Egyszerű munkanap

A két fekete ruhás férfi rutinosan végezte a bejelentkezési procedúrát, majd haladt át egymás után a rácsos ajtókon, amíg az utolsó a cellába vezette őket. Az éppen csak nagykorúságát elérhető fiú törökülésben ült az ágyán és valami magazint lapozgatott, de láthatóan nem igazán figyelt a tartalomra. Egyetlen fehér alsónadrág volt rajta. Világos, enyhén rózsaszín bőre ragyogott az ifjúságtól és a vitalitástól. Amikor a férfiak beléptek a cellájába, rájuk nézett. Nem ismerte fel őket, de valahogy megérezte, hogy miért jöttek.
-Ti vagytok...akik...majd...csinálják? - kérdezte akadozva.
-Igen. Sajnálom, de ez a munkánk. Igyekszünk azért a lehető legkönnyebbé tenni. -válaszolta az egyik jövevény.
-Köszönöm. Tudom, hogy valakinek meg kell tennie. - mondta a fiú.
Hallhatóan gombóc volt a torkában, de megpróbált bátornak tűnni.
-Pár dolgot el kell intéznünk. Felállnál? Meg kell mérnünk a súlyodat.- szólalt meg a másik és letette a földre a magukkal hozott hordozható mérleget.
A fiú könnyed mozdulattal felállt és a mérlegre lépett.
-114 font - olvasta le az egyik az értéket.
A fiú ezután lelépett a mérlegről. A másik férfi közelebb lépett és a nyaka felé nyújtva a kezét azt mondta:
-Sajnálom, de éreznem kell az izmokat a nyakadban. Tudni akarom, hogy milyen erős.
A fiú majdnem könnyezni kezdett tudva, hogy miért olyan fontos a nyaka erősségének megvizsgálása. A férfi végigtapogatta a nyakat. Gyengéden masszírozta a karcsú, de meglepően erősnek tűnő nyakat, amit hamarosan durva kötél fog összezúzni és szétroncsolni.
Az idegenek megkapták az információt, amiért jöttek, de nem volt szívük egyedül otthagyni a fiút az utolsó órájában.
-Egyébként hogy jutottál idáig? Nem tűnsz olyannak, mint aki megtenné azt, amivel vádoltak. - kérdezte az egyik.
-Nem is tettem meg. Tudom, hogy a börtönben mindenki ezt mondja, de én tényleg ártatlan vagyok. De senki nem hisz nekem -mondta az ifjú szomorúan.
Az  egyik jövevény a szemébe nézett és úgy érezte, hogy igazat mond. Állítson akármit a bíróság, a fiú nem követte el azt a rettenetet.
-Nem sokat ér, de én hiszek neked. Sok gyilkost láttam már, de neked nincs meg az a bizonyos pillantásod és viselkedésed, ami őket jellemzi. Nem illesz közéjük. - mondta.
-Köszönöm a bizalmat. Legalább valaki hisz nekem, még ha senki más nem is. Sem a családom, sem a barátaim. Mind azt hiszik hogy bűnös vagyok, pedig csak rosszkor voltam rossz helyen. Ostobaság volt kézbe venni azt a bárdot és összevérezni magam, de nem én tettem.
-Szeretnél valami másról beszélni?
-Igazából nem. Csak...jó hogy van társaságom. Itt magányos voltam és...nos nemsokára nem is fogok tudni beszélni senkivel. Senki nem jön elbúcsúzni. Mindannyian szörnyetegnek tartanak.
-Kérdezősködtél már? Van valami amit tudni szeretnél? 
-Azt hiszem nincs. Hamarosan amúgy is mindent tudni fogok.
-Ez igaz, de néha könnyebben megy ha tudod hogy mi fog történni. Szeretnénk számodra a lehető legkönnyebbé tenni.
-Kösz. Azt hiszem lenne valami ami érdekel. Meddig fog tartani...miután lezuhanok...hogy...nos...meghalok?
-Attól függ. Tudom hogy nehéz ez neked. Igyekszünk majd elérni, hogy azonnal elveszítsd az eszméletedet és ne érezz fájdalmat. Ezután rendszerint 10-15 perc, amíg megáll a szív és beáll a klinikai halál. De tényleg nem fogsz szinte semmit érezni.
-Ez bíztató...azt hiszem. Bár nem is tudom...talán...éreznem kellene valamit. Még ha fáj is, érezném hogy mi történik velem.
-Majd meglátjuk. Még valami?
-Nos...megnézhetném? Láthatnám hogy hol fog történni? Csak hogy tudjam mire számítsak.
-Azt hiszem meg tudjuk oldani.
-Köszönöm!
-Az őröktől szereznünk kell bilincset. Anélkül nem vihetünk ki a cellából.
Az egyik férfi jelzett az őrségnek, majd elhagyta a cellát. Kis idő múlva egy bilinccsel a kezében visszatért. A fiú tudta a szabályokat. Hátat fordított nekik és hátratette a karjait. Amíg bilincselték, azt mondta:
-Remélem soha többé nem kell azt az átkozott göncöt felvennem. 
Fejével a sarokba dobott narancssárga rabruha felé intett.
-Nem számít. Az lehet rajtad közben, amit akarsz. Vagy akár semmi. Senki nem fogja látni hogy mi történik, csak mi és pár őr. -jött a válasz.
A bilincsek felkattintása után az ajtó felé fordultak. A két idegen tisztán látta, hogy a fiú alsónadrágjának eddig kis domborulata megduzzad és egyenesedni kezd. Átsétáltak a néhány méternyire levő kivégzőkamrába majd bezárták maguk mögött annak ajtaját. A fiú tágra nyílt szemmel és kissé kinyílt szájjal meredt az akasztófára. Egyszerű, gerendákkal alátámasztott emelvény volt nagyjából tizenöt lábbal a padló felett. Az egyik oldalán lépcsősor vezetett fel rá. A fiú lassan közelebb sétált az eszközhöz, majd fellépdelt a lépcsőfokokon. A férfiak követték, ahogy egyenesen a feketére festett, középen levő négyzethez, a csapóajtóhoz ment. A szeme nagyra nyílt ahogy a közvetlenül a feje mellett lógó hurkot nézte.
-Huhh...szóval így fog történni. Ezt csak a nyakamra teszitek és viszlát! - mondta.
-Igen, ennyi az egész. Természetesen egy csuklya lesz rajtad.
-Kipróbálhatom? Érezhetem, hogy milyen?
-Nincs akadálya, legalábbis amíg mi is jelen vagyunk. A csuklya ugyan nincs nálam, de így is képet kaphatsz a dologról. - mondta az egyik férfi, majd lassan lejjebb engedte a hurkot a fiú fején át a nyakára, miközben egymás szemébe néztek. Az ítéletvégrehajtó most csak magabiztosságot látott a fiú tekintetében, nem félelmet. Egy kicsit szorosra húzta a kötelet a nyakon és a csomót a fiú bal füle mögé igazította. “Ennyi most elég. Később majd úgyis szorosabb lesz.” -gondolta. 
Egy darabig nézték a fiút, majd az egyik megkérdezte társát:
-Szerinted lenne hozzá kedve?
-Azt hiszem nem ellenkezne. De ha mégsem tetszene neki, majd szól. -felelte a másik és közvetlenül a fiú mögé lépett. 
A fiú nem fordult meg, de a dudor az alsónadrágján egyre nagyobb és egyenesebb lett. Szabályos sátrat képezett. A hátul álló férfi kezei megfogták a fiú derekát, majd lassan felcsúsztak a mellkasára. Először finoman megcsípték, majd simogatni kezdték a mellbimbókat. A fiú zihálni kezdett és látható izgalommal várta, hogy mi fog vele történni. A mögötte álló férfi egyik keze lenyúlt és kinyíló zipzár hangja hallatszott. Ekkor az elől álló férfi letérdelt és lassan a fiú bokájára húzta az alsónadrágot. A szabaddá vált hímtag büszkén meredt felfelé és kicsit lüktetett. A fiú légzése még jobban felgyorsult. Most már sejtette hogy mi fog vele történni de a dolog perverzsége ellenére akarta hogy megtörténjen. Az előtte térdelő férfi előrehajolt és a szájába vette a péniszét, majd lassan szopni kezdte. Az üres helységben visszhangzott a fiú levegő után kapása, amikor a mögötte álló beléhatolt. A férfi lassan kezdett és fokozatosan gyorsította a tempóját. Az elől levő vele szinkronban dolgozott és így pár perc múlva a hátul álló és a fiú egyszerre élvezett el. A térdelő férfi mindent lenyelt, majd felállt. A társával együtt hátrahúzódtak egy kicsit és hagyták, hogy a fiú kilihegje magát.
-Ohhh… ez hihetetlen volt. A legnagyszerűbb élmény volt, ami valaha is történt velem - nyögte végül a fiú, amikor elég levegőhöz jutott, majd folytatta:
-Majdnem azt mondanám, hogy az elkövetkezők ellenére is megérte.
Ezután kicsit elkomorult belegondolva abba, hogy mi is az elkövetkező. Levették a nyakából a hurkot, visszahúzták az alsónadrágját és visszakísérték a cellájába.
-Jézusom, ez nagyszerű volt. Nem lehetne, hogy….szóval...van-e esély arra, hogy….még egyszer csináljuk? - kérdezte amikor visszaértek.
-Talán. Ahogy már említettem, csak mi hárman leszünk ott és két őr, azok pedig nem lepődnek meg semmin. Már mindent láttak eddigi munkájuk során. Nem fogja őket különösebben érdekelni. -felelte az egyik férfi.
Ezután leültek és mindenféléről próbáltak beszélgetni, hogy eltöltsék az időt. Később egy őr jelent meg az utolsó vacsorával, de a fiú csak piszkálta az ételt és keveset evett.
-Tudjátok...gondolkodtam… -mondta egyszer csak tétován a fiú.
-Micsodán?
-Az ejtésen. Azt hiszem….kíváncsi lennék rá, hogy milyen lógni egy kicsit, mielőtt...megfulladok. Valahogy utálnám, ha csak eltörne a nyakam és ennyi lenne. Értitek mire gondolok? - kérdezte a fiú nehezen kiejtve a szavakat.
-Értjük. Fájni fog, de nem lesz elviselhetetlen. Legalábbis eddig senki nem panaszkodott - mondta az egyik férfi, de mivel senki még csak el sem mosolyodott a vérszegény viccen, folytatta:
-Rendben. Ha biztosan ezt szeretnéd, meg tudjuk oldani.
-Igen! Ezt szeretném. -esdekelt a fiú és szeme közben kitágult, mintha már az életet belőle kiszorító hurok járna az eszében.
Végül eljött az idő. Nehéz léptek közeledtek a folyosón, majd nyílt az ajtó. Mindannyian felálltak. A fiú megint zihálni kezdett és a pénisze újra merevedésnek indult. Megfogta és letolta magáról az alsónadrágot, majd megfordulva hátratette a kezeit. Az egyik férfi keresztbe igazította a karokat és a csuklókat egészen a másik könyökig húzta majd összekötözte őket. Az egyik őr vezette a menetet. Mögötte sétált a fiú, őt pedig a két hóhér követte, végül a második őr jött. Amikor a kamrába értek, a fiú tétovázás nélkül a helyére sétált és szégyenletes, megalázó végével bátran szembenézve megállt. Az őrök lent maradtak és onnan figyeltek.
Az egyik hóhér bőrszíjjal összekötözte előbb a bokákat, majd valamivel a térd fölött a lábakat. A másik férfi a fiú mögé állt és bátorító szavakat suttogott a fülébe. Az elől álló  a fiú fejére húzta a csuklyát és gyorsan a nyakára tette a hurkot. A nehéz csomó újra a fiú bal füle mögött feküdt. A férfi ezután az emelvény széléhez ment és addig húzta a kötelet, amíg az megfeszült és a csomó egyenesen felfelé nem állt kicsit jobbra billentve a fiú fejét. A fiú olyan hevesen zihált, hogy a csuklya a mellkasával egy ütemben fújódott fel majd szívódott be. A hímtagja ifjú energiával töltve újra készen állt. Az egyik férfi újra és ezúttal utoljára elé térdelt, a másik pedig mögé állt. Ugyanaz történt, mint korábban. Az egyik férfiasságával töltötte meg a fiút, miközben a másik a nedveket szívta ki belőle. A fiú pedig újra boldog elégedettséggel nyögött legvadabb vágya teljesülésekor. Azután az egyik férfi az emelvény széléhez ment és meghúzta a kart. A csapóajtó kinyílt és a fiú pár hüvelyknyit zuhant. Egy másodpercig mozdulatlan volt, azután dobálni kezdte magát megkapva amit kért: a teljes érzését a nyakán megszoruló huroknak. Szorosan összekötött bokái az emelvény szélének ütköztek. Küszködve próbált levegőhöz jutni, de a hurok lassan elzárta a légútját és az ereket a nyakában. Az öntudatlanság és a halál már nem volt messze. Összerándult, vonaglott, lábai ide-oda lengtek az utolsó pillanataiban. A karjában megfeszültek az izmok, de hiábavalóan próbálta meglazítani kötelékeit. Az előző kezelés ellenére fiatalsága miatt még egyszer volt ereje arra, hogy péniszéből fehér sperma lövelljen ki. Ezután egyre ernyedtebb lett és csak néha, egyre ritkábban rándult meg. A feje oldalra billent, de a hóhérai biztosan tudták, hogy nem tört el a nyaka. Ezt szerette volna és meg is kapta. Teltek a percek. Egy utolsó rángás, és többé nem mozdult a test. A combokon vizelet folyt végig. Az ítéletvégrehajtók még tíz percet vártak, majd a biztonság kedvéért sztetoszkóppal ellenőrizték az életjeleket, de semmit nem találtak. Leengedték a testet, majd egy gumicső segítségével lemosták, ezután egy hordágyra fektették és letakarták. Az őrök kigurították a hordágyat a börtönudvarra, ahol a frissen ásott sír várt.