Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
Kitalát történet
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Xavierr_00: Köszönöm, hogy megírtad a véle...
2024-10-03 13:37
CRonaldo: Ez a része megrémisztett és fe...
2024-10-03 11:55
Xavierr_00: De jó! Örülök, hogy elnyerte...
2024-10-01 10:46
MILLAn: Most olvastam el az eddigi rés...
2024-09-30 21:12
Xavierr_00: Nagyon tetszett, ma végeztem m...
2024-09-29 20:33
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Egy vámpír naplójából - I. rész - A halhatatlanság íze

Sötét, tiszta éjszaka volt… Mikor elindultam az úton hazafelé, még nem sejtettem, attól az estétől fogva megváltozik az életem. Egy hang a szívemben azt súgta: Ne! Ne menj ki az utcára!
Gyilkos erők gyűltek össze a leszálló sötétségben. A telihold sápadt ezüst fénybe vonta a házakat, utcákat, az ablakok tükörként verték vissza a derengő fényt. Különös, decemberben soha nem volt ilyen szokatlan az idő. A hideg megmaradt, de a hó és a köd nem. Mindenki behúzódott a meleg szobák rejtekébe. Egy lélek se járt az utcákon, csupán egy-egy hintó kerekei és lovak patái verték fel az éjszaka csendjét.

A délutáni tea igen hosszúra nyúlt, elbeszélgettük az időt a keresztanyámmal. Amint kiléptem a kovácsoltva kapun, ki a macskaköves utcára, átfutott rajtam a borzongás. Amerre csak elnéztem, mindenhol csend, üresség… Az utca végét messze látni lehetett, ahogy eltűnnek rajta a lámpák apró, távoli, pislákoló fényei. Részben a hideg, részben a feszült éjjeli magány miatt csuklyámat a szemembe húztam, köpenyemet összevontam magam előtt és nekivágtam az útnak. Kopp-kopp. Kopp. Minden egyes léptem visszhangot vert a hatalmas házak míves ívboltjain. Feszült némaság húzódott előttem, mint ahogy mögöttem is. Ez zavart a legjobban. Istenem, mit nem adtam volna, ha egy pillanat alatt, otthon teremtem volna! Bár nőtt volna szárnyam! Bár el se indultam volna…

Óráknak tűntek a percek és minél tovább mentem, annál inkább gyanítottam…. Figyelnek. Valaki figyelt. Nem mertem megfordulni, féltem, igazam lesz. De megálltam fülelni. Egy hangot sem hallottam. Bár ha jobban figyeltem….
Mocorgások a park fái között.. Az avar száraz levelei fájdalmasan, ám halkan zörögtek a sötétben. A hang irányába fordultam, de a sötétben nem láttam semmit.
- Van ott valaki? - kérdeztem félhangosan. Fáztam, egyre jobban, és már nem csak a hidegtől.
- Hahó! - próbálkoztam ismét. Mocorgást hallottam a bokor mögül, ami közvetlenül előttem terpeszkedett. Épp el akartam húzni egy ágát amikor… Egy macska fájdalmasan éles nyávogással vágódott ki a levelek közül és tovarohant veszett iramban - míg én persze majdnem meghaltam az ijedtségtől.

Legszívesebben sírni tudtam volna, hogy az érzékeim, és a félős természetem ennyire tréfát űznek velem. De a gondolat, hogy a többiek otthon ülnek a kandalló előtt, a bátyám és a húgom édesanyám ínycsiklandó karácsonyi kuglófját majszolják, édesapám békésen billeg a hintaszékében, miközben elnyújtott türelemmel szívja be, majd fújja ki a pipafüstöt, és édesanyám, ahogy csendesen, higgadtan és nagy odaadással festeget egy csendéletet az idei karácsonyfáról, valahogy megnyugtatott. Sarkallt arra, hogy minél előbb hazaérjek, még mielőtt a bátyám elviharzana otthonról Melindához, a jegyeséhez. Hisz nála töltötte az utóbbi két karácsonyt is. Bár a hideg utcán ácsorogva mindennek kevésbé tudtam örülni, ha arra gondoltam, mégiscsak nagy fejmosást kapok: ’Victoria, már megint elkéstél itthonról! Mit képzelsz magadról, hogy elkésel karácsony este!’

A gondolatra szaporán folytattam utamat, és betértem a házunkhoz vezető kis utcába, miközben egy kobaltkék szempár sötéten figyelte minden lépésemet a park egy fájának lombjából.
Ősi ösztön birtokosa, kemény szívvel, sötét lélekkel, csak az áldozatra és a pillanatra várt. Rátalált. Látta, ahogy elviharzom egy kis utca felé, és nesztelen macskalandolással leugrott a fáról és utánam eredt.

Egyre jobban olvadt le a mosoly az arcomról, amikor meghallottam… Mostmár tényleg nem vagyok egyedül! Hallottam a cipők halk koppanását a macskaköveken, ahogy időtlen nyugalommal tartják az én lépteim tempóját. Megálltam. Mögöttem a lépések is megszűntek. Lassan, félve megfordultam. Követőm ott állt, sötét sziluettként a ház árnyékában, arcát csupán egy élesen világító utcai lámpa világította meg. Haja bozontos volt és sötét, arca sápadt, szeme tűzben égett, és áradt belőle a harag.

Igen, valóban ezt érezte. Haragot és irigységet, amiért még élek, amiért rászorul arra, hogy véremet vegye, s mentse saját életét. A vadászösztön kényszeríti, az éhség hajtja, és az áldozat illata elveszi az eszét. Megérezve az édes bőr illatát, rideg mosolyt ejtett, melyben ott volt elrejtve a mondat: Itt az utolsó perced.

Az ijesztő idegen, és annak tűhegyes szemfogai láttán azonnal megfordultam, hogy szaladjak, amerre visz a lábam, de beleütköztem valamibe. Az a valami kemény volt és hideg, ráadásul azonnal karon is ragadott. Felnéztem, s láttam, vámpír áll velem szemben. A vámpír. Megfordultam egy fél pillanatra, hogy biztosra vegyem, tényleg nem csal a szemem, s közben próbáltam kirángatni a karomat a kezei közül, melyek jeges bilincsként fonódtak köréjük. Valóban ő volt, s már nem mögöttem állt tíz méterrel. Közelebbről is megismerhettem a szemeit. Harag, kegyetlenség, és valami földöntúli szenvedély, amely belevitte a vadászatba, s rálelve zsákmányára kitör belőle, hogy diadalt arathasson.

Megragadta a tarkómat, és minden remegésem, kapálózásom és félelmet sugárzó pillantásom ellenére magához húzott határozottan, és belemélyesztette a fogait a nyakamba.
Az ujjaim vége, majd a karom, a vállaim kezdtek elhűlni lassan, de biztosan. Megbénultam a félelemtől és a fájdalomtól, majd szédülve a járdára buktam.
Vámpírom látta a szememben a kétségbeesést, a vélt valóságot, hogy vége az életemnek.
Szenvedtem, maradék vérem folyt a hideg macskakövekre, szívem lassult, vérkeringésem majdnem leállt. Űr és fájdalom tombolt minden porcikámban, és már csak a végét vártam. A végét a szenvedésnek.

Ő nem bírta nézni vonaglásom a járdán, hátat fordított a lelkében dúló háborúval együtt. Állt és hallgatta jajszavaimat, melyek egy-egy ökölcsapást emeltek rá. Mindig bűntudata volt, pláne akkor, ha fiatal lányoknak szívta ki a vérét.
- Ez a lány nincs több 25 évesnél… - gondolta magában. - Nála talán nem öltem fiatalabbat se.

Tétova morfondírozása hirtelen bosszankodásba csapott gyengesége felett, de nem láttam, mit tett már, mert a világ megszűnt létezni… A fájdalom végetért, az űr mégis megmaradt.
A járdán fekve még azt gondoltam, az utolsó alkalommal hunytam le a szememet, de tévedtem. Felébredtem. Egy sötét, szűk helyen voltam, a könyököm koppant. Fojtott levegő érződött, és nyomott csend. Tapogatózni kezdtem a sötétben, mígnem megéreztem az arcomtól alig pár centire lévő fadeszkát. Ez egy koporsó… Hevesen kezdtem venni a levegőt. Meghaltam volna? Dehogy, akkor nem érezném! Megemeltem a koporsófedelet és kimásztam belőle. Állványon állt, nem volt különösebben díszes, de annyira kopottas sem. Merészen faragott idomok voltak rajta, teteje fényes volt, anyaga mahagóni. Hanem ám a magas és széles szobában a kandalló előtt egy fotelben üldögélt a sötét alak, aki ide juttatott. Most nem féltem, valami mérhetetlen düh ébredezett velem együtt.
- Hol vagyok? - ripakodtam rá hirtelen. Éles kérdésemre higgadtan, hűvösen válaszolt.
- Az otthonomban. - szólt. - Ülj le a kandalló mellé, átfázhattál kicsit a hideg kövön… - morbid gúny csengett a hangjában, de igaza lehetett, leültem a kandalló mellé melegedni.
- Miért hoztál ide? - kérdeztem.
- Túl fiatal vagy még a halálhoz. - meredt előre a lobogó lángokra. - Még nem volt itt az ideje, hogy megöljelek…
- De hát… Megharaptál! - húztam össze a szemöldököm. Megtapogattam a nyakamat. Nem fájt, nem vérzett - nem volt rajta seb. A ruhám még őrizte kiömlött vérem nyomait, bőröm azonban száraz volt és tiszta.
- Igen, megharaptalak. - válaszolta. - Azonban tudnod kell, maradt benned annyi vér, hogy új életet öntsek beléd! - szólt elégedetten.

- Mit csináltál velem? - kérdeztem ijedten, ám kétségbeesett haraggal.
- Állj fel és megtudod! - szólt, mire én kétkedve bár, de felálltam. - Nézz előre! - parancsolta.
Előre néztem. A kandalló felett széles tükör állt, s benne megláttam saját képmásomat. A bőröm hófehér volt, hajam fényes, szemem tüzes zöld, ajkam rubintpiros. Nyakamon se véraláfutás, se heg, csak a makulátlan fehér bőr, és az alvadt vértől mocskos csipkegallér.
- Igen, vámpír lettél! - szólt mikor ránéztem. - Ugyanolyan vadász, ugyanolyan ragadozó, mint én. Egy kegyetlen gyilkos. - rezzenéstelen tekintettel mondta ki e szavakat, haját hátrasimította, s felállt a fotelből. Elhátráltam tőle.

- Mostmár nincs okod félni tőlem. - szólt hetykén. - Vámpír nem ölhet vámpírt, abba mindketten belehalnánk.
- Miért?
- Egy vámpír azért halhatatlan, mert hatalma van az élet felett. Ha egy másik vámpír, egy másik halhatatlan megöli egy társát, az olyan, mintha hatalmát még hatalmasabbra növelné, de a hatalomnak mindig ára van. Amint nyelve érinti egy vámpír vérét, belehal ő is, és a társa is a harapásba. - időközben egy komódhoz vándorolt, egy kristályüvegből töltött magának italt.

Jobban megfigyeltem. A járása puha volt, mint egy kecses tigrisé, mozdulatai arisztokratikusak voltak, vonásait megviselték az idő vasfogai, bár nem látszott többnek 30 évesnél.
- Hány éves vagy? - merült fel bennem a kíváncsiság.
- Februárban leszek azt hiszem….ötszáznegyvennyolc éves. - tekintete a szemeimbe vágott.
- Na jó, elég, hazamegyek! - kaptam fel a vizet. Megtámad az utcán, elvisz az otthonába, bezár egy koporsóba és még van képe azt mondani, hogy több, mint ötszáz éves…
Egy fél fordulatot se tettem meg, máris előttem termett.
- Ezt meg hogy csináltad? - döbbentem le. Egyszer már csinálta ezt, de akkor nem hittem a szememnek. Ahogy most sem, azzal a különbséggel, hogy most már nem kellett féltenem az életem.
- Te is képes lehetsz rá… Ha akarod, megtanítalak. - mélyen búgott a hangja, nem hasonlított türelmes jelleme arra az őrültre, aki belémharapott az utca közepén.

- Ne haragudj, de nekem haza kell mennem! Karácsony este van és…
- Nincs karácsony! - vágott közbe. - Egy hete itt vagy, már újév van!
- Mi??? A szüleim meg fognak ölni.
- Nem fognak, már meghaltál.
- Ne idegesíts! Haza kell mennem! Vár a családom, ott az otthonom!
- Nincs már családod, nem érted!? - fakadt ki immár türelmetlenül. - Egyedül rám számíthatsz, a családodnak már csak annyi köze van az életbemaradásodhoz, hogy megöld őket a saját életed érdekében! Mától fogva nincs családod, nem vagy senki, nem vagy ember!

- Ne mondj ilyet, nekem szükségem van rájuk! - gördült le egy keserű könnycsepp az arcomon.
- Nincs szükséged. - szólt. - Megtanítalak, hogy egyedül boldogulj ebben a kegyetlen világban. Addig maradok veled, amíg szükség van rám. Jusson eszedbe. Nem akartalak megölni. Már nem is foglak. Valakinek át kell adnom a tudásom, valakiben nekem is meg kell bíznom.
Lassan lecsillapodtak a kedélyek, lassan elszállt a hirtelen haragom - ami egyáltalán nem volt jellemző rám.

- Először is jegyezd meg! - folytatta - Ha megérzed a hajnal közeledtét, azonnal sötét helyre kell menned és magadra zárni a koporsódat. Első szabály: Soha ne várd meg a hajnalt! Akkor kegyetlen véget ér az életed. Mind az emberi, mind a halhatatlan.
Ilyen és efféle hasznos tanácsokkal látott el még Sebastian, ahogy ő nevezte magát. Sok-sok évig tanított, időközben kitapasztaltam a vámpírélet rejtelmeit.
De néha éjszakánként elsétáltam a házunk elé, és rápillantottam a bátyám unokáira, ahogy a nagyapjukkal is tettem. Az ablak alatt állva kíváncsi voltam, vajon milyen furcsaságokat tartogat a jövő most, hogy én is egy vagyok a világ számtalan vámpírja közül...
Hasonló történetek
16286
Előrenyúlt megragadta a lány karjait. A fiatal lány úgy megijedt, hogy majdnem felsikoltott, de ekkor a férfi a másik kezét arcán végigsimítva előre csúsztatta és apró arcát megmarkolva befogta a lány száját. Egy határozott mozdulattal berántotta a bokorba. A lány szoknyája kicsit lecsúszott és érezte, hogy...
7712
A Halál-sziget egy erdei tavánál egy húsz éves fekete hajú amazon lány és egy huszonöt éves magyar fiú fürdött. Bár ezt inkább nevezhetném „hancúrozásnak” mint fürdésnek. A fiú átölelte a nála húsz centivel alacsonyabb amazon lányt és megcsókolta...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Kismacska ·
Teccik naon a story4 csak így tovább!

keyko ·
húúúúú nagyon tetszett!!!! Remélem az többi is ilyen szuper :heart_eyes:

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: