Egy kurtizán emlékirata 1. rész

Akárhogy is csűröm-csavarom, végeredményben minden ember prostituált, és ez nem csak a párkapcsolatokra vonatkozik. Ha belegondolunk, hányszor bújunk oda párunkhoz, anyánkhoz, akárkinkhez, szeretőn és negédesen, hogy valamit elérjünk nála… Ez is prostitúció: szeretetet mímelünk valamilyen haszon reményében. A legegyszerűbb közgazdasági reláció: az adok-kapok, a csere. De munkahelyünkön, vagy életünk egyéb terén is egy jobb helyzet eléréséért hajlandóak vagyunk egy-egy nem őszinte mosolyt, vagy buta bókot dobni, rövidebb szoknyát vagy kivágottabb blúzt húzni… Ezt hívom én a prostitúció társadalmilag és törvényileg legalizált formájának, amelyről mindenki tud, mindenki elfogadja, és mindenki gyakorolja.

Én azonban nem így vagyok kurva. Persze régebben még én is éltem a természet által rám ruházott adottságokkal, és gyakran jutottam előnyhöz hosszú combjaim, vagy mélyebb dekoltázsom miatt mondjuk egy egyetemi vizsgán. De megtanultam másképp is -jövedelmezőbben- használni a testemet. Persze, nem ilyen tudatosan kezdődött…

Egyetemista voltam, és minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy egyike voltam a legjobb nőknek a karon. Tudatában voltam a szépségemnek, élveztem is, ahogy a férfiszemek végigtapogatnak, amikor elsétálok a folyosón. A bulikban pedig –hát, minek szépítsem- tapadtak rám a srácok. Barátaim ugyanakkor nem voltak: egyrészt a lányok féltékenységből kerültek el, a fiúk pedig nem feltétlenül beszélgetni akartak velem. Mindegy, nem nagyon hiányzott senki sem: ha valaki kellett valamire, azt mindig találtam. Úgy voltam vele, hogy amíg fiatal vagyok, addig kell kiélveznem az életet, úgyhogy nem nagyon hagytam ki a kínálkozó alkalmakat. Voltak ugyan hosszabb kapcsolataim is, de ezek sem szerelmek voltak, inkább jó haverok, akikkel –ha épp nem volt más dolgunk- összefeküdtünk, és úgy csináltunk, mintha ez egy hagyományos kapcsolat lenne, hagyományos szerepekkel.

Mivel csak magammal kellett törődnöm, így a tanulásra is maradt időm, és elég jó jegyeim voltak. Az egyik fiatal szeminárium-vezető is felfigyelt rám, és meghívott a tanszékére demonstrátornak. Ez gyakorlatban annyit jelentett, hogy az épp adott kutatásokban segítettem a tanároknak, akik ezért nem adtak semmit, csak vállveregetést, de szinte biztos volt, hogy diplomázás után maradhatok az egyetemen. Fényes jövő állt előttem.

Negyedéves voltam, amikor egy családi tragédia következtében a szüleim tovább nem tudtak támogatni: munkát kellett vállalnom. Egész nap az egyetemen voltam, délután pedig mentem a szupermarketbe árut pakolni – éjjel egyig. Másnap karikás szemekkel ültem be az órákra, aztán fel a tanszékre, és így tovább. Nem bírtam, szóltam a tanszékvezetőnek, hogy a demonstrátori státuszomat meg kell szüntetnem. Ő egy öregedő férfi volt, olyan igazi professzor-alkat, sovány, szemüveges, őszülő pasi, akin látszott, hogy fiatalabb korában mindenki kiröhögte, mert soha egy buliban nem volt, barátnője is a tanulókörből került ki, és a szüzességét is csak jóval a diplomázás után veszítette el, feltehetően azzal, aki aztán a felesége lett. Savanyú ember volt, de én kedveltem, mert nem nézte le a hallgatókat, és normális feladatokat bízott ránk. Most sajnálkozását fejezte ki a helyzetemmel kapcsolatban, és arra kért, hogy próbáljunk együtt megoldást keresni a problémámra. Megörültem: reménykedtem benne, hogy kapcsolatai révén tud nekem valami állást keríteni, ami nem ilyen kimerítő. Tovább jártam tehát a tanszékre, és –most már csak áthidaló megoldásként- a szupermarketbe dolgozni.

Az egyik szabad estémen megszólalt az albérletben a telefon: a professzor volt, kért, hogy menjek be az egyetemre, mert valami papírt nem talál, amit én tettem el. Telefonon is el tudtam volna mondani, hogy hol van a dokumentum, de nem nagyon mertem ellenkezni vele, így felöltöztem, és bementem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyanútlanul léptem be az irodába, hiszen nem voltam sem hülye, sem naiv, és bizony észrevettem a vetkőztető pillantásait magamon már korábban is. De egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben nem nagyon volt mit tenni: nem szólhattam, egyrészt, mert nem volt kinek, másrészt meg mert nem voltam biztos az észrevételeimben. Emellett ugyanakkor kis büszkeséget is éreztem, hogy egy ilyen okos ember felfigyelt rám: még ha a figyelmet nem kizárólag az eszemmel, hanem a szoknyám hosszával értem is el.

Beléptem tehát az ajtón, és zavart színlelve konstatáltam, hogy a szobában félhomály uralkodik, a professzor az asztalánál ül, és láthatóan és túl feltűnően észre sem vesz engem. Köszöntem és a papírok közé túrva előszedtem a „keresett” anyagot. Ezután ő még pár lényegtelen feladattal bízott meg, jórészt sziszifuszi adminisztrációs munkával, de mivel semmi kedvem nem volt éjfélig benn ülni a szabadnapomon, relatíve gyorsan megcsináltam mindent. Amikor az utolsó dokumentációt is félretettem, a tanár az asztalom előtt állt, kezében a kocsikulcsával és a kabátommal, és közölte, hogy a segítségért cserébe elvisz vacsorázni. Kopogott a szemem az éhségtől, így örömmel fogadtam el a meghívást, bár a halványodó gyanúm most újra előtört, és furcsa görcsként állt a gyomromba.

Az étterem kellőképpen elegáns volt ahhoz, hogy kellemetlenül érezzem magam, és elég drága, hogy ne merjek azt rendelni, amit valóban ettem volna, így a professzor rendelt helyettem. Evés közben sokat beszélgettünk a nehézségeimről, panaszkodtam, hogy milyen sok a kiadásom, és milyen drága az albérletem. A tanár erre kicsit félszegen jegyezte meg:
- Nekem van egy üres lakásom, ha gondolja, megnézheti. Nem túl drágám ki is adnám magának. Legalább vigyázna rá valaki. Ha gondolja, akár most is megmutathatom.
Nem mertem, és nem akartam nemet mondani. Sejtettem, hogy mi az a „nem túl drága”, de úgy gondoltam, hogy ha ezen múlik a jólétem, hát legyen. Azt hiszem, eljutottam már a szexuális szabadság olyan fokára, hogy azzal feküdtem le, akivel le akartam, nem azzal, akit igazán kívántam.

A lakásba érve lesegítette a kabátomat, és mintegy véletlenül végighúzta az ujjait a vállamon. Rámosolyogtam, de ez már nem illedelmes beosztott gesztus volt, hanem nőies, flörtölős. A lakás elég szép volt, két szoba berendezve, látszólag új bútorokkal. Meglepő módon a hűtő és a bár tömve volt mindenféle földi jóval, így a professzor pezsgővel kínált. A kanapéra ültünk, és koccintottunk. Ekkor már intenzíven flörtöltem, a szoknyám is kicsit feljebb csúszott, és a térdeim követelőzve villantak ki a redők alól. Mélyen a szemébe néztem:
- Nagyon tetszik a lakás, tanár úr. Beszélhetnénk az árról?

Elnevette magát. Ha belegondolok, korábban sosem hallottam hangosan nevetni, amolyan árnyék-szellem volt eddig, létezett, de nem élt. Most viszont hús-vér emberré változott, aki lélegzik, ver a szíve, nevet vagy sír, szeret és szeretkezik.
- Itt a vevő mondja meg az árat, kedvesem. Látja, én mit tudok ajánlani, most maga jön. Maga mit tud adni ezért nekem?
Talán tőlem akarta hallani, nem tudom. A pezsgő és a fáradság azonban megtette a hatását, nem voltak már gátlásaim.
- Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy itt már nem pénzről van szó, ugye tanár úr?! – mondtam, és egyre közelebb húzódtam hozzá. – Ön sem ezt akarja tőlem, igaz? – kérdeztem és a nyakkendőjével kezdtem játszani, majd kioldva azt az inge alá dugtam az ujjaim. – Megmutassam, mivel szolgálhatok én? – folytattam, de most már a nyakát csókolgatva. Ő hátravetette a fejét a kanapén, sóhajtozva engedte, hogy kényeztessem, hogy levetkőztessem és a testemmel kielégítsem.

A szex nem volt különösebben rossz, de jó sem. Elélveztem, de csak a helyzet bizarrsága izgatott, nem ő maga. Utána felöltöztünk, és megbeszéltük, hogy másnap átviszem a cuccaimat az új lakásba. Hazavitt, én letusoltam és lefeküdtem aludni. Nem éreztem semmi különöset, se örömet, se undort. Pont úgy voltam vele, mintha megírtam volna egy dolgozatot, amire készültem, és megkaptam volna érte a megérdemelt jegyet. Jól aludtam, és másnap lelkiismeretfurdalás nélkül költöztem át a másik lakásba.

Ezután a professzor hetente kétszer-háromszor meglátogatott. Kezdetben csak sima szexről volt szó, később már bizonyos igényeit is ki kellett elégítenem. Nem voltam hülye, és ő sem várt el tőlem semmit ingyen: a vadabb szolgáltatásokért egyéb juttatások jártak. Ruhák, elektronikai berendezések, mobiltelefon. Ekkor még „kicsiben” mentek a dolgok, és mivel dolgoztam, és kiadásom gyakorlatilag nem volt, így anyagilag is elég jól álltam. A tanárt csak az érdekelte, hogy amikor neki kellek, legyek elérhető, de hogy azonkívül mit csinálok, nem tartozott rá. Mindemellett az egyetemen természetesen fenntartottuk a látszatot, ami igazából nem is volt képmutatás, hiszen nekem továbbra sem jelentett többet, mint a „főnököm”, annak ellenére, hogy időről-időre kielégítettem azokat a vágyait, amire a felesége nem volt hajlandó, vagy eszébe sem jutott.

Tulajdonképpen nem emlékszem, mikor és miért fogadtam el először tőle pénzt, de végeredményben nem is fontos. Mindenesetre onnantól kezdve elég sűrűn távozott úgy a szex után, hogy számomra jelentős összeget hagyott az éjjeliszekrényen, később pedig már bizonyos dolgoknak megszabott „tarifája” volt. Nem én vagy nem ő kiáltottuk ki az árat, egyszerűen csak így alakult ki. Valamiféle hallgatólagos szerződés működött kettőnk között, amin nem kellett előre megállapodni.

Már végzős voltam, amikor egyszer a tanszék egy kutatás végeztével valamiféle „vállalati bulit” szervezett. Természetesen én is részt vettem a rendezvényen, ami végül is elég jól sikerült. A professzornak korábban el kellett mennie, így az a vállalatvezető vitt haza, akinek az egész vizsgálatot készítettük. Kicsit többet pezsgőt ittam a kelleténél, így jobban megeredt a nyelvem, és olyan dolgokat is elpletykáltam, amit nem kellett volna: többek között azt is, hogy kinek a lakásában élek, és miért. A középkorú, meglehetősen gazdag és jólszituált úr természetesen kapott az alkalmon, és ő is feljött hozzám. Innentől kezdve már két állandó kuncsaftom volt. Hogy tudtak-e egymásról, vagy sem, azt a mai napig homály fedi, de valahogy soha egyiknek sem jutott eszébe akkor hívni, amikor a másik volt nálam.

Az igazgató nem csak szexuális szolgáltatásokat igényelt, hanem amolyan társalkodónő szerepét töltöttem be nála, üzleti vacsorákon kellett megjelennem, vagy partikra elkísérnem. Itt bemutatott a partnereinek, én pedig örömmel osztottam a névjegykártyámat, így szerezve az újabb és újabb ügyfeleket. Szépen gyarapodott a vendégköröm, én pedig tele voltam pénzzel és minden egyébbel. Kiköltöztem a professzor lakásából, és „önállósítottam” magam, ennek ellenére ő gyakran járt még hozzám, természetesen készpénzben fizetve minden egyes randevúért.

A sűrű elfoglaltságok miatt kevés időm maradt a tanulásra, a tanszéket is kénytelen voltam otthagyni, de azért kínkeservesen lediplomáztam. Ekkor azonban már tudtam, hogy nem a szakmámmal fogom megkeresni a kenyeremet, hanem a legősibb mesterséget gyakorlom: luxuskurva leszek. A szüleimnek természetesen nem mondtam el az igazságot, hanem azt hazudtam, hogy egy multinacionális vállalatnál kaptam egy nagyon jól fizető állást. Szegények az összes rokonnak és barátnak büszkén mesélték, hogyan csináltam meg a szerencsémet, akiknek nem volt okuk kételkedni, hiszen új autóval és mindig a legjobb ruhákban érkeztem haza.

Az ügyfelek is meg voltak elégedve a szolgáltatások minőségével. Tény, hogy sok időt fordítottam munkaeszközöm –a testem- ápolására, jógára és intim tornára is jártam az aerobic mellett, és gyakorlatilag bármilyen kívánságot teljesítettem – megfelelő ellenszolgáltatás ellenében. Meglepett, mennyi perverz ember járkál fel-alá a világban, de úgy gondolom, nem az én dolgom ítélkezni felettük. Ezek a férfiak vagy túl nyámnyilák voltak ahhoz, hogy otthon éljék ki hajlamaikat, vagy feleségeik túl bigottak, de előfordult az is, hogy az egyik ügyfelem felháborodva mesélte, hogy gyermekei anyja ki szeretné próbálni az anális szexet, annak ellenére, hogy velem előszeretettel művelte az örömszerzés ezen formáját. Végül is mindenkinek előnyös reláció volt az üzletmenet, én olyan voltam, amilyet akartak: ha kellett, vad szexistennő, ha kellett, kislány, ha kellett, pedig nagyon jól tudtam hallgatni.

Minden akkor változott meg, amikor egy roppant konzervatív kormány került hatalomra az országban. Ennek előzményei a gazdasági válságra, az általános munkanélküliségre a fiatalok körében, és az emiatt terjedő szélsőségekre illetve bűnözés növekedésére vezethető vissza. Én ezekből a negatív folyamatokból alig éreztem valamit, hiszen előkelő negyedben éltem, autóval jártam, és a társaság, amelyben mozogtam, nem engedett semmilyen gyanús elemet maga közé, és –furcsán hangzik, de megvédett minden külső egészségtelen hatástól. Mindenesetre ilyen reménytelen körülmények között az emberek könnyen kapnak a légből jött ígéretekre is, így elsöprő többséggel szavaztak az ultrakonzervatív párt képviselőire. A párt egyik ígérete a bűnelkövetés drasztikus visszaszorítása volt, és ha mást nem is, ezt következetesen végrehajtották. Rögtön megtriplázták a rendőrség létszámát, így az utcai bűnözést a felére szorították vissza. Persze ezek a fogások csak kis halak voltak, az igazi maffiózók nem az utcán éltek.

Emellett a kormány megrögzött keresztény is volt – és ha valaki valamihez ragaszkodik, akkor az képes rögeszmévé válni. Valahogy így volt itt is: szerintem ha tehették volna, alkotmányos erőre emelik a Tízparancsolatot. Követendő magatartás lett a templomba járás, keresztség a többi maszlaggal együtt. Ennek amúgy külpolitikai okai is voltak a növekvő arab nyomás ellensúlyozására, de ez már egy másik történet. Mindenesetre a jó keresztényi életvitel terjedése eléggé megcsappantotta a forgalmamat, nem azért, mert az ügyfelek bűnbánóan rohantak a templomba megbánni a házasságtöréseiket, hanem mert a társadalmi szerepvállalás általában pozíciójuk megtartásához nélkülözhetetlenné vált, és egyszerűen kevesebb szabadidejük maradt egy-egy titkos légyottra.

A kormány ténykedését az koronázta meg, és nem mellékesen az én üzletemet az vágta majdnem tönkre, amikor illegálissá minősítették a prostitúciót. Természetesen felsőbb társadalmi körökben senki nem gondolt úgy magára, hogy ő „kurvához” jár, jobban szerettek rám, mint szeretőre gondolni, de az útszéli lányokkal innentől kezdve tömve lettek a börtönök. Nagyon megcsappant az ügyfeleim száma is, hiszen nem csak a lányok lettek a bűnbakok, hanem a szolgáltatást igénybe vevő urakra is rájárt a rúd. Néhány kitartó kuncsaft azonban nem tágított, sőt, az egyikük még azt is felajánlotta, hogy elszöktet egy másik országba, vagy segít más munkát találni. Őszintén, kapni kellett volna az ajánlatán, de féltem itt hagyni a szüleimet, és mi tagadás, bíztam a helyzet átmeneti voltában is. Szerettem a régi életemet, a szép ruhákat, az elegáns partikat és a nagyvonalú férfiakat.