Önkielégítő gondolatok

Hanna a bárpultnál ült. Kissé szorongott. Milyen hülye helyzet... A filmekben bezzeg jól mutat, hogy az erős, szuverén nő csak úgy magától lesétál a hotel bárjába, hogy igyon egy olyan gyönyörű, cicomázott pohárból egy lehetetlen nevű koktélt. Elegáns selyemruhájának pántja csak annyira csúszott félre bal vállán a kadmiumsárga lámpák sötét homályában, hogy attól még elegánsabbnak, még határozottabbnak tűnik. Búgó, határozott hangon szólítja a pincért, a háttérben jammelő bárzongorista játéka ellenére is jól érthető, mégsem tolakodó a beszéde.
Hanna meg görnyedve ült ebben a neonfényű helyiség fröccsöntött bárszékében, a lába izzadva, bőrét tépve--- ragadt az ülőkére. Fekete ruhája kissé bő rá, a sok mosástól picit megkopott. Bal csuklóján alig észrevehető méretű lyuk tátongott, melyet a soha le nem vetett Skagen koronája okozott. Márktól kapta, diplomaosztóra. A bárban néhány ember lézengett, egy hátsó asztalnál egy középkorú, kopasz, pocakos férfi ült fehér, vasalatlan ingben, világos rövidnadrágban és vitorláscipőben. Vele szemben egy jó tíz évvel fiatalabb nő, rikítóan bazári, közönséges ruhában. Hatalmas mellei épphogy nem buggyantak ki blúzából, vasalt, szőke haja, erős sminkje árulkodik arról, mennyire szeretné elnyerni a férfi figyelmét. Nyilvánvaló helyzet- gondolta Hanna és kissé elkeseredett. Utálta a hűtlenséget.
Örült volna, ha Márk is lejön vele, elvégre megígérte, hogy a hétvége csak az övék. Ez már igazán kijárt. De Márk hívást kapott. Hiba van a könyvelésben, azonnal ki kell javítani, mert holnap jönnek az auditorok. Hanna ettől kicsit elmosolyodott. Az auditorokról mindig a dementorok jutottak eszébe. Elképzelte, ahogy jönnek csuklyában, lassan, méltóságteljesen lebegve előre a levegőben. Hosszú köpenyük végét a földön húzzák, körülöttük valósággal megfagy a levegő. Aztán Márk meg az az idióta főnöke, a Petneházy remegő kézzel adják át nekik a céges dokumentumokat.
Márk fent maradt a 314-es szobában, Hanna pedig megígérte magának, hogy csakazért is jól érzi magát, így kissé kelletlenül, de kicsípte magát és tüntetőleg a hotel bárjába vonult.
A pultos unott arccal nyomogatta a telefonját. Nagydarab volt és kövér. Rövidre nyírt körszakállat, felhajtott gallérú, narancssárga inget viselt, hozzá vastag ezüstláncot hordott. Mintha a kétezres évekből lépett volna ki. Hanna megköszörülte a torkát és elcsukló hangon egy -elnézshht-et  sikerült kierőltetnie a száján. A pincér odafordult.
-Szeretnék kérni egy longizland ájsz tít! -mondta bizonytalankodva Hanna.
-Egy Long Island rendel! - mosolygott a pultos.
Amíg a pultos előkészült a koktélhoz, egy elegáns sportzakós férfi jelent meg a teremben. A zakó alatt fehér pólót viselt, lenvászon nadrággal és csokoládébarna loaferrel Alacsony volt, de feltünően sportos. Rövid, barna haja és éles, józan tekintete volt. Szemei smaragdzölden nyilaltak mindenki lelkébe.
A pulthoz ült, két széket kihagyva Hannától. Hanna nem nézett rá. A Facebookot pörgette, aznap sokadjára. 
Hihetetlen, hogy ezek a Pfenner meg a csaja még együtt vannak. Hát a Márk mesélte, hogy a Pfenner állandóan megcsalja a nőt. Az meg vak. Milyen álszent, ahogy együtt pózolnak a nyaraláson! Hanna megérintette a képernyőt, a kép alatti felfelé mutató fehér kéz kék színűre változott. Hüvelykujja felfelé mozdult, a képernyő eszeveszett sebességgel forogni kezdett. Ekkor a férfi hangja megszólalt a pultnál:
-Jó estét! Egy csapolt pilzenit kérek!
Hanna teste összerezzent. Hüvelykujja megállította a képernyőt. Szíve kihagyott egy ütemet, majd óriási dobbanással futásnak eredt. A vér a fejébe tódult, az koponyája hátsó falán lüktetve a szeméig haladt előre. A ujjai egy pillanat alatt jéghideggé váltak, pupillája kitágult, keze reszketni kezdett. Ez a hang! Pontosan tudja, ki ez. De az nem lehet. Mit keres itt? Lassan, óvatosan nézett fel. A férfi a pultnál ült, két kezére támaszkodva kissé előredőlt. Imi volt az, Hanna exe. 10 éve talán, hogy utoljára látta. Akkor is jóképű volt, de az évek során megférfiasodott. Simára borotvált arca, éles arcéle még sármosabbá tették.
Hanna nem mert megszólalni. Csak ült, lefagyva. Ekkor Imi tekintete elindult felé. -Jajj, Úristen! Nézz el, nézz el- mondta egy rémült hang Hanna fejében, de megmozdulni nem tudott. Tekintetük összetalálkozott. Imi szeme elkerekedett, Hanna feje elvörösödött. 
-Mi a picsa?! - csúszott ki Imi száján. A határozottsága kártyavárként dőlt össze, zavartan nézett körül kiutat keresve. -Most mit kell parázni, az régen volt, csak nem haragudhat még mindig-gondolta, nagyot nyelt, visszanyerte magabiztos fellépését. Mély, nyugodt hangon folytatta: -Hanna! Hát te mit keresel itt?
A pultos kitette a kért italokat, majd újra a telefonjába merült.
Beszélgetni kezdtek. Hanna elmondta, hogy amikor szakítottak, Márkkal jött össze. Nagyon boldogok együtt, két éve házasok. Márk remek férfi, nagyon megbízható és nagyon szereti őt. Azt, hogy Márk sosem tudta annyira tűzbe hozni, mint Imi vad kiszámíthatatlansága, nem említette. Elmondta, hogy lediplomázott és egy kórházban dolgozik, pár év múlva akár főnővér is lehet.
Imi is mesélt magáról. Külföldön dolgozik az építőiparban. Segédmunkásként kezdte, majd lassan lépkedve felfelé a ranglétrán, előtt kőművesnek tanult, majd brigádvezető lett, végül két éve saját vállalkozásba kezdett.
-Szerencsére fizikai munkát már csak akkor végzek, ha otthon valami elromlik- mondta.
-Az izmaidból ítélve gyakran elromlik valami-nevetett Hanna, majd szégyenkezve lesütötte a szemét. -Mit csinálok?-gondolta.
Az idő folyóvá változott. A szoba lassan megszűnt körülöttük, a valóságból kiszakadva őrült sebességgel forogtak ketten a végtelen univerzumban. De mégsem. Ők maguk lettek az univerzum. Körülöttük felgyúltak az első csillagok, majd felfúvódtak és szupernova robbanással szerteszóródtak. Feketelyukak keletkeztek, galaxisok jelentek meg és tűntek el. Az idő megszűnt időnek lenni, egybeolvadt a térrel és forgó kavargó Imrévé és Hannává változott. Hanna rég érezte már ennyire jól magát. Felváltva nevettek és keseregtek az élet mulandóságán, az évek rövidségén. Pár pillanat alatt repültek vissza késő tinédzser korukba, ahol újra ők voltak, ők maguk. Nem a nehézségek által kiforgatott, megkeseredett felnőtt, akit számtalan sebhellyel ajándékozott meg az élet, hanem a tökéletes, friss, üde fiatalok, akik épp csak elkészültek. Még le sem jöttek az iskola futószalagjáról. A lehetőségek végtelen tárháza előtt egymásba kapaszkodva álltak és nézték: Ez lesz a világ! Én majd pilóta leszek, te meg orvos! Őrült sebességgel kanyarodva nehezülnek rám a G erők, de a szemem sem rebben majd. Te meg életeket mentesz és professzor leszel a SOTE-n. Nem. A Harvardon!
Az idő gyorsan múlt, a koktélok is egyre-másra fogyatkoztak. Most egy pillanatra elcsendesült minden hang. Mintha megsüketültek volta. Nem hallottak semmit. A csend hajuknál fogva ránotta vissza őket a valóságba. Testük megnyúlt, a tér újra megjelent és egy hotel bárjává változott. Tekintetük találkozott, de olyan erővel láncolódott egymásba, hogy szétválasztani azt már nem lehetett. Szívük megdobbant és már pontosan tudták.
A számlát kifizetve felkeltek és az italoktól és vágytól hipnotizálva, önkívületben sétáltak a liftig. Imi megnyomta a gombot. A lift gombjai jelezték, hogy két emelettel feljebb áll. Lassan ereszkedni kezdett. Nem szóltak egymáshoz. A lift ajtaja kinyílt. Imi nem szólt, de udvarias gesztussal engedte előre Hannát. Mindketten beszálltak, Imi megnyomta a 4-es gombot. A lift ajtaja lassan becsukódott és alattuk a padló megmozdult. Emelkedni kezdtek. Erre a jelre a két egykori szerelmes egyszerre fordult egymás felé. Imre kétoldalról közrefogta Hanna arcát és erőteljes, határozott mozdulattal megcsókolta. Nyelve utat tört magának Hanna ajkai közt, melyek engedelmeskedve a vágynak adták fel végső tartásukat. Imre a falhoz nyomta Hannát. Testük ritmikusan mozgott, telhetetlen, mindent elsöprő kéjjel szorították egymáshoz testüket. Hanna jobb lábát felemelve átrakta az Imre csípőjén. A mozdulatok olyan vadak, olyan hevesek voltak, hogy hol -egymásnak időnként fájdalmat okozva- marrtak, markoltak, haraptak, szívtak, hol ügyetlenül haltak bele a semmibe. A lift remegett a mámortól, acél lemezei reszketve, dübörögve adták hírül kettejük egymásra találását.
A negyedik emeletre megérkezve Hanna válláról félig a karjára csúszott a ruha ujja, haja zilált volt, mellkasa zihált. Imre a kulcslyukat keresve matatott a zárnál, miközben Hanna nyakát csókolta. A kulcs fordult, a pár benyomult a 414-es hotelszobába. Maguk mögött éles csattanással vágódott be a szobaajtó.
Éjfél után 50 perccel egy másik ajtóban is elfordult a kulcs. De ez a kulcs most a szégyentől és a félelemtől csak igen lassan, olyan halkan fordult, hogy csak a zár apró kattanását lehett hallani. Hanna óvatosan nyitotta ki a halkan nyikorgó ajtót. Cipőit már kint levette, így csendesen osont végig a folyosón. Márk az ágyban feküdt, mellette a lemerült laptopja. Félig kitakarózva, lassan szuszogva aludt. Hanna felemelte a takaró egyik sarkát és bemászott az ágyba Márk mellé. Betakarózott, majd lekapcsolta Márk mellett az olvasólámpát.