Durva szerelem 3. rész

* N ó r a   s z e m s z ö g é b ő l *



 
- Mindig azt hallom Öntől doki, hogy mennyit javult az állapotom, de egy valamiben nem tudok javulni. 
- És mi lenne az?
- Az, hogy lenézek másokat... De az emberek annyira ostobák. A napokban megismertem egy 15 éves lányt, akinek Anna a neve. Megláttam őt egy kocsmában és láttam, hogy bántja valami. Ön mindig azt mondja, hogy próbáljak empatikus lenni másokkal,  így gondoltam kipróbálom magam. A lány első látásra belémzúgott. Én őszintén elmondtam neki, hogy mi a helyzet velem, de ő nem tágít mellőlem. Ostoba és naív. Legszívesebben a képébe mondtam volna, hogy mekkora idióta. 
- De nem tette és ez hatalmas előrelépés. Még egy nárcisztikus páciensem sem volt képes ennyit fejlődni, mint maga. Viszont mára vége a terápiának.
- Köszönöm. Jól esik, hogy maga előtt nem kell színészkednem. 
 
Már 2-3 éve, hogy nárcisztikus személyiségzavart diagnosztizáltak nálam. Szerencsére nem vagyok durva eset. Képes voltam felismerni, hogy segítségre van szükségem. Gyerekkoromban  egy árvaházban nevelkedtem a nővéremmel, mert a szüleink meghaltak. A nővérem már abban a korban volt, hogy nem igényelte annyira a figyelmet, szeretetet és törődést, mint én. Nagyon hiányoltam a figyelmet. Mindig csináltam valamit, ami miatt mindenki rám figyelt. A nővérem ismerte fel, hogy súlyos a dolog és orvoshoz küldött. Kiskoromban a viselkedésemet betudták a koromnak. Egyre nehezebb volt velem az együttélés. Legfőképpen a nővérem életét keserítettem meg. Az árva ház után albérletbe költöztünk. Ebben az időszakban jött rá a nővérem, hogy valami súlyosabb dolog állhat a viselkelkedésem hátterében. Orvosokhoz vitt, akik aztán megállapították a nárcásztikus személyiségzavart nálam. Azóta járok kezelésekre és sokat javultam. 
 
Amint hazaértem már csipogott a telefonom. Megint az az Anna nevű lány írt. Ha már önként belesétál a csapdámba, akkor talán egy kicsit elszórakozom vele...