Még most is szerelem

Ahogy beléptem a kapun, már egészen másként néztem szét, mint azokon a napokon, amikor anyuval jöttünk ide a barátnőjéhez. Most dolgozni érkeztem ebbe a hatalmas, régi épületbe. A szépsége mindig megragadott. A főnökhöz indultam bejelentkezni és felvenni a munkámat. Mivel már ismertük egymást egészen gyerekkoromtól, olyan volt, mintha a lányát fogadta volna. Saját maga kísért a kolléganőimhez, akik nem valami nagy örömmel fogadtak. Ezen én egy kissé elcsodálkoztam, hiszen ketten voltak és a munka meg sok. Na mindegy, gondoltam, majd kialakulnak a dolgok. Felvittek az irodába, ahol ketten fogunk dolgozni egy teljesen más területet átölelő idősebb nővel. Hozzám jöttek a többiek, nekik segítettem a munkájukban. Magyarul én lettem az adminisztrátoruk. Igen élveztem, mert mindig is szerettem segíteni és elvégezni a rám bízott feladatokat.

Ez itt különösen érdekesnek ígérkezett. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy velem korú nő lépett be rajta, hosszú haját fiatalos konytyba viselte. Rámnézett, elnevette magát, bemutatkozott és máris leült mellém. Elmagyarázta, hogy miket kell majd csinálnom és csak szóljak nyugodtan, ő segít ha kell. Azzal máris ott hagyott egy halom munkát azzal, ha nem tudom elolvasni, majd jön és kiigazít. Még szerencse, hogy számítógéppel írom, mert meg is bolondulnék, ha folyton át kellene írni az oldalakat, mint valamikor régen, amikor még csak írógépek voltak. A nap folyamán többen jöttek be ismerkedni, bemutatkozni és máris munkát hozni. A nap végére már majdnem mindkenkit megismertem és láttam, hogy jó csapatba kerültem. Amikor 4 óra után felálltam az asztalom mellől és kimentem a folyosóra, a kedvesem állt velem szemben. Ő nem itt dolgozott, hanem a közelben és meglepetést akart szerezni azzal, hogy értem jött. Boldogan futottam elé és máris indultunk haza. Még nem igazán az otthonunkba, hiszen csak együtt jártunk és mindketten a szüleinkkel laktunk.

Menet közben elmeséltem a napomat és hogy milyen jól éreztem magam az első alkalommal. Nagyon örült neki és elhatároztuk, megünnepeljük a kezdést, így a vacsora után táncolni mentünk. Nagyon szerelmesen fejeztük be a szép napot és mire ágyba kerültem már nem féltem a következő hetektől és hónapoktól. A kedvesem pont olyan férfi volt, akire a nők vágynak. Na nem szépségre, hanem kedvességre, jóságra, családszeretetre és a szülei tiszteletére értve.

Teltek a napok, amikor egy erőteljes kopogás után egy ismereteln férfi lépett a szobámba. A kolléganőm sajnos nem volt ott, csodálkozva nézett rám, majd megkérdezte, én vagyok-e az új dolgozó. Igennel válaszoltam, ekkor kevesen bemutatkozott és rögtön munkával látott el. Amikor kiment, máris hiányzott. Érthetetlen volt számomra mindez, hiszen szeretek és engem is szeretnek. Szorgos munkával teltek a hetek és hónapok, sokat jártunk a párommal szórakozni és sétálgattunk a parton.

Pár hónap után egyre jobban elhatalmasodott rajtam egy teljesen új érzés, amit eddig még sohasem észleltem.
Esténként nem szívesem mentem haza és amikor a párommal találkoztam, örülten ugyan neki, de más járt a fejemben. Azt éreztem, hogy őt akarom férjnek, de valahogy mostanában nem volt olyan sürgős, hogy megbeszéljük a kettőnk további sorsát. Ő is érezhetett valamit rajtam, mert elég sokat hozta szóba a házasságot és az eljegyzést. Ilyenkor nagyon halgatag lettem és csak hümmögtem. Egyik este, miközben éppen sétáltunk egy szép csendes helyen, megkérdezte, hogy mikor szeretnék hozzámenni és mikorra óhajtom az eljegyzést. Kissé meglepődtem, mert teljesen máshol jártak a gondolataim. Nem is válaszoltam azonnal, csak egy rövid szünet után. Addigra már nagyon furcsán nézett rám és megállt. Óvatosan megsimogatott, megcsókolt és ismét megkérdezett.
- Kedves, az eljegyzésünknek nem lenne még itt az ideje? Már egy éve járunk együtt és még csak szóba sem hoztuk idáig. Hozzám jönnél feleségül?

Csak néztem rá, a csókja kissé megzavart, azt nem mondanám, hogy felkavart, de jól esett. Ráemeltem a szememet, és úgy mondtam. - Ha még várunk, az nem baj ugye? Döbbenten nézett vissza és kérdezett. -Történt valami? - Megráztam a fejem, de nem mertem ránézni. Azt nem mondhattam, hogy én olyan , de olyan szerelmes vagyok egy másik férfiba, aki még csak rám sem néz és észre sem vesz. Gyorsan válaszolnom kellett, hiszen tisztában voltam vele, hogy igenis ő kell nekem, mint férj, csak ez az új érzés nagyon erős és várni kell, míg elmúlik, vagy csendesedik. - Nem, nincs semmi baj, csak valahogy hirtelen jött a kérdés és még nem készültem fel rá. -

Hozzábújtam, hogy megnyugtassam, de közbe a másik volt előttem. Ezek után tovább mentünk és amikor hazaértem, az ágyban végiggondoltam az este történteket és mindent ami eddig fontos volt nekem. Sajnos soha nem voltam képes egy komoly kapcsolatra addig, míg a páromat meg nem ismertem. Szerettem volna már az első percekben hozzámenni és éreztem, hogy ő is így érez. Most azonban bajba került minden. A csendes boldogságunk és a kimondatlanul is természetesnek tarott eljövendő esküvőnk. A szüleim nagyon szerették őt, sőt a család minden tagja ragaszkodott hozzá, mondván ez egy rendes gyerek.Több hölgytagja a familiánknak azzal bíztatott, hogy igen jó férj lesz belőle. Én ezzel tisztában voltam már az első hetekben és örültem a róla kialakult jó véleményeknek.

Mindig nagyon boldogan vittem magammal és láttam, hogy ő is örül, ha felkerestük a rokonait és barátait. Olyan büszkén feszített velem és mellettem, látszott rajta, boldog velem. Eddig én is így éreztem. Most azonban megdőlni látszott mindez a szép és jó dolog. Az a férfi, az a másik ember, az nem hagyott nyugodni. A szemei, azok a gyönyörű mosolygó szemek, a kedves mosolya, csodás alakja és járása, mind előttem van, ahányszor becsukom a szemem és rá gondolok. Ha bejön a szobámba és dolgozni kezd velem, a gyomrom vitustáncot jár, a szívem úgy kalapál. hogy mindig attól félek, meghallja. Még ránézni sem merek, csak meredek előre a munkámra és közben hallgatom csodás zengő hangját. Minden alkalommal nevetve jön be, kedveskedik egy pár szóval, kérdezi a hogylétemet, majd amint a munkát befejezzük feláll és elköszön.

Soha egy szóval nem bántott meg, nem úgy, mint némelyik kolléga. A nyár elején van a névnapom, vittem be sok finomságot, hogy legyen mivel megkínálni a köszöntőket. Ő is bejött, hozott egy szál virágot, és a többiek előtt odahajolt és megpuszilt. Én attól az érzéstől majdnem elájultam. A szívem ki akart ugrani a helyéről, és ha nem ölel át éppen, bizony elesek. kérdőn nézett rám, majd leült, fogyasztott, megdícsérte amit hoztam és készítettem, majd egy kis beszélgetés után, amit a többiekkel folytatott, elment. Másnap korán reggel jöttem be, mert gondolkozni akartam és az itteni csend jótékony hatását ki szerettem volna használni.

A szokásos időben nyílt az ajtó, és Ő jött be. Most nem mosolygott, csak odalépett hozzám, megfogta a kezemet és kihúzott az asztal mögül. Amikor előtte álltam felemelte a fejemet, belenézett a szemembe, majd finoman megsimította az arcomat, és megtette amit olyan nagyon vártam, átölelt és hosszan tartott így, magához szorítva. Éreztem a szíve gyors dobogását és azt, hogy ő is szenved, mint én. Kicsit eltolt magától, majd megint meglemelte az államat, és amikor a szememben olyat látot,t amit akart, óvatosan, nagyon lassan és finoman, végtelenül puha szájjal megcsókolta ajkam szélét, majd körbejárta mindenhol és amikor már látszott, hogy ő sem bírja tovább, hatalmasat ölelt rajtam, és úgy csókolt meg, ahogy eddig még senki.

Percek telhettek el, mire mindketten magunkhoz tértünk. Még egyszer megsimogatott, egy aprót csókolt ismét a számon, majd kiment szó nélkül. Ettől kezdve már nem tudtam mit tegyek. Néha a munkába menekültem és ha szükség volt rá, bent maradtam. Attól a naptól szinte alig jött be hozzám, sőt hallottam, hogy szabadságra ment. Amikor ősszel ismét találkoztunk, csak néztünk egymásra, de nem szóltunk. Egy szép szeptemberi napon bejött elköszönni, mert a munkahely egy másik részébe helyezték át.
- Nagyon keveset és ritkán fogunk találkozni ezután. - Az utolsó szót külön jól megnyomta. Rámnézett, kezet nyújtottam, ő finoman elvette, ajkához emelte és olyan, de olyan csókot adott rá, hogy attól is majdnem elaléltam, de a mennyekben éreztem magam. Amikor kiment, lerogytam az asztalom mellé és elhatároztam, addig nem megyek férjhez, míg olyan emberrel nem találkozom, aki ennyire el tud varázsolni és az érintésével is el tud röpíteni a csillagokba.