Egy szerelem története 5.

Lily szinte felriadt. Nem tudta, mi volt az oka, így kicsit rémülten körülnézett. Barátnői már nem voltak a hálóteremben, lehetséges hát, hogy az ajtócsapódás ébresztette fel. Most az próbálta felidézni, hogy mit is csinált tegnap. Kissé homályos volt az emlék, de azután eszébe jutott. Táncolt. Méghozzá James Potterrel… atyaúristen. Táncolt azzal a fiúval, akibe egy hónapja bele van zúgva, de akit a köztudomás szerint utál. Ráadásul Potter tavaly óta váltig állítja, hogy nélküle, Lily nélkül, egy üres csődtömeg. És ezt az ürességet barátnőkkel próbálja kárpótolni… láthatólag sikeresen. Megkordult a gyomra, de nem foglalkozott vele. Ki is az új csaja? Jaj, persze, Gallegher. De hol volt ő, mikor a fiújával lassúzott? És hol volt Will? Talán felmentek? Lehet. Abból viszont botrány lesz, ha Lindsay megtudja, hogy táncoltak. Lily nem is érezte már magát éhesnek. Inkább émelygett.

James vidáman igyekezett a Nagyterem felé. A nap is ragyogva sütött, mintha nem is ősz, hanem nyár lenne. Megállt egy pillanatra, megcsodálta a napfényben fürdő parkot, majd ruganyos léptekkel haladt tovább. Talán élete legeslegszebb éjszakája volt a tegnapi. Táncolt az ő angyalával! És nem is egyszer! Sőt, meg mert volna esküdni rá, hogy Lily egyszer hozzábújt. De persze gyorsan elhúzódott, mintha csak megcsúszott volna. Hát mégis van némi remény? A gondolatai boldog mosolyt csaltak az arcára. Ez a bájvigyor azonban egy pillanat alatt eltűnt, mert megpillantotta barátnőjét. Lindsay karba tett kézzel állt, és a lábával idegesen topogott. James szájra puszival üdvözölte volna, de a lány elfordult, így a csók az arcán csattant. A fiú értetlenül tárta szét a karját.
- Hé, most meg mi a baj? – Nagy bociszemekkel nézett barátnőjére, de az mérgesen pillantott rá.
- Miért táncoltál Evansszel? Mindenki tudja, hogy szerelmes voltál belé, sőt, járni akartál vele, csak kikosarazott. Erre, amint kiteszem a lábam a teremből, ráveted magad. Mit fognak rólam gondolni? Hogy én is csak egy afféle pótló - féltékenyítő barátnő vagyok? Akivel Lilynek akarsz imponálni? Hát tudod mit? Engem nem fogsz kihasználni! Már itt sem vagyok! – Azzal becsörtetett volna a Nagyterembe, de James elkapta a karját.
- Na, várj már egy kicsit! Meg sem engeded, hogy megpróbáljam megmagyarázni?
- Nem! – mormogta a lány, de azért megállt.
- Figyelj, csak megsajnáltam, mivel senkivel sem táncolt, csak Will-lel. Senki más nem kérte fel. (Persze hazudott, Lilyt rengetegen lekérték, csak nemet mondott…) Hiszen te is több sráccal táncoltál!
- Ez igaz – bizonytalanodott el a lány.
- És csak megsajnáltam. Ennyi. Cseppet sem tetszik.
De az agyában egy kis hang (talán a lelkiismerete) viszont azt visította:
Tetszik! Tetszik! Igenis tetszik! Sőt…
De James nem hagyta, hogy befejezze, mivel nagyon jól tudta, hogy mit akar mondani. Ehelyett felemelt hangon folytatta:
- Esküszöm édes. Szeretlek!
És ebben nem is volt hazugság… szereti… mint a kiskutyáját.
Lindsay meginogni látszott.
- Nem… nem hiszem. Bizonyítsd be.
- Bármit megtennék érted. – James egyre közelebb ment a lányhoz. – Mire gondolsz?
Lindsay töprengett egy pillanatig. Aztán kicsit felderült az arca.
- Azt szeretném, ha megmondanád Lilian Evansnek, az egész Nagyterem előtt, hogy valaha szeretted őt. Szerelmes voltál belé, és ezt negyedik óta számtalanszor bizonyítottad, de ő kegyetlen, és elutasító volt. Mondd meg neki, hogy csak azért táncoltál vele, mert megsajnáltad. És azt is… - Lindsay szeme gonoszul csillant -, hogy most már nem szereted őt. Hogy engem szeretsz. És szálljon le rólad.
James csak hápogott. Nem vághat ilyesmiket Lily fejéhez! Ha ezt megteszi, sose áll szóba vele! Meggyűlöli őt, Jamest, és esélye sem lesz rá, hogy egyszer az övé legyen. Ennyit nem ér meg Lindsay. Sose szerette őt igazán, és ez a terv egy egyszerű gonoszkodás. James megrázta a fejét, és felnevetett. De nem boldogan. Inkább keserűen.
- Lindsay, Lindsay… nem érsz te nekem ennyit.
A lánynak elakadt a lélegzete.
- Te-tessék? – hebegte.
- Nem szeretlek. Sajnálom, de erre nem vagyok hajlandó. Te csak féltékeny vagy, és tudom, hogy te sem vagy szerelmes belém. Csak meg akarod alázni Lilyt, tudatni akarod, hogy a tied vagyok, igaz? – James hitetlenkedve csóválta újra a fejét. – Tudod, ez undorító dolog. Eszem ágában sincs részt venni benne.
Lindsay dühösen meredt Jamesre.
- Ha nem teszed meg, megmondom, hogy te minden lánnyal csak játszol. Hogy nem veszel komolyan senkit. És hogy csak kihasználtál. – Önelégült mosollyal tette csípőre kezét. – Lily így sem fog veled szóba állni. De ha megteszed… én melletted maradok. Lesz barátnőd. – Arckifejezése most kissé félősre váltott. – Én… én szeretlek téged, James.
James hitetlenkedve nevetett fel.
- Inkább ne legyen többé barátnőm, mint egy ilyen kígyó, mint te! Beteg vagy, Gallegher.
Azzal besétált a nagyterem ajtaján.

Lily reggeli után éppen felfelé igyekezett a nagyteremből, amikor az egyik folyosón szipogás ütötte meg a fülét. Közelebb osont, és az egyik lovagi páncél mögött egy összetört Lindsay-t talált. A lány annyira szomorú látványt nyújtott, hogy Lilynek megesett rajta a szíve. Leguggolt, és vigasztaló hangon kezdte csitítgatni volt barátnőjét.
- Hékás, mi a baj? Miért törött el a mécses?
Lindsay erre még hangosabban zokogott.
- Cssss! Na! Semmi gond. Netán bántott valaki?
A lány megrázta a fejét.
- Akkor meg? Ki vele.
Lindsay nagy levegőt vett, majd kifújta. Könnyes, vörös szemmel pislogott fel vigasztalójára, majd újra leszegte a fejét.
- James szakított velem. Egyszerűen dobott – suttogta.
Lily lelkét elöntötte a harag James miatt. Hogy lehet ilyen szívtelen?! Lindsayről lerítt, hogy szerelmes belé, ő meg bunkó módon ejti?
- A mocsok! Ne aggódj. Majd én beszélek vele.
- Ne! – kiáltott fel hirtelen Lindsay.
- Miért?
- Mert… mert azt hiszem, miattad szakított velem. – Lindsay továbbra is a kőpadlót bámulta.
Lily pedig csak hápogott.
- Miattam?! Hogy miattam?
Lindsay lassan bólintott.
- Olyasmiket vágott a fejemhez… hogy biztos, hogy én is tudtam, hogy csak játszik velem. Hogy ez csak… futó kapcsolat volt. Kihasznált engem. Téged akart féltékennyé tenni. – „Némi sikerrel, gondolta Lily, de nem szólt”. – Meg… hogy nem érdekli, hogy én szeretem. Ez számára semmit nem jelent. És megfenyegetett, hogy nehogy hozzád szóljak, bármit is mondjak róla, ami rossz. De nem tud megfélemlíteni.
- Mit mondott még? – súgta Lily tágra nyílt szemekkel.
- Ho-hogy… te is csak egy trófea lennél neki, ahogy minden lány… de fontos is vagy neki. Egy kicsit. Mert téged nem tudott meghódítani.
Lily ajka megremegett, szemét ellepte valami fátyol. Éppen ettől félt. De nem nagyon mert hinni Lindsaynek. Mi van, ha ezt csak azért mondja, mert féltékeny? Lily szíve újra megtelt reménnyel. Lehet, hogy James tényleg szerelmes belé, Lilybe? Óvatosan kérdezte megint a síró lányt.
- Mikor mondta ezeket?
- Hát… először ki akart békülni. Ezeket mondta, hogy ne hagyjam el. De láttam a szeme csillogásán, hogy igazat mond. Aztán, mikor közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó vele tovább járni, kiabált, és azokat mondta. Sértegetett.
Lily nem akart hinni Lindsaynek. Nem akarta, hogy igaz legyen, amiket mond. A lelkébe félelem hasított. James Potter nem lehet ilyen szívtelen szörnyeteg.
- Ez… ez biztos?
Lindsay aprót biccentett.
- Óvakodj tőle, Lily. Ne dőlj be neki.
A megszólított mellkasa viharosan emelkedett - süllyedt. A fény valahogy kiveszett a fényes, zöld szemekből. Nagyot nyelt.
- Most mennem kell – rebegte. – Majd még találkozunk.
Azzal sarkon fordult, és elindult. Nem láthatta, hogy a kivörösödött szemekben diadal csillan, és hogy a sírásra görbülő ajkak hideg mosolyra húzódnak.

Lily, maga sem tudta, miért, hitt Lindsaynek. Talán a könnyek, talán a szavak tették, de mindent igaznak vélt, amit hallott. És ezek megrendítették az érzéseket, amiket egy bizonyos fogó iránt táplált. Az elkövetkező hetekben nem volt túl jó állapotban. Csak a tanulásnak élt, és barátnői aggódva figyelték. Egyre sápadtabb, egyre szomorúbb lett, és ez még Jamesnek is feltűnt, akin a lány a lehető legfeltűnőbben nézett keresztül. Lindsay nem váltotta be ígéretét, miszerint mindenkinek elmondja, hogy James csak kihasználta, meg semmibe vette, de a fiú kezdett afelé hajlani, hogy valakinek mégis elmondta, ez a valaki pedig nem más, mint Lily Evans. Pár nappal a téli szünet előtt, reggelinél, így szólt Sirius Blackhez:
- Nem tudom, mi baja velem Evansnek, pajti – csóválta szomorúan a fejét, miután rámosolygott Lilyre, de az tüntetően másfelé nézett.
- Hát, haver, talán megelégelte a folytonos randikéréseket. Megesik az ilyesmi.
- Tudom, de eddig legalább veszekedett velem. Most meg rám se néz – csüggedt tovább a Tekergő.
Sirius rávigyorgott, és belebokszolt az oldalába.
- Seeemmmi gond, barátom, úgyis itt maradunk a suliban a téli szünetre, kedves kis barátnőd szintúgy. És még azok a lányok se lesznek útban, akikkel folyton együtt lóg, mivel tudtommal Emma Weston elutazik. Alice meg Frankkel lesz elfoglalva.
Sikerült egy halvány mosolyt csalnia James arcára.
- Akkor talán esélyem lesz beszélni vele.
Sirius rávigyorgott, James pedig újra „Júliáját” vizslatta.

- Jajj, Lily, ne már, ki kell mozdulnod végre. Olyan begyepesedett vénasszony lettél az utóbbi másfél hónapban, hogy csodálkoznék, ha képes lennél még bulizni. Csak tanultál. Engedd el magad! – Emma minden mondat elején megbökte a könyökével vörös hajú barátnőjét, aki épp egy Jane Austen könyvet próbált olvasni. Hála Emmának, sikertelenül.
- Tűűű-tütűűű! – bukfencezett ki Alice a Griffendél klubhelyiségébe vezető járatból, egy trombitaindulót harsogva. Kecsesnek nem éppen nevezhető mozdulattal felkászálódott a földről, és hatalmas vigyorral az arcán jelentette be a nagy hírt.
- Havazik! Esiiik a hó, óriási pelyhekben! Már esett egy csomó, és Potter meg Black megbűvölt hógolyókkal bombáz mindenkit, aki lemerészkedik. Most épp hó-Fricset építenek…
- Hé, hé, lányok! Elég! Nem kell engem felvidítani! - Lily dühében összecsapta a könyvet, és felpattant. Dühösen meredt barátnőire, de a szája sarkában bujkáló mosoly elárulta, hogy valójában örül barátnői törődésének. – Teljesen boldog vagyok. Semmi bajom.
Emma gúnyosan összevonta a szemöldökét, és úgy mondta.
- Méghogy nincs bajod?! Tisztára besavanyodtál – mosolyogva folytatta. – És ha nem jössz, akkor megátkozlak, és az udvarig rángatlak!
Lily mélyet sóhajtott. Ha igaz, amit Alice mondott, akkor James és Sirius Black is az udvaron vannak. Nem akaródzott neki találkozni velük.
- Na jó, kössünk egyezséget. Ha elolvashatom a könyvemet – felemelte azt, és átlapozta a hiányzó pár oldalt – lemegyek veletek. De szigorúan csak korcsolyázni fogunk. Világos?
A két lány összemosolygott, majd Alice kezet rázott Lilyvel.
- Oké-zsoké! Akkor szólj, ha kész vagy.
De Lily ekkor már belemélyedt a regénybe.

- ÁÁU! Ez nem ééér! – kiáltotta James miközben zsibbadt arcát masszírozta, amit az előbb eltalált egy megbűvölt hógolyó. Sirius hahotázva gyártotta a további gömböket, és megrántotta a vállát.
- Nem mondtad az elején.
- Akkor se ér. Fájt.
- Ne nyávogj már! Mit szólna ehhez Evans?
- Hát, nem örülne neki, az biztos! – hallottak egy gunyoros hangot a hátuk mögül.
James megfordult a tengelye körül, és Emma Westonnal találta szemben magát.
- Black, beszélhetnék egy percet a haveroddal? Tényleg csak egy pillanat. – Azzal megfogta James gallérját, és húzni kezdte Hagrid kunyhója felé.

- Na, vigyázz! Ez az ing nem volt éppen olcsó.
- Magasról le… nem érdekel, hogy mennyibe került. Lilyről akarok veled beszélni.
James arcán széles mosoly terült szét.
- Lilyről? Miért?
- Mert aggódom. A legjobb barátnőm, már a Roxfort előtt jó barátnők voltunk, és fontos nekem. És miattad – jól mellbe bökte a fiút – szenved. Emészti magát hetek óta! Nem mondja. De látom rajta. Sőt, azt is látom, hogy lassan neked is feltűnt. Rád sem néz. És ez bosszant. Igazam van?
- Igen, de…
- Nem érdekel. Majd ha végigmondtam, beszélsz. Elegem van belőled. Mit műveltél vele? Árnyéka önmagának. Azt ajánlom, csinálj valamit, mert rossz vége lesz.
- Na, jól van, álljon meg a menet. Én nem mondtam neki semmit. Szakítottam Lindsayvel, mert tisztára megőrült, és Evans azóta nem szól hozzám. Nem is tudnék neki mondani semmit, hiszen levegőnek néz! – tárta szét a karját a fiú.
Emma megrázta a fejét. Maga elé suttogva folytatta.
- Nem szól szinte még hozzánk sem. Nem tudom, hogy miért ilyen bánatos. Nem tudok rajta segíteni.
James nagyot sóhajtott.
- Nézd, Weston. Fogalmam sincs, hogy mit tettem, amivel ennyire megbántottam, de esküszöm, nem volt szándékos. Ha adhatok egy tippet, kérdezd meg, beszélt-e Lindsay Gallegherrel. Az a gyanúm, hogy ő mondott neki valamit. – Az utolsó mondatot sötéten morogta magának, de Emma is hallotta. Barátságosan James vállára tette a kezét.
- Tudom, hogy te szereted őt. Nem segítenél?
James keserűen elmosolyodott a kijelentésre, a kérdést egyszerűen figyelmen kívül hagyta.
- Rendkívüli megfigyelő vagy, Weston. Csak az a gond, hogy ha Lily el is hinné, hogy tényleg szerelmes vagyok belé, akkor sem adna esélyt. Odavan Taylorért…
- Ó, James… - csóválta a fejét a lány. – Cseppet sincs oda érte. Csak kedveli. Mint barátot.
- Mégis vele jár, és nem velem! Inkább őt választja, mint a nőcsábász James Pottert. Gyűlöl engem – csattant fel a fiú.
Emmát annyira meglepte a fiú sértett keserűsége, hogy egy ideig meg sem szólalt.
- Nem tudok segíteni. Most pedig, ha megengeded…
- Nem, nem engedem. Én megpróbálok hatni rá, de ahhoz te is kellesz. Rábeszéltem, hogy jöjjön majd le. Adok én esélyt, hogy beszélhess vele. El kell magyaráznod, hogy akármit is mondott Lindsay, az hazugság. Legyél kedves. Őszinte. Ne nagyképűsködj, mert akkor otthagy. Világos?
James bólintott. Ekkor pedig fejbe találta egy hógolyó.
- Teeeee! – ordított a hahotázó Siriusnak, aki két nevetőgörcs között kinyögte:
- Majdnem tíz percetek volt!

Lily kelletlenül tápászkodott fel kedvenc karosszékéből. Mégis le kell, hogy menjen! Pedig igyekezett minél lassabban olvasni, de hát olyan érdekes volt a könyv! - De az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! – kiáltotta Emma. – Emeld fel az okos kis fenekedet, és öltözz!
Pár perccel később már a márványlépcsőkön baktattak az udvar felé. Útközben találkoztak Hagriddal, aki épp egy hatalmas karácsonyfát cipelt a nagyterem felé.
A lányok köszöntek, és megálltak, mert Lily igyekezett húzni az időt, így beszélgetésbe elegyedett a vadőrrel.
- Szia, Hagrid! Minek az a fa?
- Ez a tizenegyedik. A bankettre lesz, tudod, holnapután. Még egyet fel kell hoznom…
A lány bólintott.
- Na, szervusz, Hagrid, nekünk most mennünk kell! – szólt oda Alice, majd kivonszolták Lilyt a hófödte parkba.

Emma és Alice igazat mondtak. Tényleg gyönyörű volt a látvány, viszont abban is igazuk volt, hogy Potter és Black még ott hócsatáznak.
- Sziasztok, lányok! – kiáltott oda nekik James, kisfiúsan kipirult arccal. „Még így is milyen édes… - gondolta Lily. De aztán összeszedte magát. – Nem, nem! Szedd össze magad. Hűvösség, távolságtartás…” – Nincs kedvetek beállni?
- De van! – sikította Alice és Emma kórusban.
- De úgy páratlanul leszünk… - ellenkezett Lily.
- Nem, nem, ott jön Frank – mutatott a kastély irányába Sirius.
- Ő aztán biztos játszik! – rikkantotta James. Nem volt más választás, Lilynek is be kellett állni.
Lily, James, és Sirius voltak egy csapat, Frank, Alice, és Emma a másik.
Miközben a hógolyókat gyártották, Sirius megszólalt:
- Hol hagytad a barátodat, Evans?
James villámló tekintettel meredt rá, míg Lily fel sem nézett.
- A klubhelyiségben tanul. Sok a pótolnivalója.
A fiúk egymásra néztek, míg a lány havat gyűjtött össze. Mióta szól egyáltalán Lily Siriushoz? James vállat vont, és tovább készítették a gömböket.

Közel két óráig tartott a harc, és mindenkinek sikerült kivenni belőle a részét, még Lilynek is. Annyira belemerült a játékba, hogy észre sem vette, milyen gyakran néz rá James, aki magában már a beszélgetésüket tervezgeti. Kapóra jött neki a lány jókedve, remélte, hogy így beleegyezik a dologba. A csata végül Longbottom és a lányok vereségével zárult, így Alice és Frank rögtön el is kezdték vigasztalni egymást… ezért Emma rögtön be is mutatott némi öklendezést. Mikor abbahagyta, Sirius odarohant hozzá, és megtárgyalták a következő randijukat, ugyanis – bármily meglepő – még mindig együtt jártak. Lily először észre sem vette – el kellett telnie pár percnek, hogy leessen neki -, hogy kettesben maradt James-szel.
Mikor aztán tudatosult benne – hála a fiú ideges torokköszörülésének – azonnal elvörösödött.
- Hát… ez klassz volt. Nagyon jól célzol.
James elvigyorodott.
- Hajtó volnék…
Lily halk kis nevetést hallatott, aztán még pirosabb lett az arca.
- Tényleg.
- De ha már így együtt vagyunk, szeretnék veled megbeszélni valamit.
Lily ekkor elsápadt, James pedig elképesztőnek találta, hogy milyen arcszínváltoztatásra képes a lány, ilyen kevés idő alatt.
- Kétlem, hogy ez jó ötlet lenne.
- Kérlek, Lily, tudom, hogy Lindsay beszélt veled. Legalább engedd, hogy valahogy megpróbáljam megmagyarázni.

Lily a sötét, barna szemekbe nézett, és már tudta, hogy elveszett. Hiába fájt, amit Lindsay mondott, hiába törte össze a szívét az a pár szó, mégsem tudott kiszeretni belőle. Mégsem tudja elfelejteni. Sóhajtott egyet, bólintott, majd az erdő széle felé vette az irányt. James lelkesen (mint egy kiskutya, ugrálva) követte, de mikor mellé ért, és a lány gondterhelt arcára pillantott, megzabolázta érzéseit, és némán haladt mellette. Ez így ment pár percig, de aztán nem bírta tovább, és megszólalt:
- Lily, én nem csináltam semmit. Fogalmam sincs, mit mondott neked Lindsay, de azt csak azért mondta, hogy megbántson. Egy szó sem igaz belőle.
- Az sem, hogy aznap szakítottál vele?
- De, az igen. Viszont jó okom volt rá. Az a lány egy elmebeteg, zsarolni próbált.
- Ugyan mivel?
James habozott. Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet-e elmondani Lilynek, hogy mivel fenyegette őt volt barátnője.
- Hát… azt akarta, hogy valljam be az egész suli előtt, a nagyteremben, hogy csak őt szeretem, és kérjelek meg, hogy szállj le rólam – mintha egyáltalán rámszálltál volna. Nem egészen emlékszem, de valami olyasmit is mondott, hogy beszéljek még arról is, hogy az a tánc csak vigasztalás volt, mert egyedül voltál… de nem számít. Mikor azt mondtam erre, nem teszem meg, akkor megfenyegetett, hogy szakít, és mindenkinek elmondja, hogy ő szeretett engem, de én csak kihasználtam, és én dobtam. Azt mondtam, beteg, és ott hagytam.
Lily elgondolkozott kicsit a hallottakon.
- Nekem nem ezt mondta.
Úgy tűnt, Lily nem akarja folytatni, ezért James halkan rákérdezett:
- Akkor mit mondott.
Lily tekintetét Jamesébe fúrta.
- Olyasmiket mondott, hogy… hogy bevallotta neked, szeret, de te kinevetted, és azt mondtad, nem számít – kihasználtad. És… hogy miattam dobtad, mert féltékennyé akartad tenni, és biztos ő is tudta, hogy csak játszottál vele.
- Megölöm azt a libát, én úgy elátkozom, hogy…
- Ne, James. Még mást is elárult.
A fiúnak tátva maradt a szája, de szerencsére észbekapott, és gyorsan becsukta. Még volt képe?!...
- Azt állította, hogy… hogy megfenyegetted, ha elmondja, ami rosszat tud rólad, akkor megbánja.
- Mi rosszat?
Lily mélyet lélegzett. Fájt felidézni riválisa mondatait, noha minden egyes nap eszébe jutottak.
- Én csak egy trófea lennék neked, a többi roxfortos lány között. Csak azért kötődsz hozzám, mert én vagyok az egyetlen, akit talán sose kaphatsz meg – Lily szeme könnyes lett. Remegő hangon folytatta. – És hogy ugyanúgy eldobnál, ahogy őt – lehunyta a szemét, a szempillái alól kicsordult egy könnycsepp. James letörölte, és átkarolta a lányt. Megálltak, és ekkor magához szorította, úgy suttogta a fülébe:
- Lily Evans, esküszöm neked, sohasem mondtam neki ilyet, mert nem igaz. Sosem gondoltam rád, hogy is mondtad, trófeaként? Nem egy tárgy vagy. Érzéseid vannak, amik fontosak nekem. És ha így is éreznék, gondolod, hogy elmondanám neki? És hidd el, ha az enyém lennél, sosem szakítanék veled. Életem végéig veled maradnék.
- James, ez nem ilyen egyszerű.
- Miért? Nem hiszel nekem?
- De igen…
- Akkor?
- Nem hiszem, hogy mi ketten összeillünk. Sajnálom. De az évek alatt rólad kialakított képem nem mondható pozitívnak. És idő kell, hogy megváltozzon. Adj nekem időt. Ismerj meg. Ha tényleg szeretsz, képes vagy várni rám.
- Képes vagyok. Érted bármire.
- Legyünk barátok? – kérdezte nagyon halkan a lány.
- Legyünk barátok – válaszolt ugyanilyen hangerővel.

Az elkövetkező két napban Jamesnek és Lilynek volt mit bepótolni. Sülve-főve együtt voltak, igyekezték valóban megismerni a másikat. Mivel a Griffendél kviddiccsapata az iskolában maradt, folytatták az edzéseket, az első mérkőzés ugyanis elmaradt, mivel mindkét csapatban jelentős veszteségek voltak. A legelső meccs a Hollóhát és a Griffendél között zajlott volna, de az előbbiből hiányzott két hajtó (összeverekedtek, Madame Pomfrey pedig a gyengélkedőn ápolta őket), valamint egy terelő, akinek büntetőmunkát kellett végeznie három teljes hónapig. Az utóbbi csapatban pedig egyáltalán nem voltak terelők, hála a mardekáros „halálfalóbandának” – így nevezték magukat –, akik bájitaltanon felrobbantották a négy fiú üstjét, ami miatt három hetet kellett a gyengélkedőn tölteniük. A halálfalókra is három hónap bünti várt…

De a sok edzés mellett James szakított időt újdonsült barátjára is, amit Will nem nagyon díjazott, de kénytelen volt elviselni. Mivel nem tettek semmi rosszat, Lily barátja csak morgott, és igyekezett kisajátítani a lányt. Ez viszont Lilynek nem nagyon tetszett. Egy különösen hideg és szeles napon aztán – mikor Will beleszólt a varázslósakk játszmájukba – a lánynál betelt a pohár.
- Will, kérlek, gyere egy kicsit… - hívta félre pasiját.
- Mi az, Lil?
- Légyszi, mostmár szállj le rólam! Állandóan a nyakamon lógsz!
- Mert nem foglalkozol velem! A barátod vagyok, és szeretlek! – érvelt a fiú.
- De ez nem ok arra, hogy megfojts a szereteteddel. Én is szeretlek, de James is fontos nekem.
- És mitől ez a nagy barátság? Tudtommal utáltad. Hetekig szomorkodtál miatta! Az a hólyag nem érdemel meg téged.
Lily visszakozott.
- Nem utáltam soha, csak nem volt szimpatikus. És nem miatta szomorkodtam… csak az RBF úgy nyomaszt! Most is annyi házit kaptunk, félek, hogy nem tudom majd letenni a vizsgákat.
- És Potter megvigasztal, igaz?
- Na, ebből elég, Will! – kapta fel a vizet Lily. – Nem vagyok a tulajdonod, és azzal barátkozok, akivel akarok. Ha neked ez nem tetszik, szakítsunk!
- Jó, jó – rémült meg Will. – Bocsánat. Ne haragudj, elragadtattam magam. Picit féltékeny lettem. Potter a lányok kedvence, de bízom benned.
- Rendben – enyhült meg Lily. Megcsókolta a fiút, majd visszament játszani.

Pár órával később Lily Emmával, és Alice-szel a nagyterembe tartott.
- Vajon milyen lesz a lakoma? Elvégre holnap karácsony!
- Biztos nagyon fincsi lesz! Olyan éhes vagyok, mint egy vérfarkas.
- Naa! Méghogy vérfarkas…
- Jól van, jól van. De majd éhenhalok!
Alice megelégedhetett mind a díszítéssel, mind a kajával, gondolta Lily, mikor Dumbledore boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, és megjelentek az asztalon az ínycsiklandozó fogások. Volt ott fűszeres kacsa, liba, rántott csirke, töltött pulyka, hatféle főtt, sült, illetve ízesített krumpli, rizs, saláták, szószok, többfajta leves, marha és sertésszelet, és frissen sült kenyerek, zsömlék.
- Ez igen! – mondta Lily, miután megpakolta tányérját. Ők is boldog karácsonyt kívántak, koccintottak egy-egy pohár sütőtöklével, majd nekiláttak a vacsorának. Mikor a főételeket elfogyasztották, megjelentek az asztalon az édességek, nomeg James kedvencei: a pukkantós bonbonok. Lily már jól tudta, hogy ezek a játékok sokkal jobbak, mint az olcsó mugli édességek. Ő is pukkasztott párat, és az ünnepség végére gazdagabb lett egy szép, színváltós süveggel, két csomag Mézesfalás édességcsomaggal, egy aprócska távcsővel, és egy furcsa amulettel, ami a leírása szerint elriasztotta a vámpírokat. Remus is megvizsgálta, de szerinte csak vicc, hogy az ékszer érdekesebbnek tűnjön. A griffendélesek végül jókedvűen elbúcsúztak, majd a hálókörletek felé vették az útjukat. Fent jóllakottan bevetették magukat az ágyukba, ki-ki elmotyogott egy jóéjtet, és már álomba is merültek.