Egy gyönyörű éjszakáról.....

Szerelmes voltam.
Néztem az arcát. Tudatosult Bennem, hogy mi történik. Kívántam, de nem úgy, mint azelőtt másokat - szeretkezni akartam Vele, hogy kimutassuk a szerelmünket abban a formában is, ahogy testünk összefonódik és elmerülünk a boldogságban. Nem akartam kefélni Vele. Ő túl csodálatos volt ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elintézzem.
Péntek éjjel. Sötét, hideg, mégis csodálatos. Csak feküdtünk az ágyon pihegve, miközben a fülünkbe vad, ingerlő zene üvöltött. Már egyikőnkön sem volt ruha, csak néztem a kidolgozott, izmos testét, a macskaszemeit, melyek szinte világítottak a homályban, az ajkait, és vártam, hogy csókja feledtessen mindent, ami korábban fájt, kínzott. Csak az Övé akartam lenni, senki másé. Éreztem, hogy keze lassan vándorol lefelé a testemen, és a vágy teljesen megőrjített, még többet és többet akartam. Vadul belecsókoltam a nyakába, az érzést kéjes sóhajjal fogadta, és éreztem, hogy már nem sok választja el attól, hogy szeressen, hogy tényleg szeressen. Lassan, szenvedélyesen forrtunk össze egy édes ölelésben, és csak annyit suttogott a fülembe: "Nem akarlak elveszíteni soha..... soha...."

Azóta kicsit máshogy látom a világot. Soha nem voltam szerelmes, Én voltam az a lány, aki minden srácot magába tudott bolondítani. És most változtak a dolgok. Minden kín s minden gyönyör tovább fokozható, míg a gyönyör kínná, a kín pedig gyönyörré alakul.... Én pont ugyanezt éreztem azon a csodálatos éjszakán, amikor egy fiú teljesen megbabonázott.