Amikor a barátom megkért, hogy fojtogassam, éppen lovagoltam rajta a szobájában. Aznap kihagytuk az egyetemen az előadásokat, és úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, és inkább az ágyban töltjük el az időt. Sohasem szerettem igazán felül lenni, de ő imádta. Amikor megkérdezte, hogy fojtanám-e egy kicsit, haboztam.
–Mit értesz azon, hogy fojtogassalak?
-Tedd a kezem a nyakam köré és nyomd!
-Viccelsz?
-Nem szerelem! Nem arról van szó, hogy ténylegesen árts nekem! Hallottál már arról, hogy ha szex közben elvágod a levegőt, az erősebb orgazmushoz vezet?
-Ez igaz?
Lehajoltam, magamban tartva őt. Bár az első kérése óta nem mozdultam, még mindig kőkemény volt bennem.
–Próbáljuk meg, és elmesélem!
Kezeimet a nyaka köré fontam és finoman lefelé nyomtam, miközben újra elkezdtem lovagolni a farkán. Határozottan megragadta a csuklómat, és még jobban lehúzta a nyakára.
–Erősebben! Tudod ezt jobban is! – mondta nekem.
Nem tudtam rávenni magam, hogy teljesen elszorítsam a nyakát, de pusztán a nyomás növelésével éreztem, hogy az elélvezés határára kerül. Néhány másodperccel később belém spriccelt, és kezeivel erősen tartotta a nyakán az enyémet.
– Jobb volt, mint máskor? – kérdeztem izgatottan.
-Igen! Ó, Istenem, sokkal… szeretnéd kipróbálni?
A kíváncsiság kezdett teret hódítani a gondolataimban, de ezzel együtt jött az a felismerés is, hogy én nem élveztem el, és a farka az óvszerben már puhává vált.
-Hogyan? - érdeklődtem, és hagytam, hogy kicsússzon belőlem, miközben lemondóan rámutattam arra, ami pillanatokkal ezelőtt bennem volt.
– Gyere velem! – mondta.
Felállt az ágyról, és a kezemnél fogva a falhoz vezetett. Ezután határozottan a nyakam köré tette a kezét, és elkezdett felfelé húzni. Éreztem a torkomon a nyomást, ahogy a súlyom lefelé húzott. Csak a lábujjaim érték a földet, ahogy egyre jobban húzott felfelé. A másik kezével a puncimhoz nyúlt. Két ujját becsúsztatta, hüvelykujjával pedig a csiklómat simogatta. Elég jól ismert ahhoz, hogy tudja ez a módja annak, hogy gyönyört okozzon.
Ahogy közeledett az orgazmusom, azt mondtam magamban: „Most végezni tudna velem!”. Nem fulladtam teljesen, csak nehezen kaptam levegőt, de ez is elég volt ahhoz, hogy nedvem kispricceljen, amikor elmentem. Amikor egyszerre engedte el a puncimat és a nyakamat, lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem.
A fejem közvetlenül a farka alatt volt, miközben lecsúsztatta a spermával teli óvszert. Ahogy elégedett pillantással figyelt engem felülről a földön ülve, a farkát pedig néhány centire tartotta az arcomtól, olyan behódolónak éreztem magam, mint még soha. És elkezdtem többre vágyni.
A következő néhány hétben bevezettünk valamiféle behódolási játékot a szexuális életünkbe, amíg végül nem tudtunk úgy dugni, hogy ne fojtogassuk egymást, vagy ne kérjem meg, hogy fenyegessen valamilyen módon. Közben a szabadidőmben egyre többet böngésztem az internetet: 3d grafikus művészek az enyémnél sokkal kidolgozottabb fantáziákat reprodukáltak, és napról napra fedeztem fel valami erőszakosabbat, keményebbet és izgatóbbat. Elkezdtem kérni a barátomat, hogy fojtogasson párnákkal, vagy a harisnyámmal. Dugjon, amíg ájultnak vagy élettelennek tettem magam, vagy húzzon egy műanyag zacskót a fejemre, pillanatokkal azelőtt, hogy elélvezne, és csak azután vegye le, hogy elment.
Egyik este, amikor együtt fürödtem, szerettem volna még tovább kísérletezni. Nemrég láttam egy víz-tortúra klipet egy weboldalon, és ki akartam próbálni. Kiürítettük a kádat és lefeküdtem benne, majd az arcomra tettem egy törülközőt és utasítottam, hogy fröcsköljön rám a zuhannyal. Az arcom fedése miatt egyetlen használható érzékszervem a fülem maradt: de semmi sem készített fel az élményre. Már az első pillanatban fulladni kezdtem: amint átázott a törölköző, minden lélegzetvételi kísérlettel egyre több vizet nyeltem le.
Pár másodperc múlva megpróbáltam a törülközőért nyúlni, hogy eltávolítsam, de ő felkészült rá, és lefogta a kezeimet. Kis idő múlva elengedett, hagyva, hogy köhögjek, és tekergőzzek a fürdőkádban. Csodálatos érzés volt! Amíg magamhoz tértem abból a néhány másodperces kínzásból, ő a fürdőkád mellett pisilt.
-Jó, hogy nem pisiltél a törölközőre! – vicceltem.
Ez elég volt ahhoz, hogy gyorsan felém forduljon, és befejezze a hólyagja kiürítését az arcomon. Ösztönösen az állam alá tettem a kezem, ahelyett, hogy védtem volna az arcomat… és ő tudomásul vette.
A vanília-szex nagyon gyorsan kikerült a képből. Eljött a nyár, és néhány napra elmentünk a családja tengerparti házába, ami egy nagy, de meglehetősen félreeső telken állt. Egyik este úgy éreztem, hogy többet kell felfedeznem, és közvetlenül feltettem neki egy nagy kérdést:
– Mit tennél, ha tényleg végezni akarnál velem?
-Azt hiszem, legszívesebben fellógatnálak egy akasztófára.
– Nem drágám, úgy értem, hogy ha tényleg csinálnánk. Itt és most. De nincs akasztófánk. Hogyan csinálnád?
-Felakaszthatnálak a kertben, egy faágra és felhúzhatnálak.
– Van itt kötél? – kérdeztem valami kemény szerepjátékra számítva.
A sok fullasztás ellenére egy városi lakásban nincs sok hely, ahol ténylegesen elvégezhető a megfelelő akasztás. De ő és én láttunk videókat emberekről, akik ezt csinálták garázsokban vagy pincékben, és nagyon izgatónak találtuk.
-Menjünk a fészerbe, és nézzük meg, mit tartanak ott a szüleim! – válaszolta.
A fészer elég kicsi volt és tele volt tömve mindenféle holmival, így csak egyikünk tudott bemenni: kint vártam, és bedugtam a fejemet. Nem volt szerencsénk: egy kis kötéldarab volt a legjobb, amit találtunk.
-Oké, úgy tűnik nem akaszthatsz fel. Kreatívnak kell lenned, ha meg akarsz ölni. Más módszer? – kérdeztem a nadrágja elejét dörzsölve.
Keresgélt még egy kicsit, de a dolgok, amiket kitaláltunk, mind túl sok volt a szerepjátékunkhoz: láncfűrész, egy palack benzin, különféle kalapácsok és kerti szerszámok, amelyek alkalmatlannak tűntek a szép, tiszta, erotikus, snuff számára.
A gondolat, hogy keresünk egy megfelelő eszközt az életem kioltására, annyira felizgatott, hogy alig bírtam egy helyben állni. A forró nyári éjszaka ellenére fáztam, mert megborzongtam a várakozástól. A könnyű nyári ruha viselése nem segített. Azután felkiáltottam: kutassuk át a konyhát! És visszaloholtam a házba.
Amikor a barátom utolért, én már kinyitottam a konyhai fiókot és elővettem egy nagy húskést. Mosolyogva lépett be az ajtón, én pedig két kézzel nyújtottam neki a kést, mintha egy emberáldozati rituáléban lennénk. Nem vesztegette az időt. Fogta a kést és gyorsan magához rántott. A nadrágját feszítő farkát a fenekemhez nyomta, a hajamat pedig hátrahúzta, szabaddá téve a nyakam.
Aztán finoman végighúzta a pengét jobbról balra a nyakamon, miközben éreztem, hogy a térdem elgyengül az izgalomtól.
– Ne itt, szerelmem! Túl nagy rendetlenséget okoznék! Menjünk újra a szabadba! -mondtam.
Kéz a kézben sétáltunk az éjszakai égbolt alatt, és visszamentünk a fészer közelébe. Fogott egy vödröt és letette a földre.
– Térdelj le előtte! – parancsolta.
Bólintottam, és engedelmeskedtem. Felemeltem a könnyű ruhámat, hogy ne koszolódjon be a térdemnél.
Mögém lépett, a farkát elővette a nadrágból és a tarkómnak nyomta. Megfordultam, hogy szopjam, de megragadta a hajamat és a vödör felé lökött. Négykézlábra álltam. A nyakam a vödör fölött volt, a hajamat pedig felülről húzta a párom, így a nyakam teljesen kinyújtva maradt.
-Most el fogom vágni a torkod, szerelmem! Kérlek, próbálj meg a vödörbe vérezni, amennyire csak tudsz! – mondta.
-Rendben szerelmem! Megpróbálok! – válaszoltam elragadtatva.
A ruhám a hasamra csúszott, a fenekem pedig teljesen ki volt téve a nyári szellőnek. Úgy éreztem, mintha a nedves puncim megfagyna a szélben. Még mindig rajtam volt a fürdőruhám a parton töltött nap után és a világos bőröm egy kicsit leégett.
Láttam, ahogy a lábai a vödör oldalához mozdulnak, ahogy a lehető legjobb pozícióba került, hogy tiszta munkát végezzen. Azután megéreztem a fájdalom világító szikráját a nyakam jobb oldalán, majdnem a fülem alatt. A fájdalom gyorsan elviselhetetlenné vált, és megpróbáltam felállni, de a hátam a szerelmem ágyékához ütődött, és éreztem, hogy a keze ismét négykézlábra lök. Amikor sikoltani próbáltam, egy vérbuborék csorgott ki a számból, miközben éreztem, hogy a kés megáll a bal fülem alatt.
Abban a pillanatban eszembe jutott a vödör. Lenéztem, és próbáltam minél jobban bele vérezni. A vérem belepte a szerelmem kezét, lábát és lábfejét, ahogy újra késztetést éreztem, hogy levegőt vegyek. Csakúgy, mint korábban a fürdőkádban, valahányszor belélegeztem, folyadék ment a tüdőmbe, és levegőt szorított ki. Ezúttal azonban forró és sűrű folyadék volt. Vér. Egyszerre fulladtam és véreztem, amikor a földre rogytam a vödör mellett. A látásom kezdett homályosodni, és rémülten és elbizonytalanodva néztem a szerelmemre. Kielégítette magát, és az arcomra élvezett, miközben egyre jobban belefulladtam a vérembe. Minden elsötétült, és a hideg szellő még mindig a testemen áramlott. Az utolsó meleg érzés az volt, hogy egy másik folyadék fröccsen az arcomra és a mellemre, de elmúltam, mielőtt teljesen felfogtam volna, hogy mi az.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-03
|
Novella
A lélekbúvár, egy "mivan, ha" feltevést tesz fel. Mi történne velünk, ha tanulnánk a hibáinkból?...
2024-11-24
|
Novella
Egy balulsikerült kapcsolatfelvétel elgondolkodtató története.
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Fejük egyre közelebb került egymáshoz. Az angyal név szerint Cerbeusz kezét Zita arcára tette és megcsókolta a lányt. Csókjuk tiszta volt, fölemelő és szenvedélyes. Érezni lehetett benne a szerelmet. Gyengéden csókolták egymást...
Előrenyúlt megragadta a lány karjait. A fiatal lány úgy megijedt, hogy majdnem felsikoltott, de ekkor a férfi a másik kezét arcán végigsimítva előre csúsztatta és apró arcát megmarkolva befogta a lány száját. Egy határozott mozdulattal berántotta a bokorba. A lány szoknyája kicsit lecsúszott és érezte, hogy...
Hozzászólások