Erkölcsi dilemmák

Családunk cseppet sem átlagos. Apám tragikusnak semmiképp sem mondható lelécelése után, anyukám beleszeretett a szomszéd bácsi, favágó fiába és újdonsült patchwork családként folytattuk életünk, hárman, békességben. Ja, négyen, elnézést, elfelejtettem megemlíteni a bátyámat, Calebet. Nem undokságból, félreértés még csak véletlen se essék, csak olykor, ha ez ember sokat iszik, elfelejti a bátyját. Van ilyen, nem?  
Caleb a tökéletesség mintaszobra. Biztos vagyok benne, hogy róla mintázták. Szálkás testű, utolérhetetlenül jóképű, és emellé még szó nélkül viszi ki a szemetet és lenyírja a kertes házunk fél méteres fűjét, ha éppen olyanja van. Egyszóval: tökéletes. Tudom, hogy csak az alkohol igazmondása és az irigység beszél belőlem, de laza vállrándítással veszem tudomásul a taxi hátsó ülésén egyensúlyozva. Nem könnyű részegen ülve maradni, ezt fel kell írnom egy újabb kőbe vésett tényként a noteszomba. 
Szóval ott tartottunk, hogy Caleb. Calebet mindennél jobban szeretem, az egyetlen betonbiztos pont az életemben. Bármikor fordulhatok hozzá segítségért és akkor is értem jön, ha éppen félrészegen kószálok egy olyan környéken, ahol nagyon nem kéne. De Calebnek van valamije, ami nekem nincs. Illetve nem valamije, hanem valakije. 
Soha, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy eljön az a nap, amikor a számra fagy a szó és elnyel a nappalink parkettája, én meg szétterülve kenődöm el, mint vaj a pirítóson. De eljött, amikor Caleb bemutatta a barátnőjét a családnak, mi pedig megismertük Leát. Aki kezdetben, mint mindenki ilyen helyzetben, visszafogottan üldögélt az ebédlőasztalnál, mosolygott és félve tűrte hátra hosszú szőke haját. De ennek, már legalább fél éve. Azóta a visszafogottsága úgy illant tova, mint a Hawaii nyaralásom ötlete, a magyar bérek árnyékában. A legjobb barátnőjeként kezel és néha olyan érzésem van, mintha hozzám jönne át, nem pedig Calebhez. De nem nálam alszik, így hamar rájöttem, hogy Alex, azaz én, megint megszívtam. Beleszerettem a bátyám barátnőjébe, nem kell ezt díszcsomagolásba illeszteni és szépen átkötni masnival, hogy kevésbé hasson nyakon vágásként. Irigy vagyok a bátyámra, mert őrá mosoly reggelente, neki túr bele a hajába, az ő szájába nyög és őt öleli át éjszakánként. Én meg vagyok az a lány, aki csak ül részegen a taxi hátsó ülésén, és azon gondolkodik, már megint, hol szúrta el. 
Egy cirkusza artista ügyességével lépdelek felfelé házunk bejáratához, ami külső szemlélő számára úgy nézhet ki, mintha éppen kenyai esőtáncot járnék a verandán, ősi szellemekhez kántálva, de nyilván az ő látásmódjukkal van baj, nem az én részegségi mutatómmal. 
Anya és a kedvenc házi papucsa, leánykori nevén Fred, három napos hétvégi kirándulásra indultak, így nyugodtan zöröghetek a kulcsaimmal, amik az istenért sem akarnak a helyükre kerülni. Caleb az egyik haverjával ment sörözni, így részeg magabiztossággal pillantok az emeleti szobám lépcsője felé, lerúgom a cipőmet, majd a sarki komódba rúgva, káromkodva terülök el a földön, kislábujjamat szorongatva. 
Nem egészen tudom, hogy fájdalomtól vagy a részegségtől hallucinálok-e, de Lea alakját pillantom meg a lépcső tetején, ahogy ijedt arccal fut le és hajol fölém, míg én félbevágott giliszta módjára tekergek a fekete farmeromban, a nappali puha szőnyegén. 
– EE, hohoogy ii? 
Értetlenül pislog párat, majd hangosat sóhajt, amikor rájön. – Alex, megint részeg vagy? 
– Meg tudom magyarázni – mondom, miközben felnyomom magam a padlóról és felállok. Elkap a szédülés, de még mielőtt lefejelhetném a lépcső korlátját, elkapja a karom. 
– Ne fáradj vele! – A hónom alá nyúl és felsegít a lépcsőn. Már alig bírom tartani magam, amikor az ágyamhoz érünk. Nem bírja el a súlyomat, így magam alá temetem az ágyon. Nevetését visszaverik a szobám kék falai. 
– Bocs, nem volt szándékos – motyogom a nyaka hajlatába. Megcsap bőre édes illata, itt van pár centire az ajkamtól, én pedig meg akarom kóstolni. Érezni akarom a csókját, a nyelve érintését, hallani, hogy…
– Mit motyogsz? – Mosolyának félgörbe ráncait figyelem a szája sarkában, amikor kérdőn felém fordítja a tekintetét. Már attól izgalmi görcsbe rándul a gyomrom, hogy mellettem fekszik és látom, ahogy melle lassan emelkedik a légzése ritmusára. Fehér pólója látni engedi vékony kulcscsontja vonalát, ujjbegyem bizsereg az érinteni akarástól. Ha nem hunynám le szorosan a szemem, képtelen lennék megállni, hogy tekintetem lejjebb ne vándoroljon végig lépdelve teste karcsú vonalán. 
– Bajba fogsz kerülni – mondom, átölelve a derekát. Teste megfeszül az érintésem után, majd megszokja és lassan elernyed. 
Félreérti. – Nem hiszem. Caleb mondta, hogy nyugodtan jöjjek át, hajnali kettő után érkezik, viszont arra nem számítottam, hogy te… Alex? 
– Hm? 
– Miért mentél ismét? Miért iszol ennyit mostanában? 
Fél pillanatra átfut az agyamon, hogy elmondom az igazságot és lerántom a leplet a mocskos gondolataimról. A tudtára adom, mennyire ég az ölem, pusztán azért, mert túl közel érzem a térdét a sajátomhoz, hogy úgy verdes a szívem, mint egy kalitkába zárt apró rigó, hogy magamra akarom rántani, gyengéden az ajkába harapni és elvinni egy olyan helyre, ahova Calebbel soha nem teheti be a lábát. 
– Hallottad, amit kérdeztem? 
– Azt hiszem eltörött a kislábujjam – nevetek bele a vállába, az előbbi abszurd gondolatok miatt. 
– Ó, basszus, hadd nézzem! – Kibújik az ölelésemből és a lábam után nyúl, óvatosan leveszi a zoknimat, majd hosszú szisszenéssel jelzi, hogy igazam van. – Alex, vedd le a gatyádat, addig hozok vizesruhát!
Forogni kezd a szoba, amikor csigalassúsággal eljut a kérés az agyamig. Nem. Nem. Nem. Ha nem vagyok elég gyors, márpedig részegen nem, akkor ő húzza le a nadrágomat és meglátja, hogy teljesen át vagyok ázva, lebukom és mindennek vége. 
– Jól vagy? Mi a baj? 
– Mi? Semmi, semmi, semmi – mondom riadtan ülve fel az ágyon. 
– Okéé, szóval, nadrág – mutat az említett ruhadarab felé. 
Reményvesztetten dőlök vissza az ágyra, eltakarva a szemem. – Jó az úgy! – motyogom, de már érzem is, ahogy ujjaival az övemet csatolja. – Lea, kérlek, ne! – Kótyagosan a helyzet a komolyságától, a kezére teszem a kezem és gyengéden szabadítom ki az övemet a tenyeréből. Újra megfogja és már húzza is lefelé a nadrágomat. A szememre tapasztom a kezem és hallgatom azt a kínos csöndet, ami úgy ugrál a dobhártyámon, hogy sírhatnékom van tőle. Két perc után lepillantok Leára, aki, mintha semmi nem történt volna, vizsgálgatja a lábujjamat. Magamra rántom a takarót és összefolyik minden. 
 
Úgy érzem magam, mintha egy komplett tetőfedő család költözött volna a fejembe és a reggeli munka lázában, úgy püfölnék a fejem oldalát, hogy a szemgödröm is beleremeg. Mint aki vattát nyelt, tátogok pár percig és megragadom az éjjeliszekrényemre rakott másfél literes palackot, hogy a fél tartalma után, rotációskapával szétcincált egér módjára felüljek az ágyon és elcsodálkozzak a nagylábujjamra akasztott, lányos masnival megkötött üzeneten. 
Lea enyhén jobbra dőlt, kanyargós betűi láttán minden eszembe jut és elvörösödve nézek a kislábujjam kötésére. Ez is csak velem történhet meg! 
Felkapom a kedvenc, kinyúlt fekete felsőmet és egy rövidnadrágban, fél lábon csúszkálva mászok le a konyhába. Caleb a reggeli újságjába temetkezik, Lea pedig a kávéját szürcsölgeti. Lesütöm a szemem, amikor felém pillant. Caleb anélkül, hogy rám nézne a kávésbögrém felé mutat, járásomra egy íves szemöldökemeléssel reagál, de még hallgat, tudja, hogy a kávém előtt ennek csúnya vége lenne.   
Kerülöm Lea tekintetét, ami szinte lyukat éget a homlokom közepére. Nem merek ránézni, mert félek, nem bírnám tovább magamban tartani. De nem én leszek az, aki tönkreteszi Caleb kapcsolatát. Még egyszer nem.
–  Azt hallottam a kék szemű lányok jól bírják a piát, azt hiszem te kivétel vagy húgi – vigyorog Caleb az újság védelmében. Egy műmosolyt villantok felé, és újra a kávémnak szentelem a figyelmem. 
– Alex? Beszülnénk kéne – mondja Lea megfejthetetlen hangon, nekem pedig minden vér megfagy az ereimben. Nem, az nem létezik, hogy Caleb előtt fogja elmondani, hogy… – Nem ez volt az első alkalom és… én akkor is észrevettem, amikor te leplezni próbáltad. – Remegni kezd a lábam az asztal alatt. Ezek szerint lebuktam, a sunyi, lopott pillantásokkal. Rájött, hogy miatta megyek a fürdőbe a tusolását követően, hogy elcsípjem, ahogy vigyorogva, egy szál törölközőben beslisszol Caleb szobájába. Rájött, hogy nem pusztán barátságból ölelgetem folyton, hogy a kezem nem véletlen téved a kanapé háta mögé, hanem hogy lopva megérintse puha haját. – Alex, ránk néznél? 
Mereven emelem fel a tekintetem, felkészülve, hogy tagadok, ameddig csak lehet. Lea aggódó és Caleb megértő pillantását nem tudom, hova tenni. 
– Figyu, húgi, nem szoktam beleszólni a dolgaidba, de most megteszem, mert aggódom. Nagyon sokat iszol mostanában és félek, nem lesz jó vége. A héten már háromszor jöttél haza részegen és csak péntek van. Tegnap a kislábujjad, holnap egy monokli, aztán csúszunk lejjebb? Áruld el, miért csinálod? Mármint, igen, apa elment, anya meg Freddel lóg és hallottam, hogy szakítottál a barátnőddel is, szóval megértem. Rosszul érzed magad, de nem lenne jobb, beszélni róla? 
Akkora mázsás súly szakad le a mellkasomról, hogy muszáj elmosolyodnom. Nem tudom megállni, hogy fejcsóválva fel ne röhögjek. 
– Örülök, hogy szerinted vicces Alex, de nem szeretnék érted menni a sittre, mert csináltál valami hülyeséget. Huszonkét éves vagy, lehetne már egy icipici felelősségérzeted. – Megadóan magam elé emelem a kezem és felállok az asztaltól. – El ne intézd ennyivel! Hallod, Alex? 
Sóhajtva fordulok vissza a legalsó lépcsőfokról. – Caleb, nem vagyok alkoholista. Kicsit megcsúsztam tegnap és nem fordul elő többet. Viszont ne tegyünk úgy, mintha veled soha nem történt volna ilyesmi, jó? Mert a szomszéd Magdi néni virágágyása a nyáron nem a növényvédő tápoldattól volt hányás szagú. 
– Alex! 
– Mi az? Tényleg nem attól volt – vigyorgom Lea felé kacsintva. 
– Csak vigyázz magadra, jó? – kéri Caleb fejcsóválva és a dzsekije felé indul. – Mennem kell dolgozni, Lea azt mondta szívesen itt marad, ha nincs programod, szórakoztassátok egymást. 
Hátam íve kiegyenesedett a mondata után és éppenhogy nem gurult ki a szemem a helyéről. Az ajtó záródása után, hirtelen túl kicsi lett a nappalink. Lea pár pillanatig habozik, majd szólásra nyitja a száját. Úgy teszek, mintha észre sem vettem volna, felszaladok a lépcsőn és az ágyamra vetem magam. Ismerem Leát, tudom, hogy ennyivel nem úszom meg, így gyorsan ledobálom magamról a ruháim és a fürdőszobába osonok. Léptei morogva suhannak el az ajtó előtt, én meg egy jóllakott macska vigyorával állok be a zuhany alá. 
Nem tudom, hogy az ajtó nyikorgásától vagy Lea hangjától csúszik ki a kezemből a szappan, de síkos barátunk valahol a zuhanyfüggöny mögötti birodalomban ér földet. 
– Ugye, nem hitted, hogy ennyivel megúszod, Alex? Beszélnünk kell, akár akarod, akár nem. Mert tegnap este…
– Lea fürdök. Menj ki, kérlek. 
– Nem, mert tudom, hogy villám sebességgel fogsz megszökni fürdés után és itt marad ez a dolog megbeszéletlenül. Van ilyen szó? Mindegy. Szóval nem. 
– És pont most akarod megbeszélni, amikor egy szál ruha nélkül állok a zuhany alatt! 
– Megbeszéltem volna lent is, de valaki inkább elmenekült. 
Frusztráltan sóhajtok a vízsugarak alatt és utálom magam, amiért melleim önálló életre kelve keményednek meg a gondolattól, hogy egyetlen vékony szövet választ el tőle. – Most akkor nem mondod el, mit szeretnél? – kérdezem pár perc néma vízcsobogás után. 
– Húzd el a függönyt!
– Mi?
– Hátat fordítva tartok egy törölközőt, szállj ki és beszéljük meg. 
– Ja, izé, oké – motyogom és elátkozom magam a gondolatért, hogy azt hittem, be akar mászni mellém. Alex, hülye vagy! – mondja egy kis hang a fejemben, én meg igazat adok neki. Gyorsan kikapom a kezéből a fehér törölközőt és magam köré tekerem, miközben a két combom közötti apró pöcök kínlódva követeli a neki járó kielégülést. Lea vet egy pillantást vállaimra tapadt sötétbarna hajamra, majd kéztördelve szóra nyitja a száját. 
– Alex, amikor tegnap este…
– Lea mondtam, hogy többször nem fordul elő. Túl sokat ittam, megesik. A héten már biztosan nem iszom, szóval mindketten megnyugodhattok. – Lea kezét felemelve int csendre. 
– Nem arról akarok beszélni, hanem arról! – mondja egy pillantást küldve az alhasam felé. Olyan érzésem van, mintha ő is hallaná a szívem zakatolását. Enyhén szétnyitom az ajkam, de csak elhasznált levegő jön ki rajta, hang nem. – Alex, te…, te felizgultál rám? – Fejét előrébb hajtva kérdezi nyílt tekintettel, míg én gondolkodom, hogy erre mégis milyen jó választ lehet adni. Nem miattad, hanem a buliban volt egy lány. Nem, az hülyeség. Igen, miattad. Nem, ez még nagyobb hülyeség. 
– Talán – nyögöm ki hatalmasat nyelve. 
Pár percig zavarodottan pislog, aztán majdnem elneveti magát. 
– Alex, mit értesz azon, hogy talán? Nézd, semmi baj sincs vele, meglepődtem és csak kíváncsiságból kérdeztem, mert nem hagyott nyugodni és ahogy elnéztelek reggel, téged sem. 
– Mégis mit vársz, mit mondjak? Hogy benedvesedtem a bátyám barátnőjére? Hogy le akarok feküdni veled? Hogy most is egy leheletnyi választ el, hogy meg ne csókoljalak? Mit akarsz Lea, mert azt ne, hogy ne izguljak fel, amikor egy szál törölközőben állok előtted. Mert az nem fog menni! 
– Ne haragudj, én… ne haragudj – mondja és becsapja maga mögött a szobaajtót, én meg a kád kemény szélére ülök, arcomat a kezembe temetve. 
 
A sors összeesküdött ellenem és úgy döntött, csak hogy fokozza a helyzet kényelmetlenségét, Calebet túlórára kényszeríti, amivel tulajdonképpen nem is lenne akkora baj, ha Lea nem az ő szobájában készülődne alváshoz és egész nap nem került volna. De megtette, bennem pedig nőttön nőtt a késztetést, hogy rendbe hozzam. Forgatom pár percig a telefont, majd a neve melletti kis ikonra kattintok és írni kezdek. 
– Sajnálom, ezt nem így kellett volna. 
Pár pillanat múlva érkezik a válasz. 
– Semmi baj. Az én hibám, nem szabadott volna bemennem, amikor tusolsz.
– Én meg lereagáltam, csak éppen pocsékul.
– Megesik mindenkivel. 
– Velem valahogy többször. 
– Nem baj, majd belejössz. Alex, kérdezhetek?
– Aha.
– Te tényleg rám izgultál fel? 
– Ezt most úgy kérdezed, mintha hihetetlen lenne. 
– Hát az, mármint úristen, én nem… mármint, ahj, nem tudom, hogyan fogalmazzak. 
– Mondjuk konkrétan kibökhetnéd, nem vagyunk 8 évesek. 
– Az emberek nem szoktak izgatónak találni. 
– Ezt most nem értem. Emberek?
– Caleb. 
– Mi van vele? 
– Ahj, nem létezik, hogy nem érted. 
– Pedig nem. 
– Nem akarom leírni. 
– Akkor gyere át. 
 
Alig dobom félre a telefont, már meg is jelenik az ajtó résén keresztül Lea szőke fürtje. Izomtrikóban és egy vékony fekete rövidnadrágban toporog az ajtómban, míg végül megszánom és az ágyra nézek. Kislányos mosolyt villant majd mellém ugrik. Egymás mellett fekszünk a plafont bámulva, karunk összeér, a lába folyamatosan jár az idegességtől. 
– Szóval, mi van Calebbel? – kérdezem felé fordulva. 
– Nem tudom felizgatni – nyögi ki egy tartalmas szünet után, aztán félve pillant sűrűn pislogó szemembe. 
– Mivan? Ezt, hogy érted? 
– Hát, tudod – mutat az ujjával felfelé, majd szomorúan lefelé. 
– Nem áll fel rád a bátyám farka? – döbbenten tátogok lehunyt szemű fejingatására. 
– El sem hiszem, hogy ezt elmondtam – süti le a tekintetét és a hasra fordulva a párnámba temeti az arcát. 
– Nekem is fura, hogy a tesóm szexuális életéről beszélünk, de akkor is vicces, hogy nem áll fel neki. 
– Én nem nevetek, mert ezek szerint velem van a baj. 
– Mi? Nem, mármint izé – vakarom meg idegesen a kezem. – Ha veled lenne, nem lennék nedves. 
– Lennél? – néz fel a párnámból meglepetten. 
– Lettem volna – javítom ki villám sebeséggel, de már késő, mindketten tudjuk, hogy elárultam magam. 
– Már megint? 
Lehunyt szemmel bólintok, míg ő újra a hátára fordul hangos sóhajtással. 
– Nem csinálok semmit, mármint akkor mégis, miért? 
– Most komolyan kielemezzük, miért izgulnak fel egymásra az emberek csak úgy? 
– Most miért vagy zavarban? 
– Még megkérdezed? 
– Igen – bólint megértően mosolyogva. 
– Lea, azon jár az eszem, hogy a lábaid közé nyúlok és addig izgatlak, amíg a takarómra nem élvezel. Aztán a combjaid közé hajtom a fejem és addig nyallak, amíg hangosan nyögve el nem mész megint. Most komolyan megkérdezed, miért vagyok zavarban, vagy végre hanyagoljuk a témát? 
Néma csendben bámulja a plafonomon végig futó csíkokat, míg én a szám belsejét harapdálom. 
– Utálom magam – suttogja, mire értetlenül fordulok felé. – Soha nem akartam megcsalni Calebet. Mostanáig. 
– De csak azért akarod, mert Calebtől nem kapod meg? – kérdezem felülve az ágyon. 
– Nem tudom. Csak azt tudom, hogy elkezdtem akarni azokat a dolgokat. Meg azt, hogyha még egyszer az ajkad belsejébe harapsz meg foglak csókolni és tudom, hogy ez rossz és nem szabadna, de…
– Lea lehet, hogy menned kéne – suttogom az ajkát bámulva. 
– Igen, megyek. - Nem bírom nem nézni, ahogy formálja a szavakat, a szám követelné, ami neki jár, az alhasam megfeszülve adja tudtomra, hogy idő van. Idegesen megvakarom jobb felkarom tetoválását, majd hagyom, hogy elkapja a kezem, amikor túl sokáig csinálom. Kezem a kezében marad, ajka pedig az enyémre tapad. A függők remegésével szívom be a felső ajkát és simítok végig a nyelvén. – Én… én… tényleg jobb, ha megyek – suttogja az ajtó felé kalimpálva, majd magamra hagy csókjának forró billogával a számon. 
 
Muszáj magamhoz nyúlnom, nem bírom tovább. Két órán át forgolódtam, hallottam Caleb óvatos lépteit is és belefájdult a szívem, hogy ő az a szerencsés flótás, aki lefekszik a lány mellé, akit szeretek. Nedves csiklóm felett körözök, de nyomába sem ér az igazi érzésnek. Az ő ujjait képzelem oda és nyögésemet a párnába kell fojtanom. Arra a tudatra megyek el, hogy két ajtó választ el tőle. 
Reggel, a kávém felett bámulom Leát, míg Caleb a szokásos újságját nézegeti. Visszanéz rám valami olyat üzenve a tekintetével, amit nagyon nem kéne. Caleb jóllakott oroszlánként nyújtózik egyet, majd rám, aztán Leára pillant. 
– Lányok, min töritek a fejeteket? – vigyorogva kérdezi, így az idegesség pont olyan gyorsan tűnik el, mint ahogy érkezett. 
– Én azon, hogy hogyan alkalmazhatnak még, amikor notóriusan elkésel minden áldott nap – mondom az órára pillantva. 
– Addig van jókedven húgi, míg el nem kezdődik a következő szemesztered, aztán utána nézhetjük jó pár hónapig, ahogy tüskés sün módjára sétálsz fel-alá a lakásban. Szóval élvezd ki – küld egy gúnyos puszit felém. 
– Ha neki kezdődik, akkor nekem is, szóval ne örülj ennyire Caleb. 
– Jó, de neked az utolsó éved, Kincsem. 
– Neki is – vigyorog Lea a kávéja felett nézve rám. 
– Ti összeesküdtetek ellenem, az biztos.
– Kezdesz kicsit paranoiás lenni bátyó, kapuzárási pánik kopogtat és a pocak is megereszkedett? – kérdezem, miközben a dzsekije után nyúl. 
– Vigyázz magadra Lea, mert a húgom ma csípős hangulatban van. Ne szedjétek szét a házat – mondja és egy teljesen érezelemmentes csókot nyom Lea szájára, én mégis féltékeny vagyok rá. – Csáó Al! – mondja és már kattan is utána a bejárati ajtó zárja. 
– Haza kell mennem pár dologért. 
Mondata csak úgy lóg a levegőben. Mikor értetlenül nézek rá, folytatja:
– Elkísérhetnél, persze csak ha nincs jobb dolgod. 
Bólintok, ő meg már mosolyogva húzza a cipőjét. Fogalmam sincs melyik volt az a pillanat, amikor rájöttem, szeretem őt. Amikor legelőször nálunk járt, csak meg akartam dugni, mint minden lányt abban az időszakban. Aztán valami megváltozott, elkezdett érdekelni, mit érez, mivel tudom megnevettetni, mi a kedvenc étele és megtanultam, mikor nem szabad vele viccelni, mikor morcos, mivel lehet felvidítani, hol csikis, aztán beütött a nagy bomba és tudatosult, hogy beleszerettem és nem akarom, hogy Calebbel legyen. Önző voltam és azt akartam engem válasszon. Még mindig önző vagyok. 
– Min gondolkodsz? – kérdezi, majd jobbra pillant, indexel és kitolat feljáróról. 
– Nem mondom el, mert félő, hogy tömegbalesetet okozol. De mégis elmondom, vagyis inkább felteszem a kérdésem. Szexeltetek tegnap Calebbel? 
Felvont szemöldökkel int nemet. 
– Miért? 
– Csak kíváncsi voltam. 
– Alex, mit gondolsz te rólam tulajdonképpen? Hogy megcsókollak, aztán lefekszem Calebbel, úgy, hogy te a másik szobában vagy? 
– Nem, félreértesz, de van egy olyan sejtésem, hogy nem emiatt haragszol rám most. 
– Hallottalak. 
– Mi? 
– Hallottalak, tegnap este. Caleb már aludt, amikor… én nem tudtam aludni és…
– Basszus – mondom elvörösödve. 
– Nem csinálhatjuk ezt – suttogja szemét az útra szegezve.
– Nem tettünk semmit, egy pár másodperces csók volt. 
– Igen, de az már nem pár másodperces lett volna, ha tegnap este engedek és visszamegyek hozzád. 
Nagy levegőt veszek és lassan fújom ki. Muszáj lenyugodnom és tiszta aggyal gondolkodnom, de nem megy. Kezem önálló életre kelve kezdi simogatni farmerba bujtatott combját. Le és fel, ujjbegyei erősen markolják a kormány kerekét. Felsóhajt, amikor a combja hajlatához érek, de a vastag anyag alig enged közelebb. Hirtelen fékez le a házuk előtt és feldúltan pillant rám. 
– Túl messzire mentem? 
Nem szól semmit, csak bevágja magam mögött a kocsi ajtaját és bemegy a házba. Azonnal utána indulok, nagyot köszönök, amikor belépek, de senki sincs itthon. Felmegyek a szobájába és némán nézem az ajtóból, ahogy az ágyon fekszik.
– Utálom, hogy tetszett. 
– Én nem és újra megtenném. 
– Alex, ne csináld ezt kérlek – mondja amikor szorosan mellé fekszem és izomtrikóját félre húzva egy csókot lehelek a kulcscsontjára. 
– Mondd, hogy nem kívánod, hogy nem akarod a csókom, hogy nem vágysz rá, hogy az ujjaimmal kényeztesselek és én kisétálok – suttogom a nyakába, miközben egyik kezemmel lazán magam felé fordítom az arcát. – Mondd ki Lea és itt sem vagyok. 
Tapogatózva csókol meg, aztán egyre jobban hozzám nyomja magát. Egyre hevesebben tapad a számra, én pedig kiélvezem az ízét, a melegségét, a nyelve simítását. Lerántom a válláról a trikó pántját, hogy elém kerüljön kék melltartóba bujtatott gömbölyű melle. Felnyög, amikor a melltartót is lehúzom és a számba veszem kemény bimbóját. Játszom vele, míg a takarót markolja, dörzsölgetem és élvezem, ahogy lábával átkarolva húz közelebb. Leszállok róla és a nadrágjánál fogva rántom közelebb. Kioldom a cipzárt, kigombolom és másodpercek alatt a földre kerül a ruhadarab. Kék bugyija átázva tapad a puncijához, csak állok előtte és nézem, ahogy szaggatottan veszi a levegőt és széttárja a combjait. 
– Mire vársz Alex? – kérdezi, miközben kibújok a pulcsimból és a nadrágomat is utána küldöm. 
– Mondd el, mit szeretnél. Mit csináljak veled? 
– Most hülyéskedsz, ugye? Itt fekszem előtted nedvesen és…
– Csak mondd, mit csináljak. 
– Alex, te játszol velem? 
– A világért sem. Csak mondd, mit kívánsz? 
– Azt akarom, hogy érj hozzám. 
– Hol? – kérdezem közelebb sétálva, ajka csókra nyílik, de nem kapja meg a szám. 
– Ott – suttogja és elkapja az alsó ajkam. 
– Hol van az az ott? 
– Simogasd a puncim, azt akarom, – szaggatottan veszi a levegőt – hogy a csiklómat izgasd, hogy az ujjadat belém dugd, mert nagyon nedves vagyok. 
Lusta mosolyra húzom az ajkamat, miközben kezem a bugyija alá csúszik. Meglepődök a nedvességétől, az ujjbegyeimre gyűjtöm és a csiklójára kenem. Hangosat nyögve kapaszkodik a vállamba, már bánom, hogy nem csuktam be az ajtót. A másik kezemmel kioldom a melltartója csatját és ráfogok a mellére. Nyelve utat talál a számba és felfedezőútra indul, bebarangolva minden lágy részt, mély sóhajtásra késztetve. Összecsippenttem megkeményedett bimbóját, amikor ujjam a hüvelyébe hatol. Gond nélkül siklik meleg puncijában. Nyög és kissé összerándul heves mozdulatomra. Egy ujjal kezdem, majd lassan mellé dugom a másikat is. Hasfala ritmusosan emelkedése, melle ringása és szaggatott légzése árulkodó. Gyorsabb ritmusra váltok, kezem remeg az egyre gyorsuló erőfeszítéstől. Sűrű nyögései nyomán végigfolyik a nedvesség a combon oldalán. Ujjbegyei elfehéredve markolják a takaró szélét, már nem kell sok neki, de még nem adom meg az örömet. Hirtelen leállok és vigyorogva egy csókot nyomok a szájára. 
– Ne, Alex, ne hagyd abba – kér, én pedig lassú csókokkal borítom be a hasát. – Alex, ne játsz már! – kétségbeesett hangjára megremeg a vállam, aztán engedek az akaratának és lejjebb ereszkedem. Kínzó tapogatózással csókolom végig a combja belső oldalát, kikerülve a punciját és áttérve a másik combja oldalára. De én sem bírom tovább, az illata elveszi az eszem, nyelvem pedig régi motoros révén, tudja, mit kell tennie. Kétszer gyorsan végig nyalok a punciján, majd a számba veszem azt a megduzzadt kis vörös pöcköt. Már teljesen kész állapotban vonaglik alattam, de még mindig nincs vége. Abbahagyom és várom, hogy csillapodjon kicsit a légzése. 
– Tön…kre te…szel – suttogja nagy közöket hagyva a szótagok között – Gyorsan és mélyen süllyesztem a nyelvem a hüvelyébe, úgy dugom, mintha csak az ujjam lenne. Nedve teljesen beborítja az arcomat. Villámgyorsasággal tapadok a csiklójára, miközben két ujjam újra a hüvelyébe merül. Nedves csattogás kíséretében feszül ívbe a teste, ajka néma sikításra nyílik és csak remeg a kezem között fetrengve. Aztán kimerülten esik össze.