Hármasban

Hárman ülünk a szobában. A dohányzóasztalon lévő laptopból valami rockzene szól, de nem is különösebben figyel rá egyikünk sem. Kedélyesen beszélgetünk, miközben a bor is fogy jócskán. Csakúgy röpködnek a hülyébbnél hülyébb poénok, amiket csak ittasan talál viccesnek az ember. De jól is van ez így. Nem gondolni semmire, csak röhögni bele a világba valamin, ami éppen csak minimálisan, vagy még annyira sem vicces. Az elmúlt fél évben csak ezekért az estékért éltem jóformán. Amikor a srácokkal hülyülhetek és alkoholmámorban úszva elfelejthetem, milyen vacak dolog is az élet. Ilyenkor azonban igyekszem nem is gondolni ilyesmikre. Azonban ezek az összejövetelek már nem ugyanazok, mint voltak alig néhány hónapja, bárhogy is igyekszem fenntartani a látszatot. És ezt nemcsak én tudom ebben a szobában.
 
Leteszem egy kicsit a félig kiürített poharamat az asztalra és hátradőlök a kanapén. Érzem a barátom karját a hátam mögött. Kihasználva a lehetőséget kicsit magához is húz, én pedig hagyom magam. Furcsa ez a helyzet még nekem igazából. Életem eddigi húsz éve alatt nem volt még valódi kapcsolatom, még ha ez a mai világban kicsit furcsának is hathat, amikor a legtöbb lány tizenhat éves kora körül kezdi a fiúzást. De hát mi voltam én tizenhat éves koromban! Ültem otthon minden este, számítógépes játékokat játszottam és meséket néztem. Nem mintha szégyellném, de kétségtelen, hogy még csak fel sem merült bennem a pasizás gondolata. Igényem se volt rá. Bár szerintem nem maradtam le semmiről azért, mert például pár évvel később vesztettem el a szüzességemet, mint az átlag. Akárhogy is, a lényeg, hogy ez a dolog még igencsak új nekem ezzel a fiúval, nevezzük az egyszerűség kedvéért Daninak. Nem régen kezdődött a kapcsolatunk, az ismertségünk viszont már visszatekintett néhány évre. Együtt kezdtük az egyetemet és igazából elég sokat lógtunk együtt, különösen az utóbbi időben. Tulajdonképpen, elég zárkózott ember lévén, aligha találtam volna barátokat, haverokat, ismerősöket, vagy bármi ilyesminek nevezhető egyéneket nélküle. Ő vezetett be a társaságába és ha szükségem volt rá, akkor szinte mindig mellettem állt, ezért pedig nem tudtam neki elég hálás lenni. Ritkán találkozni olyan jó emberrel, mint ő. Áradt belőle ugyan valami flegmatikusság, de én még irigyeltem is valahol az élethez való ilyetén hozzáállását. Egyébként is, hihetetlenül kedves, ami az alaptermészetét illeti és egyszerűen jó. Igen, jó ember. Mindig is úgy gondoltam, egyszerűen nem lehet meghatározni, hogy ki jó és rossz ember, mert ezek annyira szubjektív fogalmak. De ő egyszerűen jó volt. Nem tökéletes természetesen, végtére is csak ember, de egyszerűen jó. A társaságában mindig megnyugodtam és biztonságban éreztem magam, talán azért, mert mindig éreztem, hogy figyel rám. Viszont elég félénknek bizonyult, alighanem ezért is tartott ilyen sokáig, hogy összejöjjünk. De talán így volt a legjobb, mert volt időnk megismerni egymást és annak tudatában dönthettünk arról, hogy akarjuk a másikat, hogy tudtuk, milyen ember is ő. Legalább nem vettünk zsákbamacskát. Én legalábbis biztosan nem. Ami viszont őt illeti… 
 
Ráemelem a tekintetemet, ahogy átkarol. Ő visszanéz rám melegséget sugárzó, sötétbarna szemeivel. Ilyenkor mindig elfog a bűntudat. Mosolyog és én visszamosolygok rá. Ha tudná, micsoda kígyóra mosolyog pedig… Előrehajol és egy futó, kedves csókot lehel a számra, amit szintén viszonzok, majd elfordítom a fejemet. Érzem, ahogy egy gyengéd puszit ad az arcomra is, de már kevésbé figyelek rá, tekintetem ugyanis ekkor már egy örökké megfejthetetlen, mégis valahol vonzó, kék szempárba kapcsolódik. Csak ül ott, alig néhány méterre tőlünk a kanapén és néz. Fogalmam sincs, mire gondolhat ilyenkor. Ha már itt tartunk, általában nem tudok rájönni, mi járhat a fejében. Mi lehet a szavai, a tekintete mögött? Mit érezhet, mit gondolhat? Pedig nem ostoba, egyáltalán nem, így bizonyosan érzi a helyzet súlyát. Tomit Dani hozta el már lassan egy éve egy bulimra, ami igazából soha nem is kezdődött el, mert végül csak hármasban iszogattunk egész este. Mégse panaszkodhatok, elég jól éreztem magam a társaságukban, még Tomit is igencsak megkedveltem. Intelligens és rendes srácnak gondoltam. Abban nem is tévedtem, hogy van a srácnak sütnivalója, mert van neki, talán túl sok is. Igazság szerint a társaságban gyakran éreztem magamat borzalmasan butának, vagy legalábbis tájékozatlannak. Úgy tűnt, egyszerűen nincs az a téma, amihez ő ne tudna hozzászólni. Ami viszont zavart Tomiban, az az önteltsége volt. Okos volt és ezt tudta is magáról. Egyébként politológiát tanul és meg kell hagyni, szerintem simán megvan minden képessége ahhoz, hogy esetleg ő legyen a következő miniszterelnök, ha úgy akarja. Mert hogy nála soha nem lehet tudni, mit forgat a fejében. Éppen ezért tűnik nekem kicsit veszélyesnek. Intelligens, ravasz és magabiztos. Veszélyes kombináció, nagyon is az, főleg, hogy ehhez még egy aránylag megnyerő külső is párosul. Nem volt halálosan jóképű, de azért mégis volt benne valami vonzó. Elsőre fel se tűnt és talán jobb lett volna, ha ez így is marad. Tulajdonképpen Tomi öntelt és számító, akárhonnan nézzük. Én mégis kedvelem valahol. Most is, ahogy beszél, mondjon bármit is. Még ha nem is érdekel, a hangszíne, az az enyhén rekedtes rezonancia a hangjában, egészen lenyűgöz…
 
Legszívesebben szembeköpném magamat, amiért a barátom mellett, hozzásimulva, az ő kezét szorongatva ilyeneket gondolok erről a srácról, aki ráadásul az egyik legközelebbi barátja. Hol van itt a jó erkölcs? És miért csak engem zavar ez? Egyáltalán, hogy mehettem bele ebbe az idióta szituációba? Miért lett ez így? Én ezt egyáltalán nem akartam így! De… hogyan is kezdődött ez az egész egyáltalán?
 
A születésnapom volt, télvégi nap. Hideg még, de már nem fagyos. Ebben az évben nem akartam nagy felhajtást csapni a dolog körül, nem akartam hatalmas házi bulit, vagy bármi ilyesmit, de azért szerettem volna megünnepelni magamat valami laza kis sörözéssel. Végül is a szülinapomról volt szó és én szerettem volna jól érezni magamat, ami szerintem egy teljesen normális igény. És a legjobban az ilyen sörözéseken éreztem magamat, a srácokkal. Ide sem akartam nagy tömeget, már csak azért sem, mert sok embert nehéz összehozni, a szervezéssel meg nem nagyon akartam bajlódni. Nem is vittem túlzásba, igazából csak a barátomnak szóltam arról, hogy mit is szeretnék és megkértem, hogy hívja nekem össze a népeket, mert ez neki egyszerűbb, lévén én a legtöbbjüknek nem tudtam az elérhetőségét. Igaz, csak azt kértem tőle, hogy olyan embereket hívjon, akiket ismerek, mert idegenekkel köztudottan nehezen oldódok föl. Csak ahhoz ragaszkodtam, hogy Tomi és egy másik srác mindenképp legyen ott, mert őket különösen kedveltem a társaságból. Aztán végül is meglepően sokan, velem együtt nyolcan gyűltünk össze az egyik belvárosi kocsmában, ahol aránylag elfogadható árban volt a sör. A hangulat jó volt, a srácok szokásukhoz híven ontották magukból az idióta poénjaikat, amik azonban az alkohol fogyásával egyenesen arányosan hatottak egyre viccesebbnek számomra. Szerencsére a fociról és a politikáról, két általuk igencsak kedvelt témáról, amik azonban tőlem elég távol álltak, nemigen ejtettek szót. Pedig Tomi nehezen szokta megállni politizálás nélkül. Tulajdonképpen nem is emlékszem olyan esetre, mikor ne tett volna említést valamilyen aktuális politikai kérdésről. Nem mintha ez az este teljesen kivételes lett volna normál esetben, ha nem vetem ezt föl neki még érkezéskor. Mármint én Danival és vele együtt jöttem a kocsmához és természetesen szokásukhoz híven a fiúknak még feltétlen el kellett szívnia egy cigit, mielőtt bementünk volna. Komolyan, úgy füstöltek állandóan, mint egy gyárkémény. Nem mintha zavart volna, már megszoktam. Mikor Dani arrébb ment, hogy a kukánál elnyomja a saját csikkét, odaszóltam Tominak:
 
- Megtennéd, hogy ma este nem politizálsz? Csak mert zavar, hogy nem igazán tudok hozzászólni a dologhoz és hát csak az én szülinapom van, szóval érted… Bár nem hiszem, hogy meg bírnád állni…
 
- Már miért ne bírnám? – nézett rám érdeklődve.
 
- Csak mert nem. Sose bírod. Egy sörben is fogadnék akár, hogy nem bírod ki – provokáltam kicsit.
 
- Akkor fogadjunk. De mennyi időről is lenne szó pontosan?
 
- Hát ma este. Ha kibírod, legközelebb megadom a sört, ígérem – válaszoltam rögtön.
 
- Egész este? Elég igazságtalannak tűnik.
 
- Szóval elismered, hogy nem bírod? – kérdeztem vigyorogva.
 
- Rendben. Legyen. Áll az alku. De ha más hozza fel a témát, az nem számít. – Sejtettem, hogy nem bír veszíteni. Szélesen mosolyogva bólintottam rá a feltételekre. Ezt követően bementünk és elég hosszú ideig tényleg nem is hozta fel a témát. Néhány kör után azonban szemlátomást megfeledkezett a „feladatról”. Azonban elég volt egyetlen kérdést feldobnia, egyből lecsaptam rá. Nem szóltam semmit, csak jól hallhatóan megköszörültem a torkomat és sokatmondóan néztem rá. – Mi van? Basszus… ezt bebuktam, igaz? – Idő kellett, míg kapcsolt, de hamar eszébe jutott a mi kis egyezségünk. Elégedetten bólogattam csak.
 
- Mi az? – nézett értetlenül Dani.
 
- Tudod, volt egy fogadásom vele. Azt mondta, kibírja, hogy ne politizáljon ma este – adtam meg a magyarázatot, mire a barátom elnevette magát. Alighanem elég jól ismerte Tomit ahhoz, hogy tudja, micsoda lehetetlen küldetésre vállalkozott a haverja ezzel.
 
- Most kéred? – vetette közbe Tomi kelletlenül. Szemlátomást rosszul érintette, hogy veszített.
 
- Aha. Úgyis pont most fogyott el a söröm – válaszoltam, vetve egy pillantást az előttem lévő üres pohárra.
 
- Hoznál nekem is egyet, ha úgyis arra mész? – kérdezte az egyik srác, Tomi felé nyújtva a sör árát.
 
- Ja, jó lenne nekem is, de… el tudod hozni? – szólt közbe egy másik is, a tárcájában kutakodva a kellő pénzmennyiség után.
 
- Eljönnél velem? Akkor meg lehetne oldani – nézett rám Tomi.
 
- Persze, miért is ne? – mondtam erre. Végtére is igazán megtehetek ennyit, ha már így megszégyenült, gondoltam. Feltápászkodtam a helyemről és elindultam vele az asztalok között. – Remélem, nem veszed rossz néven ezt a dolgot – vetettem oda neki, miközben átvágtunk a kocsmán, mivel a pulttól elég messze ült le a társaságunk.
 
- Miért venném? Én belementem és te nyertél – válaszolta közömbös hangon, amiből szokás szerint semmit nem tudtam kiolvasni.
 
- Nem sűrűn veszítesz el ilyen fogadásokat, igaz? De hát tudom én a gyenge pontodat – jegyeztem meg kissé gúnyosan, de azért mosolyogva, ami reményem szerint tompította a dolog élét. Nem akartam bántani végtére is, csak provokálni kicsit.
  
- Igen? – felvonta a szemöldökét. Ekkora már majdnem elértük a pultot, éppen a vécék felé nyíló sötét folyosó mellett haladtunk el. Amit ezután tett, nagyon váratlanul ért. Gyorsan mozdult. Csak azt éreztem, hogy megragad és magával ránt a mosdó felé vezető folyosó irányába. Mire észbe kaptam, nekinyomott a folyosó falának és a falnak nyomott a kezével, valamint a saját testével zárta el előlem a menekülés útját, úgy nézett rám egészen közelről. – És szerinted én nem tudom a tiédet? – tekintete mélyen az enyémbe fúródott, arca csak centikre volt.
 
- Mit csinálsz? Hagyd ezt abba! Ez… nagyon mocsok dolog tőled, tudod? – kiabáltam, de nem mozdultam. Féltem. Mindig is féltem tőle. De nem úgy, mintha attól tartanék, hogy fizikailag bántana, vagy valami. Már nagyon régóta vonzódtam hozzá, ha őszinte akarok lenni. Nagyon intenzív szexuális vágyat éreztem iránta, még ha tudtam is, hogy ez egyáltalán nem helyes és nem is hasznos nekem semmilyen szinten. Sajnos mindig is vonzottak a hozzá hasonló öntudatos, határozott alakok és külsőre is eléggé közel volt a zsáneremhez a vékony, magas testalkatával, a szőke hajával és a világoskék szemeivel. A szakálla ugyan zavart kicsit, de ha az arcomon éreztem, mikor puszit adtam neki üdvözléskor, valójában egész kellemes volt. Na meg ott volt az az incidens, ami egy házi bulin történt még az év elején, mikor még Danival is csak haverok voltunk. Kár szépíteni, elég sokat ittunk és kicsit egymásba gabalyodtunk Tomival. Persze nem kell semmi komolyra gondolni, csak egy kis smacizás meg ölelkezés volt, de arra épp elég, hogy az én tapasztalatlan fejemet megzavarja és hogy rájöjjek, vonzódom hozzá. Ami azt illeti, ő később tagadta, hogy bármire emlékezne a dologból, állítása szerint túl sokat ivott. Én meg totál lebőgtem előtte, mikor utaltam arra, mi is volt. Legalábbis így éreztem. Tökéletesen tudtam, hogy most erre a dologra céloz. És ez nagyon nem volt szép tőle. Hogy miért nem löktem el? Egyszerűen féltem hozzáérni. Jobban mondva magamtól féltem igazából. Féltem, hogy felébred bennem valamilyen vágy. Így viszont nem tudtam megakadályozni abban, hogy előrehajoljon és a száját az enyémre tapassza. Gyakorlatilag ösztönösen csókoltam vissza, mikor ízlelgetni kezdte az ajkaimat, noha a fejemben végig ott zakatolt, hogy butaságot csinálok. Mindezen felül elég erkölcstelen is. A pasid egyik legjobb haverjával smárolni szerintem abszolút beleillik ebbe a kategóriába. Ráadásul nem is értettem, miért csinálja. Talán csak meg akar alázni? Mikor beszéltem arról a házibulis esetről neki és ő tagadta, hogy bármire is emlékezne, úgy tűnt, még valahol szórakoztatja is, hogy kellemetlen helyzetbe hozhat, szóval akár még azt is el tudtam róla képzelni, hogy utána ellép tőlem és gúnyosan rám mosolyog. Semmit sem tudtam leolvasni az érzéseiről vagy a mélyebb gondolatairól soha, jól leplezte őket, fogalmam sem volt, mire számíthatok tőle. Minden észérv azt súgta, állítsam le, valami miatt mégsem voltam rá képes. Mikor pedig a nyelvét is áttolta a számba, többé már nem bírtam gondolkodni. Viszonoztam a csókját. Éreztem, ahogy a testével gyakorlatilag teljesen a falhoz présel, kezei pedig az oldalamon járnak fel-le. Karjaimat a nyaka köré fontam és a hajába túrtam. Meg kell vallanom, a barátom nagyon rendes srác, az viszont picit mindig is zavart benne, hogy a feje tetején enyhén kopaszodott. Ezt persze sosem említettem neki, a hajához viszont nem igazán nyúltam emiatt, bár alapjáraton nagyon szeretek a fiúk hajában turkálni, már amennyiben kellően ápoltak. Hiába tudtam, hogy hibás, sőt bizonyos szempontból egyenesen bűnös, amit teszek, szenvedélyesen csókoltam Tomi száját. Egy idő után azonban megszakította a csókot és lejjebb, a nyakamat kezdte puszilgatni. 
 
– Ezt nem szabadna… hagyd abba… miért csinálod ezt…? – A szám teljesen ki volt száradva, így suttogásnál alig valamivel volt hangosabb a hangom, ő azonban biztosan hallotta, de mivel csak a szavaimmal tiltakoztam, egyébként továbbra is átkaroltam a nyakát, aligha voltam komolyan vehető. Ő is gyakorlatilag elengedte a szavaimat a füle mellett. Ismét a számat kereste az övével és vadul megcsókolta. A nyelveink egymást keresték és meg is találták igen hamar. Hihetetlenül jól csókolt ezt el kellett ismernem. Az eszemmel tudtam, abba kellene hagynom ezt a dolgot vele, már így is túl messzire mentem, ráadásul olyan arcátlan módon, hogy a barátom a kocsma másik végében ül és tulajdonképpen bármelyik pillanatban utánunk jöhetne és rajtakaphatna minket. Lényem másik fele viszont azt kívánta, hogy soha ne érjen véget ez a csók, mert annyira jól esett. Közben Tomi keze a combomon és az oldalamon siklott végig többször, ami csak fokozta a jól eső érzést. Éreztem, hogy a tudatom egyre jobban elhomályosul és egyre jobban begerjedek a csókjától és az érintéseitől. Nem értettem, mi készteti arra, hogy ez tegye velem, de már nem is érdekelt annyira. Egyre kevésbé tudtam gondolkodni. Persze azért volt lelkiismeretem és a helyzet súlyával is tisztában voltam. A vágy azonban úgy tűnt, maga alá gyűr. És ha így haladunk, akkor nemcsak a vágy… de könyörgöm, egy kocsmában voltunk, egy közösségi területen, ahol ráadásul a pasim, az ő legjobb haverja is ott volt, több más közös haverunk társaságában. Csak idő kérdése, hogy valaki utánunk jöjjön és akkor már kész is a balhé. Pedig én nem akartam fájdalmat okozni a barátomnak. Ennyit még így is felfogtam. Összeszedtem minden erőmet és a vállára téve kezeimet, kicsit sikerült eltolnom magamtól Tomit. – Mégis mi a fenét csinálsz? És ha valaki meglát? – mélyen a szemébe nézve beszéltem hozzá, hogy értse, komolyan gondolom, amit mondok. Hiba volt. Tekintetében valósággal elvesztem. Mindig is vonzott az az intelligens, mindazonáltal megfejthetetlen kék szempár. Csak nézett rám pár másodpercig, majd ismét megcsókolt, én pedig, őrület, de viszonoztam. Mintha nem is én lettem volna. Egyszerűen képtelen voltam kontrollálni a cselekedeteimet. Túlságosan jó érzéseket váltott ki belőlem az a csók ahhoz, hogy képes legyek leállítani. Éreztem, ahogy arcomra lehelt apró puszikat. A szakálla kicsit csiklandozta a bőrömet, de még ez is jól esett.
 
- Feljössz hozzám? – szavait a fülem mellett közvetlenül formálta, nem túl hangosan, de jól érthetően.
 
- Tessék? Úgy érted, most? – hitetlenkedve toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. – De… és a többiek? Mégis mit mondjunk nekik? Nem hagyhatjuk csakúgy itt őket! – Borzalmas egy perszóna vagyok! Nemhogy elküldtem volna az arcátlanságáért a fenébe, hogy mégis hogy gondolja, mikor én a haverja barátnője vagyok, hanem csak ilyen prózai kifogásokat kerestem és ezzel, noha végig sem gondoltam, gyakorlatilag igent mondtam az ajánlatára. Mert hát elég egyértelmű volt, miért is hívott meg magához ilyen hirtelen.
 
- Nem lesz gond. Nem fognak észrevenni semmit. Elég sokat ittak már. – Ismét közelhajolt egy rövid csókra. – Egyszerűen csak lépjünk le. – Mindössze ennyivel elintézte az ellenállásomat, majd megfogta a kezem és maga után húzott a kijárat felé. Én meg, mint akit megigéztek, minden tiltakozás nélkül követtem. A lábaim szinte maguktól mozdultak, bár ez aligha mentség bármire. Hiszen nagyon is jól tudtam, miért megyünk. De már képtelen voltam végiggondolni, hogy én most lelécelek a pasim mellől se szó, se beszéd és az egyik legközelebbi barátjával megyek a lakására, kettesben. Hogy lehettem ekkora barom? 
 
Az úton nem történt semmi, csak szorongatta végig a kezemet, ahogy felszálltunk a buszra, majd a lakásához sétáltunk, ami csak néhány percre volt a megállótól. Egész úton egyikünk sem szólt egy szót sem. Szótlanul álltunk egymás mellett a liftben is. Elengedte a kezemet, mikor kulcsával kinyitotta a lakása ajtaját, majd előreengedett. Bementem a sötét lakásba, alig vettem azonban le a cipőmet a lábamról, hirtelen a falhoz lökött és vadul csókolni kezdett. A nyaka köré fontam a karomat és hasonló szenvedéllyel toltam át a nyelvemet a szájába, az övét keresve vele. Nyelveink vad táncot jártak, én azonban most nem értem be ennyivel. A számba vettem a kinyújtott nyelvét és szívogatni kezdtem. Szerettem ezt csinálni és eddigi, ugyan nem túl nagy tapasztalataim azt mutatták, hogy a legtöbb pasi is igencsak élvezi ezt a fajta játékot. Úgy tűnt, neki sincs ellenére, legalábbis semmi jelét nem adta, hogy meg akarna állítani. Az a szörnyű titokzatossága továbbra is megmaradt. Képtelen voltam eldönteni, vajon ő is annyira élvezi-e a dolgot, mint én, de kétségtelen, hogy határozottan irányított és egyértelműen egy bizonyos irányba terelte az eseményeket. Vagyis neki is mindenképp kívánnia kellett. Csók közben éreztem, ahogy a kezei az oldalamon feljebb siklanak és ruhán keresztül a mellemre csúsztatja őket. Gyöngéden markolt, éppen olyan intenzitással, ahogyan azt kell. Megfelelő erővel ahhoz, hogy felkorbácsolja bennem a szenvedélyt, de elég finoman ahhoz, hogy ne okozzon fájdalmat. Elengedte a számat és ezúttal a fülemhez hajolt. Gyengéden az ajkai közé vette és finoman megharapdálta a fülcimpámat. Az eddig sem éppen nyugodt lélegzetvételem most még inkább felgyorsult. A fülem az egyik gyenge pontom, nagyon érzékeny vagyok rá, ha valaki a szájával kényeztet ott.
 
Alighanem ő is érzékelte, hogy jó úton jár, mivel harapdálta egy darabig, sőt a hatás fokozására még bele is nyalt egyszer, elképesztő érzéseket váltva ki ezzel belőlem, ami a maradék józan eszemet is elvette. Innentől már tényleg csak egyetlen dolog foglalkoztatott. Érezni akartam őt. Vadul kívántam a teste minden porcikáját. Miközben szorosan öleltem magamhoz, a nyakához hajoltam és csókolgatni, szívogatni kezdtem, először csak finoman, aztán egyre vadabbul. Nem éreztem változást a lélegzetvételében és semmi más arra utaló jelet sem adott, hogy élvezné a dolgot, de hagyta, hogy tegyem, amit akarok és mintha a fejét is oldalra döntötte volna kicsit, hogy jobban hozzáférjek. Éreztem, ahogy kicsit lejjebb csúsztatta a kezét és megragadta a felsőm szélét, majd felfelé kezdte húzni. Felemeltem a karomat és így segítettem neki eltávolítani rólam a ruhadarabot, ami ezt követően a földön landolt. Így még intenzívebb volt az érzés, ahogy végigfuttatta kezét az oldalamon. Én is a felsője után nyúltam és az ő hathatós közreműködésével sikerült is leügyeskedni róla. Száját kis időre elengedve a nyakát csókolgattam, amiben szintén nem állított meg. Egy darabig. Aztán éreztem, hogy határozottan a háló felé kezd irányítani. Én pedig hagytam magam, ahogy határozottan bevezetett, miközben végig a nyakába csimpaszkodtam, míg az ágy széléhez nem értünk, amire egy mozdulattal rálökött, majd fölém mászott. Kezeimet nem durván, de kellő erővel szorította le az ágyon, miközben csókolt, ez pedig az a fajta domináns bánásmód volt, ami engem mindig is rettentően izgatott. És amit Dani sosem csinált… Vadul harapdálta a nyakamat, miközben a melltartómhoz nyúlt és szakszerűen, egy mozdulattal kikapcsolta, hogy aztán némi rásegítéssel részemről lekerüljön a feleslegessé vált ruhadarab. Élveztem, ahogy éhes tekintettel nézett végig rajtam, majd ott is megízlelt. Ekkor már nem bírtam magamban tartani egy fojtott nyögést, ami alighanem csak még jobban feltüzelte őt is. Én sem bírtam magammal, a nadrágja felé kutakodtam, amit, érzékelve szándékomat, kigombolt és lehúzott magáról. Így már csak egy vékony alsónadrág választott el férfiasságát, aminek merev állapotából már biztos lehettem abban, amit a rejtélyes tekintete nem árult el egyértelműen, hogy igenis kíván. Végighúztam rajta a kezem, mire kicsit felgyorsult a lélegzete. De az enyém is, mikor erre válaszul az ő keze is délebbi területekre tévedt. Jócskán kívántam már eddigre én is őt, ami most már számára sem volt titok. Bár kétlem, hogy ez meglepte volna, hisz végig igencsak céltudatosan viselkedett. Hagyta, hogy egy kicsit kényeztessem kézzel, még azt is szinte szótlanul tűrte, hogy fölébe kerekedjek és egyre lejjebb illetve csókokkal a testét, végül elérjem a férfiasságát, amit az alsónadrág börtönéből megszabadítva a nyelvemmel kezdtem ízlelgetni, nyalogatni, majd végül rábuktam és bőszen szopni kezdtem. Egy ideig hagyta, hogy tegyem, amit szeretnék, aztán azonban határozottan jelezte, hogy vissza akarja venni az irányítást, én pedig hagytam, hogy ismét fölém másszon és kicsit széjjelebb nyomja a lábaimat. Rám feküdt és néhány másodperc múlva nem bírtam visszafogni egy belőlem kitörő nyögést, mikor megéreztem, ahogyan belém hatolt. Immár végérvényesen bevégeztetett. Megtettem, amit sosem lett volna szabad. Minden tekintetben megcsaltam a barátomat, méghozzá a lehető legundorítóbb módon, az egyik legjobb barátjával úgy, hogy ott hagytam a kocsmában a többiekkel. Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Egyáltalán, hogyan fogok elé állni mindezek után… De ezeket a gondolatokat teljesen elnyomta az élvezet, amit az okozott, ahogy Tomi mozgott bennem. Vad és szenvedélyes, pont, ahogyan szeretem. Teljesen más, mint Dani, aki hajlamos túlfinomkodni az egészet. Arról nem is beszélve, hogy öt percig jó, ha bírja. Amit Tomi művelt velem, az viszont szinte végtelennek tetszett. Igen jól bírta a dolgot, én pedig egy idő után már azt sem tudtam, hol vagyok, nem volt más, csak az élvezet. Egy idő után átfordított és négykézlábra állított, hogy hátulról vegyen birtokba. Üzekedtünk, mint a nyulak, de élveztem, hogy ilyen mocskos ez az egész. Húzta a hajamat olykor, lenyomott az ágyra, finoman megszorította a nyakamat, csupa olyan dolog, ami csak még jobban izgat. És amit Dani sosem tenne… Végül szembe fordított magával és egyértelmű jelét adta annak, hogy azt akarja, a számba vegyem ismét a férfiasságát. Én pedig engedelmesen tettem, amit várt. Az is izgatott, ahogy kicsit vadabbul megfogta a tarkómat és mozgatta a számat a férfiasságán, míg végül elélvezett a számban. Én meg nyeltem az élvezete gyümölcsét, az utolsó cseppig. Dani ezt sosem teszi meg velem, hiába kértem már többször. Azt mondja, ő egyszerűen nem képes rá, valahogy tiszteletlennek érezné egy nővel szemben, ha a szájába élvezne. Talán ez lenne a kulcsa ennek az egész helyzetnek? Azért alakult így, mert nem kapom meg az ágyban, amit igazán szeretnék? Akárhogy is, erre nincs mentség. Nem mintha sok időm lett volna akkor ezen gondolkozni.
 
Tomi kicsit pihegett, míg lecsengtek benne az orgazmus utóhatásai, utána azonban nem hagyta, hogy túl sokat gondolkozzak. Ismét az ágyra nyomott és teketória nélkül a lábam közé nyúlt. Nagyon tudta, mit csinál, hamar remegni kezdtem az élvezettől, ahogy odalent a kezével dolgozott rajtam, szájával pedig a melleimet kényeztette. Általában gondjaim vannak az orgazmus elérésével, vele azonban annyira természetesen és intenzíven kapott el az érzés, hogy még küzdöttem is volna ellene, hogy nyújthassam az élvezetet, annyira tetszett, de esélyem sem volt. Hangos nyögések és sóhajok közepette élveztem el. Utána még percekbe telt, míg visszataláltam a valóságba. Akkor azonban elemi erővel csapott meg.
 
- Basszus – csúszott ki halkan a számon, ahogy úgy ugrottam fel az ágyról, mintha valami megégetett volna. Idegesen kezdtem kutakodni a ruháim után és ahogy megtaláltam őket, kapkodtam magamra őket. Nem volt egyszerű művelet a szanaszét dobált ruhadarabokat megtalálnom. A melltartómat maga Tomi nyújtotta, miután láthatóan égre-földre kerestem eredménytelenül. Tulajdonképpen ebben a pár másodpercben el is feledkeztem az ő jelenlétéről. Teljes hidegvérrel ült ott és nézte az én kapkodásomat, majd lassan felállt és ő is öltözni kezdett. Már a cipőmet kaptam magamra, mire végre kissé zavartan rá mertem egyáltalán nézni.
 
- Vissza kell érnünk minél hamarabb, már tuti keresnek minket – érezhette a feszültséget a hangomon, de mint máskor, most sem volt kivehető rajta semmilyen érzelem. Szótlanul álltunk egymás mellett míg bezárta a lakás ajtaját, majd lementünk a lifttel. Odalent a ház előtt azonban ráérősen még egy cigire is rágyújtott. Idegesen néztem rá, de hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Nem mertem siettetni mindezek után…
 
- Nyugi, nem lesz gond – mondta nekem teljesen nyugodt, szokásos hangszínén. Tényleg nem értettem, hogy lehet ennyire nyugodt azok után amit tettünk… Danival… aki elvileg a legjobb barátja. Vagy pont ez volt a lényeg? Be akarta bizonyítani neki, mennyire nem vagyok neki való és pont az lenne a lényeg, hogy lebukjunk? Még ilyen összeesküvés elméletek is végigfutottak az agyamon, ahogy visszamentünk a helyre. 
 
Már a legrosszabbra is fel voltam készülve, mikor újra ott voltunk a kocsmában. Tomi viszont abszolút természetesen viselkedett. Megvette a söröket a pultnál és odasétáltunk vele a társasághoz. Dani tűnt csak kicsit feszültnek és természetesen egyből kérdőre is vont minket, merre is jártunk. Még levegőt venni is alig mertem, azt hittem, itt a vége, Tomi azonban láthatóan teljesen ura volt a helyzetnek. Szemrebbenés nélkül adta elő, hogy ki akart menni elszívni egy cigit, de észrevette, hogy elfogyott, ezért elugrottunk dohányboltba, aztán meg ha már arra jártunk, egy gyrosra is benéztünk a sarki törökhöz. Abszolút hihető sztorinak hangzott, nem is firtatta senki. Pedig én meg voltam róla győződve, hogy csak a vak nem látja rajtam, hogy az előbb csaltam meg a barátomat… de ezt persze valószínűleg csak a bűntudat váltotta ki belőlem. Az este innentől teljesen normális mederben telt el, mint bármelyik másik. Mintha semmi különös nem történt volna. Tomi is pont úgy viselkedett. Csak én nem mertem ránézni, mintha egyből kiülne ránk, mit is műveltünk… Utána természetesen Danival mentem haza, Tomival pedig ugyanúgy két puszival váltunk el, mint mindig. Egy szemvillanás sem jelezte, hogy ő bármilyen tekintetben máshogy viszonyulna hozzám, mint eddig, vagy bármi rendkívüli történt volna köztünk. Én hazamentem a barátommal és mindezek után mellette aludtam el…
 
Sokszor elhatároztam, hogy minden bevallok Daninak, ami akkor este történt köztem és Tomi között. Hiszen túl rendes ahhoz, hogy a szemébe hazudjak. Hazudjunk. Valamiért mégsem tettem soha. Sőt, még tetéztem is a bűnömet. Mert hiába próbáltam azzal nyugtatgatni a lelkiismeretemet, hogy ez csak egyszeri ballépés volt és talán jobb is, ha Dani nem tud róla, hisz csak tönkretenne mindent, meg amúgy is a pia miatt lehetett és hasonló üres mentségek, amiket a magam számára gyártottam, a dolog nem maradt egyedi eset. Valószínűleg hülye ötlet volt utána egyszer egyedül elmennem inni Tomival. Nem tudom, mit vártam. Tényleg csak meg akartam beszélni, helyre tenni ezt az egészet. Én valóban ezzel a szándékkal vettem fel vele a kapcsolatot. Aztán nagyon nem úgy alakult az az este sem… Konkrétan, annyira lehet nem is meglepő módon, akkor is az ágyában kötöttem ki. Aztán ez idővel valahogy szokássá vált. A kettőnk mocskos kis titkává. Talán az a gond, hogy magával Tomival sem tudtam ezt rendesen megbeszélni soha.
 
Tulajdonképpen fogalmam sincs, ő mit akar ezzel az egésszel. Mintha neki tökéletesen megfelelne így. De hát nincs lelkiismerete? Mégiscsak a legjobb barátja barátnőjéről van szó! Ő legalább olyan rossz barát, mint amilyen rossz barátnő én vagyok… Mégis, az elmúlt hónapok alatt gyakorlatilag berendezkedtünk erre az életformára. Továbbra is együtt vagyok a barátommal, olykor találkozunk együtt is Tomival, együtt lógunk, mintha minden ugyanúgy lenne, mint régen. Ők ketten is sokszor találkoznak és tudom, hogy Dani továbbra is az egyik legfőbb bizalmasának tartja Tomit. Miközben olykor mi ketten is összejárunk Tomival a háta mögött… Most sem tudom, mit gondolhat, ahogy néz rám, miközben Dani karol át vele szemben ülve. Mikor néhány nappal ezelőtt az ő karjai között feküdtem az ágyban és biztos, hogy nem utoljára… Mégsem tűnik úgy, mintha zavarná. Hát van ennek a srácnak lelkiismerete?
 
Persze ezt rólam is el lehetne mondani. Hisz bármennyire is bánt, valamiért mégsem vetek véget ennek az áldatlan állapotnak. Nem állok Dani elé, ahogy kellene és vallok be mindent. Ő pedig láthatóan nem sejt semmit. Talán Tominak meg pont így kényelmes. Tudja, hogy úgysem fogom borítani a bilit, de ahhoz sem vagyok elég erős, hogy véget vessek ennek a bűnös viszonynak. Pedig ahogy ránézek, tudom, hogy nem helyes. Egyáltalán nem. 
 
Jó dolog, hogy elvagyunk így a barátom, a legjobb barátja és én. A gond csak az, hogy nem úgy, ahogy Dani vagy egy kívülálló gondolná. És vajon meddig tartható ez? Előbb-utóbb valakinek valamerre lépnie kell. De mikor, kinek és merre? Tomi fog borítani mindent, vagy én? Esetleg előbb-utóbb Dani szerez mindenről tudomást, legyünk bármilyen óvatosak is? Mert így nem maradhat örökké, ez tiszta sor. Ez a kérdés merül fel ilyenkor is újra és újra bennem, mikor így együtt vagyunk mindannyian. Meddig lehetünk egy kapcsolatban hármasban?