Én, Peter Morrison 17.

Apám mindig mondta, hogy ami kiszúrja az ember szemét, az nem feltűnő. Ez a bölcsesség adta azt az ötletet, hogy szimpla feltalálónak kiadva magam felkeressem a SAT-ot. Telefonon megbeszéltem egy találkozót, felöltöztem hóbortos különcnek, majd a megbeszélt időpontban megpróbáltam, mint új saját találmányt, a citrom ízű fogkrémet eladni. Várakozásomnak megfelelően elutasították az ötletet, és megkértek távozzam. Ennek eleget is tettem, de „véletlenül” eltévedtem az épületben és ide-oda botorkáltam a folyosókon, miközben volt időm megfigyelni a biztonsági rendszerüket. Kamerák, hő érzékelők, nyomásérzékelők és megint csak kamerák, minden, amit a high-tech a rendelkezésükre bocsátott. Egy kósza gondolat villant át az agyamon, és már tudtam is, hogy ezt a rendszert még egy iskolás diák is ki tudná játszani…
Természetesen kettő perc séta után jött egy biztonsági őr és kikísért udvariasan a kapuhoz.
Visszamentem a raktárba, és elvittem Isaacet egy számítástechnikai boltba, ahol a korábban használt hitelkártyára vettünk egy laptopot, majd elmondtam neki a tervemet.
Este a BMW-vel leparkoltam az Atlantisz kerítése mellett a fák takarásában, Isaac közben a laptopon elindította a programot, ami vírussal fertőzte meg a biztonsági rendszert, és így szabad utat biztosított számomra. Hiába, a jó öreg Windows…