönségen nyugtázta.
– Köszönöm önöknek, hogy eljöttek ide az Örök Élet Színházába. A ma esti előadásunknak a címe Lakoma. Remélem, élvezték az előadást. A legközelebbi előadáshoz viszontlátásra.
Miután a tömeg elvonult, Pierre még ott maradt. Nem hagyta nyugodni az, amit látott. A kellélek igencsak valósághűnek látszottak és azt a könyörgést nem tudta kiverni a fejéből. Mr. Everson észrevette, hogy a közönség tagjai közül még maradt ott valaki, ezért odament, hogy közölje, záróra van.
– Elnézését kérem uram, de már vége a darabnak, záróra van!
– Nyomozó vagyok – emelte fel a jelvényét Pierre. – Feltehetnék Önnek néhány kérdést? Nem zavarnám sokáig.
– Természetesen, állok szolgálatára!
– A darabot nézve felmerült bennem a kérdés, hogy a színészek hogyan változtatják meg ilyen gyorsan a maszkjukat?
– Ó, ez mesteri munka. Tudja, már hosszú évezredek, akarom mondani évek óta, gyakorolják színészeink. Mára profikká nőtték ki magukat. Mit óhajt még tudni?
– Mi lett az áldozattal, azzal a nővel?
– A színpad alá került, amikor egy leheletnyi időre elsötétült a fény és körülvették a többiek. De azt hiszem, hogy maga nem azért jött, hogy a társulat trükkjei után érdeklődjön. Mit akar tudni?
– Igaza van. Az a helyzet, hogy a napokban egy holttestet találtunk és a szálak egyenesen a színházhoz vezetnek. Itt látták utoljára.
– Nézze, a társulatunkat sokan akarták már bemocskolni, sok az irigyünk. A színháznak semmi köze a gyilkossághoz. Ha megbocsát, szólít a kötelesség.
Pierre érezte, hogy milyen feszült lett a levegő. Még egyszer megnézte magának a színpadot. Felvette smaragdzöld szövetkabátját és elindult a kijárat felé. Olyan érzése volt, mintha valaki figyelné minden léptét.
Pierre sehogy nem tudott aludni. Lelkiismeret-furdalása gyötörte a nő miatt, és érezte, hogy valami rettenetes szörnyűség történt ott az orra előtt, ami nem hagyta nyugodni. Az ablaküvegen kövér esőcseppek koppantak. Odakint szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna ki, és vadul villámlott, dörgött. Pierre nyugtalankodni kezdett, úgy érezte, hogy nincs egyedül. Ekkor vette észre, hogy az egyik fotelben ül valaki. A nyomozó elővette revolverét és ráfogta a fotelre.
– Jöjjön elő és mutassa meg magát! Tudom, hogy itt van – mondta jó hangosan.
Egy fekete köpenybe burkolózott alak felállt a székből. Pierre nem tudta, hogy mikor is jöhetett be az illető, aki éppen felé fordult. Pierre jól látta látogatójának vörösen izzó szemeit. Soha nem félt semmitől, de most mégis valami megrémisztette.
– Kicsoda maga? Mit akar tőlem?
Ebben a minutumban villámlott. Pierre jól látta a látogatója tűhegyes szemfogait, barna hajzuhatagát, nőies formáit.
– Már találkoztunk. Csatlakozzon az Örök Élet Színházhoz! – mondta az idegen.
– Nem szándékozom. Kiváló vagyok a saját szakmámban.
Pierre hátrálni kezdett, a látogató szorosan a nyomában volt. A nyomozó egyre közelebb ment az ajtóhoz, majd kinyitotta azt, miközben revolverét folyamatosan az idegenre szegezte.
– Megkérem rá, hogy távozzon! – jelentette ki.
– Még találkozunk – mondta a sejtelmes, női hang.
Pierre hosszas telefoncsipogásra ébredt. Azonban olyan fáradt volt, mintha szörnyű lidércnyomása lett volna az éjjel. Nyúzott volt, és olyan, mint aki hetekig nem aludt. El is feledkezett a szabadnapjáról, így a telefonján az ébresztőt is elfelejtette levenni. Reggel hat óra volt. Készített magának egy kávét, majd bekapcsolta a rádiót. Éppen a legújabb híreket közölték.
– Bon jour hölgyeim és uraim. Önök a Papillon rádió műsorát hallják! Most friss híreket mondunk… Tegnap este a temetőben egy lány holttestére találtak. Az áldozat nyakán két apró pötty lelhető…
Pierre nyugtalan lett és ismét az Örök Élet Színháza után kutakodott. Nem talált egyebet, mint azt, hogy ma este is lesz egy előadás. Természetesen se szereplők nevei, se a mű címe nem volt megadva. A tegnapinak már kibiggyesztették a nevét, de semmi új információt nem tudott meg. Pierre gondolt egyet és beírta a keresőbe John Everson nevét. Hosszabb keresgélés után talált róla egy dokumentumot. Nem volt sok információ benne, de annyi igen, amit tudnia kellett. Még a kávét is félrenyelte, miután elolvasta.
„John Everson egy hírhedt, angol milliomos volt, még a múlt században. 1934-ben találtak rá holtan. Halálának körülményei rejtélyesek. A nyakán két tűhegyes fognyom volt, a nyomozók tanácstalanok voltak az eset felett. Nem tudni, hogy mi okozhatta a hirtelen halálát. A temetése tisztességesen zajlott, a legszűkebb családi körben.”
Pierre keze akaratlanul is megremegett a billentyűzeten. Nem értette, hogy lehetséges az, hogy Mr. Everson meghalt és mégis a mai században egy színház tulajdonosa. Kezdett neki nagyon nem tetszeni ez az egész ügy, és rossz előérzete támadt.
Pierre nem tudott megnyugodni és az Örök Élet Színházába tartott. Az épület ilyenkor még zárva volt, de ez nem izgatta. A portás álmosan rátekintett a nyomozóra állapodott meg a tekintete.
– Zárva tartunk, Uram.
Pierre kivette zsebéből a nyomozói jelvényét.
– Hol találom Mr. Eversont? – kérdezte Pierre.
– Ő most nyugovóra – akarom mondani az irodájában végzi a színház költségeit.
– Fontos ügyben keresném.
A portás eltöprengett, tárcsázott egy számot, majd elmagyarázta, hogy merre felé van Mr. Everson irodája. Pierre megköszönte a segítséget és pár lépés megtétele után, magára maradt a sötétségben. Mert, hogy villany nem volt ebben az épületben, abban halálbiztos volt. Aztán meghallotta a hangot. Azt a hangot, amely az éjszakai látogatójáé volt. Pierre nagyot nyelt és érezte, hogy a szíve a torkában dobog. Lépteket nem hallott, de egyre közelebb látta az ember alakú feketeséget. Ekkor meghallotta Mr. Everson hangját is.
– Stephanie, a vendégünk mégis eljött. Csatlakozni kíván, tudod a dolgod.
Pierre futni kezdett, de nem jutott messzire. A portás alakja tűnt fel a folyosó végéről, ami leszögezte valósággal a lábait. Szinte mozdulni sem bírt. Érezte, amint Stephanie ujjai a karjára kulcsolódtak, a nő jéghideg leheletét érezte. Aztán éles fájdalmat érzett a nyaka tájékán. Olyat, ami semmihez nem volt fogható. Segítségért nem tudott szólni, hiszen kelepcébe csalták. A fájdalom lebénította, a földön hevert és tudta, hogy elvérzik. Fülében pedig monoton ott visszhangzott a tegnap éjjeli előadáson az áldozat könyörgése. A lelkiismeret-furdalása kegyetlenül marcangolta és már maga is csapdába esett. Nem volt menekvés.
Másnap, Párizs híreiben Pierre Éclair nyomozó rejtélyes eltűnéséről szólt a média. Állítólag akkor látták őt utoljára, mikor az Örök Élet Színházában a Lakoma című előadást adták elő. A nyomozó hollétét örökre befedte a homály.
Hasonló történetek
1884
Mephalának tényleg kapaszkodnia kellett, mert olyan gyorsan indult el a sárkány, hogy a szél majdnem levitte. Az íját ki is vitte a kezéből. Mephala a sárkány nyakán ült, és érezte, ahogy a tűz a lábai között járkál. Az két küklopsznak esélye sem volt a két sárkány ellen, szénné égették a őket...
2013
Már több mint háromezer éve vége az Istenek Háborújának. Orudzaburt elpusztították és újra megkezdődhetett a béke kora. Az élet virágzott, a kontinensen áldott béke honolt: felvirágzott ismét a kultúra, a művészetek, s a mindent átható mágia ismét új követőket talált.
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...
Hozzászólások
astone ·
Eléggé vázlatos a történet, mintha csak egy ötlet lenne, az eleje egyáltalán nincs kifejtve, pedig tetszik az elképzelés erről a színházról, csak jobban, alaposabban ki kéne találni a részleteket. Akadt néhány problematikus megfogalmazás, pl: Bilincset kötöttek a nő lábára és kezére-- a bilincset nem kötik, csak teszik. Hosszú szőke üstöke -- az üstök fejet jelent, az nem lógott, csak a haja.

Annariás ·
Ez az írói stílus... ismerős valahonnan...

hiperinaktiv ·
Nem nagy rakás, de bűzlik. Ezt 8 évesen írtad? :D
Cincinnke ·
Nem tetszik mert buzis. A szerző meg nem tud magyarul?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: