10 éve vagyunk házasok. Már a házasságunk elején világos volt mindkettőnk számára hogy a szexet változatosan és intenzíven szeretjük. Én 48 éves vagyok, feleségem 34 éves, gyönyörű mellekkel, asszonyosan karcsú, sportos testtel, bársonyosan finom bőrrel. Első alkalmunkkor egy régi barátomat vontuk be a szexelésbe. Kicsit izgultam, hogy vajon hogy sül el a dolog. Haverom feljött hozzánk, beszélgettünk, majd diszkréten leült az étkezőben mi pedig bementünk a hálószobába és elkezdtük egymás izgatását, kényeztetését. Szájába adtam a farkamat, kicsit szopott, majd elkezdtem hátulról dugni. Miközben kezdtünk belemelegedni, intettem a barátomnak, hogy jöjjön be ő is. Bejött, már le volt vetkőzve, majd feltérdelt az ágyra és finoman elkezdte Katit simogatni. Mikor látta, hogy nincs semmi elutasító reakció, a fejéhez térdelt, mire Kati egy teljesen természetes mozdulattal bekapta a farkát és elkezdte szopni. Őrjítően izgató látvány volt, ahogy dugom a feleségem, ő pedig egy másik pasi farkát szopja. Rövidesen kivettem csöpögő pinájából a farkamat és kértem barátomat hogy cseréljünk helyet. Most ő dugta be a nagy farkát (jóval nagyobb mint az enyém) és kezdte Katit eszelősen pumpálni. Úgy lökte hogy inkább kivettem a szájából a farkamat és befeküdtem Kati alá, hogy a dugás lendületétől izgató táncot járó melleivel foglalkozzam. Nagyon jó érzés volt ölelni a testét és érezni rajta egy másik pasi lökéseit, ahogy lendületesen bassza a kedvesem pináját.
Barátom rövidesen kivette a farkát Katiból, mert még nem akart elélvezni. Megint én kerültem sorra (nagyon bejön nekem a "sorban állás" feeling) most misszionárius pózban kezdtem dugni, de ettől a névadó misszionárius kitért volna a hitéből. Eddig nem mondtam, de egy kicsit biszex vagyok. Úgyhogy miközben Katival dugtunk, barátom odatérdelt a fejünkhöz és ketten egyszerre kezdtük szopni nagy és finom farkát. Azt hittem rögtön elélvezek. Ahogy nyelveink kalandoztak a vastag faszon, egymás nyelvén, felváltva rábuktunk a faszra és szoptuk miközben intenzíven dugtunk. Elképesztő egy erotikus élmény, szerintem mindenkinek ki kellene próbálni!
Ezután a barátom kérte, hogy cseréljünk, mert szeretné még hátulról megdugni és bele is élvezni. Mögétérdelt és berakta a nagy farkát, amelyről mindkettőnk nyála csöpögött, majd néhány lendületes lökés után ordítva élvezett belé. Kihúzta a farkát, mire én Katit újra a hátára fordítottam, és bedugtam a farkamat a forró gecivel teli pinába. Nagy lendülettel basztam azt az édes pinát, és rövidesen én is beleélveztem.
Eszementen nagy élmény volt! Katiból folyt ki a sperma, nagy kedvem lett volna az egészet kinyalni belőle, de olyan fáradt és alélt voltam, hogy csak az ujjammal tunkoltam bele (volt olyan, amikor dugás után kinyaltam, majd elmesélem).
Így indult nagyon intenzív és változatos szexuális életünk. Később még sok kalandunk volt, ha akarjátok majd leírom Nektek.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...