Fiú a szomszédból

Egy szombati napra ébredünk. Tudni kell rólam, hogy utálom a kosárlabdát. A kertbe kilépve egy kosárlabdát pattogtató fiúra lettem figyelmes, érdekelt ki az, ezért a kapuhoz mentem és megláttam egy kb. 13-14 éves fiút, aki kosárra dob. A labda pattogásával az én szívverésem is egyesült, és amikor bedobta a labdát a kosárba nagyobbat dobbant a szívem. A nagymamám látta, hogy egész nap a kapuban állok, és addigra már ő is tudta, hogy a kosarazó fiút nézem. 
- Miért nem mész vele játszani? Kérdezte a nagymamám. 
- Nem tudok kosarazni, válaszoltam hirtelen és rögtön próbáltam témát váltani, de nem sikerült. 
- Kérd meg, hogy tanítson meg. Felelte a nagymamám. 
- Nem kell, mert a suliban is ezt tanuljuk tesiórán. 
- Ha nem, akkor nem. 
Még késő este is a fiút néztem, ahogyan pattogtat, de már fáradt voltam, ezért bementem lefeküdni. Egész este csak róla álmodoztam, bár a nevét sem tudtam. 
 Eljött a vasárnap most ennek nem örültem, mert mennem kellett haza, mert holnap iskola volt. Reggel kimentem és láttam, hogy megint kosarazik. Kb fél órán át néztem , de utána be kellett mennem reggelizni. A reggeli végeztével kimentünk a mamámmal az utcára kertészkedni, és láttam, hogy a fiú és a szülei beszállnak az autóba és elmennek. A fiúval bámultuk egymást amíg elhaladt a kocsi, azt éreztem lassan elájulok. Nagyon szép arca volt, és vékony volt. A kertészkedés befejezésével kimentem a teraszra tanulni, mert jó idő volt. Minden egyes kocsit figyeltem, hátha hazajönnek, de sajnos nem jöttek. 
Így kissé szomorkásan indultam haza délután, abban a tudatban, hogy ma már nem látom őt. Ez a hétvége után a fiút még láttam többször is, amikor a mamámnál voltam, de soha nem beszéltünk egymással, amit a mai napig bánok.